Az Aréna hatjai élén Timur futott, szinte mindjárt mögötte Darázs, majd Fekete özvegy, végül pedig az óriás Elefánt, kinek speciális felszerelése súlyával is meg kellett küzdenie, bár nem mintha ez problémát okozott volna az izomkolosszus számára. Arina egyenlőre a színpadon várt és figyelt a megfelelő alkalomra várva, s készítve királykék szárnyait. Első pillantásra torz mellkasán, megfeszültek az izmok, melyekből többet birtokolt, mint egy átlagos gal. Ő is egy kísérleti gal volt, akár csak Darázs, annyi eltéréssel, hogy plusz végtagnak nem karokat, hanem szárnyakat szántak neki alkotói. Sajnos ezek a végtagok fejletlenek lettek és a lány röpképtelen maradt volna, ha az Arénában nem kap szárny protézist. Ez többek között üvegszövet erősítésű akrilgyantából készült és hablemezes belső tokja volt. Szétnyitásában acélsínek és egy szerkezet segített egy gombnyomás által vezérelve, irányítani viszont az eredeti végtaggal is jól lehetett. A tollakról már Arina sem tudta miből lehettek, valószínűleg valami mesterséges anyagból, tekintve természetellenesen feketébe boruló élénk kékségüket. Sajna az alulfejlett izmokkal csak rövid repüléseket, még inkább siklásokat tudott teljesíteni a lány, így általában mindig csak a végén csatlakozott társaihoz. Ezúttal is így tervezett cselekedni.

Ozoráék végül bejutottak a fák közé, ott pedig elrejtőztek három vastag fatörzs mögött. Előhúzták fegyvereiket és azokat szorongatva vártak, bár már hallották az ellenfeleik hangos közeledtét. Ozora megfeszülve pillantott a kezében tartott Tantóra. A penge halványan remegett. Mégis mire készül ő ezzel? Meg akar ölni valakit? Ugyan már, mégis kit akar becsapni? Ő nem hős vagy harcos. Csak egy gyáva... Ujjai közt lejjebb csúszott a fegyver markolata, de még nem ejtette el. A hangok egyre erősödtek s ő lehunyta a szemét.

- Ozora...- Tabita erőteljes suttogása ébresztette fel.

A lány nem mondott többet, pusztán egy erős pillantást vetett Ozorára, a fénytől szinte világító zöld szemeivel. Összehúzta szemöldökét majd biccentett. Egy hangosabb reccsenésre a fához simult erősen rámarkolva kése markolatára majd egy pillanat alatt kiugrott és fél kézzel elhajított egy dobókést az érkező hang irányába. Aztán a következő pillanatban Lehel is előugrott. A Tabita által eldobott kés nem állította meg a Tigrist, de megvágta annak bal felkarja szélét. A fiú ügyesen kikerülte a nála jóval nagyobb Tigris ütését, úgy, hogy a földhöz minél közelebb haladva átbújt annak ökle alatt, majd megragadta hasát és minden erejével hátra taszította, neki egy fának. Ozora a fa mögül nézte a történteket földbe gyökerezett lábakkal. Az ösztönei egymás ellen versengtek. Tudta, hogy segítenie kell, de a lábai egyszerűen földbe gyökereztek. Közben befutott Darázs is.
- Gyere már te idióta!- kiáltott dühösen Tabita, s ezt követően épphogy ideje maradt elugrani egy repülő katana elől. Meglepetten Darázsra nézett. A magas galnak fekete, talán pamut anyagú maszkja volt, akár egy pankrátornak, melyen csak a szemeknek hagytak rést, s azt is sárga keretes sötét lencse takarta. Felső testén nem volt ruha, csak bőrszíjak, melyek számtalan katanát rejtő csíkos tokot tartottak, s ez a hátán helyezkedett el eltakarva hártyás szárny tetoválását. Ennél jóval feltűnőbb volt galjaink számára új ellenfelük plusz két karja, melyekkel kardokat húzott elő, s így minden kezébe jutott egy. Közben tigris is felállt, jobb karjával megragadta bal csuklóját beindítva ezzel az ott rejtőző szerkezetet s a pántból izzó vörös felhő jelent meg. Darázs meghőkölt a hatalmas láng megjelenésére, viszont az a célzott személyt eltalálta. Lehelnek sikerült időben félreugrania, de Tabita már nem volt ilyen szerencsés. Ruhája egy pillanat alatt lángra kapott, s ő hiába gurult a porban, fájdalmas égési sérüléseket szerzett, még ha a el is tudta oltani magát. Fájdalmas nyögések hagyták el száját. A tűz abbamaradtával Lehel azonnal hozzá fordult, ám a Tigris útját állta.

- Ozora!- üvöltött Lehel. A sápadt fiú még mindig a fa mögött kuporgott és remegett, akár egy űzött nyúl kezei alá temetett fejjel.

- Nekem ez nem megy...-suttogta- én nem tudok harcolni...

- Ozora!- üvöltötte újra Lehel, majd hangja elcsuklott, amikor egy erős ütést kapott Tigristől a gyomorszájába, annak karmokkal felszerelt jobb kezétől.

Hasában szétáradt a fájdalom, izmai megfeszültek s teste előre rándult. Mivel a sápadt fiú még mindig nem válaszolt Lehel olyan módszerhez folyamodott, amit nem akart galatea ellen használni. Míg újabb ütéseket kapott és ezáltal újabb sérüléseket szerzett, sikerült elég közel kerülnie Tigrishez ahhoz, hogy megérintse annak mellkasát. Egy különleges szabad galok által kifejlesztett képességet használt, melyet fejlett agyi funkcióiknak és mentális képességeiknek köszönhettek. Ez az irányítás képessége volt, az által, hogy ráhangolódott a másikra. Bonyolult technika volt ez és nehezen tanulható, de szerencsére Lehel sokat foglalkozott az elsajátításával. Tigris megtorpant majd Darázs felé fordult. A négykarú épp Tabita előtt térdelt s egyik kardja hegyével óvatosan megpiszkálta a csendbe borult lányt, hogy él-e az még.

- Menj...- suttogta Lehel, mire Timur nagy erővel neki rohant maszkos társának. Lehel gyorsan felkapta Tabitát, vigyázva, hogy takarja annak félig megégett arcát és újabb fedezéket keresett maguknak. Közben a közönség tombolt, a bemondó pedig üvöltött.
„A legváratlanabb pillanatban Tigris elárulta az Arénát! Mi ez?! Mégis mi üthetett belé?! Még soha nem történt ilyen! Az Aréna királya a rebellisek oldalán állna?! Döntsetek immár, mi járjon ezért!"
A közönség üvöltött.
„Döntsön a nép, harcoljon az áruló vagy haljon meg ő is? A következő percekben szavazzanak!" A nézők előtti képernyőn pedig megjelent egy szavazó felület, hogy dönthessenek életről vagy halálról, s őket pedig elöntötte a bizsergés, a hatalom mámora. S szavaztak, ki amire épp kedve volt.

Darázs a közönségre nézett, talán csak a nagy hangzavar miatt, majd Tigrisre pillantott, aki mindig oly büszke és gőgös volt a trónján. Nem értette miért dobta ezt így el magától, talán a lázadók szabadságot ígértek neki? Ki tudja... Mindenesetre ezúttal szétszórtan támadt és a köré felépített szerep sem segítette, mely által neki, a népszerű harcosnak kellett mindig győzedelmeskednie. Fegyvereik egymásnak feszültek, Darázs négy karja a Tigris kettőjével szemben. Úgy tűnt a király nyers ereje felülkerekedik a Darázson, ám váratlanul a büszke uralkodó megtántorodott. Lehel támadása elmúltával, újra önmagává lett, s ekkor védtelenné vált a négy pengével szemben, az pedig nem hibázott. Timur feje pattant egyet a földön, miután levált vastag nyakáról majd hangos puffanással utána hullott teste is. Frötss! Vértócsa szaladt szét a homokban. Darázs unottan megpiszkálta a testet egyik pengéjének hegyével, éle az még, majd miután az nem mozdult egyszerűen otthagyta.

Az Arénára egy pillanatra néma csend telepedett, még a pojáca is elhallgatott a bemondóban. Az eseményeket magasból szemlélő Ulrik közömbösen nézte a mocskos szörnyeket, míg a közönség meglepett hallgatása hangos ordítássá majd éljenzéssé alakult. A tömeg egyszerűen imádta a vért.

A megmaradt gallok mind a rebellisek, mind az Arénaiak szétváltak a területen, egyedül Ozora maradt még mindig a helyén. Csak mert reménykedett benne, nem maradhatott láthatatlan. Egy sötét árny suhant el felette az égen majd némán landolt egy feje feletti ágon, s a levelek szinte meg sem rezzentek alatta. Szárnyait becsukta majd lassan előhúzta hosszú, fénylő kardját, míg védtelen áldozata még csak meg sem mert moccanni félelme súlyától.