Az utazás első napjai egyhangúan teltek. Ozora kezdeti izgalma Sariél elhagyását illetően csalódással zárult. Titokban azt várta, hogy leereszkedés alatt ejtőernyőzést értenek a többiek, de valójában teljesen átlagos módon utaztak Azraelbe egy központi lift segítségével. Mint Tabita is mondta, lefelé bárki mehetett, így sem kamerák sem őrök nem voltak. A lift falai a klausztrofóbiások legnagyobb félelmeképp összezárultak az utasok kiszállása után, így megelőzve, hogy valaki illegálisan a felsőbb kerületbe jusson. Legalábbis élve.

Ez alatt az idő alatt nem sokat beszélgettek, esetleg kisebb csevejeket folyattak, de ezek nem voltak túl érdemlegesek. Hiába ment minden rendben, feszültek voltak ilyen kiszolgáltatottan és ez a légkörön is érződött. Szerencsére hamar Ecanusba értek, a Galateák fő Azraeli bázisának otthonába, melyet egy régi beomlott metróhálózatban alakítottak ki. Lehel gondoskodott az autóról, amíg a többiek lemásztak a csatornába. A bejárat helyét egy-egy apró bevésett szem jelezte az elágazók tetején. Az ellentétes irányba fordultak, mint amerre az apró jel pillantott majd a kettős szem után nagyjából húsz méter távolságban Kál végig kopogtatta a falat, míg a hang alapján meg nem találta a fal mögötti üreget. Hangosan elkopogott egy ritmust majd várt. Néhány perc csend után visszakopogtak majd a fal megnyílt és egy fegyveres gal pillantott ki a túloldalról. Meglátva a kis csoportot szélesen elvigyorodott majd beljebb invitálta őket. A gal alacsony volt, de láthatóan edzett. A haja majdnem, hogy teljesen kopaszra volt borotválva, s egy golyóálló mellényen kívül nem is viselt semmi egyebet csak egy bő farmert és egy Tabitáékhoz hasonló bakancsot. A mellény alól kilátszódtak tetoválásai s ezek némelyike körbeszegélyezte Galatea jelét a bal felkarján, büszkén hirdetve micsoda ő.

- Már aggódtunk, hogy történt veletek valami- mondta miközben végig nézett a bevonuló társaságon- Hát a magas?

- Mármint Lehel? Majd jön- felelte Tabita kikerülve a skinhead srácot- Anyáék jól vannak?

- Remekül- hogy érzékletesebb legyen a fiú még a kezével is perfektet mutatott. Ekkor megakadt a szeme a sor végén vonuló sápadt fiún mire hunyorogva felemelte fél szemöldökét- Kacsa legyek, ha tévedek, de tefélét még sosem láttam. Csak nem tényleg van egy Pygmalion utáni?- pillantott a többiekre.

- Jól hallottad- felelte Kál- Amúgy már neve is van, aranyos, nem? - vigyorodott el és felborzolta az említet srác haját. Az válaszul bosszúsan morgott valamit az orra alatt mire Káll elvette a kezét.

- Ozora- mondta a sápadt srác és akaratlanul is végig pillantott a kopasz gallon. Tagadhatatlanul egyedi megjelenése volt és ezért az idegen tekinteteket is vonzotta.

- Bacsa, de a Bács is jó- felelte az miközben becsukta az ajtót- Kerülj beljebb hófehér.

Nagyon vicces- gondolta a fiú, de inkább nem szólt semmit. Követte a többieket végig a lejtő alagúton, amely végén egy mind belmagasságra mind területre hatalmas terem helyezkedett el, tele sürgő-forgó galateákkal. A padlót fekete fehér lapokból rakták le, a rézzöld mennyezetten több utólag felszerelt égő ontotta rájuk fényét s a terem szélein rengeteg folyosó haladt tovább. Középen egy magas oszlopon óra ketyegett, körülötte pedig fiatalok ültek, akik hevesen gesztikulálva vitatkoztak valamin. Rengetegen jöttek és mentek megállás nélkül. Ez valóban egy élő és működő szervezet otthona volt.

Tabita megbökdöste Ozora vállát, jelezve, hogy ne bámészkodjon tovább. A fiú tétován bólintott majd követte társait.

- Hová megyünk?- kérdezte.

- Először is bemutatunk Anyának és Apának- felelte Kál.

- Kiknek?- pislogott értetlenül Ozora.

Anya és Apa egy Irmén nevű gal szerint épp külön tevékenykedett. Anya szokásához híven a gyengélkedőn segédkezett, míg Apa az elromlott reaktornál dolgozott. Először az előbbihez vitték a fiút bemutatni, hogy a "szülők" áldást mondhassanak rá. Bár nem mindenki kedvelte Tanát, mind tisztelték a sok anyagi segítségért. Mégis eddig az egyedüli Tabita volt, aki mindig hallgatott rá és engedelmességgel tartozott neki. Ezzel Tana is tisztában volt. Nem ő volt a galok vezére és soha nem is lehetett volna. A galateák csak galatea utasítását fogadták el, így a két legidősebb, legtapasztaltabb gal került vezér pozícióba. Ők voltak Anya és Apa, minden galatea "szülei".

A gyengélkedőt fehér, egybe nyitott termek láncolata alkotta. Az első termekben nem voltak sokan s ezek a galok is csak egyszerűbb sérülések miatt mentek oda, vagy aludni. Két felnőtt sürgölődött, ezek közül az egyik egy valójában ember férfi volt, a másik pedig egy gal nő. Mindketten fehér köpenyt viseltek. Amint meglátták a belépőket a nő kedvesen elmosolyodott s közelebb invitálta őket magához. Épp egy lány karját kötözte be gyengéd mozdulatokkal. Anyának sötét, barna színű bőre volt, kedves fekete szemei és göndör fekete hajzuhataga. Amikor mosolygott szinte ragyogott fehér fogsora és ő gyakran mosolygott.

- Tessék kész is vagy, legközelebb legyél óvatosabb- mondta kedvesen a lánynak majd adott egy puszit a fejére. A lányka bólogatott párat majd elsietett. Ekkor a nő a kis tömegre nézett.

- Örülök, hogy újra látlak titeket. Minden rendben Sariélben?

- Igen, szerencsére mostanában minden békés és jól haladunk az új bázis kialakításával- felelte Kál miközben lehuppant az egyik üres betegágyra- mellesleg hoztunk neked egy új gyereket- mosolyodott el.

- Valóban?- mosolyodott el a nő is Ozorára pillantva- Éva vagyok, de itt mindenki anyának szólít. Téged hogy hívnak?

Hangja megtelt kedvességgel és melegséggel, ami feloldotta a fiút. A nő tényleg olyan volt, mintha mindenki anyukája lett volna.

- Ozora vagyok- mutatkozott be a fiú és zavarában kézfogásra nyújtotta a kezét. Éva jó ízűen felkacagott a mozdulat láttán és a többiek is elvigyorodtak.

- Nincs erre semmi szükség Ozora. Iszla! Tudnál egy pár percre nélkülözni engem?- kérdezte a férfitól.

- Természetesen.

- Köszönöm- majd a kis társaságra pillantott- Tudnátok kicsit várni itt? Szeretnék Ozorával négyszemközt beszélni.

- Természetesen- mondták a többiek is.

Éva felállt majd kezét nyújtotta a sápadt fiúnak. Az habozva megfogta a nő meleg kezét majd miután kezet fogtak követte őt. Menet közben beszélgettek.

- Azt hallottam a Pygmalionok után születtél. Be kell valljam, nagyon kíváncsi voltam rád- mondta a nő- Tudod én még az első galateák egyike vagyok, szóval én még emberekkel is dolgoztam. Persze az már ezer éve volt- nevetett.

- Dolgoztál?- kérdezte érdeklődve Ozora.

- Ápolónő voltam egy korházban. Talán ez az oka, hogy szeretem, az embereket- kicsit elkomolyodott- Tudod Ozora, sajnálom a fiatalokat, amiért csak a rossz oldalával találkoztak az embernek. Bár ki tudja, lehet így könnyebb nektek. Én láttam félni, sírni, nevetni, szeretni, megszületni és meghalni őket. Ezekben a dolgokban egyáltalán nem különbözünk tőlük.

Ozora elgondolkozott a nő szavain majd megszólalt:

- Azt hiszem, én sem utálom az embereket. Tabita szidta a dajkáimat, de én hálás vagyok nekik. Felneveltek. Ha úgy volt, akkor értem is aggódtak, mint a többiekért. Az árvaházban még egy barátom is volt.

- Örülök, hogy jó helyed volt. Sokunknak ennyi sem adatott meg- Éva arcán egy szomorú mosoly jelent meg.

- Éva...- szólt Ozora, de a szavába vágtak.

- Anya vagyok, drágám.

- Anya. Valójában miben vagyunk mi mások? Amíg az árvaházban éltem észre sem vettem, hogy nem vagyok ember.

- Talán azért, mert különbség csak itt látható- érintette meg a nő jobb kézfején lévő galatea pecsétjét- De a másság bennünk van. Soha nem vagyunk betegek, gyorsan gyógyulunk, jobbak a fizikai képességeink és egyes testvéreink mentálisan is egészen lenyűgözőek. De a valódi ok, amiért félnek tőlünk az sokkal komolyabb ennél. Sokan nem is tudják még, de egyre több jel utal erre. Mond az árvaházban főként milyen gyerekek voltak?

- Csonkák vagy... mások, mint a normális. Mindenkinek volt valami baja- felelte Ozora.

- Egyre több beteg gyerek születik. Az emberiség hanyatlik, míg mi egyre fejlettebbek leszünk. Én úgy gondolom, ez félelmetes lehet számukra.

Ozora elhallgatott ezekre a szavakra és a gondolataiba mélyedt. Vajon mindig is ennyire vak volt a világban? Vagy csak könnyebb volt így? Már nem mentség, hogy csak egy gyerek. Fel kell nőnie a világhoz. Muszáj.