Még nem ütötte el az óra a tizenkettőt, amikor a galateák felsorakoztak a ház mögötti kis területen. Enyhe szél fújt, ami még fázósabbá tette az amúgy is hűvös őszi időt. Körülöttük szinte ragyogott a harmatos pázsit a felhőfüggönyön át beszűrődő fáradt napfényben. Ozora a telek végét kereste szemével, de az a leülő köd mögé rejtőzött, így a hátsó birtokot továbbra is homály borította. Elhatározta, hogy amint visszatérnek, még ha szakad is a hó, felderíti. A kis csapat gyászos hangulatot keltett fekete egyen felszerelésében. Bő nadrágot viseltek a szabad mozgás érdekében, amit a derekuknál megkötöttek alul pedig bőrbakancsba tűrtek. A bakancsokat szorosan megkötötték és több szíjjal a lábukra erősítették. A nadrág fölött még térd és sípcsontvédő helyezkedett el, s egy jobb combjukra erősített tok, benne Tantó, a másik combon pedig 6 dobókés. Derekukon bőrszíjakra erősített katanák, fejenként kettő. Mindezeket eltakarta térdigérő, elől nyitott pulóverszerű ruha, melyet derekuknál szintén megkötöttek, s belsejébe még több felszerelést rejtettek. Arcukat sálszerű hosszú anyaggal takarták el, amit a fejükön is áttekertek, mint az arab nők.

- És hová törünk be?- epéskedett Ozora, akit leginkább egy csapat betörőre emlékeztetett a társaság összképe.

- Guardielbe megyünk- felelte Tabita- Lehel nem mondta?

- Nem mondtad, hogy én magyarázzak- pislogott meglepetten Lehel s már előre felemelte a karját, védekezésképp.

- De hát... Ajjjj! Akkor nekem kell elmagyaráznom?! Ozora miért nem szóltál, így egy csomó időt elpazaroltunk?!- háborgott a vörös bakfis, bár ő is érezte, hogy ez teljesen céltalan.

- Én már megszoktam, hogy semmit sem mondtok meg...- legyintett lemondóan Ozora. Az sem érdekelte, ha kiabálnak vele, úgy döntött az a legjobb, ha minél előbb megszokja a tudatlan zöldfülű szerepét.

- Ajjj... jó! Kezdjük az alapokkal. Szóval te, mint árvaházi feltételezem, nem sokat tudsz a világról. A vénszatyrok a nagy jámborságukban tudatlan barmokat nevelnek, és még csodálkoznak, hogy minden neveltjük a maffia kezére jut vagy valami még rosszabb véget talál magának.

Ozora összehúzta a szemöldökét.

- Hogy érted ezt?

- Tabita! Egyszerre csak egy dolgot- szólt közbe Lehel.

- Nem! Had mondja! Van valami, amiről nem tudok?- magának tett ígéretével ellentétben, Ozora még sem hagyhatta csak úgy szó nélkül, hogy egykori otthonát szidalmazzák- Azok a nők felvettek minket az utcáról. Azt semmiképp sem mondanám, hogy angyalok, de ők legalább esélyt adnak felnőni!

Lehel amilyen erősen csak tudta megfeszítette tekintetét. Gondolatban azt üzente Tabitának, hogy hagyja annyiban. Szerencsére az szavak nélkül is megértette.

- Hát rendben... Sajnálom, elismerem ezt nem kellett volna. De akkor térjünk inkább végre a lényegre- erőltetett hangjába nyugodtságot Tabita majd folytatta- A világunk rétegesen épül fel... mint egy- kereste a jó szót- egy emeletes torta.

- Torta?- vigyorodott el Kál.

- Jah. tudsz jobbat?

- Nem folytasd csak.

- Helyes. Szóval az ismert világban kerületek vannak, amiket hatalmas sík falak és magasságok választanak el egymástól. A felsőbb kerület ennek a falnak a tetején van és mindig kisebb az alatta lévőnél. Így a felépítése hasonlít egy emeletes tortájéhoz. Mi Sariélben vagyunk most, a Kerubok városában. Felettünk van Michael és Rafael a két testvér kerület, amik majdnem egy magasságban vannak. Azok felett már csak Gábriel, a legfelső szint van. Alattunk van Azrael majd lejjebb Guardiel. Az alatt pedig már csak az ismeretlen terület, ahol senki sem él. A rendszer egyfajta kasztrendszer, minél feljebb vagy annál többet érsz és annál jobban élsz. Lefelé bárki mehet, de vissza már nem jut egykönnyen. Sőt leginkább sehogy.

- És mi odakészülünk, mert...- kezdte Ozora, remélve hogy Tabita befejezi majd a mondatot.

- Mert Guardielben amúgy is lenne dolgunk. Újoncokhoz meg tökéletes. Általában ezzel szórjuk ki azokat, akik csak láb alatt lennének. Kegyetlenül hangzik, de sajnos ilyen a helyzetünk. Aki ezt nem éli túl az előbb utóbb amúgy is meghalna. A feladat most lényegében egy rutin ellenőrzés lenne, Szeráfban, mert a besúgóink szerint valami zűr van, ami minket is érint.

- Minket?

- A lázadó galateákat- felelte Kál majd egy kacér mosollyal hozzátette- Mi a rebelisek vagyunk.

- Majd később megtartjuk a beavatásod, ha túl leszel ezen a próbán- mosolygott szelíden Kéra is rá, aki egy pár pillanatra csatlakozott a beszélgetéshez.

- És nekem mit kell tennem?- kérdezte Ozora.

- Egyenlőre csak felderítünk és készítünk néhány fotót. A fegyverek csak a biztonság kedvéért kellenek- magyarázta Tabita- Ha minden jól megy, csak megyünk és jövünk, különösebb akció nélkül, de azért ne kószálj el. És ez a többiekre is vonatkozik. Legyetek éberek!

A Galateák engedelmesen bólintottak majd mind felszerelkeztek kamerákkal. A ház alatti garázsban beszálltak az egyik furgonba, ahol Tana sok sikert kívánt nekik. Egy földalatti rejtett úton távoztak a telekről. A tervek szerint így haladtak a Kerubok városa s egyben Sariél határáig, ahol majd leereszkedhetnek Azraelbe majd Guardielbe. Lehel legjobb esetben is három hétre tervezte az utat, feltéve, hogy észrevétlenek maradnak, gond nélkül haladhatnak lázadó bázisról bázisra és nem találnak semmi gyanúsat Guardielbe.

Azonban hogy mi vár rájuk egy-egy úton, azt előre egyikük sem tudta.