Galjaink már közel egy órája, hogy elhagyták a Zöld ágat, s bár ennek az időtartamnak egy részében a kölyökkel együtt -annak tudta nélkül- várakoztak a Kicát felvevő szürke gépjárműre, azóta monoton zúgással kísért gondos egy utcás lemaradással követték őket. Ozora vasakarata egy pillanatra sem eresztette kiszemelt célpontját, így navigátorként működve, végig határozott utasításokat osztogathatott a sofőrként tetszelgő Lehelnek, mely ifjú többnyire alkalmazkodni látszott ehhez a kaotikus rendszerhez, s tetszésének látszatát sem színlelve engedelmeskedett a vezénylő szavaknak. Ez idő alatt a sápadt figyelmét kicsit sem kímélve Tabita kérdéseivel bombázta meg őt.
- Mégis ki ez a munchkin?- a vörösgal hangja kissé zsémbes volt, de őszinte érdeklődés rejlett szavaiban.

A sápadt elsőre elengedte a kérdést a füle mellett, mégha maradt is elég feles szórása figyelme hálójából a válaszra. Helyette inkább balra utasította Lehelt a következő fordulóban és addig is felmérte Kadicsa sofőrjét. Az illető pacák meglehetősen mocskosnak érződött, s a köztük lévő kis híján száz méter követési távolság semmit sem segített a szagok visszafogásában, már ami Ozora orrát illette. Ahogy ingerültségét nem fékezte ANNAK a használata, éppen ellentétes hatást ért el, s tudatával jelenebb volt a szürke járműben, mint a sajátjukban Lehel mellett. Érezte a kormányt félkézzel fogó izzadt test szagát, leheletük melegét, s a súlyt amivel az utasok a teret nyomják maguk körül, tulajdon létezésük foltját, mellyel kiszorították a légüres teret s minden mást, ami nem ők voltak. A kölyök mocorgott, épp kényelembe helyezte magát. Lába talpán ropogott a megszáradt sár s morzsolódva gördültek meg az apró porszemek a levegőben, mielőtt az ülés alatti kopott fekete kárpitra hullottak volna. A sápadt lehunyta a szemét. Ekkor még azt is érezte, ahogy barátjában a gyomorsav rendetlenkedik, s ő kellemetlenül megköszörüli torkát. Az alkohol amelyet megivott csak ekkor kezdte meg gonosz játékát. De Ozora akkor ebből mit sem vett észre. Viszont ingerültsége hamarosan szerte foszlott. Ekkor figyelme újra utat engedett Tabita szavainak.

- Idegesít, hogy nem mondasz semmit!- morgott az orra alatt a lány.

- A szeplős srác akivel beszéltem Kadicsa- Ozora teste meg sem rezzent, akár egy tökéletesre faragott karó, úgy ült elől, egyenes háttal stabilan maga elé dermedve- Ezután egyenesen Lehel... Gyerekkori jóbarátom.

- Nem tudtam, hogy neked vannak olyanjaid- ráncolta fehér kis homlokát Tabita.

- Örülök, ha szolgálhatok még meglepetésekkel- fogta rövidre Ozora, de tudta nem marad ez annyiban, szóval még gyorsan hozzá tette- A Szent Jeromosban nem nagyon voltak barátaim. Amikor Tanához kerültem, sokáig azt gondoltam, hogy Kadicsa volt az, aki a tudta nélkül segített a felébredésemben.

- De te nem vagy gal- vágott közbe a lány.

- Így igaz..

Hirtelen mély csend telepedett rájuk. Régóta sejtették, de Tabitát leszámítva a gallok csak most hallották először kimondva e szavakat. Ozora kétségkívül hasonló volt hozzájuk, de nem egy belőlük. Ezt ők is érezték.

Lehel szeme sarkából Ozorára pillantott, s így kis híján elvétette a következő kanyart. Tekintetét ezután visszaterelte az útra és kötelesség tudóan ott is tartotta. Úgy gondolta túl ritkán beszéltek Ozora "milétéről". A sápadt mindig elhárított, emlékezetének hiányára hivatkozva... mégis, ez így túl kevés.

- Nem értem- mondta halkan a katonai, L3/1172-es számú  gal- Akkor mégis miért nem emlékszel mi történt veled? Egyáltalán, honnan kerültél oda? 

A sápadt gal különleges érzékei nélkül is könnyedén megérezte volna, Derrick hideg, éles tekintetét hátára tapadni. ,,Te tudtad legelőször, mi?" gondolta magában egy rejtett grimasszal. Kíváncsi volt mit érez most a négykarú. Sikert, örömöt? Nem tudta és nem is akart belé tekinteni. Ismét utasítást adott a sofőrnek majd átgondolta a kérdést. 

- Ezt még nem tudom. Ahogy azt sem mi is vagyok pontosan.. Érzem, hogy ez fontos és ki kell derítenem, de ehhez nincs vakációm, amit kivehetnék- akaratlanul is kis gúnyolódásba kezdett- Nyerjük meg a háborút.

- Nekem mindegy- kezdett bele hangosan Lucifer, aki a hosszú utastér hátsó sorában kapott helyett- A főnök az főnök!

Ez után a mondat után nem sokkal Ozora felkapta a fejét és jelzésképp még a balját is felemelte, így lassításra figyelmeztetve Lehelt. A kölyök nem sokkal előttük kiszállt egy Kelet Sariéli nagyobb telek előtt. A terület nagyját egy égbeszökő tízemeletes ház foglalta el. A galateák tudták, a kerületben ez a szám már különleges adót von maga után magasságát jóváhagyandó. Bárki is birtokolta, az épület magában fényűzésnek számított. Felső emeleteit már egészen messziről megpillantották kiemelkedve a város többi épülete közül.

- Ide ment be!- jelentette ki Ozora.

A galateák járműve egy sarokkal arrébb fékezett. A továbbiakat sápadt társuktól várták, aki ekkor döbbent rá, hogy igazán az imént említett továbbiakba eddig nem is gondolt bele. Az ital okozta hevület jobban a fejébe szállt, mint azt képzelte, s igazán még most sem döbbent rá milyen következmények állnak még előtte. Talán pont mivel a következetessége épp alábbhagyott.

- Bemegyek és elérem, hogy ez a sariéli kis diktátor beszéljen velem!- jelentette ki a sápadt.

- Ne légy hülye!- szólt közbe lényegre törően Tabita.

- Figyelj főnök, én nem hagylak magadra!- jelentette ki Simon meg sem hallva a vörös galt. Derrick hideg tekintete sokkal fenyegetőbben, de szintén ugyan ezeket a szavakat sugározta. ,,Ne is álmodd, hogy magadra hagylak!"

A hidegrázásos Ozora gondolatai sebesen végigszáguldottak elméje sztrádáin s kacskaringózva, körbe pörögve egymáson végül megalkuvásra jutottak.

- Ám legyen. Leszek a pajzs, de egyszerre hatunkért én sem tudok felelni- szólt utolsó belátásával a sápadt.

- Egyikünk sem fog itt maradni!- jelentette ki határozottan Lehel felsőtestével vezérük felé fordulva, ám markában még szorosan tartva a kormányt- Senkit sem hagyunk hátra. Pajzs helyett légy jó diplomatánk. És nem lesz baj.

A sápadt meglepődött a katonai határozott fellépésen, de egy meglehetősen rövid mérlegelés után jóváhagyta a kijelentést. A fegyvereik felét az autóban hagyták az üléshuzatba rejtetett zsebekbe csúsztatva, így fejenként csak egy-egy hátukhoz rejtett pisztollyal járultak az épület bejárata elé. Ozora AZ által kinyittatta a kaput kis csapatának. Szerencsére alig pár tudat szegélyezte útjukat a telek kapujától az épület bejáratáig, s azok figyelméből egyszerűen kitörölte társaságuk átvonuló képét. Már bent is voltak. A sápadt elméje akár egy radar, folyamatosan tapogatózott maguk körül leleplező gondolatokra vadászva. Ekkor érezte meg először koncentrációs képességének tompulását. A felismerés úgy rázta meg testét, mintha csak ólom kezek fagyott érintései ragadták volna meg nyakánál és tagjainál fogva. Kadicsa jelenlétének fonalát már el is veszítette az emeletek valamelyikében! Torkában gombóc képződött, s ő maga nagyot nyelt. A hátán máris izzadsága cseppjei futottak végig. Minden idegszálával hevesen tiltakozott a lassan elméjére telepedő torzulás ellen.
Mégis mit itatott vele Kadicsa?- dörögte magában, de már késő volt.