Lépteik zavaros visszaverődései már összhangban zavarták fel a "hátsótraktus" kövezeten ülő csendet, mire leértek a bárokhoz. Kadicsa nagy otthonossággal mozgott a veríték, vanília és alkohol szagú térben. Az előbbi édeskés illat csak ekkor tűnt fel Ozorának, de nem fordított rá túl nagy figyelmet. Míg barátja italokat vett, addig ő felkereste a tömegbe simuló bajtársai tekinteteit. Értetlenül fürkészték őt, de egy biccentéssel nyugtukra hagyta a helyzetet. „Minden rendben." Aztán Kicával már át is vágtak a terem sűrű levegőjén, a hátsó "asztalok" egyikéhez. Kadicsa valószínűleg egy bandatetoválást mutathatott meg felsője nyakának lehúzásával, melynek hatására a csőcselék eliramlott körülük, de ezt Ozora csak találgatni tudta, hisz ő maga nem volt a mutatott bőrfelület szemtanúja.

Leültek a fekete bőrülésekre, az előttük emelkedő asztal áttetsző lapjából egy fémrúd meredezett ki, mely felért egészen a plafonig s mely körül egy vékony, fehérbőrű szajha táncolt. Magassarkúja halkan koppant az üvegen meg-megcsördítve a körülötte hagyott kiürült üvegeket. Teste puhának tűnt a félhomályban, s a ráfeszülő vörös csipkével kivarrt ruhadarabokon csillogó ékek ültek, melyek kiemelték teste árnyékba vesző oldalának domborulatait. Kifejezéstelen arcában tompán ültek a sötét, vizenyős szemek, mintha semmit sem fogott volna fel a körülötte történő dolgokból. S valószínűleg így is volt. Elvégre egy alvóról beszélünk.

A kölyök Ozora elé lökött egy poharat, felzavarva őt a galatea fürkészéséből, és megtöltötte a kezében ülő üveg aranyszínű tartalmával. Az ital furcsa tulajdonságokkal bírt. Az első pillanatban még mélyvörös színben játszott, majd mire a pohár pereméhez ért, intenzív rózsaszínre váltott, hogy onnan térjen lassan vissza eredeti színéhez.

- A találkozásunkra!- emelte meg poharát Kica.

- A viszont látásra!

Az üvegek összekoccantak. Ozora hamar megállapította, hogy az ital íze illik a megjelenéseihez. Zavaros és kusza, kellemes utóízzel.

- A neve Egyéjszakás- mosolygott Kica barátja arcát fürkészve.

- Italoknál régi módi vagyok- tette le a sápadt a poharát halvány mosollyal, mire Kica újra töltött.

- Mi más is lennél- nevetett- Te tényleg semmit sem változtál.

- Te annál többet- nézte az ismert szempárt Ozora- Mégis, hogy kerültél pont te a maffiába?

- Mondtam már. Vagyis egy részét. Először is megszöktem az árvaházból, mákomra időben léptem, még mielőtt az egész kóceráj leégett volna. Ekkor az utcára kerültem és szembesültem a nagy igazsággal, a világgal, amiről mindaddig alig beszéltek nekünk, a világgal, amiben mindenki egyedül van, ahol, ha akarsz valamit, akkor azt magadnak kell megszereznéd, miközben minden barátod az ellenfeledé válik, amint alkalma nyílik hátba támadni. Persze sosincs harag, ebben a világban már csak így lehet feljebb kerülni, s úgyis csak bogarak vagyunk mind, akik a fény felé repülnek. Hah! Ez azt hiszem, képet nyújt az életemről, amit a maffiánál töltöttem. Én is legalul kezdtem, mint minden nagy ember, s a felsőkör észre is vett idővel, azóta meg csak felfelé haladok.

- Hány embert tettél el ezért láb alól?

- Talán meg akarsz róni? Ne röhögtess. Nem mindenki kap egy olyan jövőt a segge alá, mint amit te. A legtöbben még csak esélyt sem kapnak soha. De ne érts félre, nem neheztelek rád. Amikor elmentél őszintén örültem neked. Csak azért fájt, hogy olyan könnyen megfeledkeztél rólunk- Kica egy szál cigarettát vett a fogai közé és hangos kattanással meggyújtotta azt.

Ozorát felzavarta ez a kijelentés.

- Mégis miből veszed, hogy megfeledkeztem rólatok?! Ha tudnád mennyit gondoltam rátok.. az árvaházra, a barátomra!

- Mégsem jöttél vissza soha... Az új családod talán megtiltotta, hogy meglátogasd a piszkos kis patkány barátaidat?

- Baromság! Én vissza akartam menni hozzátok! Mindig is segíteni akartam rajtatok!

- Hát miért nem tetted?!- kiáltott rá Kica lecsapva a poharát az asztalra. Előttük megállt a táncoló gal. Kadicsa egy dühös intéssel elzavarta. Amíg lemászott az asztalról és magas sarkújával tovakopogott, a két ifjú csak dühödten meredt egymásra.

- Akartam...- mondta Ozora- De nem tehettem.

- Miért nem?

- Onnantól, hogy beléptem abba a házba.. a befogadóm házába, minden megváltozott. Onnantól máshová tartoztam már..

- Ó, valóban?- Kica hangja gúnnyal, haraggal és undorral itatva szólt.

- Számotokra nem lettem volna más, csak egy bajhozó rossz ómen.

- Ne röhögtess. Hova lehetett volna rontani a dolgokat? A gyerekek, az egykori barátaink.. a legtöbben közülük még a tűz előtt éhen haltak! Én ott voltam! Én láttam! Te hol voltál Ozora?! Nagy nyomorodban meghúzódtál a palotád sarkában?!

- ELÉG!!- Ozora öklével az asztalra csapott, s indulatai és Annak a keveréke által a csapás az üvegbe hasított, repedések pókhálójának kusza szálait hasítva a lapba- Azt hiszed csak te vesztettél el barátokat? Azt hiszed csak te láttál szörnyű dolgokat? Társaim égett húsának a bűze még mindig az orromban ül, s ha beleszippantok ebbe az átkozott levegőbe, újra érzem, ahogy a lövések forró töltetei áthasítják a testemet. Gyakorlatilag a túlvilágról jöttem ide baszki, szóval ne papolj nekem dolgokról, amiket láttál, mert elképzelni sem tudod én mennyi mindent láttam már!

Kadicsa megdöbbenve hátrébb húzódott. Zavartan fürkészte barátja tekintetét, miközben szemét a keserűség nedve marta.

- Miért nem kerestél? Miért nem érdekelt, hogy végünk?

- Honnan veszed, hogy nem érdekelt? Majd beleroppantam, de akkor már nem tehettem semmit. Addig pedig nem mehettem el, mert tudtam, hogy már másik világhoz tartozunk.

- Csak egy világ van Ozora! Ugyanabban a világban élünk..

A szavak szíven ütötték a sápadt galt, oly annyira, hogy hirtelen már meg sem tudott szólalni.

- Ne mondj többet. Már nem akarok többet tudni- intette le Kica, majd lassan feltápászkodott. Zsebéből egy köteg pénzt vett elő és számolás nélkül az asztal közepére dobta majd Ozora elé csúsztatott egy kis félbehajtott kártyát.

- Ne aggódj, ez nem változtat azon, amit ígértem. Bármit is akartok a galjaiddal, elintézem, hogy a főnök meghallgasson titeket. Bármi közötök is legyen egymáshoz.