Az egyszerű kis mobil lassan indult be s azt is csak többszöri próbálkozásra. A kölyök az anyós ülésre vetette magát, míg Ond és Zsolt a hátsó és a sofőri üléseket foglalták el. Utóbbi elmormolt egy pár átkot borostája alatt, mire a motor felzúgott és ő végre megfordulhatott az úton. A jármű mögött továbbra is ott feküdt a holttest egyfajta példázatul, miért sem jó ötlet a maffiával packázni. Ond elterült az üléseken, mellkasán úgy paskolgatva az apró nejlonzsákocskát, mintha az tulajdon újszülött gyermeke lett volna. Három kiló tiszta, áttetsző anyag! Miféle barom hiheti, hogy megléphet ilyesmivel? Az olyasféle, amelyik már szétkenődött, persze- gondolta Ond és elégedetten elmosolyodott.

- Remélem nem az jár a fejedben, hogy most ugrassz ki- a kölyök fenyegető tekintete a fekvő férfit fürkészte a visszapillantó keskeny sávú tükrén keresztül.

- Olyan nagy baj lenne az?- grimaszolt Ond felemelve sápadt fejét, mely keskeny volt és beesett a zöld huzatos ülésekről. A nyakában ezüst lánc csillant félig fekete kapucnis pulóvere alá csúsztatva.

- Csak ha ragaszkodsz a fejed jelenlegi űrtartalmához. Az áru az áru. Ha be akarsz tépni tépj a sajátodból.

- Csakhogy nincs nálam semmi- nyögte Ond tekintetét cipőjének belsőséggel szennyezett talpára ejtve- Ráadásul a valódi ugrás nem az a fajta árú, amit az én lehetőségeim elbírnak.

- Az már a te bajod- vont vállat Kica sötétbarna zakót imitáló kabátjában, mely alatt világosabb garbós pulóver feszült. Hármuk közül egyértelműen ő öltözött a legjobban.

Az autó hirtelen ugrott egyet egy nagy buckába futva, mire Ond feje nagyot koppant az ülés oldalában.

- A rohadt élet!- mordult fel fájdalmasan- Legalább ne röhögj te fakezű!

- Ugyan miért ne?- vigyorgott Zsolt- Ez a szar a te verdád, nem én tehetek róla, ha csak döcög, meg az utat sem én húztam.

- Utálom ezt a környéket- dörmögte Ond.

- Nyugodj meg, ez a környék is utál téged- vigyorodott el a kölyök is.

- Na megszólalt a helyigyerek!- dünnyögte a fekvő miközben lassan felhúzta magát ültébe.

- Ezt úgy mondod, mintha te jobb környékről származnál- jegyezte meg Zsolt.

- Dehogy.. De én legalább nem büszkélkedem vele!

- Miért ne tehetném?- a sötét szemek a kölyök szeplős arcán sötét karikák mélyén ültek- Ettől vagyok túlélő. Mellesleg meg szép volt az az idő, amit itt töltöttem kölyökként. Persze nem minden év, a vadállat faterom például nem hiányzik, sem a nyanyák hazugságai, amikkel a fejem tömték. De voltak szép idők is.. Ó, az első nők! Amit csak tudok ezeken az utcákon tanultam, még a gyilkosságot is, a módszereket. Mindazt amivel feljebb küzdöttem magam nálatok- arcán a vigyor gúnyra fordult.

- Akkor pontosan miért is vagy itt velünk?- emelte meg fél szemöldökét Zsolt s bizonytalan pillantásait hol a kölyökre, hol az útra vetette.

- Ki tudja- nevetett Kica- Talán a főnök egy kis nosztalgiázásra akar bírni, hogy el ne felejtsem mit adott ő nekem. Talán csak én akartam újra látni ezeket az utcákat, hogy újra fiatalnak érezzem magam.

- Mintha bármivel öregebb lehetnél mint mi. Egyáltalán vagy már harminc?- morogta Ond.

- A vérem forr- motyogta a kölyök- újra forr, és más nem is kell!

- Helyenként kibaszott para tudsz lenni. Remélem tudod..

Kica kizökkenve nézett a mellette ülő sofőrre, míg szemöldökei egyre közelebb húztak egymáshoz homlokára ráncokat gyűrve.

- Mi bajod?!- förmedt rá. Ahogy előre dőlt oldalába nyomódott az a félig nadrágjába dugott pisztoly, melyet az övével szorított magához. Persze nem akarta ezt használni, de hirtelen mégis jól eső felsőbbségtudattal töltötte el a fegyvere által képviselt státusza. Zsolt nem reagált rá, mégis nyugodtan hátra tudott dőlni. Unottan kibámult az ablakon s félérdeklődéssel vizslatni kezdte a házakat és az eget.

- Furák ma a fények- jegyezte meg végül- Az ég is fura ma. Máskor jobb színe van a felhőknek.

- Ne kezd már te is- sóhajtott Ond.

- Mégis mit ne kezdjek?- fintorgott Kica.

- Az egyik hülye ma reggel is azzal jött, hogy fura fényeket látott reggel az égen meg repülő buszokat- Ond rövid sötét haját alaposan átszántotta fejbőrét vakargató körmeivel- mondtam neki, hogy ne szívjon ma már többet, de csak a hülyeségeit osztotta. ,,Jön Gábriel és megöl minket"- torzította hangját majd unottan felhorkantott- A barom.

- Gábriel szarik ránk- Zsolt lekanyarodott egy utcát- És szarik mindenki másra is, aki alatta van.

-Miért te nem így tennél?- pillantott hátra Kica megemelve borzas szemöldökét.

- Viccelsz? Jobbat nem is kívánhatnék- nevetett Ond felcsillogtatva sárgás fogazatát.

A kölyök vékony bélésű kabátja belső zsebébe nyúlt és előhúzta kis fémdobozkáját, melyben a dohányát tárolta. A mozdulat közben az amúgy rugalmas anyagból készült pulóvere megfeszült karján és széles vállain, hisz bár heggel megszórt arca egy cseppet beesettnek is tűnhetett ez csak életmódja átka volt, s testalkata jól megtermett, erős kisugárzással bírt, magán kívánnivalót nem hagyva.

- Remélem nem akarsz idebent rágyújtani!- kapta fel fejét Ond.

- Ne aggódj már annyit!- hárította Kica könnyedén, s fel nyitotta a kis dobozkát. A fehér szálak közt egy gyűrött cetli bújt meg. Ezt óvatosan kihalászta s mellé egy cigit is a fogai közé vett. Visszacsúsztatta a dobozkát a helyére s meggyújtotta a szálat.

- Hé!- mordult fel Ond, de csak az arcába kapta az első leheletnyi füstöt.

- Mondtam már, hogy ne parázz már mindenen.

- Mi az a lap?- kérdezte Zsolt félszemmel átpillantva a volán fölül. Az írást nem tudta kivenni róla, a figyelmét meg nem merte hosszabb ideig elvonni az úttól.

- Jegyzet és egy cím- felelte Kica- A következő kereszteződésben fordulj jobbra, majd szólok hol állj meg. Én lassan kiszállok.

- Mégis mi dolgod van erre?- értetlenkedett a hátsóutas hitetlen hangon.

- Munkaügy.

- Hmm.. Szóval mégsem szórakozásból vagy itt- jegyezte meg Zsolt s jobbra kanyarodott a járművel. Kica egyenlőre nem felelt csak a váltakozó épületeket nézte.

- Ez lesz az!

A jármű fékezett s megállt egy termetes kopott lila épület előtt. Halványan kihallatszott a zene a bejárati ajtón át, melyet három marcona biztonsági ember őrzött. Fejük felett ledfény írta ki a hely nevét; ,,Zöld ág". Túl stílusos név ez egy ilyen helyhez- gondolta Kica a táncoló női ledfényeket figyelve, ahogy azok alakjai mozogtak a fekete kivetítőkön, egyesével megszabadulva öltözékük darabjaitól.

- Szóval munka- gúnyolódott Zsolt.

- Nem én választottam a helyszínt- vont vállat kicsit sem szánakozva Kica, s azzal kiszállt a járműből. Ahogy a bejárat felé indult a gorillák sűrűsödni kezdtek előtte, de cetlije felmutatásával mindjárt szétszéledtek és ajtót nyitottak neki. Hát igen- gondolta magában nevetve Kica- az én belépőm a főnök állja. Persze nem mintha először járt volna odabent, csak épp az eltűnt idő alatt sokat változott a hely. Mondhatni felfutott valamelyest. A kölyök érdeklődve szemlélte a változásokat. Ezúttal bent teljes volt a sötétség, mely az éjszakát sugallta számára s csak a ledek vezeték útján a szórakozó hely főteréhez, hol az asztalokra ide-oda vetülő lézerfények és pódiumra emelt kalitkában táncoló nőcskék fogadták. A meglévő tömeg persze régen is állandó tényező volt, ahogy az a zúgó ricsaj is, melyet csak a pia tudott zenévé sűríteni. Kica végig nézett az összképen, s szemeit egy ideig ellegeltette a táncosok látványán majd a pulthoz indult. Á, a nosztalgia! Ott gondosan borotvált, kissé görnyedt hátú férfiak keverték az italokat. A kölyök tudta, az az ő embere, amelyikük feltűnően edzettebb egy szimpla pultosnál. Meg is állt nappirította bőrű választottja előtt. A kis kártya szerint Elek névre hallgató srác pillanatokig mellőzte figyelmével Kicát és hol másnak töltött hol pedig a pultot törölte le. Ebből tudta a kölyök, hogy jól választott, s az felismerte őt.

- Mit adhatok?- kérdezte végül Elek épp annyira udvariasan és távolságtartóan, mint azt tőle megkövetelték. Kica válasz helyett az asztalra helyezte a cetlijét. Elek nem húzta el azonnal, csak megfigyelte, majd az olvasását is nyugodt rutinossággal végezte el. Végül visszaadta a papírt- melyet a kölyök farzsebébe is mélyesztett- s felnyitotta előtte a pultot.

- Már várnak- biccentett a hátsó ajtó felé. A maffiás néma kimért lépésekkel sétált el, majd a hátsó ajtón át újabb sötét folyosóra vetette magát. Itt lépcső következett, a fokokat magasabbra emelték a megszokottnál. Kica dünnyögve sétált fel rajtuk, tervezetüket szidva, majd elkanyarodott balra. Ajtó. Ezen túl már várnak rá, azok az izék, amelyek miatt iderendelték. Mielőtt belépett volna, még megigazította felsőjét, hogy fegyvere biztosan takarásban legyen - persze nem mintha bunyóra számított volna, de sose lehet az ember elég óvatos- s kezével a hajába túrt hátrasimítva azt. Majd kinyitotta az ajtót.

,,Nah, lássuk milyen ajánlattal tudtak előmászni ezek a galéták"- gondolta majd beléhasított a döbbenet, amikor szemei szembetalálkoztak egy hófehér ifjú kék tekinteteivel.