A reggeli után a gyerekeket a "tantermekbe" küldték. Ez a megnevezés három szobát, azaz három osztályt foglalt magába, bennük három-három asztallal, székekkel és mindenhol egy-egy táblával (és néha krétával). Az első terembe a hat éves és annál fiatalabb gyerekek jártak, a másodikba hét éves korukat betöltött vagy a tizenhármat még be nem töltöttek. Az utolsó, harmadik terem tanulói a megmaradt idősebb korosztály volt, akik legfeljebb tizenhat évesek lehettek, ugyanis aki betöltötte a tizenhetedik életévét annak távoznia kellett a Jeromos törvényei szerint. Nem kérdés, hogy rettentően elmaradott eszközök álltak csupán rendelkezésre és a dajkák nyújtotta tanítás sem volt igazán tanítás, de egy nyomorgó városrész, nyomorgó árvaházában mi másra lehetett volna számítani? Volt, ami volt, a gyerekek mást nem is ismertek az árvaház falain kívül, de amit mégis azt is csak régi emlékeikből.

Kadicsa és Ozora már együtt jártak a harmadik osztályba. A nagyok gyakran tanították a kisebbeket-, hisz az anyag nem évente ismétlődött-, így Ozora is gyakran tündökölt korrepetáló szerepben Kadicsa irányában. Néha előfordult, hogy mások is csatlakoztak hozzájuk, ezek pedig azon ritka alkalmak ritka példái voltak mikor a sápadt fiú a közösség tagjává vált és nem húzódott félre a középpontból. Valójában élvezte ezeket az órákat, de ezt nem kötötte senki orrára.

Beérve a terembe meglepetés várt rájuk. Egy sötét kisugárzású úr állt a tábla mellett. Kézzel készült aranyhímzések voltak a nyakkendőjén, az ingén és néhol fehér öltönyén. Egy furcsa fekete karkötőt -talán órát- viselt a csuklóján, a fején pedig kalap pihent. Arca komoly volt fekete tekintete pedig ködös. Fekete haját már ősz szálak is tarkították. Elegáns volt, talán túlságosan is a sok rongyos között, de legalább kétség sem fért hozzá, hogy Kadicsának igaza volt. Jött valaki a felsőbb osztályból.

- Az úr Igar Hilárusz Tana -mutatta be őt a bent lévő dajka- Szeretné megnézni a mai óránkat, szóval kérlek benneteket legyetek tisztelet tudóak!

- Igen Ibla nővér!- szólt kórusban a gyerekektől.

A lelencek elfoglalták megszokott helyeiket, a szokásosnál jóval csendesebben. Nem igazán tudták, hogy kell kezelni egy ilyen helyzetet, egy ilyen személyt. Addig mindig csak a délutáni szabadfoglalkozásokra jöttek be megnézni a játszó gyerekeket és egy tetszőt hazavinni, mint ahogy azt a menhelyi kutyáknál szokás.

- Akkor kiosztom a feladatokat. Kérem, Mr. Tana nyugodtan üljön le- mondta Ibla dajka és elkezdett írni a táblára- az elsőhöz jöjjön ki, mondjuk... Finta!

A fiú nagyot sóhajtott majd némi gyomorgörccsel felállt. Kiment Ibla mellé és átvette kezéből a krétát. Talán az volt az első alkalom, hogy krétát fogott a kezében, hisz azt csak ilyen jeles alkalmakkor vették elő. A zöld táblára írt jelekből azonban már szédülni is kezdett.

- Kezd nyugodtan- bíztatta a nő-, mit írtam fel? Mindjárt fordítsd!

- Öm... üdvözöljük a Szent Jeromosban?- motyogta a fiú bizonytalanul

- Igen...- próbálta bíztatni őt lbla. Jajj, csak el ne rontsa a fiú Tana előtt!

- Majd... Az öreg szilárdság...?- kérdezte Finta. A latin nem tartozott az erősségei közé.

- Ülj le a helyedre- sóhajtott keservesen a nő- Tudja valaki, hogyan tovább?

Végig nézett a diákokon. A többiek megbújtak, nehogy őket is felszólítsák. Egy valaki pedig papírsárkányt hajtogatott egy földön talált szakadt papírlapból.

- Ozora! Idefigyelj!- szólt rá dühösen- Mit írtam a táblára?

A fiú összerezzent. Épp most dobta volna el frissen hajtogatott repülőjét. Értetlenül a táblára nézett majd azt felelte:

- A vetustate robur, ahogy a tanárnő mondani szokta: „Az időtől nyeri erejét" Például a fa minél öregebb, annál erősebb. Bár az embernél ez fordítva van, ő inkább elsarjad egy kor után- a nő összehúzta a szemöldökét, így Ozora gyorsan hozzá tette- Ez enm célzás akart lenni!

- Nem ezt kérdeztem!- felelte bosszúsan a nő majd a nevetgélő tömegre nézett- Csend legyen! Jó a megoldás, de ettől függetlenül figyelj ide! Következő feladat...

Majd ismét írni kezdett a táblára, Ozora pedig sóhajtva a földre dobta a repülőt majd gondolataiba merült. Jó eszű gyerek volt, ezek a feladatok már nem okoztak neki kihívást, így nem is figyelt. Tanára nézett. Végig mérte a férfit, megfigyelte a ruháját, de mikor annak arcára pillantott tekintetük találkozott. Gyorsan elkapta fejét és inkább az ablakon kibámulást választotta, mintha mi sem történt volna.

Az idő -még ha lassan is-, de eltelt. Igar H Tana végig csendben ült a sarokban és még akkor sem állt fel mikor az óra végeztével kimentek a gyerekek. Tekintete azonban végig pásztázta a lelencek sorát. Az ajtó záródása után feltett néhány kérdést Iblának.

Az ebédlőt megtöltötte a gyerekek zsibongása. A harmadikasok lelkendezve meséltek a kisebbeknek a látogatóról, akik ámuldozva hallgatták az eltúlzott részleteket, melyek alapján egy király képe alakult ki bennük Igarról. Ozora és Kadicsa is nagyban érveltek az idegen személyéről és arról kinek van a legtöbb esélye arra, hogy örökbe fogadják.

- Szerintem Fintát fogadja be- mondta Kadicsa- ő volt eddig a legtöbbször adoptálva, biztos most is őt viszik el! Ez így logikus.

- Három adoptáció, na és? Én nem hiszem...- rázta meg a fejét Ozora- mármint ez a Hilárusz nem olyannak tűnik, akihez be tudná hízelegni magát. Ráadásul már az óra elején felsült.

- Szóval úgy gondolod te lennél a legesélyesebb?- vonta fel fél szemöldökét Kadicsa.

- Mi? Nem. Nem így értettem- rázta meg a fejét Ozora- Csak annyit mondtam, hogy ez a pasi nem a szokásos "jótékonykodónak" tűnik. Bár igazság szerint nem is tudom, mit kereshet itt... nem tűnik egy szülő típusnak. Nekem nem hiányozna.

- A látszat alapján ítélsz. Lehet kedves a tag- vonta meg a vállát Kadicsa- Amúgy meg te is csak a fafejed miatt vagy még itt.

- Az más volt...- motyogta Oz.

- Mégis miben?- kérdezte a szeplős fiú.

- A banya azt mondta nekem, hogy „milyen egzotikus a külsőm"... mi vagyok én, egy cseszett pálma? - morgott a sápadt fiú- Ennyi erővel elvihette volna a háromlábú Zelinét is! Amúgy is olyan volt a nő, mint szörnyella.

Kadicsa felnevetett:

- Még jó hogy nem kabátként végezted!

- Na de komolyan... Szerintem Hunorkát viszik el.

- Hunorka csinos. Lehet, tényleg igazad lesz- hagyta jóvá a szeplős fiú egy mosoly kíséretében.

Ebéd után a gyerekek az udvarra mentek. A terület túl kicsi volt annyi lelencnek, de őket ez nem nagyon érdekelte. Föl alá szaladgáltak egyetlen nagy kibogozhatatlan áradatot alkotva. A kisebbek levélkupacokba ugráltak és szétdobáltak a leveleket, amiket a dajkák még kora reggel összegereblyéztek. A nagyobbak felmásztak a kerítésként szolgáló betonfal tetejére és bátorságpróbaként végig sétáltak rajta állandóan bosszantva ezzel a nővéreket. Tana Ibla nővérrel beszélgetett a tölgyfák alatt. Néhány apróság köréjük sereglett és kíváncsiskodva kérdezgették az urat. Néhányan még azt is megkérdezték hol van az úr királysága, ami igen csak meglepte Igart. Két barátunk a fal közelében focizott Fintával, Karáddal és még néhány társukkal -többek között lányokkal is. Éppen döntetlenre állt a meccs, amikor Ozora egy elhibázott rúgással a tetőre repítette a labdát, ami megakadt az eresz szélén a levelek között.

- Szép rúgás Dérjankó!- mondta Karád dühösen- Oda a labdánk...

- Véletlen volt- kelt barátja védelmére Kadicsa.

- De így most hogy döntsük el a meccset?- kérdezte a csalódott Hunorka.

A bűnös Ozora szégyenkezve nézett dühös társaira majd egy hirtelen elhatározással megindult a betonfal felé. Nekifutásból felugrott majd megkapaszkodott a magas emelvény tetején és felhúzta magát. Két lábra állt, bár a hirtelen kiegyenesedéstől kicsit megingott.

- Mégis mire készül ez?- kérdezte meg Finta, amire a többiek is gondoltak.

- Oz elég lesz!- kiáltott Kadicsa barátja fafejűségétől tartva.

Ozora vetett egy bizonytalan pillantást a többiekre -a szép Hunorkára- majd büszkesége megindította. Végig szaladt a húsz centi széles falon majd felugrott és megkapaszkodott az ereszcsatornában. A csőszerkezetet, bár több tucat helyen erősítették a falhoz, a fiú egész tetőre mászását vad remegéssel és hangos recsegéssel kísérte végig. Ozora felérve elkapta a Szent Jeromos ereszét és felhúzódzkodott a tetőre. Míg a cserepeken egyensúlyozva elindult a labda felé az udvar népre hirtelen elcsendesült és tekintetét az őrült mutatványra emelte.

- Ozora a tetőn mászkál!

Erre a kiáltásra a dajkák is felkapták a fejüket. Elsápadva kezdek kiabálni a sápadt fiúnak:

- Ozora azonnal gyere le!

Kadicsa meg sem bírt szólalni, a lába földbe gyökerezett, míg a foci csapat többi tagja még bíztatta is Ozt.

- Gyerünk menni fog te majom!- kiáltotta Karád.

Ozora egy kicsit felbátorodva vette kezébe a labdát majd diadal ittasan a feje fölé emelte, mint valami trófeát, mire a gyerekek éljeneztek. Afféle eksztázis lett úrrá rajta a talpa alatt ujjongó tömegtől. Hogy tovább szórakoztassa a közönségét, elkezdett bolondozni a labdával, először csak dobálgatta egyik kezéből a másikba, azután már dekázott is vele. A negyedik felrúgásnál azonban a labda túl magasra ment. A fiúnak sikerült fejelni egyet, de ugyan ekkor ki is csúszott lába alól egy rosszul illeszkedő cserép, így a fiú hátraesett majd legurult a tetőn. A közönségre síri csend ereszkedett. Mások elbeszéléseivel ellentétben Ozora számára nem lassult le az idő és az élete sem pergett le a szeme előtt. Tulajdonképpen még fel sem fogta, hogy lezuhant a tetőről, mikor zavartan, fülében hangos zúgással tarkója fölött pedig erős fájdalommal felült. Ahogy lassan megállt a világ, erősödő hangokat kezdett hallani és alakokat vélt felismerni, akik kiabálva rohantak felé.

- Ozora?! Nem esett bajod?!

- Hát persze, hogy baja esett hisz leesett a tetőről!

- Csendet! Mindenki félre!- zavarta el neveltjeit a sápadt fiú körül Ibla nővér miután sikerült elkerülnie, hogy elájuljon.

- Ozora! Ezt mégis hogy képzelted?!- a nő letérdelt a még bamba fiú mellé majd óvatosan végigtapogatta annak végtagjait és fejét, de sérülésnek nyomát sem találta- Mi van, ha meghalsz?! Bevered a fejed és ennyi! Én pedig szívinfarktust kapok miattad! Elfelejtheted, hogy valaha is kijöhetsz még az udvarra és ennek komoly következményei lesznek!- kezdett el kiabálni a nő, de Igar Hilárusz Tana félbeszakította.

- Ugyan már semmi baja!- nevetett a férfi majd a fiút a vállánál fogva felhúzta magához. Ozora erre kicsit tántorogva reagált, de talpon maradt. Túlságosan nem örült a leordításának sem a rángatásnak, de úgy döntött lehetőleg szótlan marad, amíg ki nem józanodik és a lüktető fájdalma a fején és oldalán alább hagy, bár ez utóbbitól úgy tűnt egy hamar nem szabadul. Eközben a férfi vetett a fiú tarkójára egy gyors pillantást, de azon egy karcolás nem sok annyit sem talált folytatta:

- Én is ilyen voltam gyerekkoromban, sőt rosszabbakat is csináltam- simogatta meg a fiú fehér fejét s ekkor találta meg, amit kereset. Azokat az összetéveszthetetlen domborulatokat a bőrön, ám további vizsgálatra nem volt ideje, mert a lurkó hangosan felszisszent.

-- Ne haragudj- kapta el gyorsan a karján Tana, egy kényszeredett mosollyal- Ozora, ugye?- a fiú válaszul bólintott, bár az előbbi miatt enyhe haraggal pillantott a férfira - Szívesen megismerkednék veled később, de azt hiszem előbb még meg kell beszélnem pár dolgot Ibla nővérrel!- indította útjára a fiút egy széles mosollyal.

Tulajdonképpen a férfi nem úgy festett, mint aki túlzottan aggódik a kölyök állapotáért, de ez Ozorát nem is érdekelte, ha így szabadulhatott.

- Rendben, te Ozora menj be a gyengélkedőbe- utasította dühösen a nő, de hangja mögött valójában aggodalom volt- És még valami. Többet a fal közelében sem akarlak látni!

- Igen is Ibla nővér- motyogta Oz majd engedelmesen az épület udvarra néző ajtója felé vette az irányt. Közben Kadicsa utána szaladt, de Ozora néhány goromba szóval visszaküldte focizni. Nem igazán volt társasági hangulata és azt sem hiányolta, hogy kísérgessék.