A matekházim felett görnyedve gondolkoztam a mai napon.

Nick talán hallgatott rám, és komolyan odament beszélni Diegoval? Vajon mire jutottak? Diego felfogta, hogy mennyire szánalmasan kilátástalan a helyzetem és nem volt más választásom? Képes lesz nekem megbocsátani?

Ez a mai nap minden tekintetben kudarc volt. Diego levegőnek nézett, nem válaszolt az üzeneteimre és nem fogadta a hívásaimat, amikor pedig suliban szerettem volna odamenni hozzá, olyan képet vágott, hogy inkább meggondoltam magam és elmenekültem.

Tudtam jól, hogy várnom kell egy kicsit, amíg átgondolja a dolgokat és megemészti. Csak utána tudok vele elbeszélgetni. De a várakozás és a tehetetlenség kikészített.

És ott volt Nick, akit a menza után egyszer se tudtam személyesen elkapni. Valahogy mindig elkerültük egymást, és persze ma suli után sem tudtunk összefutni, mert ilyenkor Nick mindig rohant órák után a fociedzésére.

De vissza a matekházimhoz. Egy rakat volt belőle, de én persze már az első feladatnál elakadtam, így homlokráncolva ültem felette az íróasztalomnál, amikor kopogtak az ajtómon.

Csak még gondterheltebben sóhajtottam fel, ugyanis semmi kedvem nem volt anyámmal beszélgetni, de azért visszakiabáltam neki.

-Gyere!-fordultam nulla életkedvvel a nyíló ajtó felé, mire meglepetésemre egy fekete hajú, magas alak jelent meg.-Nick.-lepődtem meg ugyanis egyáltalán nem számítottam az érkezésére.

-Jöttem békülni.-csukta be maga után az ajtót, és mivel igazán jártasnak érezte magát már a szobámban, egyből levágta magát a velem szemben lévő fotelembe. Imádta azt a helyet, mindig itt ücsörgött amikor arra kényszerültünk, hogy együtt töltsük az időt. Mert bármennyire is idegesítő volt: a párok ezt csinálták. Időt töltöttek együtt. Nekünk pedig muszáj volt a szüleink előtt megmutatni, mennyire is szeretünk együtt lenni. Így sokszor átmentünk egymáshoz, és bezárkozva a szobáink falai közé csendben elfoglaltuk magunkat. Nick nálam mindig telefonozott vagy a fülét bedugva sorozatokat nézett. Amikor pedig én mentem hozzá előszeretettel vittem a tanulnivalómat, hogy azzal foglalkozzak vagy egy jó könyvet vittem, amit olvashatók. Mindig elütöttük az időt mindezt úgy, hogy közben egy szót sem szóltunk egymáshoz.

Most is jól tudtam, hogy a békülést nem úgy értette. Nem tőlem jött bocsánatot kérni, hanem azért mert tudta, hogy a szüleink tegnap óta a körmüket rágták azon, hogy összevesztünk. Látniuk kellett, hogy a kedvenc párosuknál szent a béke.

Szerettem volna megjegyzést tenni Nicknek arra, mennyire idegesítően viselkedett ma egész nap az anyám. Ugyanis rettentően haragudott rám, amiért parkoló pályára mertem tenni Nickel a kapcsolatomat. De mégse szólaltam meg, ugyanis Nickel most a szokásosnál is zűrösebb volt a kapcsolatom. Most aztán tényleg nem volt itt az ideje, hogy csevegjünk.

Végül csak vártam, hogy mondjon valamit a Diegoval lefolytatott beszélgetéséről, de nem tette. Kényelembe helyezve magát a telefonját nyomkodta, miközben nekem pattanásig feszültek az idegeim. Szerettem volna agyon ütni magam, amikor kicsúszott a számon.

-Láttalak ma beszélgetni Diegoval a menzán.-böktem ki feszülten az ajkamba harapva, mire Nick érdeklődően rám emelte átható szemeit.

-Igen?-kérdezett vissza húzva az agyam, mire legszívesebben ráugrottam volna.

-Aha.-feleltem, és amikor Nick nem folytatta, kénytelen voltam megkérdezni.-Miről beszéltetek?-vártam lélegzetvisszafojtva a válaszát, mire Nick vállat vont.

-Ki másról, mint rólad.-meredt egyenesen a szemembe, mire nyelnem kellett egyet.

-És?

-Próbáltam elmagyarázni Diegonak a helyzetet, hogy milyen is köztünk a kapcsolat. Elmondtam neki, hogy nem kell aggódnia, nem állok az útjába bármit is tesz.-felelte nyugodtan, mire a szívem hevesebben kezdett el dobogni. Hát tényleg ezt mondta volna Nick? Hát nem elég ennyi Diegonak?

-Értem.-sütöttem le a szememet, és elárasztott a mély remény. Hála Nicknek talán Diego hisz majd végre nekem. Belátja, hogy én csakis őt akarom magam mellé. Nickel pedig tényleg nincs érzelmileg semmi köztünk.

Hálásnak kellett volna lennem Nicknek, és megköszöni amit tett, de makacs voltam és attól még nem feledtem el neki, amit előző este mondott. Haragudtam rá amiért így megbántott és belém tiport. Így nem érdemelt tőlem köszönetet.

Amikor Nick látta, hogy a beszélgetésnek vége szakadt újra a telefonjának szentelte figyelmét én pedig szintén visszatértem a kicsit sem aranyos matekházimhoz.

Na meg a szenvedéshez. Percek óta probáltam rájönni a megoldásra. Már átlapoztam hússzor a füzetemet, megnéztem pár tanító videót, még a netről is megpróbáltam leszedni a megoldást, de csak nem találtam semmiz. És kezdtem magam nagyon felidegesíteni, amiért neki se tudok kezdeni megoldani a feladatot.

-Mi a baj?-zökkentett ki Nick mély hangja a kudarcból, mire értetlenül kaptam felé a fejem.

-Tessék?

-Már percek óta csak azt hallgatom, hogy csapkodsz és nagyokat sóhajtozol. Mi nem megy?-nézett rám szórakozottan, mire felsóhajtottam.

-A matek.-válaszoltam neki, mire nem várt dolog történt. Nick felállt a fotelből és otthagyva a mobilját készségesen odasétált hozzám és megtámaszkodva az íróasztalomon fölém hajolva kezdte el tanulmányozni a feladatot. Lélegzetvisszafojtva vártam mit is fog mondani, miközben erőteljesen megcsapott ismerős férfias parfümje amit kb 10.ota használt.

-Nem tudtad elkezdeni?-kérdezte végül, mire bólintottam.-Ez szivatós, de ha rájössz, hogyan indulj el, akkor menni fog. Nézd itt van ez.-mutatott a feladat egy részére-Ha ezt le egyszerűsíted és ezzel összeadod sokkal könnyebb lesz és akkor már áttudod úgy alakítani, hogy kijöjjön a megoldás.-magyarázta, mire bőszen koncentrálva figyeltem, ahogy gyors kacskaringós számaival levezeti nekem az elejét.

-És mit csinálok a B részévél?-kérdeztem tanácstalanul, mire Nick azt is érthetően megmutatta én pedig boldogan álltam neki levezetni a feladatot, miközben Nick ott állt fellettem és figyelmesen nézte mit csinálok.-Igy jó?-néztem fel rá, mire bólintott.

-Most próbáld meg egyedül a másik feladatot.-mondta, mire kicsit több időbe telt mint neki, de végül rájöttem ennél a feladat típusnál is, hogy hogyan is kéne levezetni.-Na megy ez!-dicsért meg ellépve az asztalomtól, mire hálásan meredtem utána.

-Köszi.-néztem rá, mire Nick csak bólintott és visszaheveredett a helyére.

Néha teljesen elfelejtettem, hogy amellett hogy Nick milyen nagy nőcsábász volt, ő volt a suli legmenőbb fiúja és hatalmas nagy seggfej tudott lenni. Attól még iszonyat okos volt. Nagyon jó tanuló volt, az esze vágott mint a kés és ha az átlaga időnként meg is romlott azt is csak inkább a hanyagsága vagy a túlterheltsége miatt történt, amit a rendszeres edzések és meccsek okoztak.

De igazából sokkal intelligensebb volt nálam.

Mert még én az eredményeimet kemény tanulással és munkával értem el. Ő addig kirázta a kisujjából. Ámulatra méltó volt.

-Ideje mennem.-mondta végül, miután már kb egy órát töltött itt. Mielőtt kilépett volna a biztonságot jelentő ajtómon elkaptam a kezét.

-Várj! Anyám lesben fog állni odalent, szóval úgy kell tűnnie, hogy nagyon jóban vagyunk és kibékültünk.-figyelmeztettem, mire válaszul Nick szorosan a derekam köré fonta a kezét, mire a hirtelen ért érintésétől megmerevedtem.

-Akkor néz rám elbűvölően szerelmesen.-kacsintott rám, amikor meglátta a a szavai után támadt grimaszt az arcomon, de azért engedelmeskedtem neki.

Úgy haladtunk le a lépcsőn, hogy a karomat szorosan Nick jóbbjára kulcsoltam, amikor pedig leértünk a földszintre és a szemem sarkából kiszúrtam anyámat, amint a konyhában üldögél belekezdtem a színészkedésbe.

-Nem maradhatnál még egy kicsit?-kérdeztem nyájasan egy olyan hangot megütve, amit nem is tudtam, hogy kitudok adni. Nick arckifejezését látva majdnem elnevettem magam, de persze nem volt hülye. Egyből belement a játékba, ami egyenesen anyámnak szólt.

-Tudod, hogy szeretnék, de nem lehet.-simított végig a karomon gyengéden.-Tanulnom kell.-mondta alázatosan, mire legszívesebben felröhögtem volna. Nick és a tanulás. Haha.

-Tudom, de még csak most jöttél.-siránkoztam, amikor anyám elé kerültünk.

-Szia Carol! Köszönöm még egyszer a teát. Jól esett.-nézett az úriemberek megtestesítőjeként anyámra, mire az menten elolvadt. Megvetően meredtem rájuk.

-Oh ne köszönd, Nick. Téged mindig örömmel látunk. Látom rendeződött a helyzet Skylarrel.-mondta boldog mosollyal, mintha ott se lennék.

-Hát tudod, hogy van ez. Nem tudok nélküle sokáig távol lenni.-nyomott egy puszit Nick a fejemre, mire legszívesebben kihánytam volna a pár órája megevett steaket. Ilyen nyálgépet!

-Ahj, Nicky!-pislogtam fel rá édesen, mire Nick válaszul belecsípett az oldalamba. Igyekeztem nem ficánkolni, majd inkább elléptem a fiútól, hogy a felakasztott fekete bőrdzsekiéért nyúljak. Ő addig gyorsan felkapta kedvenc agyon használt sportcipőjét és elvette a felé nyújtott kabátot.

Elköszönt anyámtól, majd kiléptünk a hűvös estébe. Biztos voltam benne, hogy amint kitettük a lábunkat, anyám az ablakhoz vetette magát és éppen a függöny mögül leselkedett utánunk.

-Miért nem lehet normális életünk?-sóhajtottam fel elgyötörten, ahogy Nick kocsijához léptünk.-Ahol az anyáink nem megszállottak és nem épp az ablakból lesik minden lepésünket, hogy mindent nekik megfelelően csinálunk-e?-panaszkodtam az egyetlen embernek, aki maximálisan megértette a helyzetemet. Aki ugyanazt élte át nap mint nap, mint én.

-Egy év.-szólalt meg felém fordulva-Gondolj erre, Sky!-bátorított-Már csak egy év.

Igaza volt.

-Egy év.-suttogtam vissza, amikor Nick egy pár perc szemkontaktus után lehajolt, és egy párhoz méltóan megcsókolt, mielőtt elhajtott az utcánkból.

----------------

Köszönöm a 2.85k megtekintést!❤️

Folytatást?