– Rendben uraim, még kettőt! – szakította meg saját addigi ütemadását Kang, az órát vezető fizioterapeuta. – És fel – mondta, mire mind féltalpra emelkedtek –, majd le. És fel. És le – adta az utolsó relevé lassú ritmusát. – Köszönöm a részvételt, jövő héttől spicc cipőkben várom önöket!

– Köszönjük – hangzott fel a terem különböző szegleteiből a sóhajtással kevert szó néhány táncostól.

A szinte csak aláfestésként szolgáló komolyzene elhalkult, Kang pedig elsőként hagyta el a stúdiót. Egyesek közvetlenül utána mentek ki az öltözők és a zuhanyzók felé, mások tovább szedelődzködtek, törölték le az óra hatásaként kigördülő izzadságcseppeket, vagy, ahogy Jimin is tette, nyújtani kezdtek.

– Mit csinálsz ma délután? – társult hozzá Hoseok, amint a földön ülve vezette le az izommunkát. – Beülhetnénk valahova.

– Nem igazán érek rá – rázta meg a fejét, pozícióváltás közben. – Spicc-tanácsadásra megyek, és másfél óra múlvára van időpontom.

– Kikhez mész végül? – kérdezett az idősebb.

– A D-Dreams-t választottam. Viszonylag közel van a bolt a lakásomhoz, és jó dolgokat hallottam róluk a lányoktól is, akik hozzájuk járnak – mondta Jimin, arcát szinte beletemetve kinyújtott térdeibe.

– Ne túlozd el a nyújtást – fogott vállára a mellette lévő barátja. – Ez csak a levezetés.

– Igen, tudom – sóhajtott, ahogy lassan kiegyenesedett.

– Tudom, hogy a legjobb formádat akarod hozni, de...

– Kell ez a szerep, Hoseok – szakította félbe.

– Jimin, mindenkinek egyértelmű, hogy a tiéd lesz – hajolt ő is előre. – Senki nem áll készen annyira a spiccre, mint te.

– Az még nem jelent semmit. – Ismét változtatott, spárgában ült tovább a földön, különösen figyelve a lábfejeire. – Mindenki ugyanazért jár ezekre az órákra, de csak két szerep lesz spiccen.

– Én például nem, csak a technikámat akarom fejleszteni – rántotta meg a vállát Hoseok, majd kortyolt egyet a mellette heverő vizesüvegből.

– Ha megkérdezed erről a rajtad kívül részt vevő tizenöt embert, tizenhárom biztosan nem ezt mondja majd – fejtegette álláspontját a fiatalabb, továbbra is spárgában.

– Ugyan, Jimin, csak szét kell nézni, és mindenki látja, hogy Lirant te, Azzant pedig Junho kapja majd – folytatta, befejezve a levezetést.

– Ha úgyis „mindenki látja", akkor miért járnak még egyáltalán erre az órára? – kérdezte Jimin, hangjából erősen kitűnő iróniával.

– Reménykedni mindenkinek szabad, nem? – vigyorodott el Hoseok. – Ha máshol nem is, majd a Hamupipőkében megkapják a mostohanővérek szerepét.

– De most komolyan, a legrosszabb ellenségeimnek sem kívánnám a spicces felkészítéseket, te sem mondhatod, hogy örömmel jársz be. Azt meg el sem tudom képzelni, mi lesz, ha tényleg cipőben edzünk majd. – Karjait is megnyújtotta a mozdulatok között.

– Jó, tény, hogy nem egy leányálom – vont vállat –, de az összes táncosnak az a vágya, hogy fejlődni tudjon.

– Vagy inkább, hogy ritka olyan produkciók egyikének része legyen, amiben férfiak nem kifigurázás céljából állnak lábujjhegyre – egyenesedett ki Jimin, hogy ő is abbahagyja a nyújtást.

– Jimin, imádom a versenyszellemet, ami mind a százhetvenhárom centidbe szorult, ezt te is tudod, de nem tekinthetsz mindenkire ellenségként a társulatban – kapta fel földről táskáját Hoseok.

– Kikérem magamnak, százhetvennégy vagyok, a múlt havi orvosin mérték – háborodott fel viccelve, noha pontosan tudta, nem ez a beszélgetésük lényege.

– Bocs, na – emelte fel kezeit védekezően, majd a stúdió ajtaja mellett várta be társát. –Azért remélem, érted, mire gondolok.

– Értem, igen, és azt is tudom, hogy igazad van. De ez nem akadályoz meg, hogy a legjobb akarjak lenni – nyomta le a terem kilincsét. – Ehhez pedig...

– Ehhez pedig nem kell túltolt nyújtásokat csinálnod minden óra után, mert így is te vagy a leghajlékonyabb – szakította félbe ezúttal ő Jimint.

– Épp most akartam mondani, hogy ehhez pedig nem tehetek mást, mint hogy még keményebben dolgozzak, mint eddig – fordult be az első öltözőbe a szőke.

– Jimin, ha lesérülsz, nem csak Lirant nem kapod meg, de semmilyen más szerepet sem, ki tudja, meddig – haladt beljebb a helyiségbe, hogy a zuhanyzókhoz érjen.

– Nem fogok, tudod jól – forgatta meg a szemeit, majd először pólóját, utána nadrágját cserélte ki. – De most nem várlak meg, ha nem haragszol. Otthon tusolok, aztán rohanok a D-Dreams-be.

– Rendben, jó cipőválogatást! – intett Hoseok szokásos mosolyával, mielőtt eltűnt az egyik zuhanyfülkében.

Jimin felkapta a sporttáskáját, és sietős léptekkel hagyta el a tánckar épületét, miután elköszönt a munkatársaitól, akikkel a folyosón futott össze. Tél közepe lévén odakint csípős hideg fogadta, szövetkabátját gyors mozdulattal húzta összébb mellkasánál. Szerencsére nem lakott túl messze a Koreai Művészeti Társulat táncegyesületének főépületétől, ahol a táncosok legtöbb próbája volt, így mindössze tizenöt perc sétájába került az út a lakásáig. Felérve nagyot sóhajtott, de nem volt ideje fáradtságával foglalkoznia, hiszen még le kellett zuhanyoznia, és elkészülni, hogy tovább tudjon indulni. Gyors fürdőt vett hát, farmert és sötétkék pulcsit húzott fel, ivott egy korty vizet, rövid ujjaival pár mozdulattal rendbe tette szőke tincseit, majd újra bokacsizmáiba és kabátjába bújt, ezúttal pedig kedvenc sálját is a nyaka köré tekerte.

Lépcsőn ment a harmadik emeletről a földszintre, miután bezárta az ajtaját. Kilépve a tömbházból a korábban érzett hideg fogadta, és bár legszívesebben zsebre tette volna a kezeit, telefonján meg kellett néznie, pontosan hol van a szalon, ahova tart. Mivel busz, ami a legközelebb vitte volna, csak húsz perccel később indult, ismét gyalog eredt útnak Szöul utcáin, hogy az egy megállónyi távot lesétálja.

Épp időben érkezett a megfelelő házszám alá, ahol a második emeletre kellett mennie. Már a lépcsőházban látta a D-Dreams logóját, alatta pedig, hogy hol található az üzlet pontosan. Csengő volt felszerelve a megfelelőnek tűnő ajtó mellé, amit még szinte meg sem nyomott, máris nyílt a bejárat.

– Szia! – köszöntötte egy vele nagyjából egykorúnak tűnő férfi. – Park Jimin, igaz?

– Igen, én vagyok – mosolygott kedves arckifejezésén.

– Nagyszerű! Én pedig Jeon Jungkook, én leszek a spicc-cipő-tanácsadód – nyújtotta kezét, amit a másik el is fogadott. – Itt vedd le a cipődet, fáradj beljebb, a kabátodat is akaszd fel nyugodtan.

Jimin úgy tett, ahogy mondták neki, először a bokacsizmáitól szabadult meg, majd a szürke szövetkabátot a sállal együtt a fogasra helyezte. A szalon belülről barátságos, világos színekben játszott, a tér a bejárati ajtótól balra nyílt ki. A helyiség legtávolabbi pontján, a bal oldalon egy kisebb kanapé foglalt helyet, az ajtóval egy síkon lévő falra pedig egy egész alakos tükör volt felszerelve, előtte lábakon álló balettrúddal. Az összes többi szabad falat polcok – rajtuk töménytelen mennyiségű spicc-cipővel – foglalták el.

– Foglalj helyet először – mondta Jungkook, ahogy ő maga is elindult a kanapé irányába. – Beszélgessünk kicsit. Mióta táncolsz?

– Négyéves korom óta, tehát több, mint húsz éve – számolt utána gyorsan. – Ebből ötöt csak délutáni elfoglaltságként, majd felvételiztem a Szöuli Táncművészeti Iskolába, amit tizenkilenc évesen fejeztem, utána rövid ideig a Szöuli Balettszínház táncosa voltam, most pedig a Koreai Művészeti Egyesület tánckarának vagyok a főállású balett-táncosa – mesélte el nagy vonalakban a tánccal töltött éveit

– Ez nem semmi egy karrier – bólogatott elismerően a tanácsadó.

– Köszönöm – kuncogott Jimin.

– Volt már spicc-cipőd korábban?

– Nem, még nem – válaszolta a táncos, Jungkook pedig gyorsan lefirkált valamit egy füzetbe, amit idő közben kerített.

– És most mi miatt döntöttél úgy, hogy szeretnél egyet? – érintette ajkához tollát.

– Egy darabhoz fog kelleni – mondta röviden.

– Valamelyik klasszikus, amiben férfiak spiccen táncolnak? Mondjuk a Hamupipőke? – érdeklődött.

– Nem – mosolygott. – Az egyesület nagy projektje, egy kortárs-modern balett.

– Klasszikus és új kombinálva. Érdekesen hangzik – gondolkodott el. Arcán szinte az látszott, ahogy fejben épp összeállít egy táncrészletet. – Mesélsz róla?

– Még nem lehet, hivatalosan senki nem tud róla.

– Rendben, akkor nem kérdezősködök róla többet. Milyen fázisban áll a felkészítés? Van kész szereposztás?

– Nem, az majd csak nagyjából egy hónap múlva lesz. Egyelőre ott tartunk, hogy elindítottak egy önkéntes jelentkezésen alapuló, intenzív képzést a férfi táncosoknak pár hete, amin fizioterapeutával készülünk a spiccre. Következő órától már a cipőkben edzünk majd, ezért vagyok most itt – vázolta fel a helyzetet.

– Hány szerep lesz spiccen? – kérdezett ismét Jungkook, kontyba fogott fekete tincseit megigazítva.

– Férfiból kettő van előlátva.

– És hányan készültök rá?

– Tizenhatan.

– Ebből hányan járnak csak a technikájuk fejlesztése miatt?

– Szerintem csak három ilyenről tudok.

– Akkor keressünk neked egy olyan cipőt, amivel megkapod azt a szerepet!