5 év telt el azóta, hogy egy hollow meggyilkolta a szüleimet. Most kezdem a felső középiskolás éveimet. Elég sok minden történt az elmúlt években. Attól a naptól kezdve, hogy egyszer Toshiro az ablakon keresztül bejött a szobámba, szinte minden héten meglátogatott, azonban 2 éve hirtelen eltűnt és azóta se hallottam róla semmit. Urahara sem tudott róla semmit és elég őszintének tűnt. Viszont mikor elment, hollowok se bukkantak fel olyan gyakran, mint előtte. Urahara szerint, nem kellene aggódnom miatta, hiszen ő egy kapitány. Idő közben Toshiro egyre több mindenbe avatott be az ő életéről, köztük abba is, hogy ő a Gotei 13, Soul Society fő katonai szervezetének egyik kapitánya, méghozzá a 10. osztagnak. Beszélt nekem Soul Societyről, arról, hogy a shinigamik feladata oda küldeni a lelkeket és megvédeni az embereket a hollowoktól. Arra viszont így se tudtam rájönni, hogy én miért lettem shinigami. Eddig viszont mindig sikerült titkolnom előtte a kilétemet. Azt Urahara is megerősítette, hogy jobb lenne erről nem beszélni senkinek.

Reggel, mikor felkeltem első dolgom volt megmosakodni. Mikor belenéztem a tükörbe, mintha egy hulla tekintett volna vissza rám. Ezután felvettem az egyenruhámat és elindultam az iskolába. Útközben Ayamevel is összefutottam, így együtt folytattuk az utat.

Az iskola elé érve Kasumi már szokás szerint várt minket, Yoshikoval együtt, akit az évek során ismertünk meg. Innentől együtt folytattuk az utat az első óránk felé, ami a matek volt. Szokás szerint unalmasan telt, végigbeszéltük az órát, párszor ránk is szólt a tanár. Az eztán következő órák is hasonlóan teltek. Ebédszünetben kiültünk a tetőre és mindenki elkezdte enni a már előre elcsomagolt kajáját, közben pedig beszélgettünk.
- Na és Kasumi - húzta mosolyra a száját Ayame - mi is van azzal a fiúval? Mi is volt a neve Gaku - itt egy kicsit gondolkodóba esett.
- Gakushi! - mondta kissé zavarban Kasumi. - Hát, elhívott holnap egy randira. - szólalt meg miközben az egyik hajszálával játszadozott. Yoshikoval összenéztem és mind a ketten elmosolyodtunk.
- Rendben! Akkor ma menjünk át hozzátok mindannyian és segítünk kiválasztani milyen ruhát vegyél fel!
- Ezt jól eldöntötted magadban. De rendben van, iskola után mehetünk egyből hozzám.
Ezután mind a hárman rámnéztek én pedig csak értetlenül bámultam vissza rájuk.
- Na és Rayla. Tőled még sose hallottam, hogy érdeklődnél egy fiú iránt. Biztos van valaki aki tetszik! - kiáltott fel Kasumi.
- Valaki aki tetszik... - motyogtam magamhoz intézve a szavaimat. Hirtelen Toshiro képe ugrott fel, de hamar el is hessegettem ezeket a gondolatokat. Hiszen ő shinigami, én meg... Nem tudom, de nem vagyok teljesen shinigami, ráadásul 2 éve nem láttam már.
- Naaaa?
- Nem igazán jut eszembe senki.
- Ahj, sose voltál még szerelmes? Valaki, akivel mindig vártad, hogy találkozz vagy csak beszélj, elborított a rózsaszín köd, egyre közelebb akartál kerülni hozzá elhívni a házadba, hogy ott aztán-
- Nem kell folytatni köszönöm! Nem, nem volt ilyen. - mordultam rá Ayamera.
- Kár. Na menjünk órára, hamarosan becsengetnek.

A suli végén együtt elindultunk Kasumihoz. A szülei nagyon kedvesek és már azt hiszem megszokták a váratlan látogatókat.

Mikor beléptünk az ajtón illedelmesen köszöntünk, majd bementünk Kasumi szobájába. Ayame első dolga volt végigkutatni a ruhásszekrényt. Össze is szedett pár szettet és abból mindenki kiválasztotta, hogy szerinte melyik állna a legjobban a barátnőnknek egy randira. Végül egy fekete szoknyára esett a választás, egy kék, kivágott vállú pólóval és egy szintén fekete magassarkúval. Nagyon jól állt neki.
- Nagyon köszönön skacok! Úgy izgulok a holnap miatt.
- Ne köszönd, ez a barátok dolga. - szólalt meg Ayame.
- És tudod már hova mentek? - kérdezte Yoshiko.
- Egy moziba meg étterembe mindenképp és azt mondta még van egy hely ahova el akar vinni.
- Holnap mesélj el mindent! - örvendezett Ayame.
- Mindenképp!

Pár óra beszélgetés után, arra eszméltünk fel, hogy már besötétedett. Elindult mindenki haza. Nekem gyalog úgy másfél órás út lesz, mivel pont az ellentétes irányba lakik mint én. Azt hiszem talán éjfélre otthon leszek. Így belegondolva, talán nem kellett volna ilyen sokáig maradnom.

Félúton jártam, mikor megéreztem egy hihetetlenül erős jelenlétet. Egy hollow volt, de nem akármilyen. Teljesen elöntött a félelem. Sosem éreztem előtte ehhez hasonlót. Aztán pedig megéreztem őt. Toshiro volt az és vele volt a hadnagya is. Nagy sebességgel mentek a hollow irányába. Elindultam én is feléjük. Futottam ahogy a lábam bírta, annál is gyorsabban. Nagyon rossz előérzetem volt ezzel kapcsolatban. Mikor odaértem már javában folyt a harc és nem állt túl fényesen a helyzet. Toshiro hadnagya harcképtelenül feküdt a földön, akihez oda is rohantam rögtön, ő maga pedig azzal a hollowval harcolt. Már több helyen szerzett sérülést és a mozgása is lassult. A hollow nem tűnt másabbnak a többinél kinézetre, viszont az ereje sokkal erőteljesebb, gyorsabb is az átlagnál. Négy karja volt, és mind a négy kezében egy kard díszelgett.
- T-te e-gy ember...vagy? - szólt hozzám a nő mellettem. - M-ene...külj.
Természetesen nem futhatok el. Muszáj lesz átmennem a formámba valahogy, úgy tudnék segíteni. Azonban miközben a lehetséges megoldásokon elmélkedtem, már csak azt vettem észre, hogy Toshiro mozgásképtelen lett, elernyedtek az izmai, az a szörnyeteg a nyakán fogva lógatta a levegőben. Toshiro próbálta még felemelni az egyik kezét, de sikertelenül. A hollow felemelte az egyik kardját és lecsapott vele.
- Toshiro! - ordítottam torkom szakadtából.