*2016.május 13*

Épp a vonaton ülök. A négyen egy gatyában-t olvasom. Ismét. Már vagy tizenkettedszerre. De annyira imádom. A nap kellemesen besüt. Van ülőhelyem. És lesz is, mert hiába száll fel akárki át nem adom. Jó ez kicsit köcsögség, de örülök, hogy élek. Egy nehéz földrajz érettségin vagyok túl. Még szép, hogy hulla vagyok.

Ekkor megkopogtatja valaki a vállam.

-Szabad ez a hely?- mutat mellém.

-Igen, persze -ekkor meglátom, hogy Harry az. A bál óta nem láttam. Nem mondhatom, hogy azóta nem halottam volna róla. -Áh, örülök,hogy ismét látlak!

-Én is! Merre tartasz?

-Hazafelé. S te?

- Oh, én a következő megállónál leszállok.

-De hát ott nincs is semmi. Hatalmas puszta. Semmi több.

-De igen. Lelki béke. És van ott egy tengerpart, oda szeretnék menni. Vagyis nem egészen, ugyanis van mellette egy kis rét, egy hatalmas tölgyfával és ott szoktam pihenni. Nos, pontosan odatartok.

-Áh, értem-mondom, s közben bólintok egyet.

-Nincs kedved velem tartani?-kérdezi egy csábos mosollyal az arcán.

-Ne haragudj,d e nincs.Mármint nem is ismerlek.Lehet, hogy oda csábítod el az áldozataid, s te vagy a fejszés gyilkos.

-Hihetetlen vagy-rázza meg fejét, s jót mosolyog rajtam.-Na légyszí'! Ha nem bírod ki velem, akkor 30 perc múlva megy a legközelebbi vonat.

-Rendben, legyen, de írok egy SMS-t Todnak.

-S szabad tudnom ki ez a Tod?

-A bátyám.

-Figyelj, ha leszálltunk írhatsz akkor is,de ha nem kapkodod a hosszú patáid rajtamaradunk a vonaton.

S ép időben szólt, ugyanis a szerelvény nagyot fékez. Felkapom a táskám, s sietős léptekkel elhagyom a fülkét.

"Szia!

Később fogok hazaérni,mert összefutottam az egyik ismerősömmel és sétálunk még egy kicsit."

Majd megnyomom a küldés gombot, s remélem Tod el is fogja olvasni.

-Végeztél?

-Igen.

-Akkor gyere- s meg se várta válaszom, megfogta a csuklóm s elkezd maga után húzni. Persze finoman, nehogy bajom legyen. Alig sétálunk az állomástól 3 percet, mikor egy kisebb réthez érünk, melynek a végét nem is lehetett látni, csak a hegyek alját. Apró, sárga virágok borítanak mindent. A másik irányba egy nagy tölgyfa áll, s érezni lehet a tenger sós illatát.

-Ha végeztél becsukhatod a szád-mondja nevetve, s válaszom csak egy szúrós pillantás .

Odaballagunk az árnyékot adó, dús lombkoronájú tölgy alá, s hatalmas mosoly szökött arcomra, mikor konstatáltam, hogy nem csak érezni, de látni is lehet a tengert. A Nap lassan, de biztosan halad lefelé, eltűnve a hullámok között, de narancssárga, rózsaszín és halvány lila csíkokat fennhagyja az égen.

-Ez elképesztő!-töröm meg a nyugalmas csendet.

-Akárcsak te-mosolyog rám.

-S, hogy-hogy vonattal jár a város üdvöskéje?-terelem a témát.

-Szeretek utazni, s sokkal jobban szeretem, ha nem én vezetek, mert olyankor nem tudom szabadjára engedni a gondolataimat. A rohanó táj, a pillanatképek, az elmosódott formák mind-mind más szót, más világot takargatnak. S ha vezetek nincs időm megfejteni őket, csak hagyom, hogy azok legyenek, aminek a legtöbb ember látja a világot. Apró és jelentéktelen semmiségnek.

-Wow, benned egy költő veszett el... De ha az nem is, egy író biztosan- mondom mosolyogva.

-És te, honnét jöttél?

-Érettségi- válaszolom szűkszavúan.

-Oh, te szerencsétlen. És mik a terveid a nyárra?

-Még semmi komoly nincs tervbe véve, csak megpróbálok pihenni egy kicsit, mert augusztustól beindul a mókuskerék...

-Egyetem?

-Nem, dehogy is. Isten ments. Lesz egy film, amiben az egyik egy fontos karakter leszek, s ha meg lesznek velem elégedve akkor,a következő darab egy musical lesz,ahol lehet,hogy enyém lesz a főszerep.Persze ez nem biztos...

-Azta, csak nem egy jövendőbeli híresség ül mellettem?- kérdezi, s közben enyhén meglöki a vállával az enyémet.

Rávezetem tekintetem a mellettem ülő fiúra. Félhosszú, göndör haja volt, melyet a lágy szél bohókásan formáz. Mindig azt hittem, hogy egy srácnak nem áll jól a hosszú haj, de tévedtem.Szeme az előttünk lévő tájat kémleli, s valami ismeretlen megnyugvás járta át vonásait. Békés volt, de arcán egy enyhe mosoly ott díszelgett. Gödröcskéi aranyosan ott ültek az arcán, mintha mindig is ott lett volna a helyük, s máshol , másnak nem állnának ilyen eszméletlenül édesen.

-Mindig mosolyogsz?

-Mindig- nyugtázza a válaszom, s szemeit le nem veszi az előtte lévő tájról.

Nagyot sóhajtva eldőltem a fűben a virágok között, Majd nem sokára Harry is csatlakozott hozzám.

-Az ott, olyan mint egy grill csirke-mutat az égen egy felhőre.

-Ennyire éhes vagy?

-Csak bizonyos dolgokra vagyok kiéhezve- mondja, miközben ajkai egy csábos mosolyt formáznak meg.

-Mondták már, hogy jó a humorod?

-Igen sokszor.-bólint.

-Nézd az ott egy szív alakú felhő-mutatok gyorsan az égre.

S a fehér vattapamacsok bámulásával szórakoztunk, mint két óvódás. Igen csak szórakoztatónak bizonyultak a tejszínű fellegek, ugyanis a végén annyit röhögtünk, hogy már fájt a hasam.S egy óvatlan pillanatban-Hatalmas röhögések közepette-sikerült ráfeküdnöm Harry mellkasára. Jobb kezem pont a szíve felett helyezkedett el, s így éreztem annak szabálytalan ütemét.Zöldjei az én barnáimat kémlelték. A levegő már kezd hűvös lenni, de ezt most ebben a pillanatban nem érzem. Kezeit levezeti arcomhoz, s megsimítja állvonalamnál. Ajkai enyhén elnyílnak, s lassan kifújja a benntartott levegőt. Arca fokozatosan közelít az enyémhez, s most pontosan úgy érzem magam, mint az első csókomnál. Izgatott és ideges vagyok. Majd megérzem csókját.Ajkai enyém ellen játszanak. Kimért, lassú mozdulatok.Ekkor meghallom a telefonom csörögni. Érzem, hogy Harry el akar húzódni,de én csak beletúrok a hajába, s szájára suttogom:

-Majd visszahívom később.

S a telefonom csendben csörög, mintha ez egy nyálas film lenne, amelybe közhelyes szerelmes zenéket raknak be.

Dodging bullets, Never felt like this/Félreugrunk a golyók elől,Sose éreztem ilyet

Csókunk íze gyönyörű, édes, különleges. Furcsa, varázslatos, elképesztő.

Nehezen válunk el egymástól, csak kábultan bámulunk egymás szemeibe. Szemeim lomhán lehunyom, s hagyom,hogy az egész szétáradjon bennem.

S ekkor meghallom ismét a telefonom. Most már kelletlenül, de felveszem, meg se nézve ki az.

-Szia húgi!Tudom írtál,hogy késni fogsz,de aggódom érted-vágott a közepébe rögtön Tod

-Szia bátyus.Ne nyugtalankodj,nem sokára otthon leszek.

-Rendben-hallom hangján,hogy megnyugodott.-Szia!

-Szia-köszönök el én is.

-Nekem....

-Hallottam,menned kell.

-Nem tudod mikor megy következő vonat?

-Hát-ránéz a karórájára,s elszörnyed-5 perc múlva,az azt követő ami nálatok is megáll az 45 perc múlva jön csak...

-Csessze meg.

-Gyere,ha sietünk elérjük.

-Verseny az állomásig?

-Kihívás elfogadva.

S megindulunk hihetetlen sebességgel a megálló felé.Sétálva sincs messze,de futva elég közel van.Az elején hagytam,hogy Harry legyen előttem,de csak annyival,hogy betudja hozni.Éreztem a tempóján,hogy elkezd lassítani,gondolván,hogy úgy is ő fog hamarabb beérni.S egy óvatlan pillanatban elhúztam mellette,meg se állva az állomásig.

kipirosodva,kifulladva értünk oda.egy idős néni csak mosolyogva figyelt minket.

-Mi a fasz volt ez az előbb?!Csak úgy eltűntél mellőlem,s már csak a hátadat láttam.Az összes csaj ilyen jó kondiban van?

-Nem tudom,nem hinném.Én is csak azért mert 6 éve minden nyáron 4 hetet katonai táborban töltöttem-rántok vállat.

-Tessék?

-Hát egyszer arra gondoltam milyen lenne elmenni és megkértem anyáékat fizessenek be.Aztán már mondani se kellett,magától értetődő volt,hogy elmegyek minden évben.

-Mazochista.

-Köszönöm-mosolyodok el,mintha a világ legnagyobb bókját hallottam volna.Ekkor megszólalt a hangosbemondó.

-Kérem vigyázzanak,a kettes vágányra vonat érkezik...

-Nos ,itt a a búcsú ideje -vakarja meg a tarkóját kínosan Harry

Megölelem,majd sietek a szerelvényhez,s már  felszálltam rá,mikor meghallom mögülem Őt.

-Várj!Ezt tedd el emlékbe-nyújt át egy apró sárga virágot.Ugyanaz,ami a rétet beborította.-Tudom,nem a legszebb,de legalább szép emlékeket őriz.

-Köszönöm-veszem el a virágot,s ép időbe,mert elindul a mozdony.

Amint haza érek,biztos lepréselem a virágot..