*2015.12.27.*

Este fél 7

Ma van a Téli bál. Minden évben megrendezik, és csak az abban az évben lévő végzősök vehetnek rajta részt.

Mindig nagyon hangulatos. Vendég fellépőket is hívnak. Általában az iskola volt növendékei közül választanak. Idén valami fiúbanda jön. Azt hiszem 3-vagy 4-éve jártak ide.

Remélem helyesek. Bár ez nem annyira fontos, hisz Davvel megyek. Majdnem egy éve együtt vagyunk.

-Kicsim kész vagy?-kiált fel anya.

-Egy perc-szólok le.

Megállok a tükör előtt. Egy kellemes lila színű ruha van rajtam, s a hajam lazán omlik a vállaimra. A sminkem egyszerű, szinte észre vehetetlen. Eléggé visszafogott vagyok, de ilyen az igazi Emma Watson.

Nos, induljunk!

Kisétálok a szobából, le a lépcsőn.

Anya, apa és Tod, a bátyám a lépcső alján álltak egy kamerával és valószínűleg felvették az egészet.

-Gyönyörű vagy Kincsem-mondja anya.

-Máris felnőttél-szólalt meg apa.

-Ne hallgass rájuk ugyanolyan ronda vagy!-Szólal meg Tod is.

Erre kinyújtom a nyelvem a tesómra.

-Gyerekek elég legyen, ezt mind veszem. Mit mondok majd nagyanyátoknak?

-Azt, hogy két nagyon neveletlen unokája van-mondja a tesóm egy mosollyal az arcán.

Ezek után még vagy három tucat kép készült rólam. Tesóval,nélküle a lépcsőn,az előszobában és az egész família együtt.

-Anya már háromnegyed nyolc van! Így sose fogunk odaérni!

-Rendben vettem én a célzást!

Felvette a kabátját,  beszálltunk az autóba és elindultunk.

Nincs messze a suli,kb 8-10 perc autóval.

-Drágám,érted jöjjek?

-Nem, nem kell.

-És kb mikorra érsz haza?

-1-2?-mondom mosolyogva

-Jó, de vigyázz magadra!

-Mindig! Köszi a fuvart-mondom majd megpuszilom és kipattanok a járműből.

Elindulok az iskolába. A bálterem felé veszem az irányt. Igen van saját báltermünk is. Az épületet valamikor 1850 körül építették, akkor persze még nem iskolának. Valami előkelő gazdag családé volt.

A diákok özönlenek szebbnél-szebb ruhákban, a fiúk frakkban. Igazán kitettek magukért.

Majd elérem a hatalmas tölgy ajtót. Nyitva van, és be lehet látni a táncoló tömegre. Lassítok rohanó lépteimen. Mély levegőt veszek. És elindulok a márványból készült lépcsőn. Végig pásztázom az embereket, de Davet sehol sem látom.

-Hello Emma-lép elém Ella.

-Szia!

-Nagyon csinos vagy!

-Köszönöm, te is! Nem láttad Davet?

-Nem még szerintem nincs itt.

-Azért köszi!

Elkezdem körbejárni a hatalmas termet. Papír hópelyhek borítják a padlót,  gyertyák égnek a fali tartókon. A zene egyenlőre még nem az igazi, de hangulatos.

Egy hirtelen érintést érzek a vállamon, majd mikor megfordulok egy idegen sráccal nézek farkasszemet.

-Ne haragudj segíthetek?-kérdezem halkan.

-Igen, az igazgatót keresem.

-Szerintem az irodájában van.

-Nincs, már néztem.

-Nos ,akkor várj egy kicsit. Lehet, hogy csak szétnéz, hogy minden rendben van-e.

-És egy ilyen csinos leány mit keres itt egyedül?

-Azt hiszem ehhez semmi közöd, de ha ennyire izgat akkor elárulom, hogy nem vagyok egyedül, csak a nem jött még meg a fiúm.

-Értem, akkor jó szórakozást-mosolyodik el.

-Viszont-mondom egy bólintás kíséretében, majd elindulok. Azaz elindulnék, ha nem tartana vissza egy kéz.

-Várj!Hogy hívnak?

-Emma.És téged?

-Harry.

-Nos igazán örültem a találkozásnak, Harry.

-Úgyszintén Emma.

Majd megfordult és elnyelte a szórakozó fiatalság. Vajon ki lehet ő? Egy ilyen angyalt csak ismernék, ha az évfolyamomra járna. Talán ő az egyik zenész-fiú?

-Szia kicsim! Már mindenhol kerestelek- Szólalt meg mögülem Dave.

-Szia, én is téged-mondtam és adtam az ajkaira egy puszit.

-Naa,csak ennyi jár?

-Egyenlőre, -mosolyodtam el kacéran.

-Egy kis figyelmet kérnék- szakította meg kis szócsatánkat az igazgató hangja- az idei bálra,egy olyan fiúbandát hívtunk meg, akiket lehet, hogy már ismertek, ugyanis ketten közülük idejártak, s amúgy is eléggé felkapottak a ti köreitekben.- mosolyodott el, majd lesétált a színpadról, s felrohant 5 srác. Köztük volt  Harry is.

-Sziasztok! Köszönjük a meghívást! Remélem jól fogjátok magatokat érezni. Nem is szaporítanám tovább a szót. Bár úgyis órabért fizetnek-mondja egy szőke,kék szemű aranyosnak tűnő fiú.

S felcsendülnek az első akkordok, majd belevágnak. Egy viszonylag lassú számot kezdenek játszani.

-Szabad?-Kérdezi meg Dave.

-Persze-mosolyodom el.

Fejem a vállára hajtom,s hagyjuk,hogy a zene magával ragadjon.Lágyan ringatózunk. Megszűnik körülöttünk a világ.

  -"Not even the Gods above can separate the two of us" / (Még Isten, se az angyalok sem választhatnának el minket )

A dalok változtak. Voltak párok, akik váltották egymást, leültek a baráti társaságok. Beszélgettek. Mi pedig Davvel végig táncoltuk az egészet. Elmerengtünk, egymás szemeibe bámultunk. Néztem, ahogy barnái találkoztak az enyémmel. Elkezdett halkulni az utolsó  szám, majd beleszólalt egy rekedtes hang a mikrofonba:

-Köszönjük a mai estét! Öröm volt nektek zenélni! Remélem találkozunk még máskor is! Sziasztok!

-Kicsim, 5 perc és jövök, oké?

-Persze, én itt megvárlak.

-Rendben- bólintott.

Leültem a legközelebbi székre, s néztem a tömeget. A lábaim eléggé fájtak már majdnem két órányi tánctól, de nem cseréltem volna el semmiért ezt az érzést. Ahogy egy- egy szót a másik fülébe súgtunk, ahogy hagytuk, hagy vigyen magával az idő. Romantikus volt. Egy filmbeillő.

Talán itt lenne az ideje megkeresnem Davet. Már vagy negyedórája nyoma veszett.

Felálltam a kényelmes székről, s bokáim nemtetszésüket úgy fejezték ki, hogy roppantak egyet. Elindultam az egyik kevésbé zsúfolt szárny felé, mikor meghallottam egy beszédfoszlányt:

-Egész este vele táncoltál. Mikor dobod már ki a csajt?

-Nyugi Ash. Hamar, de a bál előtt szemétség lett volna megtenni, és láttad volna, hogy nézett rám.- Mondta egy fiú hang. Egy túlságosan ismerős hang.

-Oké, de ugye engem szeretsz jobban?

-Persze Életem!

Majd nem szólaltak meg. Ekkor úgy döntöttem, hogy megnézem kik azok. Egy csókolódzó párt láttam. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha a srác nem Dave lett volna.

-Khm- köszörültem meg a torkom- bocs a zavarásért, de nem férek el tőletek- mondtam érzelemmentes hangon.

-Óh Emma,én meg tudom...

-Magyarázni? Ne aggódj nem kell. Rájöttem én magamtól is. Szakítunk. Itt és most. Ennyire egyszerű- Éreztem, hogy a könnyek próbálnak kiszökni, de erősnek kellett lennem és nem engedtem meg ezt magamnak. Elviharoztam mellettük.-Ja és,hogy tudd kicsi a farka.-fordultam még vissza.

-De hát azt mondtad, hogy ti nem feküdtetek még le.-Hallottam meg Ash felháborodott hangját.

Bár az ő vitájuk érdekelt a legkevésbé. Hogy lehetett ilyen szemét? Ekkora fasz, hogy megcsalt? A legközelebbi lépcsőre leültem, levettem a cipőm és szabadjára engedtem a könnyeim. A fájdalmam. Nem érdekelt a sminkem, sem a ruhám, se az, hogy akárki megláthat.

-Hé, miért sírsz?-Hallottam egy mély hangot mellőlem, majd éreztem, hogy a jobbomon leül a fiú.

-Mert a volt barátom egy fasz. Semmi másért Harry-mondtam szarkazmussal teli a hangomban,s éreztem hogy lassan meg fogok fulladni. Könnytől ázott szemeimmel megkerestem az övéit. Smaragdjai szomorúan csillogtak, ahogy rám nézett.

-Hé, ha ekkora pöcs, hogy egy ilyen szép lányt összetör, akkor nem is érdemes bánkódni miatta.-mondta,majd karjait körém zárta.

És ott a lépcsőn ismertem meg Harryt, 2015.12.27 este fél egykor.

Ez volt az első emlékem. Harrynek hívták a fiút. az ágyam mellől.

Sziasztok!

Úgy gondoltam,hogy az egyik rész a jelenbe fog játszódni,ezek rövidebbek lesznek, és minden második a múltba fog titeket elkalauzolni.

All The Love,

F