Kedden kézbe is kaptuk az órarendet,amit az egyetem után meg is mutattam Hyejinnek,hogy tudja melyik nap mikor fogok bejönni.

A mai nap is ugyanúgy telt,mint a tegnapi annyi különbséggel,hogy hamarabb végeztünk. Már hallottuk az idei egyetemi év első bulijáról szóló pletykákat,miszerint jövőpénteken lesz megtartva. Attól függetlenül,hogy könyvmoly vagyok és szeretek egyedül lenni,szeretek bulizni is,persze csak a megfelelő társasággal tudok felszabadulni. Inni nem szoktam,csak házibulikban maximum két pohárral a mi bandánkkal. Nálunk majdnem mindenki cigizik,kivéve én. Az ilyen dolgokban nem vagyok benne,de attól még jól érzem magam a bulikon és fel tudok szabadulni.

Az egyik szünetben beszéltünk erről Jeonginnal és nem tartotta rossz öltetnek a jelenlétünket. Kicsit elgondolkodtam ezen,de úgy voltam vele,miért ne? Csak a jóból venném ki magam,legalább jól telne a péntek estém,így elhatároztuk,hogy elmegyünk és ő még a bandájuknak is szól erről.

A kávézóba menet a telefonom megszólalt,előre ötletem se volt,hogy ki lehet,gondoltam biztos anyu vagy valamelyik családtagom. Az öcsém volt az. Ritka,mikor ő hív,olyankor mindig szüksége van valamire,ha csak úgy felhív,de most nem otthon élek,már évek óta ő sem a sportkollégium miatt,így fogalmam sincs a szándékát.

-Haló-ahogy felvettem egyből beleszóltam.

-Szia Jena. Amióta nem otthon élsz már nem is keresel,jól el vagy-álmomban se gondoltam volna,hogy pont az öcsémtől fogom ezt hallani,de jól esett azért.

-Oh hát bocsi csak tudod az egyetem meg a munka elfoglalttá tesz-magyaráztam az elfoglaltságom okát.

-Ooo,pedig gondoltam egy fiú van a háttérben-a családom mindig ezzel a témával ugratott. Hiába volt már barátom,akivel alig pár hónapja szakítottunk.

Itt hallgattam,ugyanis elfelejtettem,hogy nekem válaszolnom kellene és elkalandoztam a gondolataimban,ezzel egy részben le is buktattam magam,hiszen tényleg van valaki,akit nem tudok kiverni a fejemből.

-Hallgatás beleegyezés-kuncogott a vonal végén-Na de ne félj,anyuéknak nem mondom el,ha akarsz róla mesélni akkor szólj-ez teljesen meglepett. Oké,hogy idén lesz tizenhét,mindig is egy csintalan kisfiú lesz a szememben. Nem vagyok arra felkészülve,hogy valójában ő is idősödik és érik.

-Hogy mennek a meccseitek?-mindig ez volt a legjobb ürügy egy témaváltáshoz számomra,a jégkorong. Meg amúgy alapból is érdekel.

-Pfhuu ne is mondd. Ez a szezon nem kezdődött a legjobban. Három meccsből kettőt veszítettünk,rosszul vesszük ki a bulit folyamat és még felállni se tudunk. Nem tudom mi van velünk komolyan mondom. Mi lesz aztán a válogatottal? Egy emberelőnyt kihasználni nem tudunk rendesen,még ha kell akkor is gólt kapunk. Ilyen szezonban még részen nem volt,őszintén. Remélem jobb lesz vagy én nem tudom-egy levegővétellel ledarálta az elmúlt hetekben történő változásokat. Tény,hogy az ők csapatuk tényleg egy kemény csapat,mindig a legjobbak között voltak. Vannak természetesen nehéz időszakait nekik is,így a meccsek róvására megy.

-De most van valamilyen bajnokság?

-Nem,most csak a barátságos meccsek vannak és ezután jön a kvalifikáció,hogy a top ötbe bekerüljünk. Azt amúgy fogják közvetíteni. És a bajnokság pedig utána lesz. Körülbelül másfél hónap van addig,de ha most így játszódunk,akkor nem tudom akkor mi lesz-annyira sajnálom őt ilyenkor,mert élete a hoki és nagyon rosszul éri,ha valami nem úgy jön össze,ahogy a csapat szeretné,de hát veszíteni is meg kell tanulni annak ellenére,hogy szarul esik. Sokszor még az iskolában kapott rossz jegy sem érinti meg annyira,mint a rosszul játszódott meccsek.

-Na ne törődj,míg ezeket a meccseket pontban nem számolják,addig nincs baj. A kvalifikációnak nagyobb tétje lesz és biztosan jobban fog menni élesben-tudom folyamatosan ezt hallják,de szeretem biztosítani arról,hogy tényleg így is van.

-Jena mennem kell,jön az edző és látszólag nincs a jó kedvében,még beszélünk,puszi-meg se várva a válaszomat,bontotta a vonalat.

A zebránál vártam,hogy a lámpa zöldre váltson,hogy tudjak átmenni. Amint megtette keresztülsétáltam egészen a kávézóig. Mosolyogva nyitottam be,de amint beléptem,a mosoly lehetvadt az arcomról.

Sokkal többen voltak ma,mint máskor. Hyejin a mellkasához kapott megnyugvás képpen,mikor megpillantott engem. Gyorsan odarohantam,a kötényemet felvettem és munkához láttam.

-Ma eszméletlen sokan vannak,alig bírtam egyedül,tiszta jó,hogy jöttél-magyarázta,miközben egy tálra helyezte a rendeléseket-Ma egy kicsivel hamarabb kell megint elmenjek. Annyira sajnálom,Jena. Remélem fogsz boldogulni. Még egy fél órát maradok,utána mennem kell-egy sajnálkozó tekintettel hagyott ott és ment,hogy szolgálja ki a vendégeket. A szájamat elhúzva vettem ki a kötényem zsebéből a jegyzetfüzetemet és a tollat,majd mentem a rendeléseket levenni.

Mégis hogy fogok boldogulni egyedül ennyi emberrel? Mindegy,megoldom valahogy.

Hamar eltelt az a fél óra,Hyejin már itt sem volt. Valami nagyon sürgős dolga akadt. Nem lehet tudni mi,így nem ítélkezhetek felette.

Hirtelen Minho jelent meg mellettem egy kötényben,csak neki nem volt a neve kiírva. Hogy mi van!?

-Hát te?-érdeklődve fordultam felé,de ő nem nézett rám-Amúgy az utolsó asztalhoz viszem a rendelést,szóval míg nem jönnek addig lehet pihenni.

Kivittem az idős párnak a desszerteket,mikor visszaértem a pulthoz,Minho stresszel teli arccal nézett vissza rám. Ilyennek még nem láttam ezelőtt.

-Mi a baj?-halkan kérdeztem,rá se nézve,csak melléje mentem és onnan figyeltük a vendégeket. Válasz nem jött,még csak szándékában se állt,hogy megszólaljon,nem kérdeztem tovább,ha akarja elmondja,ha nem akkor nem. Nem biztos olyan dologról van szó,amiről szivesen beszélne.

Három asztaltól jöttek fizetni,a kis tabletthez indultam,de Minho gyorsabb volt és megelőzött. Amit készpénzben kapott eltette a kulccsal zárt fiókba. Amint végzett leült a székre és a telefonját kezdte el nyomkodni. Hát ez,hogy is mondjam,fura. Eléggé.

Nem értem a viselkedését,idejön,dolgozik,pedig ő a főnök és meg se szólal. Lehet jobb ez így,főleg ha rossz napja van.

Zárás előtt tíz perccel voltunk és még csak akkor törölgettem az asztalokat. Eléggé késésben voltam és még fel kellett mossak. Bár nem nagy a kávézó szerencsére,de elég ahhoz,hogy megkéssek,na meg a sok vendég is rátett. Mióta itt vagyok még ennyien egy nap nem voltak.

Az utolsó asztalhoz értem,mikor Minho,már kötény nélkül,a felmosóval a kezében érkezett meg a raktárból. Először azt hittem hallucinálok. Elkezdte felmosni a padlót én meg ámulva figyeltem a őt. Teljesen ledöbbentem. Egy o-t formáltam az ajkaimból.

Mikor realizáltam,hogy amúgy be kéne fejezzem az asztalok törölgetését,gyorsan még kettőt töröltem és mentem a raktár felé,hogy tegyem le a rongyot,hiszen már a felmosáson kívül nincs más dolog.

Egy ottani székre leültem,mire behunytam a szemem,hiszen nagyon elálltak a lábaim. Egy jóleső sóhajtással engedtem el a hátamat,ugyanis nagyon elfáradt az is a folyamat állásban. Egy éve jártam gyógytórnára a gerincem miatt,egy ideig jól tudtam tartani és a javulást is éreztem,viszont abbahagytam a mindennapi gyakorlásokat ami ahhoz vezetett,hogy újra elkezdett fájni a hátam és gyakrabban. Jó volna a napi rutinomba beépíteni egy kis gyógytornát,mivel ez így nincs rendben az egészségemre nézve se.

Nem tudom mennyi ideig ülhettem ott,de az ajtó nyitódásra kaptam fel a fejem. Minho hozta be a felmosót üresen,ami azt jelenti,hogy a piszkos víztől ki is tisztította. Nem tudom felfogni mire fel lett ilyen.

-Nagyon el vagy fáradva?-ő is ugyanúgy leült egy másik székre,ami nem pont velem szemben van,de beleesik a látószögembe. Hangja lágy volt annak ellenére,hogy egész nap komor volt és nem szólalt meg.

-Mióta itt vagyok nem volt ennyi ember egyszerre egy nap,így kifárasztott ez a délután,de hozzászokok-mosolyogtam rá,majd felálltam és megszabadultam a kötényemtől. Meg akartam kérdezni,hogy hol vannak azok a lányok,kiket még az elején említett,hiszen sokat segítenének abban,hogy ne legyen ennyire fárasztó egy nap,de úgy voltam vele,hogy hagyom.

-A többi dolgot elintézem,mik még hátra maradtak,te menj csak és pihenj. Nagyon fáradt vagy-bezárta a szertárt és a pult felé sétált. Ugyanúgy lágy hangon szólalt meg,mint a szertárban. Talán a sok ember és a zsúfoltság miatt volt a hangulata a padlón,de akkor minek jött dolgozni? Mindegy,ez szerintem egy örök titok marad,hiszen bátorságom nincs rákérdezni.

-Rendben,köszönöm-mélyen meghajoltam és a táskám után nyúltam. Elköszöntem és kimenten az ajtón.

Elhagytam már az átjárót is,viszont nagy lelkiismeret furdalásom volt,amiért ott hagytam őt,mint főnök. Nekem kellett volna elrendezni azokat a dolgokat,az én feladatom lett volna,de a kényelem úrrá lett rajtam és eljöttem,hiába ő mondta. Minho is ugyanolyan fáradt volt,mint én,neki még a hangulata se volt jó a mai nap,valamiért letört és mintha mérges is lett volna. Minél előbb elnézést kell kérjek tőle,mikor legközelebb találkozunk.