Az első óra unalmasan telt.A követelményeket mondták el és hangoztatták,na meg,hogy milyen könyvek lesznek szükségesek az anyagok megtanulására. Másfél óra volt az egész,a következő óráig volt egy fél óránk,szerencsére közvetlenül az egyetem mellett van egy kávézó,így beültünk oda.

-Amúgy,nem szabadna elmondjam,de-körül nézett,mintha bárki is hallaná a beszélgetésünket,pedig csak mi vagyunk a felszolgálókon kívül itt-Minho hyung mesélt rólad a tegnap. Szombatonként össze szoktunk ülni Chan hyungnál,viszont ő nem tudott jönni,és hát elmondta az okát,mert ugye egymással mindent megosztunk. Este meg mikor hazaért mind átmentünk hozzá meglepetésként, így kénytelen volt mesélni.De te erről semmit nem tudsz és nem is tőlem-megfagyott bennem a vér is,mikor kiejtette ezeket a szavakat. Az lehetetlen,hogy pont Minho meséljen rólam. Vagy ha mégis,nem valami jókat az tuti. Egy kis idő gondolkodás után a kisujjamat felé tartottam és bele akasztotta a sajátját-Akkor kisujjeskü-villogtatta a gödröcskéit.

-Így van-megráztuk a kezünket. Bele kortyoltam a teámba és elgondolkodtam,hogy miket mesélhetett rólam. Tuti azt,mikor az autó majdnem elütött és ő rántott vissza,hogy ne legyen semmi. Vagy mikor megbotlottam a saját lábamban,de nem estem el,viszont úgy is nagyon gáz volt az egész szituáció.És ha elmondják a könyvtáros sztorit neki,nekem annyi.

Órára néztem és tíz perc múlva tizenegyet mutatott. Felpattantam,Jeongin értetlenül nézett rám a szívószállal a szájában.

-Tíz perc múlva kezdődik az óra,azt is tudod hol lesz?-kifizettük az italainkat és gyors léptekkel mentünk vissza az egyetemre.

-Persze,apukám barátja ezen az egyetemen dolgozik és tőle megtudom az ilyen dolgokat érdeklődni. Szóval ha bármi kérdésed van nyugodtan kérdezhetsz-egyet bólintottam.

De nekem más kérdésem van.

-Ami azt illeti-beharapott ajkakkal néztem előre-Lenne kérdésem-kiváncsi tekintettel fürkészte arcomat-Miket mesélt Minho?-itt ránéztem ő meg elvigyorogta magát és elnézett. Valószínűleg most azok jutottak eszébe és pörgeti át az agyán,csakhogy meg kéne velem is ossza azokat.

-Ami azt illeti-imitált engem-Ezt már nem mondhatom el,örvendj ennyit is mondtam-felgyorsította a lépteit,így előttem ment már zsebre dugott kézzel. Épp nyitni akartam a számat,de ő megelőzött-És nem zsarolhatsz,hogy elmondod neki,amiket említettem neked,ha nem mondom el a többit-emelte fel a mutatóujját és sétált tovább otthagyva engem egy csomó megválaszolatlan kérdéssel,amiből csak egyet kell megválaszoljon de azt se teszi meg.

Én értetlen fejet vágva torpantam meg és maradtam úgy egy ideig,de amint észrevettem,hogy nagyon előrehaladt,gyorsan utána futottam.

-Bár el se kezdted volna,ha nem fejezed be-morogtam magamban,de úgy tűnik meghallotta,mivel oldal mosollyal nézett le rám.
Elértünk az egyetem udvarára és a lépcsőkön mentünk fel az épület ajtajához,ahol szintén elsőbbséget élveztem. Az ilyeneknek komolyan mondom piros pont jár.

-Amit el akartam mondani,azt elmondtam,tehát befejeztem-lezser menése a laza stílusáról árulkodott. Csak úgy szelte át a folyosót magára vonva a lányok tekintetét,amit olyan egyszerűen ignorált,ahogy csak lehetett.

-Hihetetlen vagy-sóhajtva sétáltam utána. Szerintem az épület másik szárnyára értünk,mivel már egy jó ideig sétáltunk.

-Valakinek ilyennek is kell lennie,nem?-egy ajtót nyitott ki,amit kitámasztott és a karja alatt be tudtam menni az óriási terembe. Felül a leghátsó sorokból két egymás mellett levő helyre leültünk és vártunk. Épp akkor lett egész,tehát tizenegy óra.

-Velük is ilyen nagy szád van?-szét tett lábakkal telefonozott,rám se nézve.

-Én vagyok a legfiatalabb,szóval gondolhatod mennyire,de van mikor megesik,hogy megnő a szám attól függetlenül-ekkor beért a professzor is és kezdődött megint ugyanaz elölről. Megint vagy harminc könyvet felsorolnak,ugyanazt elmondják és útnak vagyunk engedve. Na de ez ezzel jár,nincs mit csinálni.

-Annyi könyvet soroltak fel,nem lesz azokra időm,amiket szeretek olvasni-egy nagyot sóhajtottam,amint kiléptünk az épület ajtaján az óra után és egy üres padot kerestünk,hogy tudjunk leülni.

-Romantikusat?-oldalmosollyal nézett le rám,mondandóját egy szúrós tekintettel díjaztam. Tehát látta mit olvastam tegnap.

-Igen,amit akkor olvastam még tetszett is-vonallá préseltem az ajkaim,miközben az udvaron legeltettem a szemem,hogy a tekintetemmel keressek egy üres padot-Ott van egy üres,gyere-azzal elindultunk afelé.

Mindketten ledobtuk magunkat a padra és a fejünket hátra hajtva hunytuk be a szemünket. Nekem még mindig hihetetlen,hogy már egyetemre járok. Még az első kilencedikes napra is emlékszek,mikor eltévedtem és nem kaptam az osztály termet. Az eléggé ciki volt,hogy benyitottam a végzősök osztályába,miközben folyt az osztályfőnöki óra. Én rengeteg gáz pillanatot tudnék mesélni,amiket átéltem. Azzal van tele az életem.

Az első egyetemi nap egészen jó volt. Jeonginnal is jól kijöttem,egy percig nem gondoltam volna,hogy pont vele fogok lógni az egyetem első napján. Pozitív csalódás.

Viszont a kíváncsiság még mindig bennem van,hogy Minho miket mesélhetett rólam nekik. Szerintem elröhögték az egészet,hogy mekkora egy szerencsétlen vagyok,de ahogy Jeongin mondta,valakinek ilyennek is kell lennie.

Az egyetemről nem haza,hanem az Early Bird-be mentem. Hyejin épp háttal volt a bejárati ajtónak,a hütőből vett ki italakat. A pultra könyököltem és vártam,hogy megforduljon. Viszont arra nem számítottam,hogy meg is fog ijedni,de szerencsére nem ejtett ki semmit a kezéből,csak megránkódott.

-Neked is szia,hát te? Mi újság veled?-a tárcára helyezte a dolgokat és elsétált vele az asztalhoz,ahova rendelték. Nem vártam meg míg visszajön,a kötényemet a helyéről elvettem és magamra kötöttem,mire ő vissza is ért-Milyen volt az első nap?-ezt egy szerencsétlen kérdést csomószor meg fogom kapni.

-Semmi különös,követelmények és a könyvek egymás hegyén-hátán. Szerintem az én könyveimet hagyhatom egy kicsit a hátterben-biggyesztettem le az ajkamat.

-Szerintem meg nem föltétlen. Ha jól beosztod az idődöt,akkor még arra is lesz alkalmad,de ez már csak rajtad múlik-a kezét a vállamon simította el. A padlót kezdtem el vizslatni és gondolkodni azon,amint az előbb mondott. Sose voltam jó időbeosztásban. Mindig a dolgokat az utolsó percre hagytam,legyen szó bármiről. A halogatás egy nagyon rossz szokásom. Többször kezdtem el beosztani a napi teendőinet egy füzetben vagy a telefonon is,de nem segítettek.

Egy nagyot sóhajtottam és kezembe vettem a telefont, válaszoltam az öcsém üzeneteire,eleresztettem a karjaimat és elengedtem magam.

-Húzd ki magad Jena,fájni fog a hátad ilyen görnyedt pozícióban-szólt rám Hyejin,miközben a két kezével húzta ki a két vállam. Egy jajduló fejjel reagáltam tettére.

A telefont újból a kezembe vettem és egy otthoni barátnőm neve villant meg a képernyőn. Mióta itt vagyok,semmit nem írtak. Nagyon inaktív lett a négyünk csoportja. Bár nem csodálkozok.

Elbambultam,amit Hyejin is észrevett és szóvá is tette.

-Valamin nagyon gondolkozol,percek óta nem pislogtál-hadonászott a szemem előtt. Megráztam a fejem és egy tincset tűrtem a fülem mögé.

-Csak az otthoni barátaimon gondolkodtam,ha lehet őket úgy nevezni-összepréselt ajkakkal emeltem rá a tekintetem,mire ő lebiggyesztette az ajkát. Ez számomra sose volt könnyed téma. A barátok. Azok az emberek,akiknek legalább egy igaz barátja van,nem fogják fel mekkora szerencsések. Csak akkor fogják tudni,mikor elveszítik. Könnyű elveszíteni az embereket.

-Jaj szívem,mi történt?-közelebb jött és átkarolta a vállaimat.

-Csak annyi,hogy lekezelően viselkedtek,abszolút nem tiszteltek. Hagytam,hogy úgy viselkedjenek velem,mint egy ronggyal,mert nem akartam őket elveszíteni,mert csak ők voltak barátok nekem. Nem szerettem sohase a konfliktust vagy a kisebb vitákat se,mert féltem,hogy elveszítem őket így semmit nem mondtam erről nekik.Sokszor kihasználtak-a körmeimet kezdtem el piszkálni és arra szenteltem a figyelmem nagy részét-Az a gondolat is megfogalmazódott bennem,hogy csak a testvérem miatt barátkoznak velem,hiszen ő hokis,és általam közelebb tudnak kerülni a csapathoz,de az már csak mellékes-rá se mertem nézni,nem volt bátorságom. Szégyelltem magam,hogy ennyire gyenge vagyok-Lehet nem hangzik nagy dolognak,de nekem az.

Nem szólt semmit,csak megölelt,ami meglehetősen jól esett. Könnyfátyol takarta el a szemeimet,hagytam,hogy utat törjenek maguknak a könnyek.

Pár percig még így voltunk,de aztán elváltunk egymástól. A két vállamnál fogott meg és fordított magával szembe. Mélyen a szemembe nézett és várta,hogy vegyem fel vele a szemkontaktust,azalatt letörölte a könnyeimet. Szerencsére alapozót meg ilyeneket nem használok,a rímel meg vízálló,szóval maximum a vérmes szememen látszódhat a sírás nyoma,de az is el fog múlni.

A beszédébe bele akart kezdeni de a bejárati ajtó nyitódott.Felpattantam,megigazítottam a ruhámat,de mikor megláttam ki jön be azt kívántam,bárcsak máshol lehetnék. Rá kellett jönnöm,hogy lehetetlen az ő elkerülése,míg itt dolgozok.

-Szia,egy frissen facsart narancslé lesz-szó nélkül elkezdtem készíteni a rendelését egy mosolyt követően. Lehajtott fejjel dolgoztam mindvégig,hogy ne tudjak vele szembe nézni.

Helyet foglalt egy asztalnál és elkezdett a telefonján ügyködni. Amint végeztem,odavittem a rendelt narancslét és elébe helyeztem. Előtte Hyejinnel szembe néztem,hogy ellenőrizze a szememet,egy like jellel mutatta,hogy rendben van és mehetek.

-Egeszségére-hajoltam meg,viszont mielőtt elmentem volna,elém csúsztatta a poharat a narancslével.Zavartan néztem hol rá,hol a pohárra. Nem értettem a szándékát,hogy most mit is akar pontosan.

-Ez a tiéd. A te egészségedre-hogy mi van? Tuti csak valami átverés,bár eléggé komolyan nézett rám ahhoz,hogy csak viccelődjön. Egy ideig csak meglepetten álltam egyhelyben,majd kihúzta a mellettem levő széket, invitálva,hogy üljek le.

-Köszönöm szépen,de ez nem megengedett-lehajolva,halkan intéztem hozzá a szavaimat,de csak egy fáradt tekintetet kaptam válaszul. Ez a narancslé tényleg rám vár.

Egy nagy sóhajtást követően helyet foglaltam a kihúzott széken és két kézzel,lágyan megfogtam a poharat,majd egy kisebb kortyot kiittam a belőle.

Tegnapelőtt említettem volt,hogy nem iszok kávét,hanem inkább a narancslevet preferálom.

Megjegyezte.

Nem tudom hová tenni ezt a tettét. Egy ideig csak nézte,ahogy iszom ki a pohár tartalmát kis kortyonként,ami nagyon kínos volt számomra,de aztán megszólalt.

-Hogyan telt a mai napod az egyetemen?-mostmár nem engem nézett. Az ujjain levő gyűrűkkel matatott.

-Jól telt,köszönöm-meghajtottam a fejemet,amint letettem a kezemből a poharat. Ilyet még szerintem fogok venni.

Gondolkodtam,hogy rákérdezzek-e arra,amit Jeongin mondott nekem,de úgy döntöttem,hogy nem teszem meg,ugyanis azzal csak a fiatalabbat buktatnám le,hiszen Minho úgy tudja,hogy én arról nem tudok semmit.

-Örülök annak-ma nagyon komor volt,nem olyan,amilyen tegnapelőtt volt-A bejárásaiddal kapcsolatban-gondolom az ittenire érti. Rám emelte a tekintetét és egy nagy levegőt vett. Száz százalékos figyelemmel vártam,hogy mit mond-Mivel egyetem mellett jársz be dolgozni,ezért lesznek napok,hogy nem fogsz tudni bejönni,tudok erről. És miután ott végeztél,nem muszáj azonnal idejönnöd,hazamész leteszed a cuccaidat,ha akarsz átöltözöl és utána. A fizetésed ugyanúgy marad egy napra,ha aznapra bejössz Ha bármivel kapcsolatban kérdésed van vagy segítségre van szükséged,itt vagyok-időre volt szükségem,míg feldolgozom az imént elmondottakat és felfogom. Egy köszönömmel és egy értemmel meghajoltam.

Egy kis idő után felállt és a pulthoz ment,a pénztárcáját vette épp elő,mikor arranéztem. A szemeim nagyra tágultak,ezt nem teheti. Mire odaértem már ki volt fizetve a narancslé és a kártyáját csúsztatta be a pénztárcájába.

Ahhoz képest,hogy tegnapelőtt hogyan viszonyultunk egymáshoz,mint két fiatal,ma megvolt az a főnöki tartása.

Egy halvány mosolyt küldött felém és egyet intett,majd kiment a kávézóból. Hyejin mindent tudó mosollyal pötyögtetett a tabletten a fizetéssel kapcsolatban. Mi folyik itt?
Nem mondtam semmit,helyette inkább elvettem a poharat,miben a narancslé volt.

Sokszor azt kívánom,bárcsak értenék mindent,ami körülöttem történik.de lehet,hogy a legtöbb esetben jobb,ha nem tudok mindenről. És ez így van rendjén.