A telefon rezgése zökkentett ki az irodai csendből, amit a drága édesapám hagyott maga után tíz perc veszekedés után. Rövidre fogta most az egyszer, viszont azt szerintem soha az ég egy adta világon nem fogom megérteni, hogyha itt csinálja a fesztivált az irodámban, akkor miért adta ide, miért bízott rám olyanokat, amikbe folyamatosan beleszól. Ha már rám bízta, akkor én vezetem, nem ő, ismertebb nevén a nagy Lee fia.
Felvettem a telefont, és az ismerős, kissé ingerült hang szólt bele.

-Jó napot!-kezdte, de már a hangjából érezhető volt a feszültség-Elnézést, hogy ismét zavarok, de a helyzet nem változott.

-Szia!-válaszoltam higgadtan, bár próbáltam elfojtani a megjegyzését-Mire gondolsz pontosan?

-Nem tudsz minden problémát ignorálni, főnök-mondta határozottan-Ez így nem mehet tovább.A határidők állandó csúszása, a minőség, amit szállítanak,egyszerűen nem tudom így tovább csinálni.

-Tudom, hogy nehéz, de egyszerűen nem látom, hogy mit tehetnék másképp. A helyzet nem ideális, és az erőforrásaink végesek-próbáltam megértően válaszolni.

-Végesek?-vágott közbe-Ez már rég nem arról szól, hogy mire van pénz.Az üzlet, amit kialakítottunk, kezd komolyan bajba kerülni, és te csak ülsz ott, és nem csinálsz semmit.

Pár másodpercig hallgattam. Mély levegőt vettem, mielőtt válaszoltam volna.

-Nézd, én is látom, hogy problémák vannak, és nem könnyű helyzetben vagyunk. De ameddig nem látok más lehetőséget, addig is próbálunk kijutni belőle. Ez mindannyiunk érdeke.

-Jó lenne, ha te is többet tennél-folytatta, most már idegesebben-Csak magadra hagytál minket ebben az egészben.

-Hidd el, hogy nem hagytalak cserben-feleltem higgadtan-Minden erőmmel azon vagyok, hogy megoldjuk a helyzetet, de ehhez időre és tiszta kommunikációra van szükség. Egyetlen vállalkozás sem áll meg egyik napról a másikra.

Hallgatott néhány másodpercig, majd végül halkabb hangon szólt.

-Én is ezt akarom. Csak érzem, hogy már mindannyian fáradtak vagyunk.

-Én is, hidd el-válaszoltam, majd egy nagyot sóhajtottam-De nem tudok többet adni pillanatnyilag. Tartsuk meg az együttműködést, és meglátjuk, hogy tudjuk javítani a dolgokat.

-Rendben-hallottam a sóhajtását-Akkor beszéljünk legközelebb.

-Igen, legközelebb-mondtam halkan, és letettem a telefont.

Nos, apám mindig azt mondta, hogy az üzletet nem örökölni kell, hanem kiérdemelni. Gyerekkoromban ezt nem igazán értettem. Csak azt láttam, hogy ő reggeltől estig dolgozik, néha még hétvégén is, és amikor hazajött, mindig fáradt volt. Aztán, ahogy idősebb lettem, kezdtem meglátni, mit jelent az, hogy valami a tiéd. A benzinkút és a kávézók, nemcsak üzletek. Számára ezek az élete munkájának a bizonyítékai.

Ott álltam a szobámban, a kezembe nyomta az összes papírt, és azt mondta: "Mostantól ez a tiéd. Ne rontsd el." Egyszerűen mondta, mintha csak egy kulcsot adna át, de tudtam, hogy ez nem olyan egyszerű. Az asztalon ott hevertek az engedélyek, az adózási dokumentumok, a dolgozók szerződései. És én? Én csak ültem ott, és azon gondolkodtam, hogy erre soha nem lehet eléggé felkészülni.

Apám azt mondta, hogy a kávézók közül az egyik, a legkisebb, és a benzinkút mostantól az enyém. Tudom, hogy ez számára is nehéz döntés volt. A benzinkút az ő első vállalkozása volt, a kávézó pedig az anyám kedvenc projektje. Most rajtam múlik, hogy ezek a helyek tovább működjenek.

De hogy is tudnám ezt csinálni? Egyetemet végeztem, tanultam a pénzügyekről, a menedzsmentről, középiskolában mrg az informatikáról, de az élet nem az, amit a könyvekből tanulunk. Itt emberek dolgoznak, akik számítanak rám, akiknek a fizetése, a megélhetése az én döntéseimen múlik. És ott vannak a vásárlók, akik elvárják, hogy a kávéjuk mindig tökéletes legyen, hogy a benzinkútnál ne legyenek problémák.

Néha elgondolkodom, hogy mit látott bennem apám, hogy azt gondolta, képes leszek erre? Talán csak bízott abban, hogy nem hagyom cserben őt. Vagy talán ő is csak tanulásnak szánja. Hogy megmutassa, mit jelent küzdeni, kompromisszumokat kötni, és néha hibázni.

Egy biztos, ha most feladom, az nemcsak az üzlet vége lenne, hanem az apám álmának is. És ezt nem engedhetem meg. Ez az én időm, hogy bizonyítsak neki, és magamnak is.

Ezért is vannak neki a kisebb-nagyobb cirkuszolásai. Sokszor megértem őt, sőt, legtöbbször egyetértek minden szavával. Azt is észrevettem, hogy a félelem vezényli őt, és itt nem arról van szó, hogy nem bízik bennem, másképp nem adta volna ide. Fél a kudarctól, a csődtől. És ezt teljes mértékben értetten az elejétől, csak mindkettőnk élete szebb és könnyebb lenne, ha nem veszekedne állandóan.

Gondolataimból a kopogás zökkentett ki. Ha valaki megint az üzletről akar beszélni reggel nyolckor már harmadszorra, akkor az halasztásra kerül.

-Gyere-válaszoltam a kopogásra, majd a székemben kihúztam magam, és egy mosolyt erőltettem magamra. Az ajtón először egy növekedő pocak jelent meg, majd megpillantottam Hyejin derűs, és egyben félénk mosolyát. Kezében egy papírokkal teli mappát tartott-Szia, Minho-jött bennebb, majd leült velem szemben az egyik székre az asztal túloldalán.

-Szia, Hyejin. Mi járatban?-válaszként a fehér mappát az asztalra helyezte.

-Hoztam a szülési szabadság igényléséhez szükséges dokumentumokat-a széken helyezkedni próbált, kereste a megfelelő pozíciót a kényelmes tartáshoz-Itt van a terhességi igazolásom, a védőnői nyilatkozatom és a munkáltatói igazolás is.

-Először is, nyugodtan menj, és ül arra a kanapéra. Kényelmesebb lesz neked-a széken meghajolva köszönte meg, majd a kapott lapokat kezdtem átnézni, hogy minden rendben van-e-Köszönöm, mindent rendben találok. Elintézem a szükséges adminisztrációt, és értesítelek, amint minden dokumentum feldolgozásra került-még egyszer átnéztem mindent, majd becsuktam-Köszönöm szépen-magam elől elébb helyeztem a mappát-És mikorra vagy kiírva?-Hyejinnel már azelőtt ismertük egymást, hogy enyém lett volna a kávézó. A bátyja beszélte meg velem, hogy ott dolgozhasson. Jóba voltam vele, viszont voltak olyan húzásai, amik miatt megszakítottam vele a kapcsolatot. Persze emiatt Hyejint nem rúgtam ki, ő nem tehet arról, hogy a bátyja egy féreg.

-Jaj csak májusban-legyintett a kezével-Viszont az orvosom javaslatára vettem ki hamarabb.

-Értem, na amikor készen van minden szólok, vagy a könyvelőmmel beszélek, ha nem lesz időm és tájékoztat-ajkaimat egy vonallá préseltem. Hátradőltem a székemben és a lábaimat egymásra tettem. Hyejin felállt és elvette a mappát az asztalról-Ha addig nem találkozunk, könnyű szülést-mosolyodtam el.

-Köszönöm, nektek meg gratulálok,sokáig-őszinte mosollyal sétált az íróasztalhoz, elvette a mappát, majd miután meghajolt elhagyta az irodát.

Pontosan akkor volt egy hónapja, hogy Jenával egy párt alkottunk. Igaz, hogy ahhoz képest, hogy nálam lakott elég ritkán voltunk együtt, hiszen nekem ott van a cég, neki pedig az egyetem és rengeteget kell tanuljon rá. Főleg februárban is felgyűltek a vizsgái keményen, de mind, egytől egyig sikerültek, ami rengeteg motivációt adott neki a folytatásra. December végén és január elején volt egy olyan időszaka, amikor fel akarta adni, nem látott reményt a jogban egyáltalán, hogy azt ő végig tudná csinálni. Rengeteg támogatás árán is, de folytatta és itt az eredménye annak, hogy bármire képes.

Azóta sem bukkant fel a zaklató, mióta kiszállította a pizzát. Végigjártam a tömbház környéki összes üzletet, de egyik kamerafelvételen sem látszott semmilyen futárnak kinéző alak, aki abban a pizzériában dolgozna, ahonnan Jena rendelt. Valahányszor eszembe jut ez az ügy, azon gondolkodom, kinek fordulhat meg a fejében, hogy az Egyesült Királyságból eljöjjön idáig. Vagy küldjön valakit, bár Jena elmondása szerint nem koreai volt a férfi. Milyen mértékű unalom vagy elborult gondolkodás kellett ahhoz, hogy ilyen ötletet támasszon valaki? Minden egyes gondolatmenetem ugyanarra az eredményre jut: ez az ember egyszerűen beteg. Egy normális, művelt ember ilyesmin még csak nem is gondolkodna. Egyvalami biztos, ezt nem úszhatja meg következmények nélkül.

Néhány papírmunka és hívás után útnak indultam egy virágüzletbe, majd azután vacsorát is vásároltam, hiszen számunkra a mai nap nagy ünnep. Az első hónapforduló, és ezt szeretném emlékezetessé varázsolni.

Az ajtón két óriási szatyorral, és egy szintén nagy csokor virággal estem be, mikor zokogás ütötte meg a fülemet a hálószoba felől. Ledermedve koncentráltan, hogy honnan jöhet,és a konyhába rohanva pakoltam le mindent a pultra, futottam be a szobába nem törődve a tisztasággal.

Nagy és aggódó szemekkel gyújtottam fel a villanyt, majd megláttam Jenát az ágyon ülve. Ölében feküdt a telefonja, amit villámgyorsasággal oldottam fel és szembesültem az állapotának okával. A seggfej újabb profilt készített a nevében, bekövette, majd, mivel nincs engedélyezve az üzenetküldés Jenának, a történetben üzen neki minden mocskos tervét, amit végre akar hajtani. Minden féle piszkos játékkal fenyegeti, és ami a legrosszabb, a családjával.

Még mielőtt törli magát, készítettem néhány képernyőfotót, és elvettem a telefont. Felülten az ágyba én is, lelógatva a lábaim, majd ölembe vettem Jena törékeny testét. Át akartam venni azt a fájdalmat, amit érzett a zaklatás miatt. Hogy neki ne fájjon, hogy ne lássam ilyen állapotban, megtörten. A szívem szakadt meg, akárhányszor megremegett a teste az ölemben a sírástól. A hátát simogattam, miközben a hajába leheltem csókjaimat, próbáltam megnyugtatni, amint lehet, hogy nincs egyedül, és nem egyedül kell ezzel megbirkózzon. Ezeket, és ilyesfajta nyugtató jellegű gondolatokat mondtam neki, majd azt vettem észre, hogy már nem sír, lenyugodott. Már nem kapkodott levegő után, így lehajoltam, hogy megnézzem alszik-e, de nem, nem aludt. Tükrös tekintettek bámult maga elé, nagyokat pislogva, mint egy kis őzike a fűben, ártatlanul.

Nagy szemeivel rám nézett, ami mosolygásra késztetett. Hogy lehet őt bántani? Ilyen angyali teremtmény, mint Jena, nincs még egy a világon.
Biztosra fogok menni, hogy az a szemétláda megbánja minden egyes olyan tettét, amivel Jenát megbántotta.

-Jobban vagy?-lágy hangon kérdeztem meg halkan, mire egyet bólintott, és egy nagy levegővétellel felült és megtörölte szemeit-Gyere, jelentsük a profilját-hátranyúlva kezembe vettem a telefonját és bekapcsoltam. Az ölemben ülve nézte végig, ahogy jelentem a profilt. A személyazonossági visszaélésnél beírtam Jena felhasználónevét, majd leadtam. Akkor nem volt más, amit tehettünk volna. Jobbik esetben törli az Instagram a profilt, hiszen felhasználónév ugyanaz, egy dupla betű eltéréssel, na meg a profilkép is-Nem gondolkodtál az Instagram letörlésén. Nem jönnének be ezek az értesítések, és nem lennél ezeknek az információknak a birtokában.

-Pont egy éve töröltem a profilomat és az alkalmazást is. Majd rá két hónapra készítettem újat, és a nevemet a betűket számokkal helyettesítettem, amik hasonlítanak, persze egy-két betű úgyis volt benne-tette hozzá-De úgyis megkapott és nagy dolgot csinált, és tudod mi a legfurább?-tette fel a kérdést ingerülten. Válaszul megráztam a fejem-Az, hogy aznap már tudta, hogy megvan a profilom. Március másodikán hoztam létre és rá úgy körülbelül két hétre írta a storyba, hogy már aznap tudott a fiókom létezéséről-a vér az ereimben egyre jobban forrt. Egyre jobban éreztem, hogy a fejem elrobban a méregtől-Mondta pár barátnőm, hogy egy robot vagy valami, vagy egy ember, akit lefizettek.

-A második inkább valószínűbb-vettem egy nagy levegőt remélve ez hátha segít lenyugodni, de csalódnom kellett-Egy dolgot jegyezz meg és tarts szem előtt-emeltem fel a mutatóujjamat-Tudd, hogy nem vagy egyedül. Nem voltál, nem vagy, és nem is leszel. A lényeg, hogy bízz bennem. Meg fog oldódni, és az a bolond írhat bármit, volt pofája eljönni, de neked ártani nem fog, mert nem mer. Csak a képernyőn keresztül nagy a szája. Úgyhogy legyen az, hogy a történetet, amit kirak, meg se nézd. Úgy ignoráld, ahogy csak lehet, rendben?

-Rendben-egy nagyot bólintott, mire elmosolyodtam.

-Na gyerünk enni-leszállt az ölemből, majd én is felálltam, de hamarabb meglátta a cipőm a lábamon. Mindkét kezét a csípőjére helyezve nézett farkasszemet velem.

-Porszívóztam, felmostam, s te bejössz cipővel, nem szép-csóválta a fejét rosszállóan.

-Jaj bocsánat, elrontottam a mesterművedet-lebiggyesztett ajkakkal oldalra döntöttem a fejem, majd akaratunk ellenére is elmosolyodtunk mindketten. Átkarolva a vállát hagytuk el a hálószobát-Hoztam kimchit és narancslevet. Ja és azt mondják, egy hónap után illik valami romantikusat adni-kezembe vettem a csokor virágot és felé fordultam-De neked már úgyis én vagyok a legnagyobb ajándék-szélesen elmosolyodik, és egy pillanatra felvonja a szemöldökét. Aztán nevetni kezd. Először csak halkan, majd egyre jobban és hangosabban. A szemei csillogtak, de már nem a sírástól.

Odajött hozzám és a nyakamba szökött, szorosan átölelve. Karjaim ösztönösen szorosabban húzták magamhoz. Nem akarom elengedni. Érzem, hogy egy új világ kezdett kibontakozni bennem. Ő és én, abban a pillanatban. Az illata, a közelsége mindent elmondott, amit szavakkal nem lehetne kifejezni. Ahogy a karjaim köré fonódtak, úgy éreztem, hogy semmi más nem volt fontos.

Közben Cuki hirtelen abbahagyta a játékát, ugatott ránk, majd vidáman körülöttünk ugrándozott, mintha ő is velünk örülne ennek a napnak, és ünnepelné a hónapfordulónkat. Jena szó nélkül leguggolt hozzá, miközben a szobájából egy újabb értesítés hangja ütötte meg a fülem.

Azonnal bementem a hálóba, miután megbizonyosodtam róla, hogy Jena nem hallotta. Amint megláttam az értesítést, nem lepődtem meg, csak a keserű harag öntötte el minden porcikámat.

Minden nyomát eltüntettem, hogy Jena még véletlenül se tudjon róla.

Mély levegőt vettem, és az ujjaimat ökölbe szorítottam, mintha ezzel elfojthatnám a bennem tomboló érzéseket. Megpróbáltam lenyelni a dühömet, majd visszatértem a nappaliba, ahol Jena még mindig Cukival játszott.

-Minden rendben?-nézett fel rám mosolyogva, miközben a kutya boldogan csaholt körülötte.

A torkom elszorult. A hazugság ott lüktetett a nyelvem hegyén, de nem engedhettem, hogy bármit is észrevegyen.

-Persze-bólintottam, talán túl gyorsan is-Csak megnéztem valamit.

Jena nem faggatott tovább, de egy pillanatig még vizslatott a tekintetével. Vajon érzett valamit?

Leültem mellé a kanapéra, és próbáltam visszazökkenni a közös pillanatunkba, de a gondolataim folyton visszakúsztak az értesítésre. Azokra a szavakra, amelyeket Jena soha nem olvashat el.