"Lábam földbe gyökerezett az ajtóhoz érve,miközben orromat a sírás előjelként csiklandozta. Ajkamat beharapva remegő kézzel nyúltam a kilincshez és nyitottam ki az ajtót. Nem jött erő a lábamba,egyszerűen nem tudtam megmozdulni,nem akartam végignézni azt,ami odabent fog fogadni. Tükrös szemekkel emeltem fel a fejem,majd egy lépéssel átléptem az osztály küszöbét. A mellkasom egyre jobban kezdett szúrni,ahogy végignéztem a sugdolózó társaságon,kik a szemüket le nem vették rólam. A hátsó sorban lévő padomhoz mentem lehajtott fejjel és szó nélkül ültem le,közben egy-egy kuncogást hallottam az osztály másik feléből.
A francba is! Otthon kellett volna maradjak. Nem,én ezt már nem bírom tovább. Elég volt a megaláztatásokból egy életre. A táskámat megmarkolva pattantam fel a helyemről és a kuncogás moraját hátrahagyva indultam ki az osztályból szembemenve az irodalom tanárral,aki a kezében lévő naplót és laptopot majdnem elejtette.
Ötletem se volt merre menjek,de nem is érdekelt,csak el innen. Egy percet se tudtam többet itt lenni,már az igazolatlanok se érdekeltek annyira,mikor elhagytam az iskola területét a könnyeimmel küszködve. A legközelebbi busz másfél óra múlva érkezik a megállóba,szóval úti célom oda tartott."

Felriadva ültem fel az ágyon,a szobámba beszűrődő hangokra fókuszálva néztem körbe,majd tapogatózni kezdtem a paplan és párnák közt hunyorítva a telefonom után. A pólóm az izzadtságtól nedves volt,a hajam pedig rettentően kócos,mivel majdnem átaludtam a délutánt.

A szemeimből az álom rögtön kipattant,ahogy meghallottam apám kegyetlen kiabálását a földszintről. Megszokni megszoktam a heti szinten lévő veszekedéseket,de akárhányszor meghallom a szívem hevesen kezd verni,miközben a kezem hihetetlen tempóban remeg.

Verejtékes homlokkal hallgatóztam az ágyon ülve,hogy vegyem ki a heves vitatkozás témáját,de nem mentem le akármennyire is szerettem volna. A nárcisztikus énje nem képes elfogadni a hibázást,magát helyezi előbbre folyton.

A rémálmom miatt kialakult szapora légzésemet még gyorsította a lent lévő egyre hangosabb veszekedés.

Jake
Ne menj le
Apu nem józan,teljesen ki van akadva

Én
Hát azt hallom,tiszta bolond esküszöm

Jake
Legalább most álld meg,hogy nem mész le,kérlek

Én
Jojo,nyugi
Azért én se akarom megveretni magam

Jake
Na helyes

A telefonomat felhangosítva néztem random videókat váltogatva az alkalmazásokat, kicsit ezáltal is tompítottam a kiabálásokat,de nem volt elég ahhoz,hogy egyáltalán ne halljam. A könnyeim egymás után,egye szaporábban folytak le. A kezem remegése nem hagyott alább,a billentyűzeten pötyögni se tudtam rendesen, a könnyfátyol is közrejátszódott a szemem előtt.

A komódomon pihenő fülhallgató után nyúltam lustán,majd amint elértem,az ujjbegyeimnek köszönhetően a tenyerembe csúsztattam. Reszketve dugtam be egyik felét a telefonomba,a másikat pedig a két fülembe. Maximum hangerőre kapcsoltam és így próbáltam visszatartani magam,hogy ne menjek le,de még az ajtó felé se,majd eszembe jutott a a rémálmom,amitől görcsbe rándult a gyomrom.

Nyár elején,mikor az iskola vége fele járt,ezek a gondolatok özönlöttek el miután mindenkihez eljutott az engem érő kegyetlen zaklatás. Az osztályban alapból meghúzódó kis szürkeegér voltam,aki alig szólalt meg és emiatt is mérhetetlenül féltem,hogy hogyan fogják fogadni az osztálytársaim ezt a dolgot,hiszen mégiscsak nap,mint nap velük kell eltöltenem az iskolás napjaimat. Viszont az teljesen ledöbbentett,hogy nemhogy nem csesztettek emiatt,még támogattak is. Ebből a szempontból örültem az osztálynak,viszont biztosan akadt olyan,aki kacagott ezen,de legalább nem előttem tették,annyi bőr az arcukon csak volt.

Az arcomon egy könnycsepp futott végig,ami az ágyam huzatán landolt,mivel oldalra voltam dőlve az ágyban nézve a telefonomat. A testemet hirtelen elöntötte a forróság,de nem a rajtam lévő meleg takaró hatására,hanem az egyre szaporább könnyek és a belülről nyomasztó fájdalom. Zokogásban törtem ki,amit a fülemben üvöltő fülhallgató miatt nem hallottam,de annyira volt hangos,hogy Jake jelent meg az ajtóban. Hezitálva dugta be a fejét,majd amint megpillantotta könny áztatta szemeim,habozás nélkül rohant oda hozzám nagy szemekkel,amikben a kíváncsiság és az ijedtség volt kiolvasható.

Nem mondott semmit,egyetlen szó nélkül kapcsolta ki a telefonomat,ezzel is megszűntetve a hangos zenét,majd magához húzott. Még mindig semmit nem mondott,szorosan tartott a karjaiban és az egyre erősödő sírásom lengte be a szobát,háttérzajként a lent lévő csillapodó veszekedést hallottuk.

-Le kellett volna menjek-szipogva motyogtam a mellkasába,ami hatására gyorsan eltolt magától és értetlen tekintettem nézett a könny áztatta szemeimbe,amik már javába fel voltak duzzadva.

-Nem,itt fent voltál a legjobb helyen-megszakítva a szemkontaktust a takaró szélét birizgáló ujjaimat kezdtem pásztázni.

-Meg kellett volna védjem anyut-a lelkiismeretfurdalás erős fájdalma hasított bele a lelkembe,amitől kirázott a hideg.

-Nem kell megvédd anyut,Jena. Nem a te dolgod,sőt,beleszólnod sem szabadna a kettejük problémájába-az újból megeredő könnyeimet letörölte hüvelykujjával.

-De ki tudja megint mivel bántotta meg-még a gondolat is fájt-Akkor egy paraszt tud lenni apu,hogy minden semmiségen hisztizik és veszekedik,ráadásul olyan szavakat dob anyuhoz,amiket egyáltalán nem érdemel meg. Mindent megtesz a családért,sőt,többet,mint apu,és így köszöni meg? Így viszonozza törődését?-az egyre keservesebb sírásom hangja töltötte be a szobámat.

-Figyelj Jena-felemelte fejem a két kezével,hogy szemembe tudjon nézni-Ők felnőttek. Meg tudják oldani a kialakuló problémákat,oké? Tud anyu is vigyázni magára,meg tudja védeni magát-harapta be ajkát,ami kissé megrázkódott. Tehát ez azt jelentheti,hogy emlékszik arra a reggelre-Ha szükséges-tette hozzá,amitől a gyomrom is felfordult-Most lesz egy kicsi mosolyszünet,de utána minden rendben lesz. Meglátod-erőltetett mosolyát látva lehajtottam a fejem.

Ezt nem értette. Nem értette miért viselkedtem így,miért mondtam ezeket. Fogalma sem volt apu sötét oldalának. Látta egyszer,de nem tudom mennyire emlékszik,viszont sajnos ő is tapasztalta és nem a legkellemesebben. Az is mély fekete lyukat vésett a lelkembe. Bár,mindegyik olyan viselkedése,ami az agresszióval kapcsolatos.

-Jake-elcsuklott hangon ránéztem-Nézd-összepréselt ajkakkal hajtottam le a fejem és folytattam mondókámat-Emlékszel arra a reggelre,biztosan-nem kellett tovább ragozzam. Gyors bólintással jelezte,hogy bizony emlékszik és ne firtassam azt tovább-Az nem volt az egyetlen olyan tette apunak,hogy kezelt emelt anyura-elcsuklott a hangom. Nem bírtam folytatni egyáltalán,még az is nagy dolog,hogy ki tudtam mondani azokat a szavakat.

Először egy sokkolt Jake ült előttem,amint próbálja feldolgozni az imént általam kimondott szavakat. Mielőtt még eltört volna a mécses nála is,szorosan magamhoz öleltem,viszont nemhogy nem viszonozta,még erőszakosan el is lökött magától.

A kisírt piros szemeimben megjelenő aggodalommal és meglepettséggel meredtem rá pont úgy,ahogy ő is,mikor bejött a szobámba ezelőtt öt perccel. Az ajkam is résnyire nyitva maradt az ijedtségtől. Teljesen csend honolt a szobában,ami azt jelentette,hogy a lent történő veszekedés abbamaradt.

Nem tetszett Jake-nek a hirtelen megváltozott viselkedése felém. Szúrós tekintete lyukat vésett belém,amitől még jobban megijedtem. Heves lélegzetem töltötte be a csendes szobát,ahol vágni lehetett a feszültséget a levegőben.

-Miért titkoltad ezt el előttem el?-szemem lassacskán kitágult a kérdés hallatán. Mellkasomra nyomás nehezedett és a szívem is hevesen kezdett el verni,mintha ki akarna szökni a helyéről. Szerintem még Jake is hallotta.

A hangszíne is távol állt a nyugodttól. Pár másodperc alatt olyan szinten átváltozott,hogy alig ismertem rá. Tényleg az öcsém van előttem?

A már komor tekintete épp,hogy szikrákat nem szórt,amivel meg akart volna égetni büntetésül,mivel elhallgattam előle kiskorom tragédiájának kiindulópontját.

Enyhe bűntudat kezdett uralkodni rajtam,ami hatására lehajtottam a fejem,hiszen nem volt bátorságom szembe nézni vele. Rosszul éreztem magam amiért csak megvédeni szerettem volna,attól,amit átéltem. Hiába nem látta,elég az,hogy tudja mi történt ezelőtt tíz évvel.

-Mire volt jó a hallgatózásod,mhh?-hiába az az egy év,teljesen fölkerekedett fölém. Mintha uralma alá kerültem volna ezáltal-Ki tudja még miket titkolsz el-ciccegett,majd felállt és kisétált a szobából nyitva hagyva az ajtót,amit jól tudja,hogy ki nem állok,majd egy nagyot csattant az ő szobája ajtaja,mire összerezzentem.

Az orromban előtört a csiklandó érzés,amit egyből könnyfátyol követett a szemem előtt. Nem telt bele sok,hangos zokogásba kötöttem ki újból az ágyam szélén előre hajolva a lábamra kezembe temetve az arcomat.

Mit is képzeltem el? Hogy majd a megóvásom sikere fog örvendezni nekem,hogy milyen jó nővér vagyok? Chh,mese. A naivitás erőt vett rajtam még akkor,mikor sikerült nagyjából feldolgoznom az eseményeket és talpamra tudtam állni,majd azt gondoltam nem hagyom,hogy a memóriámba vésett emlék elrontsa az öcsém gyerekkorát is. Csak nem gondoltam arra,hogy egyszer minden kiderül,mindig és hogy neki is ugyanolyan rossz és keserű ez az egész.

Legyen az hazugság,vagy az én esetemben a titkolózás,kiderül mindig.

Mit tartogat ez a Karácsony még nekem?