-Ilyet még nem csináltam,úgyhogy csak reménykedjünk,hogy jó lesz-a sütő előtt leguggolva figyeltük a tepsiben lévő barna masszát,hátha így gyorsabban fog megkészülni,de én hamar meguntam,szóval a kanapéra leültem és a TV csatornái közt keresgéltem valami jó műsort-Remélem ugyanolyan finom lesz,mint a Felix által készített,mert ahh az tényleg olyan nagyon finom,kár,hogy még nem ettél az övéből-áradozott egy sort és ledobta magát mellém.

-A receptje szerint készítettük,csak kell sikerüljön-fordultam felé-Egyébként én régebb sok browniet sütöttem,de annak a receptje másabb volt ennél,úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz-egy sóhajtással csalódottan helyeztem le magam mellé a távirányítót,mivel nem kaptam semmi izgit.

-Hogy-hogy másabb? Mivel?-egy díszpárnát elvett a kanapé széléről és ölébe helyezte.

-Nem kell abba se kávés se kakaópor-felfele nézve hoztam vissza az emléket,amikor még browniet sütöttem-De az is eszméletlen finom,majd kipróbáljuk azt a receptet is. Csak abból a fajtából ettem eddig,szóval izgatott vagyok-halvány mosollyal az arcomon néztem le kézfejemre,majd a körmeimet kezdtem el piszkálni szokásos módon.

-Itt várj-Minho felpattant ülő helyzetéből és a hálószobájába sietett,amit összeráncolt homlokkal követtem végig, és még azt is,ahogy egy dobozzal érkezik ki vigyorogva-Ez egy ezer darabos puzzle-ült le a parkettára,miközben a doboz tetejét óvatosan levette. A doboz tetején egy naplementének a színében úszó tenger tájképe díszelgett. Amíg ezt kirakjuk,eljön az évvége is,ami amúgy nem is volt olyan messze. Három hét mindössze. És jövő héten a vizsgáim az egyetemen,nagyszerű.

-Mire egymás mellé tudok illeszteni öt puzzle darabot,addigra meg is sül brownie-pléddel együtt foglaltam helyet Minhoval szemben,a doboz másik felén. A puha szőnyeget arrább tolva bontotta ki Minho a zacskót,amiben puzzle darabkáka voltak.

-Szerinted megvan az ezer darab vagy csak a név kedvéért írták fel a dobozra?-oldalra döntött fejjel figyeltem,ahogy kicsidenként a parkettára önti ki a zacskó tartalmát.

-Nem tudom,nincs annyi szabadidőm,hogy ilyeneken gondolkodjak-oldalmosollyal válaszolt rám se nézve. Kezével szétszórta a mozaik darabkákat,hogy átláthatóbbak legyenek én meg elkezdtem felfordítani azokat,amik lefele voltak fordulva-Ha gondolod megszámolhatod,miután kiraktuk-huncut mosoly kíséretében átváltott törökülésbe és teljes koncentrációval helyezte egymásba a puzzle részeit.

-Nekem is van otthon egy ezres,de sose raktam ki,pedig egy gyönyörű festményt ábrázol-összepréseltem ajkaimat. Nénikémtől kaptam még a tízedik szülinapomra,azóta meg eltelt nyolc év és nem voltam képes még kirakni,pedig szeretem az ilyesfajta tevékenységeket. Ilyenkor szarul érzem magam,hiszen nem azért kaptam,hogy porosodjon a polc tetején,biztos remélte nagy élvezettel rakom majd ki. Miért kell minden kis dolog miatt szarul éreznem magam?

-Kiskoromban rengeteget kirakósoztam. Egyke vagyok,úgyhogy valamivel el kellett foglaljam magam,mikor a szüleim nem engedtek ki a többiekkel játszani-rám se nézve mesélt keresve a megfelelő darabkákat egymás mellé helyezve érzelemmentes arccal.

-Nekünk is rengeteg van otthon,de meg tudom számolni egy kezemen,hogy hányszor foglalkoztam velük-Minhoval még a kirakósozás is érdekes volt. Sose voltam annyira oda a puzzle darabkák összerakásáért,de ha vele kellett együtt csináljam,rögtön szerettem.

-Ne tegyük fel az asztalra? Könnyebb lenne ott.

Egészen fél négyig élveztük egymás társaságát a kirakós és a brownie felett vicces kiskori történeteket mesélve egymásnak. Teljesen megfeledkeztem a zaklatásról,ami egy óriási dolog volt számomra. Otthon senki nem tudta elfeledtetni velem az engem ért üzenetek sokaságát és azoknak súlyát. Azon is meglepődtem,hogy milyen hamar ki tudtam önteni a lelkem ezzel kapcsolatban,hiszen ez nekem egy olyan dolog,amiről nem szívesen beszélek. Még a családom előtt is tereltem a témát,hogy többet ne kelljen rágondoljak.

Az undor és a keserűség elegyének íze volt jelen a számban akárhányszor eszembe jutott,hogy ez velem történt meg. A gondolat,hogy soha nem lesz régi az életem még egy percig se. A zaklatás magával hozott paranoiája pedig egész életemet végig fogja kísérni,ha kis mennyiségben is.

Én,aki imádom egyedül otthon lenni és egyedül koncertet tartani a plüsseimnek hangos zenével,féltem egyedül otthon maradni. Mindenhova mentem a szüleimmel,ha lehetett vagy áthívtam a barátnőimet. Odáig fajult a dolog,hogy féltem a saját otthonomban lenni.

-Biztos boldogulsz és jól leszel?-kezemben a kis dobozzal szálltam ki a jól bemelegedett autóból,a december hidege  fájdalomként csípte meg arcomat.

-Biztosítani foglak róla-válaszoltam halvány mosollyal-Tudtad,hogy egy varázsló vagy?-kérdésemre összeráncolta homlokát-A nehézségeket is képes vagy porrá varázsolni-egy kacsintás kíséretében becsuktam az autó ajtaját és az ablakon át intettem egyet. Megvárta míg bemegyek és csak akkor hajtott el ő is.

A lakásba érve szembesültem azzal,hogy Jake még nincs itthon,ami megnyugtatott,mivel legalább tudom fogadni.

Porrá zúzom azt férget,ha megtudom ki az.

Szavai egymásután megállíthatatlanul ismétlődtem a fejemben,amint kinyitottam a brownieval teli dobozkát. Kivettem egy kockáz és beleharaptam behunyt szemekkel. Szerinte olyan lett a mi sütink,mint a Felixé,viszont azt sose tudja felülmúlni senki.

Én
Tudod még mi hiányzik?

Minho
Te.

Én
Na,nem úgy értem. A browniehoz.

Minho
Te.

Én
Vaníliás fagyi.

Minho
Jövő héten havazik és te itt álmodozol a fagyiról.

Elmosolyodtam üzenetén. A hűtőbe helyeztem a maradékot és a könyvek meg jegyzetek fölé ülve folytattam a reggel elkezdett tanulást és minden erőmmel azon voltam,hogy a mai nap negatívumát kiűzzem a gondolataim közül,hiszen az csak hátráltatta a tanulásba belefektetett erőfeszítésemet.

-Csá-Jake kiáltására hirtelen megugrottam,a mellkasomra helyezett kézzel fordultam a bejárati ajtó felé tátott szájjal-Januárban megyünk Európába-levetette táskáját a kanapéra és a hűtőhöz trappolt,ahonnan a melegszendvicshez valókat kivette,amit a konyhapultra helyezett.

-Komolyan?-leeresztettem a kezem az asztalra és a mozdulatait végig követve néztem őt.

-Aha,a finnekhez megyünk,egy hétre. Hazajövünk és rá ha jól tudom két hétre Japánba-felálltam és odasétáltam hozzá. Mellette nekitámaszkodtam a pultnak.

-A sulival így hogy lesz?

-Az oszi igazolja-nem törődve rántotta meg a vállát lebiggyesztett ajkakkal-Az akadémia ad igazolást-a zöldségek feldarabolásának szentelte figyelmét.

-Jaj az a legkevesebb-legyintettem a kezemmel,majd egy darabot elvettem a vöröshagymából-A jegyeid nem valami fényesek és jövőben érettségi-ignorálta figyelmeztetésemet,mint mindig.

Fújtatva ültem vissza az asztalhoz görnyedt háttal,majd amint ez tudatosult bennem,kihúztam magam és egyúttal a gerincemet is megropogtattam.

-Nekem is csinálj szendvicset-az asztalra könyököltem,ahonnan az utolsó száz oldalas könyv nézett vissza rám gúnyolódva,mintha tudná,hogy miatta fogok szenvedni az elkövetkezendő egy hétben. Halál.

-Csinálsz te magadnak-háttal nekem állva sürgött-forgott egyetlen szendvicsért,amiből egy falatot nem fogok kapni.

-Örvendj alhatsz,szóval mehet bele ketchup és majonéz is,a hagymát meg ne sajnáld-adtam az utasításokat,mire kidugott nyelvvel fordult meg,amin elnevettem magam. Ez egy igent jelentett.

Kinyitottam a könyvet oda,ahol a reggel befejeztem és folytattam az olvasását és jegyzetelését.

Azon csodálkoztam volt még étvágyam. A stressz nálam étvágytalansággal járt mindig is,de szerintem a vizsga előtti három nap a napi adagom a víz lesz. Semmi nem szokott megmaradni olyankor,bármit megeszek,ha nem azonnal,később mindig visszajött.

Éjfél bőven elmúlt,amikor abbahagytam a tanulást és felálltam az asztaltól,ami nem volt éppenséggel a legjobb ötlet. A hirtelen felkeléstől elfeketedett minden és a lábam elzsibbadt,mivel rajta ültem.Bizseregni kezdett,nem volt valami kellemes,ugyanis megmozdítani se tudtam,mert akkor még rosszabb lett. Szóval percekig az asztalba kapaszkodva álltam,míg helyrejött a lábam és a hálóból előszedve egy alsóneműt és egy pólót mentem be a fürdőbe.

A telefonom közben értesítést jelzett,amitől a gyomrom is felfordult. Megint kezdődött ugyanaz elölről,hogy még egy szerencsétlen értesítéshangtól is rosszul lettem. De amint megláttam Hyejin nevét a kijelzőn,egy kő esett le a szívemről.

Hyejin
Alig várom vissza gyere,már hiányzol Jenaaa!!!!!

Elmosolyodtam az imént küldött üzenetet olvasva. Ennek a lánynak a szíve aranyból van. Annyira fel tudja dobni a napjaimat,amihez nem kell más,csak pár szó.

Én
Hidd el én is inkább lennék ott,mint itthon tanulni,de hétfőn megyek;)

Hyejin
Már várom,de egyébként ha van időd szombaton beülhetnénk valahova,kijár neked is egy kis pihenés

Én
Én benne vagyok~

Még beszéltünk körülbelül fél órát,majd utána letusoltam és bújtam végre valahára ágyba,előtte Jake-nek adtam egy puszit az arcára,amire majdnem megébredt,de gyorsan befutottam a szobámba. Egy kemény nap után semminél nem jobb,mint amikor a takarót magamra terítem és alatta összehúzódok magzatpózba.

A szememet behunyva minden erőm azon volt,hogy a pozitív gondolatok özönljenek el,de ahogy a fejem a párnára helyeztem olyan érzésem támadt,mintha nem kapnék levegőt. A tüdőm nem volt képes befogadni levegőt,ami arra vezetett,hogy felültem. Ez nem jelenthetett mást,mint azt,hogy én bizony megfáztam.