Attól függetlenül,hogy csak egy-két óráról volt szó,amennyit maradunk a bárban,hajnali fél egyet ütött az óra,mikor Minho hazavitt. Két koktél után már a nyelvem úgy megeredt,hogy a többiek abba fáradtak bele,hogy hallgattak engem. Ezzel is alátámasztható a tény,miszerint az olyan italokat,amibe alkohol van,még kis mennyiségben is,nem bírom,egyáltalán. Persze eszemnél voltam,nem csináltam olyan dolgokat,amiket megbántam volna,viszont az elegendő volt,hogy a szájam be nem állt.

Vasárnap Jake is megérkezett hozzám az óriás bőröndjével,amivel utazni szokott havonta minimum kétszer,de ez az év még olyan lesz,hogy nem lesz turnéjuk,aztán januárban újra elkezdődik. De így nyugisabb időszakban úgy gondolta az olyan napjait,amit nem a kollégiumban tölt el,nálam tölti azzal az ürüggyel,hogy szeretne velem lenni és annyira vágyik a testvéri kapcsolat elmélyülésére,ugyanis az elmúlt pár évben a koliban volt iskolaidőszak alatt,csak júliusban volt otthon,legalábbis anyuéknak ezt mondta. Persze tényleg vágyott a társaságomra,de ott van az otthoni viták sokasága,amit annyira próbált elkerülni,hogy nálam húzta meg magát arra az egy hétre is. Szóval akkor tényleg baj van,hogyha hozzám jött. Egyrészt neki egy picit előnyös ebből a szempontból,hogy kollégiumban van hétköznap.

Csütörtök reggel nyolc volt,amikor neki kezdtem az aznapi tanulásnak. Az asztal nem is tudom mikor volt utoljára üres,mivel folyamat könyvekkel és a jegyzeteimmel volt tele. Az egyetemen a vizsga időszaka ritka gyatra volt,de úgy őszintén. Tudtam,hogy sokat kell majd tanulni,hiszen egyértelműen egyetemről van szó,de az ember mindig akkor tudja meg igazán,amikor megtapasztalja.

A sok stressz miatt az arcbőröm is kipattogott,a pattanások olyanok voltak rajtam,mint amilyen a csillagos ég,de úgy komolyan,így arcmaszkkal az arcomon a széken törökülésben tanultam. Jake már egy órája elment a suliba,szóval csendben itthon és nyugisan tanultam addig,amíg a szemeim elkezdtek káprázni. Jeongin sem volt jobb állapotban,viszont annyira nem stresszelte át az egészet,mint én,ami miatt rohadtul irigyeltem.

Minho megengedte,hogy legalább ezen a héten ne menjek dolgozni,hogy tudjak száz százalékig koncentrálni a tanulásra,hiszen tudja milyenek az olyan szülők,akik a maximumot várják el,mesélt az egyetemi éveiről és onnan tudom. Anyuval még nincs akkora baj,mint apuval. Például a gimiben anyu tudta,hogy mennyire harcolok a jó jegyért,például matekból,amivel párhuzamos voltam világéletemben,egy közepes osztályzatért vért izzadtam,és mikor otthon közöltem a kapott jegyet,anyu kimutatta büszkeségét,megölelt,megpuszilt. Apámmal ellentétben. Csak annyi? Azóta is keserűen vízhangzik fejemben ez a két szó,amit kiejtett a száján.

Nem volt meg vele az a szoros kapcsolat,nem tudott rólam olyan sokat,mint anyu és ezért is volt ez,de millió példa van erre egyébként.

Egy nagy sóhajtás közepette vettem kezembe a rózsaszín szövegkiemelőt és kihúztam az előbb leírt alcímet,majd az alatta lévő mondatok kulcsszavait, ezáltal is jobban rögzült az anyag a fejembe.

Három óra folyamat ülés és tanulás után felálltam megmozgatni a lemeredt porcikáimat,levettem a maszkot,megmostam az arcomat,közben egy pohár vizet töltöttem magamnak,mikor a telefonom jelezte,hogy értesítésem jött. Izgatottan kaptam fel a készüléket az asztalról,de amint megláttam ki követett be Instagramon, rögtön rám tört az azonnali sírhatnék. Ennek nem lesz soha vége.

Remegő kézzel ejtettem vissza a telefont az előbbi helyzetébe. Az orrom bizseregni kezdett és a fejembe erősen bele nyílalt a fájdalom. Ez nem lehet. Nem unta már meg? Én már olyan szinten beleuntam ebbe az egészbe,nem hagyott élni egy pillanatig se. Fél évet az életemből tönkretett,egy ideig alább hagyott,kezdtem megnyugodni,hogy befejezte és nem folytassa. Örültem,hogy a legnagyobb bajom a költözés és az érettségi lett,viszont akkor ott minden nyugvásom romba dőlt a név láttán. Mármint nem a neve volt,hanem össze-vissza betűkből álló felhasználónév. Ráadásul azt se tudtam ki az,halvány lilám nem volt,még sejtésem se,mivel senkivel nem voltam rosszba úgy,hogy olyat tegyen velem,megalázzon az emberek előtt,nyilvánosan.

Szememben előtörtek a könnyek,amiket visszatartani se tudtam,erőm nem volt hozzá,nemhogy akaratom. Egy erőszakos mozdulattal letöröltem arcomról a kézfejemm,majd a szobába indultam elvenni a kabátomat. Hagytam csapot-papot útnak eredtem. Nem volt türelmem várni a buszra,így Minho lakásáig meg se álltam,egyik percben gyorssétáltam,a másikban pedig futottam küszködve a könnyeimmel. Nem érdekelt mit gondoltak az emberek,mikor megláttak sírva rohanni az utcán,csak végre érezzem valahol biztonságba magam. Nem éreztem jól magam ilyenkor a szabadég alatt,olyankor úgy érzem,mintha ki lennék téve mindennek is.

El se kellett olvassam a történetben lévő üzenetet ahhoz,hogy tudjam mit írt benne. Csak a szokásosat,ami annyira felzaklatott minden egyes alkalommal,hogy az élettől vette el a kedvem,de egy ilyen beteg embernek nem adhattam meg azt az örömet,hogy magamra zárjam a fürdő ajtaját. Nem mintha nem fordult volna meg a fejemben,de azzal csak a családomnak is fájdalmat okoznék,amit természetesen nem akartam.

Húsz perc rohanás után a kapuban csengettem lihegve és felduzzadt,piros szemekkel. Akkor vettem észre,hogy a szemüvegem az otthon maradt,de az annyira se érdekelt,hogy az emberek mit gondoltak,miközben idáig futottam.

Nem telt el fél perc,máris az ajtó nyitódott,ahol Minhot pillantottam meg egy szürke melegítőben és fekete pólóban. Kócos hajába beletúrva sietett a kapuhoz,majd amikor ki nyitotta,nem szóltam semmit,rögtön karjaiba vetettem magam és kitört belőlem a keserves sírás. Fogalma se volt mi történt,így először ledöbbenve súrolta a hátamat,majd annyira eltávolodtunk,hogy a szemembe tudjon nézni. Hüvelykujjával letörölte mindkét felől a krokodil könnyeimet.

-Kiscsillag,mi történt? Nagyon megijesztesz. Gyere be-bezárta a kaput és a kezemet megfogva mentünk be a házba,ahol lehúzva a bakancsomat félig lefolyt kabáttal mentünk a nappaliba és  egymással szemben leültünk a kanapéra. Kezemet a kezei köze vette és simogatni kezdte.

-Minho,én ezt már nem bírom tovább-újból sírásban törtem ki. Nem szerettem mások előtt sírni,egyértelmű az oka,gyengének fognak tartani és nem fogják látni bennem az erős nőt,aki lenni szeretnék,de ez egy teljesen kivételes eset volt.

Nem mondott semmit,magához húzott és szorosan megölelt. Sokszor nem szavakra volt szükségem,persze az is nyugtatott,csak egy ideig. De az,hogy valaki biztonságot nyújtó ölelést adjon,mindennél jobb volt. Tudatosította,hogy nem kell amiért aggódjak,hiszen itt van mellettem.

Egy ideig még úgy ültünk,majd amint elváltunk egymástól,letöröltem az újonnan lecsordult könnycseppjeimet,amik teljesen eláztatták az arcomat.

Levettem a kabátomat,közben Minho készített meleg teát és rendelt ételt. Amikor az is megérkezett az ölünkbe helyezve a papírtányért kezdtünk el enni,viszont én az előbbi tetteimnek okát is elkezdtem elmagyarázni annak ellenére,hogy nem kérdezősködött. Hagyta,hogy akkor mondjam el,amikor készen állok rá. Nem tudtam magamban tartani. Ki akartam adni mindent,ami a lelkemet nyomta.

-Még tavasszal rám írt egy idegen Instagramon,először nem írtam vissza de aztán annyira unatkoztam,hogy válaszoltam neki. Életem legrosszabb döntése volt-a pálcikákkal összefogtam egy adag tésztát és a szájamba tettem remegő kézzel,majd lenyelve azt folytattam-Igazából nem volt semmi probléma,hiszen magamról semmilyen személyes infót nem adtam neki ki,és a profilom is privát volt,szóval nem tartottam semmitől-újabb falat,újabb rágások és újabb nyelés-Aztán egy nap nagyon furán kezdett írni,értem ezalatt azt,hogy volt egy barátnője,aki szakított vele meg ilyenek. Mondtam oké,sajnálom és írta,hogy legyek a barátnője,először kiröhögtem,mondom ez tiszta bolond. Egy vadidegenről van szó,természetes,hogy azt mondtam nem-elcsuklott a hangom. Első ember,akinek volt bátorságom elmondani a teljes történetet. Nem kérdezősködött,hagyta,hogy fogalmazzam meg rendesen a mondatokat,ugyanis ilyen állapotban nem volt könnyű-Aztán letiltottam,de nem hagyat abba és zaklatni kezdett,ami átment fenyegetésbe-egy nagy levegőt vettem a folytatáshoz. Mintha minden egyes szóval kicsidenként esett volna le rólam ez a teher,vagy legalábbis a javarésze-Olyanokat írt,ha nem válaszolok neki vissza,fog írni az ismerőseimnek,ami fogalmam sincs hogy lett meg neki,mert nem engedélyeztem,hogy követhessen.

-És rájuk írt?-halkan és lágyan tette fel kérdését.

-Igen,egy jó párra. Ezek után olyan dolgokat mondott,hogy "olyan" képeket szerkesztett rólam,amiket nyilvánosságra fog hozni-az "olyan" szócskával kimondva együtt mutattam a levegőben az idézőjelet a a kezemmel. Nagy szemekkel reagált. Állkapcsa megfeszült és a szemei már majdnem szikrákat szórtak a benne összegyűlt haragtól.

-Szóltál valakinek erről?-a lágyságnak a hangjából rég hűlt helye maradt.

-Ez ment két hónapig,nem mertem senkinek se szólni,gondoltam abbahagyja vagy megoldom egyedül de nem így lett. Több fenyegetős üzenete után szóltam anyunak erről. Aznap töröltem is a fiókomat és egyúttal az alkalmazást-letettem a dohányasztalra a tányért,amiben még maradt jócskán tészta,de még egy falat se ment le a torkomban kialakult gombóctól-De másfél hónap után új fiókot készítettem úgy,ha rákeresnek a nevemre nem adja elő azoknak,de akiket meg bekövettem,az ismerőseim,tudták,hogy én vagyok. Automatikusan privátra tettem,beállítottam,hogy csak azok tudjanak írni nekem,akik követnek engem és találd ki hogy érte el,hogy tudjon zaklatni-a lábamon lévő plédet markoltam magam mellett.

-Megtalált?-nagy szemekkel meredt rám,mintha ufót látott volna.

-Hát meg. A nevemben készített fiókokat a képemmel és követte be a barátaimat,aztán azt csinálta,hogy a történetében bevett a közeliébe és oda írta a nekem szánt litániákat,de aztán áttért az össze-vissza betűs nevekre. Megnéztem az első néhányat,de tovább ignoráltam. Nem akartam tudja,hogy érdekel. Egy rakásnyit csinált,mert mivel tiltottam ezért a meglévőt mindig törölte. Aztán egy családi összejövetelen hirtelen egy csomó üzenet érkezett mindenhonnan. Akkora egy undorító alak,azt képzeld el,hogy a fejemet mellé a netről szedett meztelen nők testét szerkesztette és azt posztolta ki a profilra,és azzal követett be mindenkit-le kellett tegye a tányért maga mellé,mert majdnem kiejtette kezéből-És ha ez nem elég,még a google térképről lefényképezte a házunkat,érted a házunkat és kirakta azt is. Tehát tudja hol lakom,egy perc nyugtom nincs azóta. Mondta is,hogy eljön a házamhoz és olyat csinál,amire nem számítok. És eddig mindent megcsinált ezen kívül.

-Ez egy beteg állat,akinek nincs élete. Most kedvem támadt megnyúzni élve-vett egy mély levegőt és összepréselte ajkait.

-Felvettük a kapcsolatot egy olyan emberrel,aki az ilyen oldal feltörős dolgokkal foglalkozik de csak annyit tudtunk meg,hogy a nevemben email címet és Facebook profilt is készített. Ez volt júniusban és azóta elhallgatott,most meg új üzenetet küldött de nem néztem meg mit-a szipogásom elmúlt és ezt a düh vette át-Akartunk rendőrségre menni,de egy információm nincs róla-az alsó ajkamat kezdtem el harapdálni aggódó arckifejezéssel.

-De ott direkt vannak erre képzett emberek,akik a tettesről információkat gyűjtenek de figyu,senki nincs akire gyanakszol?-vállamra tette kezét mélyen a szemembe nézve.

-Senki,sose voltam senkivel se rosszba. Szóval ez így...-nem kaptam a megfelelő szavakat. Ajkaim sírásra görbültek,amit Minho észrevett és újból magához húzott,de most szorosabban tartott-Annyira megalázva érzem magam-mondtam szakadozottan a mellkasába elcsuklott hangon.

-Nincs amiért,mind tudjuk,hogy ez egy beteg és elvetemült,embernek nem nevezhető valaki,akin még az elmegyógyintézet sem tud segíteni-öt percig még ölelt,aztán eltolt magától és kezei köze vette arcomat-Először is,egy ilyen baromnak a szavait is elhinni bűn,érted? Csak magának csinálná a szart,ha megjelenne a házatoknál,ezt hidd el nekem. Biztosan mindenki tudja,hogy az nem te vagy-bólintottam egyet-És az üzeneteivel csak terrorban akar tartani,direkt csinálja,hogy ne érezd jól magad,nem vagy ezzel egyedül,fogadni merek más lányokkal is ugyanezt csinálja,hiszen unalmas az élete és foglalkozik a máséval. Másodszor pedig,mutasd azt a profilt-átnyújtottam a telefonomat,amit kikapott a kezemből. Elküldte magának,majd utána egy képernyőfotót is készített az adott profilról-Van mindenről bizonyítékod?-újból nekem szentelte figyelmét.

-Mindenről,csak azokról a történetekről nincs,amiket nem nyitottam meg-egy homlok puszit adott és ezt követően megfogta mindkét kezemet.

-Ezentúl ezen ne aggódj,jó? Oké,könnyű mondani,de örülök,hogy megosztottad velem. És hidd el,meg fog oldódni-szavai nyugtatóként hatottak rám. Halvány mosolyt eresztettem el,majd egy nagy szaggatott levegőt vettem nehezeket pislogva,amit Minho is viszonzott,viszont ugyanúgy jelen volt nála a nagy mennyiségű düh-Most képzeld el, elmondtad nekem és ezzel az összes terhed elhagytad. Mintha csak átadtad volna nekem és neked ez már nincs. Nem kell egyedül átvészeld,együtt fogjuk. Nem vagy egyedül,Kiscsillag,itt vagyok neked.

Első ember,aki a teljes történetet tudta,ugyanis senkinek nem mertem elmondani,hogy ezzel a valakivel én beszélgettem. Igaz,csak egy hét volt az az egész,de emiatt nem tudták megfejteni,hogy random lányt elkezdjen valaki zaklatni minden ok nélkül. Gyáva voltam beismerni,hogy az áldozatosságom az én hibámból eredt.

Szavai hatására tombolni kezdtek a pillangók a hasamba és jóleső görcsbe rándult utána. Kirázott a hideg,majd rögtön melegség járta át a testem minden centiméterét.

Lelkiismeretfurdalás érzése vette át az uralmat felettem,ugyanis ezen kívül volt Minhonak elég baja,minthogy miattam aggódjon. Nem kellett volna elmondjam,mert ezentúl nem fog tudni ugyanúgy se koncentrálni a saját dolgaira,mint eddig.

-Ne aggódj értem,jól vagyok csak szükségem volt kiadni ezt magamból. Annyira hirtelen jött,hogy...

-Nem. Ez alap,hogy én aggódok érted,hiszen az életedről van szó-lelkiismeretfurdalás-Sőt,örvendek,hogy elmondtad,nem kell magadba tarts semmit,itt vagyok,oké? Nem kell semmit se egyedül átvészelned,mondtam. Nem akarom bármi bajod essen,szóval ma szépen itt maradsz és még estére is-felállt,elvette a két tányért és még mielőtt elment volna újabb csókot lehelt homlokomra,amit lehunyt szemekkel fogadtam. Erősebb lelkiismeretfurdalás.

-Jake a héten nálam van,szóval délután négyre vissza kell mennem-az ujjaimat tördelve próbáltam nyugodtan lélegezni-És nem is akarlak későig fenntartani,szóval..

-Te hallod egyáltalán magad? Mert szerintem egyáltalán nem. Ha nem akarsz itt aludni,akkor este hazaviszlek,nehogy azt hidd elengedlek egyedül-egy kiscsomag csokit nyújtott át leülve velem szembe-Te sosem tartasz fel,vésd ide jól be-mutatóujjával a homlokomat megbökte-Ezt mégegyszer nehogy meghalljam-összeszűkített szemekkel harapott bele a saját csokijába nem megszakítva velem a szemkontaktust.

-De akkor délután négyre hazaviszel-jelentettem ki.

-Este.

-Délután.

-Jó,akkor délután-sóhajtott egyet-Na akkor szóval,erről az egészről egy szót se ejtve éljük tovább a kis életünket,rendben?-bólintással válaszoltam. Letört hangulatomat látva lassan felém közeledett,míg csak egy centire lehetett tőlem. Szívem heves dobogásba kezdett és gyomromban a gyomorgörcs helyett a pillangók éledtek fel.

Minden előjel nélkül rám vetette magát és csiklandozni kezdett pont ugyanúgy,mint a múltkor a csillagos ég alatt. A derekamat,a hónaljamat és a nyakamat,mivel ezeket érte a legjobban. A lábam is már kiszolgáltatott állapotban volt,mivel nem volt rajtam már cipő.

Szenvedő kacagást váltott ki belőlem. Próbáltam összekucorodni,hogy kevésbé érje el a csiklandozásra érzékeny területeket,viszont mindig talált olyan helyet.

Nem nyúzott tovább öt percnél,mivel a levegőből is kifogytam már és az életért kapkodva lihegtem elfáradva a védekezéstől megszakította a köztünk lévő távolságot. Mézédes ajkait az én,a sírástól kiszáradt ajkaimra tapasztotta és megnedvesítette nyelvével.

Az először gyengéd csók szenvedéllyel teli csókká alakult át,amit levegőhiányában szakítottunk meg. Amint megpihentünk egy percre,újabb csókcsatába kezdtünk. Kezemet a hajába vezettem,Minho meg az egyik karjával fejem mellett támaszkodott,másikkal a derekamat ölelte át.

Az elsővel nem megegyező csókolózást abbahagyva homlokát az enyémnek döntve oldalmosoly ült ki arcára,ami engem is mosolygásra késztetett elfeledve az életemet összedöntő üzeneteket.

-Süssünk valamit-felpattant és engem menyasszonypózba felkapta vitt a konyhába,ahol a konyhaszigetre felültetve szerelte elő a sütéshez szükséges alapanyagokat és edényeket.

Hihetetlen,hogy a világnak mennyire más énjét mutatja,de igazából Minho egy földre szállt angyal.