Kétségbeesetten temettem arcomat a tenyereimbe az íróasztalom fölött az éjjel közepén. Ez az üzlet teljesen felforgatta a hétköznapjaimat és nincs egy olyan szabad percem,amit magamra tudnék fordítani,amióta a szüleim üzleti úton vannak. Ha rajtam múlna,az egészet feladnám és egy átlagos ember módjára tengetném napjaimat,de minden apám kezében van,aki itthon hagyott ki tudja még mennyi időre.

Elvesztettem önmagam,Jena volt az egyetlen,aki színt tudott hozni a szürke hétköznapjaimba,de őt is elveszítettem,őt talán örökre. Nem mintha az enyém lett volna,de már közel jártam ahhoz. Annyira maga alá temettek a kávézóval járó dolgok,hogy nem tudom utolérni magam.

Nemrég apám azzal keresett meg,hogy nem jó visszajelzések érkeztek a vendégektől a kávézóról és nem fog jót jelenteni,ha haza kell jöjjön,szóval szedjem magam össze,mivel nem vak és látja a kamerákat meg blah blah blah. Ezt mondta vagy fél órán keresztül,már hallgatni belefáradtam és legszívesebben szembe nyomtam volna a telefont,de nem tehettem meg. Türelmesen,idegtől behunyt szemmel hallgattam végig,ahogy a sárga földig értékel le. Csak a részvényekről képes volt beszélni minimum fél órát,de mondjuk őt nézve nem lepett meg egyáltalán. Igaz,jogosan beszélt de ha nem ültette volna bele a mindennapi programjába,akkor talán még elviselhető is lenne.

A beszédjének második felére nem emlékeztem,ugyanis elakadtam annál,hogy látja a kamerákat. Ez nem jelenthet mást,mint azt,hogy Jenaval voltam és segítettem neki,ahelyett,hogy felvettem volna másokat és a munkámat végeztem volna. Lehet,nem lehet,biztos nem volt jó ötlet,de egy percre se bántam meg,hiszen addig is vele lehettem.

Fenyegetése kényszerített a keményebb munkára,miszerint ha nem szedem össze magam,nem csak ezt a kávézót fogja rám bízni,hanem még egy ötven kilométerrel távolabbit is,és örvendjek,hogy csak ennyi dolgot kaptam addig,míg távol van. De ki tudja meddig lesz oda,de hogy nem mostanában jön haza,az is biztos.

A nemrég megszárított hajamba túrtam bele,miközben az elmúlt időszakon járt az agyam,hogy mekkora egy bunkó seggarc voltam. Jena nem ezt érdemli,kurvára nem,és biztosam magát okolja emiatt,hogy valami csinált,de nem. Az én túlterhelt és betáblázott napjaim kikészítettek teljesen.

Könnyfátyol lepte el szemem,majd az összegyűlt sós folyadék cseppenként pergett le az arcomon követve egymást szorgosan. Erőm se volt letörölni,már az orrom hegyéről cseppent le egy-egy az asztalon hevert kitöltendő papírokra,amik ellepték az egész íróasztalt.

Annyira gyengének tűnhettem,hogy egy cseszett cég miatt ennyire összetörtem,de ha apám nem gyerekkorom óta hajtotta volna ezt az egészet,akkor talán nem ilyen állapotban lennék,de nála nem kerekedhetek fennebb,belegondolni se merek mi történne.

Beletörődve a sorsomba töröltem meg fáradtan a könnyek által áztatott arcomat,majd folytattam az abbahagyott munkámat,de tíz percnél nem tartott tovább,ugyanis minden ötödik másodpercben koppantak be a szemeim és már nem bírtam nyitva tartani őket,így befejeztem,amelyiket elkezdtem és utána a lapokat összegyűjtve csináltam belőlük egy nagyobb stócot,amit az asztalom közepén hagytam,majd a széket hátratolva álltam fel és a telefont a kezembe véve sétáltam az ágyhoz,és befeküdtem magamra húzva a takarómat. A nyugtató ott volt a fiókomban. Nem volt rá szükség,aminek kivételesen örültem,mert az azt jelenti,hogy tudtam aludni végre. Mennyire ki lehettem fáradva,hogy még nyugtatót se kell bevennem.

De annak ellenére a holnapi,vagyis már a mai találkozó járt a fejemben,ami egy halvány mosolyra késztetett. Végre,sok idő után egy jó napom lehet,amit csakis neki köszönhetek,meg a bátorságomnak. Nem tudom mennyire tűnhettem magabiztosnak tegnap,amikor közöltem vele a helyszínt és az időpontot,sokat gyakoroltam itthon magamban és a tükör előtt. Meg,hogy mit fogok neki mondani.

Pont jól jött a gimis fiúk cukkolása,így meg is tudtam védeni őt,ami dobott az önbizalmamon. És egyúttal adott egy helyzetet,amiben el tudtam mondani neki olyan körülmények között,hogy senki ne hallja,viszont annak ellenére a kamera ott volt,apám látta. Már reggel várhatom a telefonhívását,egyből fogom tudni,hogy mit akar mondani. Márcsak azon kéne gondolkodjak,hogy megkockáztassam-e azt,hogy ne vegyem fel.

Telefonom pittyegésére ébredtem reggel nyolckor. Sírástól bedagadt szemeimből dörzsöltem ki a fáradtságot. Az alattam lévő telefonomat vettem a kezembe,bekapcsolás után egyből mutatta a kijelzőn,hogy már csak tíz százalékon van és ideje töltőre tenni. Az "Ok"-ra nyomva léptem be a fiúkkal közös csoportunkba és az utolsó pár üzenetet elolvasva adták tudtomra,hogy készülnek valamire. Valamit nagyon tervezgettek egy időpont megbeszéléséből ítélve.

Kilépve onnan dugtam be a telefonomat a töltőbe és bicegtem a konyhába. Ásítva kapcsoltam be a kávégépet,ami hangosan jelezte,hogy nekifogott öntisztításnak,majd miután a vizet kiengedte,újra megnyomtam egy gombot és már az alatta elhelyezett bögrébe folytatta a barna löttyöt.

A tévét bekapcsoltam,mielőtt az asztalt megterítettem volna a reggelizéshez. Ma kivételesen éhes voltam,ellentétben az elmúlt pár héttel,amikor a napi kajám egy bögre kávé volt egy joghurttal.

A melegszendvicshez a dolgokat elő szerettem volna szerelni a hűtőből,ha az nem lett volna üres a nem evésem eredményeként.

Lustaságom vezetett oda,hogy rendeljek. Nem volt kedvem elmenni az üzletbe,aznap nem is mentem ki egészen háromnegyed vagy fél ötig,ugyanis akkor indultam el a Han folyó melletti kisparkba,ahol Jenaval fogok találkozni. A gondolattól is görcsbe rándult a gyomrom az izgalomtól.

Fél óra kellett,amíg a számomra tökéletes darabokat kiválasztottam,de végül nem vittem túlzásba,maradtam a laza és kényelmes szettnél. Fekete farmert egy fehér pólóval és farmer dzsekivel társítottam,majd egy baseball kalapot is fel akartam venni,de eszembe jutott,hogy motorral szándékszok menni,így azt az ötletet hanyagoltam.

Miután az ajtót belülről bezártam,nagy vigyorral a számon dúdolászva mentem be a garázsba,ahol a szeretett autóm mellett ott volt a Kawasaki,a szerelmem,amit mindennél is jobban szerettem. Gimi végén kaptam nagyapámtól, rá fél évre elhagyott minket,szóval nagyon sokat jelentett számomra ez a motor.

A nap forró sugarai hatoltak be a garázsba,miközben lassan emelkedett fel a kapu,amit egy gomb segítségével nyitottam ki. Mosolyogva léptem ki a garázsból,az októberi szellő borzolta össze a hajamat,amikor zártam vissza a kaput. Az utcára érve indítottam be a motort,majd a sisakomat feltéve indultam útnak,de előtte órát néztem. 16:35,ami egy tökéletes idő volt arra,hogy még Jena előtt odaérjek.

A kisparkba érve láttam,hogy még nem érkezett meg. Tizenhárom perc múlva egész volt,szóval volt még idő.

Nem voltak sokan,a város egyik csendes helye ez,azért is akartam itt találkozni vele. Mindig ide jövök ki,ha kiszeretném szellőztetni a fejem a kavargó gondolatok sokaságától.

Lehunytam a szemem és élveztem a nap októberi melegét és a hozzá tartozó lágy szellőt magam mellett a sisakommal. A pad pont a Han folyóra nézett,ideülve mindig azt figyeltem,ahogy az emberek köveket hajigálnak bele,unatkozás vagy épp gondolkodás közben. Néha én is bele-bele dobtam párat,nagy ritkán történt meg,amikor nem akartam hazamenni és hallgatni a szüleim veszekedését vagy épp velem akartak,így ezt elkerülve megesett,hogy éjjel háromkor estem be az ajtón.

Nem mondom jó az időérzékem,de negyed óra biztosan eltelt amióta ideértem. Kinyitottam a szemem és órára pillantottam. 17:05. Lassan körbe vezettem a tekintetem egy nagy sóhajjal,majd az ijedtségtők picit megugorva pillantottam meg a pad másik felén ülő Jenat,aki szintúgy behunyt szemekkel emelte fejét az ég felé.

Egy ideig csak bámultam,még úgysem volt eddig lehetőségem erre,így most éltem ezzel. Arcvonásai finomak voltak,az orra enyhén ívelt,ami vonzerőt adott az arc összhatásának,ami a vékony arany keretű szemüveget tartotta a szeme előtt. A fehér bőre kiemelte a dús rózsaszín ajkait. A hullámos barna haja lazán omolt a vállára.

Mintha megérezte volna a tekintetem,rám nézett. Nyugodtan tűnt,de ugyanakkor a szeméből ki lehetett olvasni a félelmet és aggodalmat az ittlétünk okán.

Képtelen voltam sokáig a szemébe nézni azok után,ahogy viselkedtem vele. Konkrétan szóba se álltam,ignoráltam. Ekkora bűntudatot is rég éreztem.

Egy ideig csak csendben ültünk egymást mellett. Vagyis nem egészen egymás mellett. Én ültem a pad jobb felén,Jena meg a bal felén,mellettem pedig ott volt a sisak,körülbelül fél méter távolság lehetett köztünk.

Nem lehetett kínos csendnek nevezni. Segített összeszedni a gondolataimat annak ellenére,hogy már napok óta azon törtem a fejem mit mondjak,vagy hogy mondjam el azt,hogy kurvára sajnálom és bánom azt,ahogy viselkedtem és nem ezt érdemelte,de így is csak egy szót tudtam kibökni.

-Sajnálom-a hangom is elcsuklott. Előre néztem,de oldalt láttam,hogy újra rám kapta tekintetét de már kicsit nagyobb és kíváncsibb szemekkel.Nem tudtam folytatni,viszont Jena se szólalt meg,mintha nem akart a szavamba vágni annak ellenére,hogy egy "Sajnálom"-on kívül nem voltam képes mást mondani,ép mondatokat kreálni. Hálás is voltam ezért,nem kényszerítette ki belőlem a gondolatokat,hanem hagyta,hogy magamtól beszéljek a problémáimról.

Nem vártam tovább. Most jött az életemben az a pillanat,ami először és nyakamat teszem rá,hogy utoljára történt meg. Ami a szívemen,az a számon. Ez egyáltalán nem rám vall. Nehezen fejezem ki érzelmeimet,de ez valahogy más,kényelmesen és kicsit sem feszengve érzem mindig magam Jena társaságában. Még részegen sem éreztem magam így,pedig alkalom aztán lett volna bőven.

-Sajnálom,ahogy viselkedtem veled az elmúlt időszakban. Az okát Hyunjintól biztos tudod,hiszen elmondta. Először nem örültem annak,hogy tudod,emiatt haragudtam is rá,de jobban belegondolva lehet jobb volt neked is tudd,hogy semmi rosszat nem csináltál és nekem is,hogy tudatában vagy annak-ugyanúgy csendben ült maga elé nézve,közben minden figyelme rám irányult-Persze nem kifogás ez az egész visszajelzéses dolog. Egyszerűen ilyen az életem,ebben nőttem fel és nem vagyok képes másra is figyelni,de-egy nagyot sóhajtottam,mielőtt folytattam volna-De te fontos vagy számomra. Bár sok időt vesz fel az üzlet,de az elmúlt időkben te lettél az első számomra. Ritka szarul érzem magam a viselkedésemet illetően,de elveszítettem magam teljesen. Nem mértem fel a súlyát annak,amit tettem-Jena a sisakomat félretéve ült mellém. Ráhajtotta a fejét a vállamra,ezzel megszakítva a monológomat,amit egyébként nem is bántam,ugyanis ugyanazt mondtam volna még tovább,csak más szavakkal kifejezve,ugyanis nem győztem hangsúlyozni,hogy mekkorát hibáztam,mennyire sajnálom és,hogy mennyire szeretem.

Így ültünk vagy tíz percen keresztül. Mindennél nyugtatóbb volt,a kellemes csend,az illatok és a hangok,amik körülvettek úgy éreztem,mintha az idő megállt volna. Hihetetlen,hogy csupán a jelenléte ennyire hatással volt rám,hirtelen minden problémám elillant.

-Nem kell aggódnod,megértelek-mondta édesen mosolyogva lágy hangon,miközben felemelte a fejét vállamról és teljes testével felém fordult-Örülök,hogy kiöntötted a lelkedet-egy nagy levegővétellel ránéztem-Aluszol rendesen mostanság?-fürkészte a szemem alatti karikákat.

-Nem mondom,hogy rendesen alszok,de jobban-ajkaimat összepréselve húztam halvány mosolyra azokat-De ezután már sokkal jobban fogok aludni,mélyebbeket-egyet kuncogott,ami hatására kirázott a hideg. Jól esett hallani ennyi idő után Jena kuncogását.

Mintha minden problémám eltűnt volna az életemből csupán annak köszönhetően,hogy Jenaval megbeszéltük és helyrehoztuk úgy nagyjából a dolgokat. Bár a helyrehoztuk szócska sok de afelé haladtunk lassacskán. Abban a pillanatban nálam boldogabb ember nem volt attól függetlenül,hogy egy mosolygáson túl nem mutattam ki semmi érzelmet. Belül ugráltam örömömben,amit ha elő kellett volna ott akkor adjam,az emberek biztosan nem jöttek volna az Early Bird közelébe se,ami ugyancsak vitte volna le a részvényeket.

-Köszönöm-szólaltam meg kis idő után. Oldalra döntötte fejét összeráncolt szemöldökkel.

-Mit is?

-Mindent,de legfőképp,hogy megérted ezt az egészet. Nem hiszed el mennyire hálás vagyok neked-az ajkaimat harapdáltam,viszont Jena csak mosolygott.

Egyikünk se szólalt meg. Egymás szemében néztünk teli érzelmekkel. Lassan közeledtem felé,nem mozdult,ami egészen meglepett,de ez nem hátráltatott meg abban,hogy megtegyem azt,amiről már régóta álmodok.

Már a rágógumis leheletét éreztem az ajkaimon,amikor hirtelen felpattant kuncogva,mint egy gyerek. Hihetetlen mosollyal és becsukott szemekkel ültem még ott pár másodpercig.

-Menjünk együnk fagyit-szorongatta oldaltáskája anyagát,amikor én is felálltam és felé kezdtem futni,ami őt futásra késztette. Így kergetőztünk a parkban,míg kifulladva ment a motor másik felére,annak ülésére támaszkodva lihegett.

-Na pattanj fel és menjünk.

Végre valahára én is boldog lehettem és nem csak a körülöttem lévő embereket figyeltem irigykedve. Meglehet mindenem,lehet akármennyi pénzem,ha nem vagyok boldog. És ezt az érzést egyetlen egy embert adhatta nekem..