Egy kerek hét telt el a buli óta, és Minho még mindig a bunkó stílusát felvéve viselkedett. Rá akartam kérdezni,hogy mi váltotta ki,viszont egész nap alig van lent vagy éppenséggel a kávézóban,vagy ha meg is jelenik,akkor a komor tekintetének köszönhetően hozzá se merek szólni. Bár a héten maximum háromszor ha ott volt,abban benne van az,amikor pénteken a bandával jöttek,ahogy szoktak de ő már nem rendelt semmit. Egész végig szótlan volt,a kalapját a fejébe húzva szemezett az asztallal vagy,ha valami vicces hangzott el,akkor elengedett egy mosolyt. Még a többiek se merték szekálni szótlansága miatt.

-Merre?-pillantok fel az asztalon lévő könyvek sokaságából,amiket tegnap vettem ki a könyvtárból,a szobából kijövő fáradt öcsémre,aki nemrég kelhetett fel a délutáni szundijából egy szál rövidnadrágban.

-Az edzőnk feladatot adott mára,kettes és hármas zónában kell futni egy órán át. A napokban kímélt minket,most pedig megint kezdi,azon csodálkozok nem kéri a négyes zónát-kezébe vette a kulacsát és egy nagyot ásítva öntötte tele vízzel,amit vinni fog magával-Le vagy törve,mint a bili füle-jegyezte meg arcom csipkedése közben mosolyogva,miután becsavarta a kulacsa tetejét. Irritált arckifejezéssel löktem el a kezét kimutatva nemtetszésemet,de őt nem érdekelte a reakcióm,továbbá a fülemet,majd a nyakamat kezdte csiklandozni.

-Hagyj már-egy nagyobbat ütöttem a karjára,de meg se érezte.

-Egész héten nem láttam mást,csak azt,hogy a könyvek felett gubbasztasz és búval baszott vagy,bökd már ki mi a baj-egy nagyot sóhajtottam szemforgatás közepette-Jó akkor nem kell elmond,kitalálom én-már azt hittem tényleg hanyagolja a témát,de rá kellett jöjjek,hogy ezt nem fogja csak úgy hagyni-Tuti nem az egyetemmel kapcsolatos,mert látszik,hogy tanulás közben az agyad nem ott jàr,akkor a munkahelyeden történt valami?-meglepődött tekintetemből kiolvasva rájött,hogy közel jár. Az egyik kezét csípőre téve mutatta ki agyalását-Tehát,a buliból van az a csóró,aki utánam jött-gondolkodott hangosan,mire a gyomrom jóleső görcsbe kezdett annak hatására,hogy épp kiről beszélt-A kettőnek van köze egymáshoz?-kérdő tekintettel nézett le rám álló helyzetéből.

Nem tudtam választ adni kérdésére,egyszerűen képtelen voltam róla beszélni attól függetlenül,hogy nulla huszonnégyben rajta jár az agyam és okozója a heti hangulatomnak.

Nem adtam választ,nem szólaltam meg,még egy hümmögést se adtam válaszul,csak lehajtottam a fejem,de ezzel ugyanúgy elárultam magam.

Leguggolt elém két kezét a térdeimre helyezve,komoly tekintettel nézett a szemembe. Remegő kezeimet észrevette,aminek következtében megfogta őket.

-Ennél jobban nem ismerem őt,bár jó fejnek tűnt a múltkor-tekintett vissza a buli reggelére,amikor nála aludtunk-De ha megbánt vagy ennél is rosszabb állapotban leszel,a férfiasságát a kezébe adom-megszeppenve,majd egy halván oldalmosollyal a kijelentésétől egyet bólintottam.

Komolyan mondom,sokszor úgy érzem magam mellette,mintha a húga lennék. Az előző kapcsolatom végén is felhúzta magát,de rendesen,amin meglehetősen meglepődtem,ugyanis azelőtt nem tapasztaltam nála olyasféle haragot miattam,főleg az egyik legjobb haverja felé nem. Legalább egy hónapig nem beszélt vele,amiért megcsalt engem és mindkettőnknek hazudott,hogy "fiú baráttal" volt kint.

Jól tudta,hogy mennyire megviselt és a Minhoval szembeni szigorúságát teljes mértékben megértettem,ráadásul nagyon jól esett a törődése,amit nem minden nap mutat ki.

-Az övemet láttad egyébként?-feltolta magát a lábamtól ésnézett körbe keresve az említett tárgyat,közben a kulacsát az asztalra helyezte ezzel a lecsorduló vízcseppek beáztatták a jegyzetfüzetem szélét.

-Te bolond,figyelj már oda-pattantam fel elkapva a füzetemet.

-Jól van már,de hol van az a kurva öv?-a kanapén hányódó ruháit széthányva kereste,majd alattuk meg is találta,amit onnan elvéve a csupasz mellkasára csatolt és rávette a csapat logóval ellátott pólóját a kupacból előhalászva,majd a kalapját hátrafele feltéve húzta fel a futó cipeit. A karóráján állított még valamit,ami az övvel van összekapcsolva,magához vette a kulacsot és egy puszit adva arcomra elindult.

Még pár percig bámultam a becsapott ajtót,majd egy nagy sóhajtás kíséretében visszafordultam a jegyzetemre,aminek a sarka még mindig víztől áztatott volt. A fejemet megcsóválva vettem el egy szalvétát,amivel feltöröltem a kisebb víztócsát,majd óvatosan a lapot is vigyázva,hol el ne szakítsam.

A könyvből alig jegyzeteltem két sort,mikor a gyomrom hangos korgással jelezte,hogy én a reggeli epres müzli szeletemmel vagyok csak. Kis gondolkodás után kezembe vettem telefonomat és rendeltem kaját magamnak,ugyanis kedvem főzni nem igazán volt.

Az ablakon kinézve gondolkodtam a jelenlegi állásomon Minhoval,hogy ez az egésznek az oka micsoda,ahelyett,hogy olvasnám a könyveket,jegyzetelnék és tanulnék. Annyira utálom a tényt magamról,miszerint képes vagyok a bolhából is elefántot csinálni,hogy minden kis apró dolgot annyira túlgondolok,hogy azt márcsak a szorongás követi,a túlzott agyalás olyan dolgokon,amik amúgy nem is számítanak és nem is szabadna hatással legyenek rám,ugyanis én semmit nem tettem azért,hogy most ilyen helyzetben legyek.

Rá kéne hagyjam Minhora ezt az egészet,viszont legbelül érzem,hogy nem csak az ő keze van benne,hogy a viselkedése fenekestül felfordult. Annyira szeretnék neki segíteni,mellette lenni és tudatosítani őt,hogy nincs egyedül,bármi baj legyen.

Az agyam és a szívem között versengés alakult ki,aminek hatására nemhogy tanulni nem tudtam,még a futár által megnyomott ajtócsengőt is ignorálta a fülem,a hosszan nyomott éles hang zökkentett ki a gondolatmenetemből. Halvány mosollyal adtam át a pénzt és vettem át a rendelt csirkét,amit az elpakolt asztalra helyeztem és pakoltam ki,majd rögtön fogtam is neki.

Haraptam volna bele az első kezembe eső csirkébe,amikor a beszűrődő fény adta hirtelen ihlettől vezérelve visszapakoltam és melegítő-pulcsi kombóba bújtatva magam,a táskámba összegyűjtöttem a könyveimet és egy plédet,majd elindultam a Han folyó melletti parkba,ami húsz percet vett igénybe.

A fűre leterítve a plédet vettem ki a táskából a könyveimet és az írószereket majd a rendelt csirkét,ami útközben meghűlt,de a zamatossága ugyanúgy megmaradt.

A ropogósra sült szezámmagos falatokat habzsolva jegyzeteltem és élveztem a Nap meleg sugarait,ami arra késztetett,hogy vessem le a pulcsit,ami alatt szerencsémre volt egy rövid ujjú is.

Békésen írogatva és eszegetve végeztem a dolgomat,amikor ismerős hang szólította meg a nevem,mire zavartságtól összehúzódott szemöldökkel fordítottam a fejem a hang forrása felé,amikor egy ismeretlen,magas alakot pillantottam meg felém sétálva egy kisebb termetű kutyával lazán,zsebre dugott kézzel.

-Mizu Jena?-guggolt le hosszú lábaival Hyunjin a plédem mellett,mire a könyveimet és magamat is összeszedve csináltam helyet,ahova leült egy nagy sóhajtással. A fekete-fehér kutyus lihegve ült le a gazdija mellé,majd mosolyogva simogattam meg a fejét,amire morogni kezdett,ijedten kaptam el a kezemet tőle,amin Hyunjin csak kuncogott.

-Semmi,tanulok. Jobb a friss levegőn,mint bent-helyeslően bólogatott. Felhúztam a térdeimet és átöleltem azokat a csupasz karjaimmal-Veled?

-Unatkoztam és kijöttem egyet,közben sétáltatom Kkamit-a kutyájára pillantott,aki szaglászva sétált a plédre,majd amint a csirkés dobozhoz ért,azt gyorsan felkapva azt pattantam fel. Újból morogni kezdett rám,amin Hyunjin már nem kuncogott,hanem vihogott,így a kistermetű kutyáját ölébe téve távolította el a kajám mellől.

-Cserébe adnod kell belőle-egyet kacsintott kijelentésén,mire szemet forgatva nyújtottam felé,majd belenézve tudatosult benne,hogy csak egy maradt.

-Megeheted-előztem be a válaszommal,elvette az utolsó falatot kapta be egészébe. Összehajlítva a dobozt helyeztem magam mellé.

-Minhoval mi a helyzet?-kérdésére a vér is megfagyott bennem. Felhúzott szemöldökökkel fordultam felé döbbenten,de neki mintha olyan természetes lett volna a kérdés,semmi reakciót nem váltott ki az én arckifejezésem-Figyelj Jena-

-Ne kezd-állítottam meg összeszorított szemekkel,mielőtt belekezdett volna a számomra fájdalmas beszédbe,amiben biztosan a kettőnk közti kialakult kölcsönös érzelemről beszélt volna,hogy mennyire nyilvánvaló a külvilágnak.

-Biztosan te is észrevetted Minho mostani állapotát-a fejemet felkapva nagy szemekkel néztem rá-Ezt nem tőlem kell megtudd,viszont úgy érzem jó volna értesülj erről-zavarosan döntöttem oldalra a fejem-Minho az üzlet miatt nagyon maga alatt van. Az apja egy ideig már odavan,azt se lehet tudni mikor jön vissza,minden itthoni munkát ő végez,azt se tudja a feje hol áll,ráadásul a rossz visszajelzések után már olyan,mint egy élőhalott-teljes komolysággal magyarázta,ami még jobban megőrjített. Én közben bámultam a semmibe,minden gondolatom Minho körül forgott,ennyit a mai tanulásról.

Nem értettem,hogy ezt hirtelen miért öntötte nekem ki.

-Milyen rossz visszajelzések?-a kutyusát az ölében tartva simogatta a fejét lágyan,oda se figyelve.

-A kávézóról-döbbenté vált arckifejezésemet fürkészte egy darabig,majd a Naptól hunyorítva kezdte el kémlelni a tájat,ezzel megvárattatva engem.

-Úristen-döbbent arckifejezéssel vizslattam a mellettem ülőt,akin az aggódás jele köszönt vissza-Hogy lehet arról a csúcskategóriás kávézóról rossz véleményt alkotni? De nem értem-elvéve róla a tekintetem kezdtem el nagyobb figyelmet adni a vékony fűszálaknak,amiket a gyenge szél mozgatott csak meg-Tehát,rossz visszajelzések jöttek,és-

-Az apjával szemben mindig is megvolt az a bizonyos megfelelési kényszere,amit soha nem tudott elhagyni és nem is fog már. A legjobbat akarja kihozni magából-lesütötte tekintetét,majd úgy folytatta-Sose voltak rá büszkék a szülei,ha megesett,akkor az csak az üzleten belül történt meg. Lehetett akármilyen jó tanuló,a jó jegyekért sose kapott dicséretet,de ha bekapott egy-egy rosszabbat,már előre tudtuk,hogy nyolcan nem tudunk kimenni játszani,és igen,ez már kiskora óta megvan. Több öröksége van,mint figyelem az apjától-nem akartam hinni a fülemnek. Pillogtatva akartam beszédre nyitni a számat,de nem jött ki hang.

Hihetetlen nevetéssel csóváltam meg a fejem,próbáltam felfogni az előbb elhangzott információ cunamit,de elmém képtelen volt befogadni.

-Most azon dolgozik,hogy több és különlegesebb süti és kávé kínálat legyen,ráadásul még kiszolgálókat is kell felvegyen-tette hozzá rám pillantva,a szemeimet eltakarta a könnyfátyol,és nem attól,hogy kiszolgálókra van szükség,hanem a helyzete és az élete miatt. Hevesen pillogtatva próbáltam visszatartani és megakadályozni a sírást-Ezzel csak annyit szerettem volna elmondani,hogy ezektől függetlenül téged nagyon szeret,ha nem is úgy mutatja,hidd ezt el-rákaptam a tekintetem a tükrös szemeimmel-Láttam tegnapelőtt a kávézóban. A feszültséget vágni lehetett volna köztetek.

-Ezeket most miért mondtad el? Nem biztos szeretné,hogy tudjam-szipogó hanggal intéztem felé szavaim,amin csak egyet sóhajtott eleresztve a vállait. Soha nem gondoltam volna,hogy a mosolygós Minho mögött egy megtört üzletember fia rejtőzött,aki teljesen össze van törve,és ez a napokban kezdett a felszínre jönni.

-A te saját érdekesben mondtam el,Jena. Azért,hogy tudjad ő téged mindennél is jobban szeret és fontos vagy neki annak ellenére,ahogy viselkedik. Ha legalább neked tudok segíteni kettőtök közül,akkor fogok is.

-De nem azt kéne jelentse,hogy elmondasz róla olyan dolgokat,amiket nem biztos megosztana velem-még mindig nem néztem rá.

Lehajtott fejjel hagytam,hogy a könnyeim utat törjenek immár,amiket rögtön le is töröltem egy gyors mozdulattal. Nem tudtam visszatartani,képtelenség volt.

-Jena,más módszer nem volt,érted?-felvette az indulatos stílust,viszont próbálta kontrollálni-Lehet jobb lett volna tőle tudd meg ezeket,de nagyon rossz volt téged is összezavarodottan látni,és biztos vagyok benne,hogy magadat okoltad a gorombasága miatt.

-És ha nem szeretné,hogy tudjam?

-De hidd el,lehet mérges lesz rám emiatt,de ő is nyugodt lesz,hogy ezt tudod és nem magad okolod. Nem hiszem lenne most bátorsága így eléd állni és ezt mind elmondani. Egy idő után lehet,de most a legszükségesebb,hogy rendezd magadban a dolgokat-egy nagyot sóhajtott és elengedte Kkamit,hogy fussa ki magát a nagy,üres fűvel teli területen.

-Az én szemszögemből ez rendben van,de az övéből?-a határokat feszegettem,ezt elárulta az egyre szúrósabb tekintet és a megfeszült állkapocs.

-Nem hiszem el-csóválta idegesen a fejét-Nem örülsz,hogy elmondtam? El se kellett volna mondjam-unott tekintetet küldött,majd szemforgatva elnézett.

-De igen,egy szóval nem mondtam,hogy nem,csak-

-Csak te is folyamatosan a sajátod elé helyezed más érzéseit. Nem arra figyelsz,hogy neked mi a jó,hanem arra,hogy Minhonak ez tetszik-e vagy sem. Én döntésem volt,hogy elmondtam neked ezt-mutatott erőszakosan a mellkasára majd rám-Most előre biztosan nem tetszik neki,hogy ezt megosztottam veled a tudta nélkül,de elhiheted,ha jobban lesz hálás lesz nekem ezért később-azt hittem fel fog állni és ott fog hagyni,de nem tette.

Csendben ültünk egymás mellett a gondolatainkban elmerülve,a hirtelen dühe lecsillapodott közben,de az én aggodalmam nem múlt semmit.

Most,ha a szívemre hallgatnék odamennék és szorosan megölelném és el nem engedném Minhot. Viszont ha az eszemre,akkor azon az elven maradnék,hogy még a jelenlétemmel is nem akarom terhelni,nem akarom a figyelmét a munkáról elterelni,hiszen jobban tud összpontosítani,ha csak egy dologra kell.

-Köszönöm-töröm meg az egy idő után kellemetlenné vált csendet,mire rám kapta fejét és halványan mosolyra húzta ajkait.

-Ne hülyéskedj,egyáltalán nincs amit. Tudtam,vagyis gondoltam,hogy mi járt a fejedben,amikor a kávézóban voltunk. Nem akarom,hogy azt gondold az érzelmek megszűntek vagy ilyesmi-magyarázta,amit az ég adta dörgés követett és pár esőcsepp.

Nem estem kétségbe,hanem egy nagy sóhajjal pakoltam be a könyveimet a táskába megvédve őket az esőtől.

-És hogy fogod ezt elmondani neki?-összehúzott szemöldökökkel kapta rám fejét jelezve,hogy nem vágja miről beszélek-Minhonak,amit meséltél nekem.

-Hát ez egy nagyon jó kérdés-préselte vonallá ajkait-Őszintén ezen még én sem gondolkodtam-rántotta meg a vállait lazán lebiggyesztett ajkakkal,majd beletúrt a sötétbarna hosszú hajába, utána fejét megrázva egyengette helyére a tincseket-Lesz valahogy,azt te ne búsuld-egyet sóhajtott,majd feltápászkodta magát álló helyzetbe-Szerintem megyek,gyere Kkami,megyünk haza-hívta magához leguggolva a kutyusát.

Én is összepakoltam a dolgaimat,felvettem a pulcsimat,ugyanis menetközben az idő is kezdett lassacskán lehűlni.

-Elkísérlek-termett mellettem pórázzal a kezében,amint meglátta a készenlétem. Egyet bólintottam,majd elindultunk a lakásom felé, a legközelebbi kukába eldobtam a dobozt,amiben a csirke volt-Egyébként milyen az egyetem? Így majdnem másfél hónap után.

A lábunkat elkezdtük szaporábban szedni az egyre sűrűbb esőcseppeket érezve.

-Nem veszélyes,de eléggé fárasztó-préseltem össze ajkaimat. A kezeimet a zsebembe dugva sétáltam Hyunjin mellett,aki a kutyáját pásztázta-Szerencsémre ott van Jeongin,nélküle nem is tudom mit csinálnék.

-Valószínüleg ugyanazt,mint most-emelete rám tekintetét kuncogva,mire válaszul csak megforgattam szemeimet enyhe mosollyal az ajkaimon.

Megcsóváltam a fejem,majd tovább sétáltunk az egyre erőteljesebb eső alatt,néha az ég is
meg-meg dörrent,aminek hatására a tempót még gyorsabbra vettük.