-Minho,most csalódtam benned-akadt ki Jisung az említettre. Egy emberként fordítottuk az asztalhoz a fejünket Changbinnal,akivel a hintán ültünk és nassoltunk. Chan szerint külön cikkek vagyunk,hogy ennyire türelmetlenek vagyunk és nem várunk a rendes étellel-Tudsz róla ugye,hogy elsóztad az egészet?-Jisung széttárt karokkal intézte szavait Minhohoz-Mondanám,hogy te fogod mind megenni,csak nagyon éhes vagyok,szóval valamit tenni kell-duzzogva sóhajtott egyet és csak a tálban lévő húsokat figyelte ajkait harapdálva.

Chan nevetve ment oda,hogy nézze meg mi történt. Jisung vállát átkarolta és csipőre tett kézzel nézett hol a húsokra,hol Minhora tanakodó,de mosolygós arccal.

-Így igaz,hogy a kelleténél kicsivel több sót hintett rá,de lehet orvosolni,nyugi Han,nem halsz étlen-megveregette az említett hátát,aki csak ejtett vállakkal állt az asztal mellett.

-Tudod kik szokták elsózni az ételt?-Seungmin is kíváncsian hajolt az asztal fölé,kérdő pillantással nézett rá Minho. A fiatalabb mindent tudó tekintettel nézett rá vigyorogva-Akik szerelmesek-a vér is megfagyott bennem kijelentésére.Hogy mi?? Ezt így mindenki előtt muszáj volt?

A kezem a levegőben megállt benne egy Pringles karikával. Még Changbin is rám nézett a reakcióm miatt nagy szemekkel.

Most nem tudom,hogy Seungmin tud erről az egészről és szándékosan cukkolta Minhot,vagy csak úgy szegezte felé szavait bármi jelentés nélkül. Bár nem hinném,biztosan tudja,mivel nem olyan szemmel néz rá,mint aki legalább nem sejtene valamit,de nem hogy sejt,még biztosan tudja is,ugyanis olyan hangerősséggel mondta,hogy én is tisztán halljam,ami azt jelenti,hogy mind hallották.

Gyorsan körbe néztem és egyikük se úgy nézett ki,mint akik nem tudnak semmiről. Lassan leengedtem a kezem és Minhora pillantottam lopva,akin csak egy oldalmosoly jelent meg lehajtott fejjel,ezzel elárulva magát.

-S még nem is tagadja-kuncogott Hyunjin,majd egy zöldséget elvéve azt a szájába helyezte,aztán egy másodperc erejéig rámnézett. Úgy-úgy,dugd be a szád és ne is mondjatok több semmit,mert ez így nem jó na. Most mit kéne csináljak? Ha nem éreznék iránta többet,mint barátság,tuti tagadnék mindent,de mivel kölcsönösen érzek ezért ez nem lenne helyes.

A helyes válasz,semmit. Annak ellenére,hogy szeptember van,még a napozó ágyak kint voltak,így az egyikre elterülve helyezte a két karját a feje alá és hunyta be a szemét.

Gyorsan,újból feltűnés mentesen átfutottam az összeset,de úgyszintén egyik arcán se tűnt fel a zavarodottság jele. Itt szerintem csak én voltam összezavarodva,amit ők nem kell,hogy tudjanak,szóval próbáltam nem kimutatni,viszont a pír az arcomon egy árulkodó jel volt számukra. Changbin hamar kiszúrta,mert csak vigyorgott magába,miután az arcomat fürkészte és úgy majszolta a kezemben tartott zacskóból a nasit.

Most akkor Minho mondta el mindegyiküknek,vagy tényleg annyira feltűnő,ahogy Jeongin mondta volt? Ezen agyalni nem szeretnék,egyik rosszabb,mint a másik komolyan mondom.

Chan,Minho segítségével helyrehozta az elsózott húsokat,majd a grillsütőre ráhelyezve elkezdték készíteni. A bőr az arcomról szakadt le,amiért oda se mentem segíteni,de nem volt bátorságom közéjük menni ezek után. Még Changbin is abbahagyta a nassolást és odament a többiekhez,ellentétben velem.

Na jó,ez így tovább nem mehet,egyszer úgyis át kell essek ezen a mai nap folyamán,szóval az összes bátorságomat összeszedve pattantam le a hintáról és sétáltam Chanhoz,aki épp grillezett.

Rám nézett,majd amint meglátta,hogy én vagyok az,elmosolyodott és ugyanúgy vissza is fordult a grillsütőhöz,hogy fordítgassa meg a rajta lévő finomságokat.

Annyira kínosan éreztem magam,hogy még a lábam és bele-bele remegett. Az ajkaimat harapdálva próbáltam visszafojtani a bennem lévő feszültséget. Idegességemet Jeongin észrevette,de nem jött oda csillapítani,hiszen azzal még egyértelműbbé vált volna,hogy valóban hogyan is éreztem magam.

Gesztusát,csak amikor elnézett,akkor viszonoztam,nem tudom mi ütött belém,hiszen nem nagy dolog,fogalmam sincs miért reagáltam így. Az is lehet,hogy csak az agyam szüleménye az egész és túlgondolom.

Nem tudom meddig gondolkodhattam el,de arra eszméltem fel,hogy Chan az evőpálcikákkal a kezében integet előttem,majd amikor ezt realizáltam és észrevette,elnevette magát. A szájamat vonallá préselve tettem keresztbe a karjaimat és néztem rá kérdő tekintettel.

-Csak kérdeztem,hogy éhes vagy-e-nem nézett rám,csak folytatta a tevékenységét,amit abbahagyott.

-Jaj nem annyira,megvárom míg készen lesz-egy halvány mosoly kíséretében válaszoltam. Egy "biztos vagy benne?" nézéssel reagált válaszomra,amire csak egyet bólintottam megerősítve a kijelentésemet.

Nos,éhes voltam,mit ne mondjak,mint a farkas,szerintem még annál is jobban. Attól függetlenül,hogy Jeonginnal ettem,az még nem azt jelenti,hogy egészen idáig nem éheztem meg,ráadásul egy buli után voltunk,és én olyankor mindent fel tudnék enni,nem tudom ez egyébként miért van.

-Átveszem,addig szereljétek fel az asztalt az árnyékoló alá-utasította Minho az idősebbet,majd átvéve a pálcikákat vette át a sütést.

-Én mit segí-

-Ezt egyszer ezt kapd be-nyújtott felém egy elkészült húsfalatot az evőeszközzel-Tudom éhes vagy,hát látszik-kicsit haboztam,majd pár pillogtatás után tátottam a számat és belehelyezte az ételt. A kezem a szám elé téve rágtam össze,majd nyeltem le.

Igaz,el volt sózva,de ez nem érződött abszolút,mivel megoldották.Az ízek intenzívek és gazdagok voltak,a füstös és pikáns ízek domináltak,a hús pedig omlós és szaftos volt,ahogy annak lennie kell. Egyszerűen fantasztikusra sikeredett. Csak úgy mállott el a számban.

Félve és kíváncsian emelte rám tekintetét,közben a levegőben tartva a jobb kezét,a másikat a csípőjére helyezte. Türelmesen megvárta,míg lenyelem,hogy adjak véleményt az általa fűszerezett húsra.

Tűnődtem azon,hogy megviccelem,hogy ez most nem adta ki,és majd legközelebb sikerülni fog,viszont nem tudtam ennek a szempárnak ilyet füllenteni,aki épp a legjobbakat remélte tőlem. Csintalan mosoly kíséretében mondtam el a véleményem.

-Szerintem a többiek mind a tíz ujjukat meg fogják nyalni evés után-egy kő esett le a szívéről,ahogy ezek a szavak elhagyták a számat. Pisolyogva fordult vissza a grillen sült húsokhoz és zöldségekhez.

-Szóval?-nem nézett rám,de az arckifejezéséből meg tudtam állapítani,hogy a figyelmét rám fordítja a sütés mellett-Akkor mit tudok segíteni?-beharapott ajkakkal fürkésztem Minhot,hátha ad választ a már másodszorra feltett kérdésemre.

-Nem kell segítened semmit,Jena. Látszik a szemeden,hogy képes lennél állva is elaludni annyira fáradt vagy-a grillezésnek szentelte figyelmét miközben tudatta velem állapotomat,amin egyébként nem csodálkoztam,hiszen máshogy nem is nézhettem ki.

-De olyan haszontalannak érzem magam így-mint egy kisgyerek úgy hisztiztem,ami szintén a kimerültségem az oka.

-Szándékosan nem kértelek semmire a díszítésen kívül,szóval ne aggódj,menj és érezd jól magad-jól estek szavai és egy fajta megnyugvást is adott. Remélem tényleg így gondolja.

Egy újabb húsfalatot emelt fel,a tátott szájával jelezve,hogy nekem szánja,viszont közben megérkezett Seungmin Jisunggal az oldalán. Leengedve a karját nézett feléjük.

-Megint máshova tetted a szőlőlevet,hol találjuk?-zadarta el az idősebbik,miközben az ujjait piszkálta izgatottságában.

-Szőlőlé?-nem is az volt nekem a furcsa,hogy szőlőlevet kérnek,mert miért ne,hanem az,hogy miért tette el máshova? Ez azt jelenti,hogy a többiek elől rakta el? Minek kéne a szőlőlevet eldugni mások elől?

Kis gondolkodás után esett le nekem,mikor Minho egy nagy sóhajtás kíséretében megforgatta az összes grillen lévő ételt,majd kezét megtörölve sétált be a házba,és két perc múlva tért vissza egy palackkal,amiben volt az a bizonyos "szőlőlé".

A két szülinapos boldogan vette át,majd rohantak a vele a Chan és Felix által felszerelt asztalhoz az árnyékba.

-Hihetetlenek-csóválta a fejét hihetetlenül Minho,miközben visszafordult megforgatni a húsokat a grillsütőn.

-Szőlőlé-kuncogtam,majd a többiekhez sétáltam az asztalhoz. A nagy hangszóróhoz próbálták a telefont csatlakoztatni Bluetoothon keresztül de sehogyse sikerült. Megpróbálták vagy öt telefonnal,leellenőrizték,hogy csak annak legyen bekapcsolva a Bluetooth,akinek kapcsolódnia kell  rá,de úgysem működött. Még töltőbe is szúrták,hogy hátha merülőben volt és azért nem ment,vagy ki-be kapcsolták párszor de ez mind hiába.

Eleinte még jókat nevettek a szerencsétlenségükön,de amikor fél óra elteltével se jött össze a dolog,már azon akadtak ki,ha valaki kuncogni mert azon,ahogy ügyködnek.

Seungmin megelégelte a sok kínlódást és odament a hangszóróhoz. Az egyik gombon egyet csavart,ami hallhatóan a hangerő volt,ugyanis egy zene indult el egyre hangosabban,ahogy tekerte fel a hangot.

-Most komolyan egész végig le volt halkítva és nem vettük észre?-tátott szájjal bámulta a fiatalabbat Jisung,aki csak egy szemforgatással válaszolt-Tudtuk,hogy egy zseni vagy,de hogy ennyire-a hátát ütögetve dicsérte meg egy büszke mosollyal.

-Ügyelj,még a végén elhiszi-meglepődve pillantottam Jeonginra,aki az idősebb felé intézte szavait,de Seungminon volt a szeme a reakcióját figyelve.

-Ne aggódj,anélkül is tisztában vagyok vele,hogy mondanátok-úgy foglalt helyet az egyik asztal melletti műanyag fehér székben,mint a király a trónján. Lazán az egyik lábat a másikra dobta és úgy kezdte el nyomkodni a telefonját kizárva a külvilágot.

-Adjátok ide a boros palackot-Minho az evőeszközzel a kezében jött oda,majd megpillantotta a keresett dolgot az asztalon és az üres kezébe vette,majd visszament az ezelőtti helyére.

-Csaknem akarod meginni az egészet,hyung? Ha nem hagysz belőle,akkor..-nem tudta befejezni Jisung a mondatát,amin csak kuncogni tudtam.-Akkor-

-Akkor se lesz semmi,az éjjel is benned volt a legtöbb és még mindig a hatása alatt vagy egy kicsit,neked a bor nem kell most,hanem szőlőlé kell a szószoros értelmében-a fiatalabbra nem nézve csavarta ki a palackot,de nem egészen és azzal kezdte el enyhén fröcskölni a sülő húsokat-És látod,azt se tudtad mit akarok-összepréselt ajkakkal adta vissza az italt Jisungnak.

Cselekedetén a szám is tátva maradt és nem csak azért,amit csinált,az is eléggé ledöbbentett,mit ne mondjak,viszont annyira attraktívan végezte cselekedetét,ahogy koncentrálás közben mosolygott is,teljesen megbabonázott.

Az agyam átfutott a mai napon valahányszor, amikor zavarba hozott. Legtöbbször csupán elég a jelenléte és már a jóleső görcs támad fel a hasamban.

Mire feleszméltem már az asztalon volt a kaja és gyülekeztek az asztalhoz,miközben Felix és Jisung táncoltak a zenére a gyepen pizsamájukban.

-Gyertek enni,mert aztán sír a szátok,hogy nem ettetek és éhesek vagytok-parancsolt rájuk a házigazda,aki épp akkor foglalt helyet a székében és vette kezébe az evőpálcikát. A száját megnyalva kereste ki magának a megfelelő falatot.

Nem volt nehéz észrevennie bámulásomat,hiszen velem szemben ült. Rám emelte tekintetét és egy oldalmosollyal el is fordult. Gyorsan elkaptam a fejem pillogtatva és én is fürkészni kezdtem a tálban lévő zamatos húsokat és zöldségeket.

Attól függetlenül,hogy Changbinnal benassoltunk,még éreztem az éhséget és eléggé jól tudtam enni,amit Chan szóvá is tett.

Hyunjin a poharakat megtöltötte borral,azokat a kezünkbe véve koccintottunk az ünnepeltekre,majd belekortyoltam. Világéletemben nem voltam nagy ivós,de ez isteni volt. A bor volt az egyetlen,aminek az ízét is szeretem,de abból se sokat ittam.

Előttem,az asztalon heverő telefonom szólalt meg. Lenyeltem a bort,majd miután gyorsan megtöröltem a szám a tányérom melletti szalvétával megnéztem,hogy ki hívott ilyenkor,vasárnap délután.

Meglepetésemre az öcsém volt az,meghajolva elnézést kértem és félre húzódtam a hintához,miközben felvettem a hívást és a készüléket a fülemhez tartottam.

-Jena-hangjában ingerültség hallatszódott,fogalmam sincs hogy miért. Kint volt,ugyanis hallani lehetett a közlekedő járműveket az úton és a zsúfoltságot körülötte.

-Szia Jake,baj van?-összeráncolt szemöldökkel és csípőre tett kézzel álltam a hátsó udvar közepén a gyepen.

-Értem tudsz jönni a vonatállomásra?-nagyot néztem kérdésén,nem tudom mit kereshet itt szó nélkül.

-Hogy mi?-a hangsúlyt felvittem a kérdésem végén.

-Elmondom aztán,most szálltam le,kérlek gyere értem,nem tudom,hogy hol laksz.

-Rendben,maradj ott-azzal bontottam a vonalat.

Gyors léptekkel sétáltam a társasághoz,akik azóta is vígan tömték a hasukat.

-Ki kell menjek a vonatállomásra az öcsémért-jelentettem ki,mire egy emberként fordultak felém érthetetlen arcot vágva-Fogalmam sincs miért jött hozzám,most hívott,hogy menjek el érte-magyaráztam tovább a telefontokom szélét piszkálva idegességemben,ugyanis valami baj történhetett.

-Egyedül mész?-szegezte felém kérdését Jeongin aggódó tekintettel, szerintem látta rajtam,hogy valami nincs rendben,ugyanúgy a többiek is. Válaszra nyitottam a számat,de Minho beelőzött.

-Elviszlek-azzal felpattant még egy falat húst bekapva és egyet intve ment be a házba a hátsó ajtón keresztül. Meglepődve álltam egy helyben még pár másodpercig,majd mikor Jeongin hevesen jelezte a kezével,hogy menjek már. Pillogtatva vettem gyorsra lépteimet a lakásba,ahol Minho a kocsikulcsot a helyéről.

Egy oldalmosollyal az arcán fordult hátra és várt be,majd megvárva nyitotta ki előttem az ajtót. A konfettiken keresztül lépdelve mentem ki a házból,utánam jőve nyitotta ki egy gomb segítségével a garázs ajtaját,ami egészében fölfelé emelkedett,ezzel bepillantást engedett a helyiségben,ahol az autó mellett egy motor is díszelgett.

Döbbenten néztem rá,aki már az nyitott anyósülés felőli ajtónál állt és várta,hogy üljek be.

Az út csendesen telt,én üzenetekben beszéltem az öcsémmel,Minho pedig az utat figyelte. Az autót az ő illata lengte be a parfümének citrusos és a grill illatával keveredve.

Körülbelül tíz perc alatt érkeztünk meg az állomásra,ahol egyből meg is pillantottam Jacobot a bőröndjével az oldalán. Egy rövidnadrágot viselt pulcsival és a fején kalappal. Most ugye csak viccel?

Amint leparkolt,gyorsan pattantam ki a járműből és futottam felé,aki észre sem vett úgy a telefonjába volt merülve. Csípőre tett kezekkel jeleztem értetlenségemet az ittlétével kapcsolatban.

Egy sóhajtás közepette ölelt meg köszönésképpen,amit viszonoztam,de eltoltam magamtól,hogy szembe tudjak nézni vele. Mélyen a szemébe néztem,de ő csak zsebre dugott kézzel pásztázta az álló vonaton ki-be járkáló embereket.

-Mi történt?-a bőröndjére kaptam le a tekintetem,majd újra a szemébe-Tuti valami történt,bökd már ki-feszült hangnemben parancsoltam rá,de csak még egyet sóhajtott.

-Apuval megint veszekedtünk,de ez rosszabb volt a többinél,mindegy is-rázta meg a fejét,miközben a hátrafele fordított kalapját egyengette és megmarkolta a bőröndje fogóját-Merre kell menni?-nézett körbe tájékozódásképp,de nem ismerte a várost,így azt se tudta hol voltunk. Csak a meccsekre járt ide,de akkor is egyből a pályától haza vitte a buszuk,vagy maximum beültek valahova enni de csak annyi.

-Ahhoz az autóhoz-mutattam Minho autója fele. Mikor megpillantotta,teljesen ledöbbent. Párat pillogtatott összeráncolt szemöldökkel a meglepődöttségtől,majd a figyelme az autónak támaszkodott Minhora terelődött,aki épp telefonozott.

-Na ne viccelj már,merre kell menni? Most komolyan,mert fáradt vagyok-komoly tekintettel nézett rám,utána újra a kocsira.

-Szerinted ilyenkor viccelődnék? Gyere és tegyük be a bőröndödet és induljunk már el-utasítottam és indultam volna el,mire megtorpant. A Nap miatt hunyorított szemekkel fordítottam meg a fejem felé nézve.

-Azzal a csávóval jöttél?-egy unott bólintással tudatosítottam,hogy így igaz,mire a fejéhez fogott elhúzva mosolygásra az ajkait.

Végre megindultunk,amit a kocsinak támaszkodva Minho észre is vett,ugyanis felnézett a telefonjából,majd rögtön kikapcsolva helyezte a farzsebébe. Kíváncsian mérte végig Jaket,aki táskáját maga után húzva szégyenlősen elmosolyodott.

Mindketten egy meghajolással bemutatkoztak,a csomagtartóba helyeztük a ruhákkal teli utazótáskáját és elindultunk.

-Az öcsédnek tetszeni fog,ha nem hozzád megyünk hanem vissza hozzám a többiekhez?-felém szegezte kérdését,de nem rám nézett,hanem az autókat,hogy mikor tud kimenni az útra.

Hátranéztem Jake-re,aki a fejét hátra hajtva bambult ki az ablakon,miközben rágózott. Nem tudom apuval megint min tudtak veszekedni,viszont van egy ötletem,de az arckifejezése nem jó jelekről árulkodik. Valamin nagyon gondolkodik az ajkai harapdálásaiból és a heves pillogtatásaiból ítélve. Észrevette,hogy őt nézem,így egy unott tekintettem rám tekintett,egy bíztató mosolyt küldtem felé,hogy nálam majd jól lesz. A száját elhúzta,majd egy sóhajtás után visszafordult az ablak felé.

Én is megfordultam,majd gondolkodni kezdtem Minho kérdésén,amit Jake szerintem nem hallott meg,ugyanis nem annak tűnik,mint aki választ szeretne adni.

-Nem akarom egyedül hagyni,szóval jön ő is velünk-az öcsémnek egyet kacsintottam hátrapillantva.

A visszatartó út is csendesen telt,csak a rádió halk morajlása hallatszódott,ami altató hatással volt rám, a szemeim lassan csukódtak le.

Minho látszólag jókedvében volt,mivel egy kicsit felerősítette a zene hangját és elkezdte dúdolni.
Az én hangulatom a körülöttem lévő emberek hangulatától függ,szóval Minho jókedve és Jacob lehangoltsága keveredett bennem.

Aggódtam miatta,viszont nem szeretném egyedül magára hagyni őt,így jobbnak láttam ha jön velünk és legalább a fiúk elfogják terelni a figyelmét az otthon történtektől,mivel velük tuti elfogja felejteni legalább arra az időre.

Nagyon de nagyon nagyon köszönöm a visszajelzéseket a könyvvel kapcsolatban!!! 🩷nagyooon jól esneek!!~~ és hihetetlenül aranyosak vagytok!!

Frissítettem a könyvön,hiszen Jena öccsének a nevét megváltoztattam,gondoltam szólok,hogy ne legyetek összezavarodva a név hallatán~~!!
Remélem jól vagytook!!