Megvan az az érzés,mikor annyi gondolat,kérdés cikázik a fejedben,hogy konkrétan még gondolkodni sincs erőd,nemhogy azokat megfejteni és választ találni rájuk,de még pihenni se hagynak rendesen?

Sose éreztem magam még így,rossz érzésem volt a tegnap esti történtekkel kapcsolatban. Örülnöm kéne,így igaz,hogy bevallotta,nem tagadom,repdesek a boldogságtól,amit azóta érzek leírhatatlan. Viszont legbelül mégis van egy megmagyarázhatatlanul nyomasztó érzés,hogy ez így nem helyes és valamin változtatni kéne annak érdekében,hogy ez a kapcsolat felhőtlen legyen,de nem tudom,hogy mi az oka ennek az érzésnek.

A bulira készen,felöltözve feküdtem hanyatt az ágyamon olyan pózban,mint akit felfeszíteni készülnek várva a hívást kedves Jeongintól,hogy húzhatom a cipőt és mehetek le. Nem akartam úgy öltözni,mint a hétköznapokkor,mivel ez egy szülinapi buli,ünneplünk,így egy fekete harisnyára esett a választás,rajta fekete kis szívekkel,amire egy fekete rövid bőrnadrágot húztam. Fölül pedig úgyszintén fekete body volt,gondolkodtam pólón is,de ebben sokkal komfortosabban érzem magam. A hajamat hátul egy masnival fogtam fel és a szemüveget se hagytam el most. Az éjjel mérhetetlenül kifáradtak a szemeim,nem volt jó választás hanyagolni.

Ezt mind egy sötétkék blézerrel társítottam. Sminknek csak rímelt és ajakápolót használtam,semmi mást,ugyanis nem éreztem,hogy szükségem lenne más sminktermékre annak ellenére,hogy eléggé karikásak a szemeim.

Gondolatmenetemet a telefonom csengőhangja szakította félbe,amit ki is nyomtam egy nagy sóhajtás után,mikor megláttam Jeongin nevét a kijelzőn. Táskámat a vállamra helyezve indultam meg az ajtóhoz,hogy húzzam fel imádott lakkcipőmet és indulhassak le.

Amint leértem a tömbház elé,egy mosolygós Jeongin sétált velem szembe jobb kezében a tortával. Nem tudom hogy bírta,de én még egy kiadós alvás után is olyan tespedt voltam,hogy szavak nincsenek rá. Erre mondják azt,hogy többre több kell. Én minél többet alszok,annál fáradtabb vagyok, ezt én a középiskolában tapasztaltam ki magamon.

Miközben sétáltunk Minho lakása fele,már a gondolattól is görcsbe rándul a gyomrom,azon gondolkodtam,hogy milyen hirtelen csöppentem bele a bandájukba. Értem én ezalatt azt,hogy az egyikkel kölcsönös érzelmeink vannak egymás felé,egy másikkal egy karra járunk az egyetemen,és konkrétan ennyi közöm van a bandáboz. Meglepődtem,amikor Minho értesített arról,hogy én is hívva vagyok a három szeptemberi bandatag meglepi bulijára,ami amúgy a lakásában lesz megtartva. Innen gondolom azt,hogy az ő ötlete volt,hogy hivatalos legyek én is,vagy lövésem sincs,de ettől függetlenül jól esett. Ráadásul az utolsó percekben szólt,amikor minden megvolt tervezve,szóval a szervezésben részt nem vettem. Ennek ellenére a fiúk biztosan jó meglepi bulit szerveztek,legalább így jobban meg tudom a többieket is ismerni.

-Nagyon elgondolkodtál-ébresztett fel a gondolatmenetemből a mellettem sétáló Jeongin a kezét az arcom előtt lóbálva. Megráztam a fejem és megemelt szemöldökökkel kérdőn néztem rá reakcióként. Kuncogva fordult el legyintve egyet,majd a fejét megcsóválva dugta zsebébe az üres kezét.

-Nincs semmi,csak kicsit kényelmetlenül érzem magam,amiért szervezkedés nélkül érkezek meg,meg tudod az ilyen ajándék meg hasonlók-vonallá préseltem az ajkaimat. Nem néztem rá,de tisztán láttam,hogy mosolyogva pillant felém három másodpercnyire.

-Ne izgasd magad emiatt,Jena. Megnyugodhatsz,hogy nem mindenki vette ki ugyanúgy a részét a tervezésben,valaki az ajándékokat intézték,mások a buli részét az egésznek.Például nekem csak a torta vevése volt a dolgom,ami valljuk be,nem nagy dolog,és látod? Jöttél velem,szóval nem mondhatod,hogy nem jártál közbe a meglepetésnek-nyugtató szavait hallva kiengedtem a bent tartott levegőt,ezen agyalva még egy kicsit békéltem meg a helyzettel.

Egyet bólintottam jelezve,hogy megértettem a mondandóját. Két perc múlva,ajánlására szaporábbra vettük a tempót,hogy érjünk oda időben. A torta az egyik főkelléke az egésznek,és minden a helyére kell kerüljön a megfelelő időben. Inkább legyünk ott a megbeszélt időpont előtt,minthogy késsünk,mert az már gáz lenne,bár mielőtt nem érünk oda,nem hívják úgy sem fel az ünnepelteket.

Egy viszonylag csendesebb helyre érkeztünk,ahol egy-két kertes ház adott szállást a város ezen részén élőknek,beleértve Minhot is,majd egy szépen elkészített kapura mentünk rá,ahol Jeongin meg is nyomta a csengőt gondolkodás nélkül. Rám nézett és egy bíztató mosolyt küldött felém,miután észrevette idegességemet a szám harapdálásáról és ujjaim tördeléséről. Viszonozni szerettem volna gesztusát,viszont ekkor nyitódott a kapu,mindketten gyorsan kaptuk oda a fejünket és egy ismerős szempár fogadott minket.

Ahogy a tekintetünk találkozott,a szívem egy ütemet kihagyott,ami után hevesen kezdett el verni. A gyomromban megjelenő görcs követte a zavarba jövésem, következő lépésben pedig az arcom vette fel a piros egyik árnyalatát,amit észre is vett,mivel az arcomat fürkésző reakciója elárulta. Lehajtott fejjel követtem Jeongint be,miután Minho kitárta nekünk a kaput meghajolás és köszönés után.

Egy fehér laza inget viselt kék szaggatott farmerrel, a világos barna haja nedvesen hullott a szemébe, egy fejrázással távolította el az idegesítő tincsenek a szeméből.

Egy egyszerű,fehér, egyszintes lakásban él. A nagy sötét keretes ablakok adják meg a ház modern hatását. A bejárati ajtóhoz nagyobb kőlapokkal lerakott járda vezetett,körülötte zöld gyeppel és tujákkal sorban.A ház mellett önálló részt képezett a garázs,külső része a ház színével és stílusával volt harmóniában. Első része egy nagyobb kapuból áll,amit fel-le lehet húzni.

Ahogy beléptünk a házba,egy tágas nappaliba értünk,ahol egy bézs színű kanapé foglalt helyet vele szemben egy plazma tv-vel. Ott ültek a többiek is,kik lufi fújás egy emberként fordultak felénk érkezésünkre és felállva hajoltak meg köszönésképpen,ahogy mi is. Lehúztuk a cipőnket,és beljebb lépve indultunk meg a konyha felé a nappalin keresztül.

A konyha is ultra szép volt,fehér fényezett bútorokkal,a dolgozólap márvány mintája összhangban volt a sötét padlóval. A hűtő, sütő és az ilyen konyhai kellékek mind beépítettek voltak,ezzel is letisztult hatást adott a helyiségnek.

A bárpultra letette Jeongin a tortát és lassan kezdte kibújtatni a hordózható fehér kartonból. Mind odajöttek,hogy csodálják meg a finomságot,amit majd el fogunk fogyasztani.

-Hoztam gyertyákat is-jött oda Changbin három gyertyával-Fogadni mertem,hogy Jeongin el fogja felejteni,így a biztonság kedvéért elmentem és vettem-a többiek csak nevettek a tettén,mire a fiatalabb csak szégyenteljesen mosolygott fülig pirulva.

-Amúgy fogunk a hátsó kertben grillezni,viszont a zöldségekből hiányzik a gomba,nincs most nekem itthon-magyarázta Minho a társaságnak.

-Hát később valaki ellép és vesz,egyszer várjuk meg,míg hárman megérkeznek-mindenki egyetértően bólogatott Chan mondandójára,majd amikor a gyertyák is rákerültek a tortára,mind eltávolodtunk és távolról csodáltuk. Már annyira kívánom.

Minho tekintetét éreztem magamon,már amióta megérkeztünk. Nem igazán éreztem magam kényelmesen,amit Jeongin észre is vett,majd lépett ennek érdekében.

-Mi a következő lépés?-mindenki rákapta a fejét,ezzel elvonva Minho figyelmét is rólam,amit egy mosollyal jutalmaztam.

-Az asztalra kéne tenni a tortát,a három ajándékot három székre. A többi lufit is fel kell fújni,na meg a szülinapi kalapokat is kötelezően mindenki fel kell tegye,nem kívánságműsor-Chan szétnézve magyarázta a teendőket.

-Ez annyira kínos,nem lehetne,hogy aki szeretné az felteszi a kalapokat,mások pedig a fúvókát fújják?-Hyunjin szenvedő arccal fordult Chan felé,aki csak a szemeit megforgatva nézett végig a társaságon.

-Pont ez az,hogy senki nem szeretné feltenni,de most a barátaitokért csak megteszitek,nem?-egyszerre unottan hangzott el egy "de",mire Chan egyet tapsolt,majd mindenki munkára látott,mintha ezelőtt meglett volna beszélve,hogy ki mit kell csináljon. Olyanok voltak,mint a szorgosan dolgozó manók,amin akaratlanul is elmosolyodtam.

-Érezd magad otthon,Jena-egy ismerős hang ütötte meg a fülem a hátam mögül,amitől kirázott a hideg és borzongással a testemben néztem a hang tulajdonosa fele,aki nem meglepő módon a házigazda volt.

-Köszönöm-ennyit tudtam csak mondani és azt is motyogva,nem is én lennék. A tegnapi miatt kínosan éreztem magam a társaságában. Nem tudom miért egyébként,pedig amúgy legbelül nagyon boldog voltam és hálás,de amikor vele kellett egy légtérben lennem,akkor teljesen megváltozott a viszonyulásom,mármint sokkal szégyenlősebb és csendesebb lettem. Vele ellentétben.

Egy kis ajak harapdálás után a kanapéhoz sétáltam és egy kék lufit vettem el a sok közül,amit elkezdtem felfújni. Tényleg nagyon sok lufit vettek,amik mind különböző színűek,nem hiszem az összeset fel fogjuk fújni,ugyanis csak a díszítéshez kellenek. A mellettem lévők már fulladoztak,ezért is jól jön egy kis segítség. Már a kanapé és a tv közt menni alig lehetett miattuk,Hyunjin egyet ki is pukkasztott,miközben közöttük próbált elsétálni.   Egyet ordított ijedtében és a szívére kapta a kezét,amin a többiek csak kacagni tudtak velem együtt.

Nem volt az a fajta esztétika a díszítésben,mint a lakásban,de a letisztult berendezésnek köszönhetően a fiúk által kitervelt meglepetés dekoráció kiemelkedett a fehér falak mellett. Minden csupa színes volt,valakin egy színes szülinapi kalap volt a fején,vagy a szájában egy fúvókával. Az asztalnál szépen megegyengedték az ajándékdobozokat,és hozzátenném még azóta se tudom,hogy miket rejtenek a dobozok,de szerintem nem valami normális ajándékokról van szó.

Felkészülve mindenki a megbeszélt helyén állt,míg Minho telefonált Jisungnak és Felixnek,Jeongin pedig Seungminnek.

-Nem fog feltűnő lenni nekik,hogy pont hárman kell jöjjenek egyszerre?-szegeztem a kérdést Chan felé,aki már a kérdésem felénél rázta a fejét mosolyogva. Kérdően néztem rá.

-Túl hülyék ahhoz,hogy rájöjjenek,szerintem Seungmin a saját szülinapjáról is megfeledkezett-jött a magyarázat mellőlem. Hyunjin a telefonáló Minhot figyelte vonallá préselt ajkakkal aprókat bólintva. Kijelentésén elnevettem magam,aminek következtében az összes szempártól gyilkos tekinteteket kaptam,majd amint realizáltam a dolgot,gyorsan számra tapasztottam a két kezem nagy szemeket meresztve.

-Azt mondta,hogy tíz perc és itt lesznek-zsebébe süllyesztve a telefonját tért vissza a társasághoz Minho,aki egyből rám nézett. Rögtön elkaptam a tekintetem róla és a dobozokra nézve kezdtem újból gondolkodni,hogy mi is lehet bennük. Nem akarok teóriákat szőni csupán attól,ahogy rám nézett meg az ilyen kisebb dolgoktól. Csak áltatnám magam,hogy az életben valaha is lenne-e közünk egymáshoz azon kívül,hogy barátok vagyunk. A kölcsönös érzelmek nem mindig vezetnek egy kapcsolathoz és ezt már tapasztaltam,ami egy orbitálisan rossz érzés. Egyébként akkor én rontottam el,és emiatt félek,hogy valamit olyat csinálok,amivel elrontom ezt is.

-Úristen,a konfettik-kapott a fejéhez Changbin és szaladni kezdett a táskájához,ahonnan előhúzott kettő henger alakú kézi konfetti szórót,majd az egyiket Channak adta,a másikat magánál tartotta,majd a az ajtóhoz álltak kétfelől,hogy amikor jön a három szülinapos ezekkel is köszöntsék. Persze a fejükön egy-egy szülinapi kalap,viccesen néztek ki,de élveztem.

Már egy ideje csak álltunk és vártunk,hogy mikor érkeznek. Közben mindenki mindenkivel beszélgetett,viszont én még mindig éreztem a tekintetét rajtam annak ellenére,hogy két külön emberrel beszéltünk és háttal voltam neki. Rendesen már ez is zavarba ejtő volt számomra,amit Jeongin ki is szúrt,de nem szólt semmit. A szemeimmel próbáltam jelezni,hogy ez nekem egyáltalán nem kellemen szitu,amire mélyen a hátamnál lévő szemébe nézett pár másodperc erejéig,majd rám mosolyogva.

Az ablaknál leskelődő Changbint figyeltem,aki próbált ügyelni arra,ha netalántán az ünnepeltek érkeznének,észre ne vegyék őt. A szemei nagyra nőttek és gyorsan az ajtóhoz igyekezett fenntartva a kezében lévő konfetti szórót felkészülve,a kezeit a megfelelő részen tartva, amikor jönnek egyből tudja robbantani ki Channal együtt.

-Mindenki felkészülni,itt vannak-hirtelen síri csend lett és csak az érkezők kacaját lehetett hallani kintről,akik egyre közelebb értek.

Az ablakon kinézve állapítottam meg,hogy Jisung és Seungmin már közelednek,míg Felix le van maradva és még csak a kapunál van.

-Chan,tartsd meg az ajtót,Felix le van maradva-súgom oda,bár sok esélye nem lett volna arra,hogy a kint lévők meghallják,viszont így a biztosabb. Az említett a lábával betámasztotta az ajtót.

A kilincs lenyomódott és akarták volna kinyitani,de nem sikerült nekik. Mind elkezdtünk halkan nevetni ezen,próbáltunk minél halkabbak lenni,hogy még véletlenül se halljanak meg minket.

Amint megláttam,hogy beért Felix is,jeleztem es bólintással és elvette a lábát az ajtótól,amit egyébként már nyomott kintről Jisung.

Mikor kinyitódott az ajtó,Jisung beesett konkrétan,és akikül akartuk megfújni a fúvókát,egy kacagás ritmikáját vette fel a hangja,közben a konfettik is kilövődtek.

-Boldog szülinapot!-kiáltottuk egyszerre a fúvókák és a konfetti kilövésének szinkronban,ami megadta azt a tipikus meglepetés szülinap hatást.

Felix egy "mi a fasz"-t tátogva lépte át a küszöböt,Seungmin egy "0"-t formált a szájából,akinek a kezében egy csomag gombát pillantottam meg. Ajkaimat összepréselve fojtottam vissza nevetésemet,hogy a hangulatot ne rontsam azért el. Jisung a kezét a szája elé téve nézett körbe. Hárman ott álltak tétlenül,azt se tudták,hogy mit reagáljanak a pillogtatáson kívül. Szerre odamentünk hozzuk és megöleltük őket boldog szülinapot kívánva.

Ők is kaptak egy-egy kúp alakú kalapot,viszont az övéké kitűnt a többi közül,mivel ünnepeltek voltak.

-Hyung és a segítségkérése-kacagott Felix Minho vállába enyhén bele boxolva,amire kérdő tekinteteket kapott válaszul,ugyanis nem értettük,hogy mire mondja,de aztán egyet kattant nekem és rájöttem,hogy amikor felhívta,akkor valószínüleg segítséget kért,hogy jöjjenek ide-Jisung pont nálunk volt egyébként-az araszával egy telefont alkotott és a füléhez emelte-Azt mondja,segítenetek kell,mert már egyedül nem bírom,Jisunggal néztük,itt tényleg baj van,ha kettőnköt hív-a társaság nevetésben tört ki,de Minhon láttam,hogy a segítségkérés igazából
valós,csak most ürügyként használta fel. Az arcára volt írva a fájdalom,de nem Felix szövege miatt,mert nem tudhassák,hogy tényleg baj van,hanem a probléma jelenléte miatt.

-Na és Jeongin mit mondott?-fordult Changbin a fiatalabbik ünnepelt felé,akit a vállánál át is karolt,Seungmin hihetetlen nevetéssel nézett a kisebbre,akiből úgyszintén kitört a röhögés,majd felmutatta a kezében lévő gombákat,amin mindenki csak vihogott,Hyunjinnal és Changbinnal az élen.

-Te komolyan hozattál vele gombát?-nézett rá hihetetlenkedve Chan,mire Jeongin csak bólogatni tudott a nevetéstől.

-Most komolyan szükség volt gombára?-kérdezte még mindig a levegőben tartva a zacskót,válaszul bólogatásokat kapott. Ezt még én sem néztem volna ki belőle,de jó csel volt részéről-De attól remélem az igaz,hogy fogunk enni-összeszűkített szemekkel nézett Jeonginra jelezve,hogy nagyon ajánlja,hogy tényleg egyenek.

-Igen fogunk,csak hyungnak elfogyott a gombája és az is szükséges a grillezéshez-Seungmin szemét forgatva ölelte meg a kisebbet.

Chan,Changbin és Minho adták át az ajándékokat az ünnepelteknek,akik a kanapé előtti részre ültek le a dobozokkal és bontották ki,közben mi a kanapén foglaltuk helyet és néztük a folyamatot,hogy mi lesz a reakciójuk. Én is most fogom először látni az ajikat,szóval a kíváncsiság ölt meg.

De vajon mi lehet az a nagy baj Minhonak?Tuti a céggel kapcsolatos,hiszen neki most az életében az játszik nagy szerepet. Nem hiszem jó ötlet lenne rákérdezni,főleg ilyenkor nem. Ezeket a gondolatokat félretettem későbbre.

Óriási bocsánat a héten lévő inaktivitásomért,az iskola az energiámat teljesen leszívja,4 órákat alszok és 2ig is kinyúlik a tanulásom,szóval ez így eltér a normálistól és a könyvre is kihat,amit nagyon de nagyon sajnálok,igyekszek posztolni,de a jövőhét nekem szabaaad és több időm is leesz!!!🩷