Nem volt kellemes reggel a csengőhangra ébredni. Nehezen fektápászkodva dörzsöltem szemeimet és próbáltam magamhoz térni,közben kezembe vettem a telefonomat,hogy meg tudjam nézni ki zavar ilyenkor. Pontosabban délkor. Nagyot néztem,ahogy megláttam az időt.

Közben meg még mindig szólt a telefonom,valaki nagyon türelmes. Anyukám volt az,meg se lepődtem egyébként. Hunyorítva nyomtam meg a zöld gombot és hangosítottam ki,ugyanis erőm az nem volt,hogy a fülemhez tudjam emelni a készüléket,mivel most az erőmhöz viszonyítva egy mázsa volt.

-Igen?-még én is megijedtem a rekedtes hangomtól.

-Szia drágám,mi történt a hangoddal? Jól vagy? Csak nem beteg lettél,mondtam vigyázz magadra-szerintem ehhez semmi hozzáfűzni való nincs,tipikus.

-Nem,ne aggódj,csak az éjjel az egyetemi bulin voltam és most ébredtem meg,de esküszöm jól vagyok-szerencsére nem látja,ahogy a szemeimre súly nehezedik és lassan csukódnak le.

-Na végre mozdulsz is ki a munkád mellett is. Eszel rendesen? Van elég pénzed?

-Van igen,ne aggódj és eszek is rendesen-a takarót magamra húzva bújtam vissza az ágyba a telefont a fejem mellet hagyva a kezemben és behunytam a szemem. Remélem nem alszok el.

-Gondolom. Szerintem jobban ismered a gyors ételek ízét,mint az otthon főttekét. Amúgy képzeld,Jake-nek lesz ott meccse,Szöulban,hogy mikor nem tudom pontosan,csak annyit tudok,hogy pár hét múlva. Remélem el tudsz jönni és akkor találkozni is fogunk tudni-nagy beleéléssel mesélt,közben szerintem főzött,mivel cserszegéseget hallottam és a gőzelszívót is bekapcsolta. Annál idegesítőbb hang szerintem nincs is,utálom,de amúgy hasznos,főleg ha odaég az étel.

-Ja igen,okés. Jake-el még beszélek erről aztán.

-Teszlek le,mert beszélni sincs erőd,ahogy hallom,na még aztán hívlak és te is hívhatsz azért-most tisztábban hallatszódott a beszéde,mint ezelőtt. Gondolom a válla és a füle közé volt beszorítva a telefon,szokásos.

-Oké oké,szia anyu,szeretlek.

-Szia kincsem,én is téged-azzal ki is nyomta.

Egy nagyot sóhajtottam,és pár perc után valahogy kikászálódtam az ágyból és mentem volna a konyhába,ha nem hirtelen álltam volna fel. A vérszegénységem miatt mikor hirtelen felállok elsötétül minden és kell egy kicsit várjak,hogy tűnjön el a feketeség.

A konyhában megittam egy pohár vizet,majd a fürdőbe csoszogtam,ahol a tükörbe néztem.

-Édes istenem-a szemeim alatt óriási fekete karikák voltak,a hajam úgy állt,mintha áram rázott volna meg,az ajkaim kiszáradva és a pizsamám pedig el volt csúszva,így az egyik vállam csupasz volt-Hát hogy nézek ki?-hajoltam közelebb a tükörhöz és jobban szemügyre vettem az arcom. Egy nagy pattanáson állt meg a tekintetem.

Mindenki azt mondja,hogy a pattanások nem arra vannak,hogy kinyomjuk őket meg hasonlók,viszont én azt nem állhatom,hogy egy óriási ott van az arcomon. Sose tudtam megállni,hogy ne nyúljak hozzuk. Most se történt másképp. Két perc múlva hűlt helye maradt a fehér fejének.

Amint végeztem a fürdőben és valahogy rendbe is szedtem magam,visszamentem a szobába,ahol újra szólni kezdett a telefonom. Hát ilyet ki látott? Az ágyamra esve vettem a kezembe és néztem meg,hogy ki hív. Meglepetésemre Jeongin volt az. Előre nem esett le,hogy miért hív,de aztán nagyot koppant.

-Oh,azt hittem nem fogod felvenni,mert alszol.
-Ja hát nyilván. Egyébként fél órája keltem,és most szedtem össze magam-egyet ásítottam,aminek következtében könnyek gyűltek a szemembe.
-Én tizenegykor keltem,mert az öcsém jött,hogy segítsek neki,na de akkor egykor ha indulunk az úgy jó neked?
-Persze. Hol találkozunk?
-Legyen az egyetem. Tehát az egyetemnél fél óra múlva.
-Tökéletes.
-Oké,akkor mentem öltözni,szia~~-azzal ki is nyomta a telefont meg se várva,hogy köszönjek el.

A szekrényem elé mentem,majd kinyitottam és gondolkodni kezdtem,hogy mi is vegyek fel. Egy bézs cargóra esett a választásom,egy fehér pólóval meg egy fekete cipzáros pulcsival,ugyanis ilyenkor mindig fázok a buli után.

Miután nagy nehezen átvettem a ruhákat,kifésültem a hajam és felköttem egy fehér scrunchie-val.

Mielőtt a cipőt húztam volna fel még ellenőriztem mindent,mint mindig,hogy minden megvan-e,aztán a cipőhúzás után bezártam az ajtót és indultam útnak. A liftben írtam Jeongin-nak,hogy elindultam.

Útközben meg eszembe jutott az éjjel,amit Minho mondott az autóban. Vajon még most is úgy gondolja? Áh,nem hiszem. Kiváncsi vagyok mi lesz a ma esti bulin. Egyébként eléggé fura lehet,hogy nyolc fiúval vagyok egy buliban,de egyrészt már megszoktam a fiúk társaságát,másodszor meg,hogy ők teljesen távol állnak azoktól a tipikus fiúktól,akik folyamatosan a lányokra hajtanak és nemcsak egyre.

Egyébként egészen meglepett,hogy engem is hívtak,hiszen Minho-n és Jeongin-on kívül nem igazán vagyok közel a többiekhez,szóval még szótlan és meghúzódó vagyok a társaságukban,de igyekszek felszabadulni.

Mikor odaértem a megbeszélt helyre,Jeongin már ott volt és várakozott. Ő sem néz ki éberebbnek nálamnál. A fekete karikák nála is jelen voltak,csakúgy,mint nálam. A fáradt szemein kívül nem látszik rajta,hogy éjjel bulizni volt. Egy bő farmert viselt,kék pulcsival,azon pedig egy táska volt keresztben a mellkasán. A fején egy kalap volt,ami minimálisan is,de takarja a nyúzott szemeit.

-Jól nézünk ki szombat nevében-elindultunk hát egy cukrászda felé,ahol, Jeongin elmondása szerint,ott készítik a legfinomabb tortákat.

-Mikor felébredtem kaptam egy szidást apumtól,még szerencsére tudnak a mai buliról,mert ha most szólnék,akkor tuti nem engednének el-mesélte kuncogva,mire csak megcsóváltam a fejemet mosolyogva-Egyébként-elhúzta a száját,de várt a válasszal-Tegnap,mikor mondtam,hogy Jisung és Felix bulija lesz ma,kifelejtettem Seungmint-tátott szájjal emeltem rá a tekintetem,de ő csak az arcát a tenyerébe temette-Annyira szégyelltem magam,igaz nem tudja,de akkor is-egy nagyot sóhajtott,ami után vonallá préselte ajkait.

-És mikor is van a szülinapjuk?-lefele sétáltunk a metróállomáshoz,ugyanis Jeongin állítása szerint egy kicsit messzebb van,és ilyen állapotokban nem találjuk jó ötletnek a gyaloglást. Megvettük a jegyeket és vártunk.

-Jisung-nak tizennégy,Felix-nek tizenöt és Seungmin-nek huszonkettő-nem lepődtem meg az első kettőn,ugyanis Minho már mondta,hogy ők ikrek,csak különböző anyukáktól. Ezen egyébként jót nevettem,akkor is,mikor visszaemlékeztem rá-Mi ebben olyan vicces?-felém fordult,miközben a jegyének a szélét tűrögette.

-Minho mesélte volt,hogy ők ikrek csak különböző anyától-a fejét kezdte el fogni. Szóval újat nem mondtam ezzel,igazából meg se lepődök.

Megérkezett a metró is,ahova be is léptük. Kerestünk ülő helyeket,amik egymás mellett voltak,de nem találtunk,szóval én helyet foglaltam egy idősebb néni mellett,míg Jeongin velem szemben egy iskolás mellé ült le,aki épp tanult. Akarata ellenére is belenézett a nyitott füzetbe és összeráncolt homlokkal kezdte el olvasni az anyagot.

Érdekesnek találta,mit ne mondjak,mivel a torokköszörülésemre figyelt fel,és amint tudatosult benne,hogy egyébként egy idegen füzetében olvasott,kínjában behunyta a szemét.

Két-három percnél tovább nem utaztunk. Intett egyet,hogy megérkeztünk,aztán szálltunk is le,majd a mozgólépcső felé vettük az irányt. Mindentől is kíméltük magunkat,ez ilyen,aki éjjel buliban volt.

Szótlanul sétáltunk egymás mellett,én bámészkodtam,és addig-addig,amíg meg pillantottam egy hokipályát,vagy szerintem az. El nem véve a tekintetemet böktem oldalba Jeongin-t,aki rögtön odanézett.

-Az ott egy hokipálya,igaz?-mutattam az ujjammal.

-Oh,igen-helyeselt,mire csak elmosolyodtam-Miért? Talán csaknem akarsz beállni a jégkorong csapatba?-nevetett.

-Jaj én nem,a testvérem fog itt játszani fogalmam sincs mikor,viszont most tudom,hogy hova kell jöjjek-egy o-t alakított ki a szájával reagálásul.

-És onnan nem messze van az a cuki,ahonnan fogjuk a tortákat venni-egy átjáróhoz értünk,ahol rengeteg ember volt,és szerencsénkre pont akkor váltott át a lámpa zöldre,így a tömeggel haladtunk keresztül az átjárón. Mondandóján elmosolyodva sétáltam az utat nézve-Most mi az?

-Semmi,csak cukinak szólítják az öcsémet is-összehúzta a szemöldökét.

-Cukinak? Annyira aranyos vagy mi?-nevetett saját kérdésén.

-Jaj nem,csak régebb sokat használta a cukor kifejezést,mindenre azt mondta,hogy cukor,ami tetszett neki,így ráragadt ez a becenév. Mindenki így ismeri é szólítja őt,még az edzője is,a rendes nevén alig ismerik,csak a közeliek. Engem is úgy ismernek,hogy cuki tesója-magyaráztam,közben meg is érkeztünk a cukrászdához.

-Oh,wow. És mi a rendes neve?-benyitott az ajtón,engem előre engedve sétáltunk be.

-Jacob-a helyiségbe beérve ámulattal néztem a pult alatti kirakatot,ugyanis rengeteg sütemény volt kirakva,tényleg nagyon sok,egymás hegyén-hátán. Tudni illik,hogy én édes szájú vagyok,de durván,főleg mikor jó az étvágyam,rengeteg édességet meg tudok enni. Szeretek sütni is emiatt,persze vannak olyan időszakaim,amikor egyáltalán nincs étvágyam,és ez inkább suli időben fordult elő a sok stressz és szorongás közepette,szóval olyankor még erőm se volt,nemhogy életkedvem.

Miután végeztünk bent,egy nagyobb tortával sétáltunk ki,miközben meséltem a nevünk eredetét,miszerint a nagytatánk adta nekünk,mivel ő félvér,így szeretett volna ő elnevezni minket.

A torta egyébként fehér alapon színes cukorszálakkal volt meghintve és eprek voltak még díszelemként rajta. A az íze is elvileg epres és belül még,elmondásuk szerint,vannak félbevágott eperdarabok. Már alig várom,hogy megkóstoljam.

Alig tettünk meg pár lépést a cukrászdától,amikor a gyomrom hangosan jelezte,hogy én a mai nap konkrétan nem ettem egy falatot se. A mellettem sétáló jó barátom mindentudó mosollyal nézett le rám,mire vonallá préseltem az ajkamat,mivel eléggé kínos szituba hoztam magam.

Csendben sétáltunk egymás mellett,viszont Jeongin-on láttam,hogy egy úti célt követ,mivel eléggé bátran szedte a lábat kezében a tortatartóval.

-Szerinted mennyire fognak megnézni,ha egy tortával érkezünk be egy étterembe?-szegezte felém a kérdést vigyorogva rám se nézve. Összeráncolt szemöldökkel reagáltam kérdésére. Meglátta az arcomat,csak vigyorogni tudott megvillantva ezzel a gödröcskéit.

-Megvoltam kérdezve azzal kapcsolatban,hogy megyünk-e enni? Vagy,hogy hova? Csak,mert nem emlékszek-egy kényszer mosollyal társítva tettem fel a kérdéseket neki,amin csak megcsóválta a fejét.

A város ezen része sokkal zajosabb,nagyobb a nyüzsgés,ami miatt már az elejétől kényelmetlenül éreztem magam,amit Jeongin észre is vett,és kerültük a nagyobb tömegeket. Ez kivételesen jól esett.
Mindig is ki szerettem volna próbálni a nagy városi életet,hogy valóban milyen is attól függetlenül.hallottam hideget-meleget az emberektől,hogy milyen lehet egy nagyobb városban élni,de nekem még ezelőtt tapasztalatom nem volt.

Én is egy eléggé forgalmas részen kaptam lakást,viszont ezzel nem futhat versenyt,bár nincs messze a két negyed,mégis a különbségek eléggé látványosak és érezhetőek is,mivel eddig vagy öt ember is nekem jött,majd szitkozódva ment az egyik tovább. Égig szökött szemöldökökkel néztem utána,majd Jeongin-re,aki csak vigyorgott,persze amiért viccesnek tartotta a reakciómat,ő is szúrós szemekkel nézett vissza az illetőre. Nem vagyok ehhez egyáltalán hozzászokva,mivel én a családommal egy nyugisabb helyen éltünk. Teljesen más világ a két hely. És annyira örülök,hogy volt lehetőségem megtapasztalni,hogy milyen is városon élni.

Fél óra elteltével egy étteremben találtam magam,szemben Jeongin-nal,aki az étlapot bújta,hiába már tudta,hogy mit szeretne enni. Én viszont választani képtelen voltam a sok ételkínálatból.

Mindig is rossz voltam abban,ha két dolog közül,legyen szó bármiről,választanom kellett,kivéve,mikor biztos voltam benne már az elejétől,hogy mit akarok. Mindig is féltem,hogy talán rosszul választok,vagy valami nem úgy fog összejönni,ahogy azt szeretném,de változtattam a gondolkodásmódomon,ami az életre irányuló nézőpontom is fordulatot vett. Minden okkal történik,és az az ok az én javamat szolgálja.

Amióta így gondolkodok,könnyebben mennek a dolgok az életemben és a pesszimista énemet kezdte beelőzni az optimista rálátásom minden egyes dologra az életben,aminek meglehetősen örülök.

A kiszolgáló is már megérkezett mielőtt még tudtam volna választani,így pár kínos percet állva az asztalunk mellett végül Jeongin bemondott helyettem egy menüt,amit fel is jegyzett a csávó féloldalas mosollyal az arcán,majd elvéve tőlünk az étlapokat temettem bele az arcomat a két kezembe. Jeongin csak nevetni tudott,hogy mennyire béna is tudok én lenni,amin természetesen meg se lepődött,mivel az elmúlt hónapban jól ki tudott ismerni.

-Egyébként-komoly tekintettel nézett rám. Letette az evőeszközét a tányér mellé,miután rájött,hogy még túl forró az étele ahhoz,hogy neki kezdjen enni. Már félek a kérdéstől,hiszen nem gyakran vetett rám ilyen pillantást. Az alsó ajkamat beharapva vártam,hogy megszólaljon-A bulin Minho autójában-teljesen ledermedtem már attól,ahogy elkezdte mondandóját. A kezem a levegőben megállt,a szíven hevesen kalapálni kezdett,akaratom ellenére is forróság öntött el és biztos,hogy nem a meleg étel miatt. Éreztem,ahogy az arcomat elönti a pír-Valamit megzavartunk,igaz?-idő kellett,míg felfogtam a kérdését és egy épkézláb,elfogadható választ tudtam kreálni,vagyis próbálkoztam.

Jeongin az asztalra,mindkét kezével felkönyökölve várta a válaszomat,amit egyébként biztosan tudott,vagy ha nem is tudta,de sejthette,gondolom. Egy nagyot sóhajtottam,mire kérdő tekintettel mutatta,hogy várja a válaszomat.

-Hát-a tarkómat megvakarva szorítottam ösze az ajkaim,majd elengedtem magam és beesett vállakkal néztem az asztal jobb sarkát-Csak-nem tudtam ennék többet mondani,hiszen még a történtek hatása alatt voltam,még huszonnégy óra se volt eltelve azóta. A szemébe nézve farkasszemeztünk,majd egy nagy levegőt véve szedtem össze minden gondolatomat,még mindig csak próbálkoztam,de nem éreztem azt,hogy tudnék most erről beszélni,de az egyetemista társamat ismerve nem fogja ezt csak úgy hagyni-Nem tudnánk másko-

-Nem-ki gondolta volna. Elhúztam a szájam egyik szélét,majd az egyik kezemet az asztalra helyezve kezdtem el enni. A fejét csóválva sóhajtott egyet és hihetetlenkedve nézett rám,viszont látszott rajta,hogy azért megérti a helyzetemet,így nem nyaggat tovább,ami miatt hálás vagyok neki.

-Egyébként annál többet nem tudok az egész buliról,hogy lesz és kész-Jeongin az ujját felemelve jelezte,hogy várjak,mivel épp lenyelni készül a szájában lévő falatot és utána kapok választ.

-Igazából ez egy meglepetés buli,ugyanis ők hárman úgy tudják,hogy nem lesz megtartva,már nem is tudom mit mondtak-gondolt vissza,viszont tényleg nem emlékezett,így folytatta tovább-Minden évben rendesen tartottuk,de ezt valahogy másképp szerették volna megünnepelni a hyungjaim. Minho hyungnál lesz egyébként-a szívem a név hallatán egy ütemet kihagyott,az alsó ajkamat beharapva próbáltam nem kimutatni a zavarba jövésemet-Minho hyung azzal az ürüggyel fog minket magához hívni,miután végeztek a díszitéssel,hogy segítsünk neki,de hogy mit fog nekik mondani,fogalmam sincs,de mi előbb ott leszünk,és így lesz a meglepi-a végét egy gödröcskevillantó mosollyal zárta.

Egy "o" alakot alkotva ajkaimból reagáltam. Igen kitervelt és eszes megoldás,kiváncsi vagyok hogyan fog elsülni.

-És az ajándékuk mi lesz?-az utolsó falatot faltam be,miután megtöröltem alaposan a szájam szalvétával kérdőn pillantva az előttem lévőre,aki már előttem végzett az evéssel.

Kuncogni kezdett a kérdésem hallatán,talán valami vicceset vettek nekik,vagyis biztosan,másképp nem nevetne. Komoly és egyben arccal néztem rá várva a választ a kérdésemre.

-Majd meglátod-sokat megtudtam,mit ne mondjak,de hát kiszedni most belőle,hogy mit is kap a három barátjuk szülinapjuk alkalmából,nem fogom tudni azután,hogy én sem adtam választ az ő kérdésére.

Felálltunk a helyünkről,és a tortával együtt mentünk fizetni ki az ebédünket. Rég ettem ilyen jót,tényleg nagyon jól esett és áldom Jeongin-t ezért. Miután kis sorban állás után végre kifizettük a kajákat,a metróállomásra sétáltunk némán egymás mellett.

Gondolkodtam,hogy elmondjam ami az autóban történt a tegnap,gondolkodtam,hogy nem az a megfelelő hely arra,viszont azon voltam,hogy úgysem fog meglepődni,vagy csak egy kicsit,kivel biztosan számított rá. Ahh,nem tudom.

-Bevallottuk egymásnak az érzéseinket-eddig tartott az én kis titkom Jeongin előtt,aki egy "o"-t formálva a szájából reagált. Nem látszódott rajta a nagy meglepődöttség,szóval biztosan tudott erről az egészről. Minden porcikám azon izgult,hogy mit fog mondani,mi lesz a reakciója. Persze ebbe semmi rossz nincs,hogy két fiatal egymásnak bevallják az érzéseiket,sőt,a világ egyik legszebb jelenete,aminek természetesen megvan az ára. De ez sokkal másabb,hiszen Minho ahelyett,hogy az irodájában dolgozna,mivel az apja jelenlétének távolsága miatt így most ő főnökösködik,velem van a pultnál azzal az ürüggyel,hogy csak segít. Ez nekem már feltűnt,viszont erre tegnap este az autóban jöttem rá. Tudom,hogy mi egy főnök feladata,és ez az egész eléggé egyértelmű.

-Ki gondolta volna-csóválta meg mosolyogva a fejét,miközben a mozgólépcsőre álltunk,ami levitt minket a metróállomáshoz-Annyira nyilvánvaló volt mindkettőtök egymás iránti érzései,hogy hülye kell lenni ahhoz,hogy valaki ne vegye észre-szemforgatva fordultam neki hátat egy lépcsőfokkal lennebb-De örülök ennek,tényleg-nem láttam őt,de hallatszódott,hogy mosolyog,ami engem is mosolygásra késztetett-Bár nem gondoltam,hogy pont akkor fogja elmondani,mert biztos voltam abba,hogy ő teszi meg az első lépést,te túl gyáva vagy-összeszűkített szemekkel fordultam felé,viszont csak nevetni tudott.

Amint leértünk,a nagy tömeg felé vettük az irányt,egy óriási sóhajjal indultam meg Jeonginnal az oldalamon.

Mikor megálltunk,motyogott valamit az orra alatt,de amikor visszakérdeztem,egy "semmi"-vel letudta. Nem vertem nagy dobra,ráhagytam.
De bárcsak hallottam volna.

Úristeeeen,nem akartam ennyire kihúzni ezt a részt,eddig ez a leghosszabb,remélem nem bánjátok:3
Mostanában elég sok ihletet kaptam,amit lehet észre is vettetek a gyakoribb részek posztolásából,én ennek meglehetősen örülök!!!🩷