—Ethel! Nyugodj már meg, ne húzz el! Hallod? -bosszankodott Keeth, miközben sétáltatta a fiatal Bernáthegyit. Kuncogtam rajta. Mindig megjárja Ethellel, hiába mondom neki, hogy nyávogni fog miatta. Ilyenkor csak az orrát felhúzva 'bizonyít', végül pedig mindig hallom, hogy vitatkozik vele. Megsimítottam Jasper fejét, majd vigyorogva néztem Keeth bénázását.
—Nem szeretem ezt mondani, de én megmondtam. -vontam meg a vállam, mire a szemeit forgatta. Gúnyosan imitálta a nevetését.
—Ha. Ha. Ha. Még hogy nem szereted. Pedig elég erős szokásod, Aranyom. -nyalta meg ajkait, mire elnevettem magam. Mindig megnyalja ajkait, ha ideges, izgul vagy éppen ironizál. Szerintem ez egy nagyon aranyos tulajdonsága. Szemeit mosolyogva tartotta rajtam, de tekintete elkomorodott, mikor a csuklómhoz ért. Eltakartam a másik kezemmel, mert ebben a csodás Szeptemberi időben nem hoztam pulóvert. Igen, Katelyn Hawn miért is gondolkodna előre? Hiszen nem szokott olyat.
—Mutasd. -jött közelebb Keeth, de én inkább folytattam a sétát Jasperrel. Ő nem is értette, mi van. Szegény öreg fiú, rákos.. De mozgásra van szüksége, ezért napi szinten kihozom sétálni. Jót tesz neki, de biztos nagy fájdalmai vannak. Annyira sajnálom..
—Katelyn Hawn! Azonnal állj meg! -hallottam Keeth tekintélyt parancsoló hangját, mégis gyorsítottam a lépteimen. Nagyon nincsen kedvem most erről beszélni vele. Félreértés ne essék, nagyon megbízok Keethben, de egyszerűen ezt nem tudom még elmondani érzelmek nélkül. Utálok mások előtt sírni. Igaz, hogy Keeth látott már a legrosszabb napjaimon is, sőt. Még a leges-legeslegrosszabbakon is. De most nem leszek gyenge. Ettől az évtől kezdve egy határozott nő leszek.
Ez az elméletem körülbelül addig tartott, amíg haza nem indultunk a menhelyről.
—Katie..-sóhajtottam, mikor meghallottam Keeth nyugtató hangját. Nem is kellett több, azonnal megtörtem előtte.
—Az egész olyan gyorsan történt. Anyáék elutaztak, Amanda a barátnőjénél alszik, ezáltal miénk az egész ház. Egyből bulit akart csapni, de én nem akarok Anyával újra vitatkozni valamin. Nem tetszett neki, hogy nekem nem tetszik az ötlet, ezért megragadta a csuklómat és nekem ez nem tetszett, de ahelyett hogy neki pedig ez nem tetszett volna, elengedte a csuklómat, majd úgy beszélt, mintha nem is értené, hogy tehetett ilyet. A csuklóm is fáj, de nem annyira, mint az, hogy a bátyámmal ilyen rossz kapcsolatot ápolunk. -hadartam el, miközben hevesen gesztikuláltam a mondandóm mellé. Sós könnyek kezdtek folyni az arcomon, de gyorsan le is töröltem őket. Keeth egy ideig nem szólt egy szót sem, ezért rápillantottam, hogy minden rendben van-e vele. Teljesen le volt fagyva.
Mellékesen mondom, hogy éppen sétáltunk haza. Csoda, hogy nem ment még neki semmilyen oszlopnak vagy embernek.
—Mondj már valamit. -sóhajtottam gondterhelten, miközben a számat harapdáltam. Mások a körmüket rágják, és azt tekintik rossz szokásnak. Én a számat harapdálom. Egyszerűen ha izgulok vagy ideges vagyok, észre sem veszem, hogy már megint kezdem.
—Mi van? Kinek mi nem tetszett? -nézett értetlenül maga elé, majd gyors reflexből lehajolt, hogy a járdára belógó ág ne csapja fejbe.
—Hát nekem nem tetszett a buli ötlete, Dennek pedig az nem tetszett, hogy nekem nem tetszik az ötlete.
Ezért megragadta a csuklómat ami nekem nem tetszett, de ekkor már nem az én nemtetszésem nem tetszett neki, hanem a saját viselkedése. Érted? -hadartam el egy szuszra újra, de Keeth megint nem válaszolt. Megforgattam a szemeimet.
—Magyarul, nem akartam bulit, ő meg de és erőszakot alkalmazott felém. -sóhajtottam unottan.
—Jaa, vágom! -örült magának, mire gúnyosan elmosolyodtam.
—Jaj, de örülök neki, Keethy baba. -fontam keresztbe a karjaimat, mire elröhögte magát.
—Keethy baba. Úristen! -nevetett.
—Befejezted? -néztem rá. Nem kellett volna. Még világosabb volt, ezért tisztán láttam a nevetéstől vöröslő arcát. Elkapott a nevethetnék, végül mindketten a földön fetrengtünk.

                                     ·•₪•·

Félúton Keeth lefordult a saját utcájába, így egyedül folytattam utamat. Már az utcánk elején hallottam valami oda nem illő zajt. Ám amikor a házunk elé értem, nagyon mérges lettem. Megmondtam Denisnek, hogy ne csapjon bulit, mert végünk. De hát pont a húgára hallgatna ez a mamlasz is. 
Hangosan csaptam be magam mögött az ajtót, de a hangját elnyomta a dübörgő, zenének nem nevezhető valami. Tekintetemmel végigpásztáztam a konyhát, de ott nem találtam a testvéremet. A nappaliba vettem hát az irányt, ahol meg is pillantottam az asztalon állva. Annak az asztalnak üveglapja van! Mi a frászt csinálok, ha eltöri ez az idióta? Ahogy elnéztem, volt benne alkohol, de nem annyi, hogy ne emlékezzen majd a ma este történtekre.
Ahogy az emberek közt furakodtam, olyan irdatlan alkohol és cigaretta szag keveréke csapta meg az orromat, hogy azt hittem, menten oda rókázok.
—Denis Keith Hawn! -háttal állt nekem, így nem is hallhatott. Karbatett kezekkel vártam, amíg észrevesz. Egy haverja felém mutatott, mire Denis is felém fordult.  Megmerevedett a mozdulatában, majd a íriszeimbe nézett. Nagyon mérges voltam. Hogy lehet ennyire felelőtlen?
—Denis Keith Hawn, mégis mi a frászt képzelsz, mit csinálsz?! -túlordítottam végre a zenét, legalábbis azt hiszem. Vagy szimplán leolvasta a számról, mit mondtam neki, mivel leugrott az asztalról, amitől belül megkönnyebbültem. Ha összetörte volna, én is összetörtem volna őt.
—Chill, húgi. Ez csak egy buli. Inkább igyál te is. -tartotta felém a kezében tartott poharat. Csak azért nem csaptam ki a kezéből, mert nem akartam felmosni. Bár úgyis kell majd.. Szimplán kivettem a kezéből a poharat, majd a mellettem álló kezébe nyomtam.
—Ne már! Az olyan finom volt! -nézett utána szomorúan. Kezdtem egyre mérgesebb lenni.
—Téged komolyan csak ez izgat? Egy hülye ital? Nőlj már fel! Ha valami eltűnik vagy eltörik, ne adj isten, elromlik, akkor mindkettőnknek annyi! Felfogtad? Keith! Felfogtad?! Hm?! -ökölbe szorítottam a kezeimet. Ha kiabálok, ezt szoktam tenni. Emellett, csak akkor szólítom a második nevén, ha nagyon mérges vagyok rá. Szóval egy héten legalább hétszer.
—Jaj, hagyjál már, tökéletes Katelyn! Annyira elegem van abból, hogy folyton irányítani akarod az életemet! Idősebb vagyok nálad és el tudom dönetni, hogy mit akarok csinálni! Unom, hogy mindig, mindenhol ott vagy, hogy nem tudsz szórakozni, emiatt másnak sem hagyod! Fejezd már be a rinyálást! -vágta a fejemhez bántó szavait. Megérintett a mondandója, de nem mutattam ki. Csak jött az, amit a legkevésbé sem vártam tőle.
—Ittál te valaha úgy, hogy berúgtál miatta? Csak egy kicsit? Nem! Aludtál már úgy a barátnődnél, hogy Anyát nem kérdezted meg? Nem! Egyáltalán volt már olyan alkalom, hogy kiléptél az ajtón Anya engedélye nélkül? Volt már barátod, akit szerettél? Volt már, hogy elmentél egy bárba vagy egy buliba? Cigiztél már? Egyáltalán elvesztetted már? Nem, nem és nem! Hallod, amit mondok? Mindig csak azon kattogsz, hogy mi lesz, ha..? Gondolj már kicsit arra, hogy mi a jó most, és nem a későbbiekre! -ordítozott velem. Könnyek gyűltek a szemeimbe. Igaza van, mégsem vártam, hogy ezt csak így, ilyen aljas módon a fejemhez vágja. Közben valaki levette a hangerőt, ezért a veszekedésünket is mindenki jól érthette.
—Valóban nem, Keith. -kezdtem nyugodt hangon, miközben lefolyt az első könnycsepp az arcomon.
—De te azon kívül, hogy arra gondolsz, mit NEM csináltam még, és milyen "rossz" dolgokat csinálok veled vagy másokkal folyton, arra miért nem, hogy ki miatt? Érdekel? Gondoltam.
Tudod, drága Édesanyánk kilencedik óta. KILENCEDIK ÓTA pórázon tart! Érted te ezt? Elmúltam tizennyolc! Rohadtul elmúltam! Mégis be vagyok ide zárva, napi 8-9 órát vagyok a városban, akkor is csak elintézni a sulit és a munkát! A maradék 15-16 órában tudod mit csinálok? Prezentációkat, beadandókat, itthon segítek a háztartásban emellett játszok a húgunkkal, eszek, iszok és alszok! Mint egy beprogramozott robot! Hogy voltam-e részeg? -felnevettem- Dehogy voltam! Nem voltam hülye bárokban és eszméletlen bulikban, nem aludtam a barátaimnál, nem léptem ki a házból Anya vagy Apa engedélye nélkül, nem cigiztem, nem drogoztam nem volt még barátom és nem, nem vesztettem el!
Miattad! Miattad van ez az egész cirkusz! Te vagy a rossz gyerek a családban, aki a múltban csinált valami hülyeséget, amit Anya nem akar, hogy én is elkövessek! Mondd el! Mondd el, hogy mi a francot csináltál! Milyen rohadt hülyeség miatt élek FELNŐTT NŐKÉNT úgy, mint egy tizenhét éves? Hm? Mondd már! KEITH, MIÉRT KELL MIATTAD SZENVEDNEM? AMANDÁNAK MIÉRT KELL MAJD?! -annyira mérges voltam rá, hogy az hihetetlen. Ő aljas módon vágja a fejemhez, hogy mit nem csináltam, hogy tulajdonképpen kimaradtam a jó dolgokból. Akkor talán van némi jogom ahhoz, hogy számon kérjem az elmúlt öt évben zajlódó események okát. Azt a kis hibát, amit elkövetett és ami miatt nekem kell úgy élnem, mint egy Úri kutyának. Mert nem éheztetnek, hanem pórázon tartanak. Azt pedig akármilyenről is legyen szó, kutyákkal szokták megtenni.
Nem válaszolt semmit, csak a könnyáztatta arcomat fürkészte.
—Semmi közöd hozzá. -mondta szárazon. Gúnyosan felnevettem.
—Nagyobb közöm van hozzá, mint hinnéd. -néztem mélyen íriszeibe, majd elkaptam a tekintetem.
—A bulinak vége! De mindenki segít takarítani, mert aki elmegy, azt visszarángatom és felnyalatom vele azt a rohadt, alkoholtól nedves padlót! Gyerünk! -tapsoltam kettőt. A tömeg ijedten felbolydult, majd mindneki tisztítószereket keresett.
—Te pedig, Keith. Ne fáradozz, nem kell hozzám szólnod. A végén még kitekerem a nyakad. -mentem volna el, de még vissza fordultam.
—Ja és.. köszi a karkötőt! Baró! Az lesz a legviccesebb, ha nyolc napon túl gyógyuló lesz majd. -mutattam fel mosolyogva a karomat, amit megszorított. Nagyon fájt, hogy ilyeneket vágtunk egymás fejéhez, de nem hagyom, hogy ő ócsárolja az én életem, mert az övé sem kifogástalan.
—Nem tennéd! -nézett rémülten íriszeimbe. Megvontam a vállam.
—Tudod, ellentétben velem, te rengeteget járkálsz idióta bulikba, emiatt nem is ismerhetsz annyira. Ebből csak azt akarom kihozni, hogy nem tudodhatod, hogy mit tennék és mit nem. -kacsintottam rá, majd mentem felügyelni a takarító embereket. Muszáj felhagynom ezzel a kígyó viselkedéssel. De akkor is azt kell mutatnom neki, hogy nem vagyok már az, aki egy szavától sírni kezd.
Pedig még mindig az vagyok.

☆
Sziasztok! Végre meghoztam a második részt is! Nagyon be vagyok zsongva, hogy milyen véleményetek van a sztoriról, szóval szívesen meghallgatom!
ℤ𝕝𝕖𝕖
★