Sziasztok! Oké, értem igen, ti nem. Mi a fenét csinálok? Úgy döntöttem, hogy írok egy nyúlfaroknyi(napersze) Tom Hollander ficet(ötnapnyimunkát), mert imádom, és sokkal több figyelmet érdemel. Ebben az évben egy tucat filmben szerepelt, amik szinte mind díjakat, meg jelöléseket kaptak, és még sorozatokban is. De úgy tényleg nagyon sokat. Mellesleg mikor megláttam a Borhap filmben, hát hogy ismondjam. Ha nem lennének gátlásaim felsikítottam volna. Aztán a Bird Boxban (SPOILER kb kiabáltam a képernyővel, hogy ne legyél goni plííz ne legyél goniii!!!!) Szóval általánosságban nagyon oda vagyok érte, és este jött egy ötlet, és gondoltam, miért ne. Megerősítettem magam abban, hogy sokkal jobb, ha azt írom, amit akarok, és most ehhez volt kedvem. A zöld szemeihez volt főleg kedvem. Nagyon is. Mindegy. Kellemes olvasást, ha esetleg... Bár meg tudom érteni, hogy valakit nem érdekel a nyáladzás egy ötvenes pasi után. Nevermind. Befogtam. Hivatalosan is megbolondultam.  

_______________________________________________________________________________

(A felsőindexel jelölt részek fordítása lent található)

Ahogy megéreztem a friss levegőt, és a tüdőm feltöltődött vele, majd az orromat megcsiklandozta a kellemes mentaillat, akkor ébredtem rá, hogy nem otthon vagyok. Kinyitottam a szemem, amibe a kaliforniai napkelte fényei szöktek. Mikor kinyújtóztam volna, ért el a felismerés, hogy teljesen meztelen vagyok. Sebesen magamra húztam a takarót, miközben a Parti-hegységből a hajnali szél ébresztette fel a bőrömet, akár egy hideg simogatás.

Ahogy körbe néztem, egy luxuslakás falait pillantottam meg, és a hálószobából nyíló teraszon át San Joaquin-völgy termőföldjeit. Egy a hegyekben lévő, eldugott nyaralóban lehettem. Próbáltam visszaemlékezni a tegnapestére, de az agyam egyszerűen képtelenvolt előhívni a mélyre ásott emlékeket. Ahogy felültem, kissé bevertem a baldachinos ágykeretbe a fejem, ami még jobban gátolt benne, hogy az agyamat munkára fogjam. A plafonról lehulló selyemfüggönyök között hiába kerestem a ruháimat, semmit sem találtam. Feláltam, és hirtelen egy ovális alakú, fakeretes tükörrel találtam szemben magam. Hirtelen kezdtem értékelni a perceket, amiket tornázással töltöttem. Akárkinek a házában is voltam, nem sokat panaszkodhatott. Pedig nem vall rám az ilyesmi. Minden esetre nem választhattam olyan rosszul, hiszen az illető igen gazdag lehet.

Hirtelen eszembe jutott, hogy hiába volt részem kevés ilyen, „Egyéjszakáskaland"-ban, ezeknek is van saját forgatókönyvük. Aki hamarabb ébred ír egy cetlit, vagy hasonló, és aki később, annak illik minélhamarabb elhúznia a csíkot. Ennek rendje szerint kellett viselkednem.

Odafutottam az ágy másik oldalához, de sehol semmi. Nincs kis papír, se cetli, se szerelmeslevél. A táskám, és a ruháim is lábat növesztettek. Biztos egy seggfejjel hozott össze a sors, mint mindig.

Mivel nem jutottam semmire, tovább kellett kutatnom, és felfedeznem a ház többi részét, hátha megtalálom a cuccaimat. Mikor a nyitott tervezésű hálószoba végéhez közeledtem, megpillantottam egy nappaliszerű helyet, de csak egy pillantást vethettem rá, mert hirtelen furcsa hangok jöttek kintről.

- Biztosan itt lesz valahol – szólt egy férfi hangja, brit akcentussal.

- Ajánlom Tom, ajánlom – hangzott egy ideges, karcos nő.

Lassan hátrálni kezdtem, és fel kellett ismernem, hogy bajban vagyok. Ha a „lovagom" neje itt talál így, annak nem lehet jó vége. Nem szívesen vetnék véget egy házasságnak sem, sőt ha magamnál lettem volna egy nős pasi sem verhetett volna át. Itt viszont már nem volt mit tenni.

- Itt lesz! – kiáltotta a férfi, felém közeledve, míg én értetlenül azon igyekeztem, hogy minél szorosabban magamra kössem a takarót.

Egyszer csak egy hamvashajú, jóképű férfi rohant felém, izgatottan.

- Te mit keresel még itt? – förmedt rám, miközben gyorsan magragadta a derekam és betuszkolt a gardróbba.

- Mi? – nyögtem kíváncsian, míg ő a kezembe dobta a ruháimat.

- Öltözz fel – adta parancsba komoly arckifejezéssel, és én csak bólogattam. – És kuss! – csukta rám az ajtót.

- Kuss? – kerekedett el a szemem. – Kuss. Ez a pali nem tudja, hogy én ki is mehetek innen, ha akarok – grimaszoltam magamban. Ők meg odakint veszekedtek. Ez a férfi magára vessen, ha lebukik. Már nem is sajnálnám.

- Meg is van – mondta az alak büszkén.

- Olyan fura illat van itt. Te nem érzed? – gyanakodott a nő.

- A takarítónőnek új kölnije van. Tőled kapta karácsonyra – magyarázkodott a „férj." – Nem emlékszel? Bár, nem tudom minek adtál neki bármit is, ha kétszer találkoztatok.

- Igazad van. Szerencsédre nem késtem le a gépet. Azért nem árt, ha átöltözök – hallottam, ahogy a gardrób felé lépett, és összehúztam magam.

- NE! – vetette magát a Tom nevű férfi. – Azt üzente Mrs. Graham, hogy ez a ruha a kedvence. Nem akarsz neki csalódást.

- Tényleg? – kuncogott a nő. – Akkor isten ments, hogy levegyem. – távolodtak a léptei. – Gyere, kísérj ki. Aztán rakj rendet, ha lehet. Ha megérkezünk, nem akarom, hogy ilyen látvány fogadja. Hülyeség volt rábeszélni az építészt erre a nyitott halóra – szavalta a nő, ahogy mindketten kisétáltak, és én végre kaptam levegőt. El is felejtettem megmozdulni, így még mindig összekuporodva lapultam a takaróban.

Mire összeszedtem magam, és felálltam, már megint közeledett valaki a gardróbhoz. Tom volt az, aki ridegen nyitott be, lihegve.

- Eléggé nagy magyarázattal tartozol – nézett rám bűntető szemekkel. – Mondtam, hogy délre menj el – osztott ki idegesen.

- Hé, azt sem tudom, hogy hol vagyok, és te ki vagy, örülhetnél, hogy mostanra felébredtem – vágtam vissza, mire még fehérebb árnyalatot vett fel az arca.

- Várj, várj, várj, várj – dörzsölte meg szemét. – Te nem emlékszel semmire? – kérdezte olyan komoly hangsúllyal, hogy megfagyott bennem a vér.

- Persze, hogy nem. Seggrészeg voltam, de most, hogy már magamnál vagyok, szeretnék minél hamarabb elmenni – hajtottam vissza az ajtót, hogy végre felvehessem a ruhámat.

- De nem voltál szétesve, ezt nem értem – dőlt a falnak, míg én belebújtam a nyitottvállú, kötött ruhámba.

- Nem bírom jól a piát, de a szülinapján mindenki szokott inni – magyaráztam.

- Mi? – csapta tenyerével a falat. – Egy szóval sem említetted, hogy szülinapod van. Miért? – nézett be az ajtó résén, majd megpillantva, hogy még nem vagyok teljesen kész, gyorsan visszahúzódott. Azért kellett egy mély levegőt vennie.

- Valószínűleg nem tetszett volna a szám - haraptam az ajkamba. – Egyáltalán te hány éves vagy? – méláztam el hirtelen, hiszen eddig bele sem gondoltam, hogy ő akár az apám is lehetne, jobban belegondolva.

- Öhm – sóhajtott. – Mindegy – zárta le a dolgot könnyedén. – Ugye nem fogsz beperelni, vagy ilyesmi? – fordult felém, mikor kisétáltam, a hajamat igazgatva.

- A nevedet sem tudom – mosolyodtam el. – De ha hívsz nekem egy taxit még egy szerződést is írok róla, hogy nem – motyogtam, és ő gyengéden elmosolyodott. A smaragdzöld szeme úgy csillogott, akár egy igazi drágakő. Kezdtem megérteni, hogy miért őt választottam az este.

- Sajnos itt nincs térerő, szóval ha nem bánod, inkább hazaviszlek – felelte magabiztosan, mire én biccentettem. – De! – dermedt meg, a nappali felé mutatva. – Előtte kávé. Ugye kérsz kávét?

- Legyen.

Sosem gondoltam volna, hogy valaki, aki ennyire gazdag magának csinálja a kávéját. Talán nagyon szenvedélyes, ha róla van szó. Bár, még az sem ötlött bennem fel, hogy miből ilyen gazdag.

Odasétált a nappali mögött lévő fél-konyhához, ahol a többi divatos bútor között ott éktelenkedett egy hatalmas kávéfőző gép.

- Espresso, cappuccino, machiato, vagy, ha csintalan akarsz lenni, risretto? – pillantott felém kéjes tekintettel, és ekkor jöttem rá, hogy éppen próbál újra elcsábítani? A felismerés hatására megakadt a torkom, és kénytelen voltam köhögni.

- M-melange? – próbáltam érthetően kinyögni mit akarok, míg ő a gép mellé lépve próbálta megfejteni.

- Melange? Egy ínyenc! Quelle belle âme tu as. Pas seulement jolie mais futé1 – mondta halkan, de kimondottan mézes hangon a francia szavakat, amikből egy parányit sem értettem meg. Félmosoly kúszott az orcámra.

- Francia?

- Oui, je parle français. Et il s'avère que vous ne pouvez pas le comprendre. Mon amour2 – mosolyodott el, miközben beállította a gépet. Olyan folyékonyan beszélt franciául, hogy mintha csak levegőt vett volna. Ahogy az idegen, egzotikus szavak elhagyták a dús ajkait, furcsa derű járt át. – Les choses que tu as dites hier m'ont fait réfléchir. Et en fait, je suis vraiment content que tu sois resté3.

A gép hangosan dorombolni kezdett, és kissé ijedten léptem hátra, mire ő gyorsan, de mindennél udvariasabban megérintette a derekam, ami abban a pillanatban megóvott attól, hogy a hátamra essek, a nyolc centis magassarkúmban, - ami tegnap még jó ötletnek tűnt.

- Köszönöm – pihegtem és ő lovagiasan bólintott, túlságosan lassan húzva el a karját a csípőmről.

- Tudod – váltott vissza a franciáról. Szerencsére. – Este még nagyon jól tudtad a nevem. Sőt, te szólítottál le engem – csapolta le az én kávémat egy átlátszó pohárba. A kezem benyomta.

- Kizárt – nevettem el magam, amivel ellenkező esetben valószínűleg megbántottam volna, de kettőnk közül csak ő tudta az igazságot.

- Nem hazudok – húzott elő egy aprócska minibögrét, amibe belecsepegett a negyeddeci kávéja. – Még autógrammot is kértél tőlem – vigyorodott el diadalmasan. – Ott a zsebedben.

Megráztam a fejem, majd kutatni kezdtem a ruhámban, mire egy éttermi szalvéta került az ujjaim közé. Előhúztam, és egy elkenődött szemceruzával volt ráírva a velem szemben álló férfi neve. Tom Hollander. Ez önmagában nem mondott semmit.

- Tom - bazsalyogtam, ahogy az átlátszó üvegpohár karimája a számhoz ért, és megízleltem a melange édes, selymes aromáját. – Azt látom, hogy nagyon akartam ezt az autógrammot, a kedvenc szemceruzámat áldoztam érte fel.

- Még mindig nem ugrik be semmi? – mélázott, miután lenyelte a párcsepp kávét, amit magának készített.

- Sajnálom, de nem. Viszont este nagyon boldog lehettem, hogy it kötöttem ki – feleltem vidáman, hiszen magamat ismerve mindent beleadtam, hogy a dolgok így alakuljanak. Talán magamnak kellett volna üzenetet hagynom, azt írva: semmibaj, egy gazdag, sármos fickónál vagy, jobb, ha hamar lelépsz, a felesége nehogy megtaláljon.

- Elég enyhe megfogalmazás az, hogy „nagyon boldog" – jegyezte meg Tom. - Je ne peux toujours pas sentir ma bite4 – folytatta franciául, majd megigazította a nadrágját.

- Oké – ittam ki az utolsó kortyot is a pohárból, és felemeltem a kezem. – Tömören összefoglalva találkoztunk egy pubban, én rád nyomultam, itt kötöttünk ki, és lefeküdtünk. Mást nem kell tudnom, ugye? – kérdeztem bizalmasan, mire ő kivette a kezemből a poharat, és a mosogatógépbe rakta a sajátjával együtt.

- Hát, ha érdekel, elmondhatom, hogy jutottunk el a bejárattól az ágyig. Izgalmas sztori – nyújtózott ki. – De nagyjából annyi, amennyit elmondtál. – Kiegyenesítette a pólóját, majd tekintetét felém fordította. – Csak nem elpirultál? – vigyorodott el, mire én rutinosan takartam el az arcomat.

- Hát persze, hogy nem – fordítottam gyorsan hátat neki. Nem akartam tovább állni a smaragdzöld szemének csábító báját. – Ne viccelj.

- Én hiszek neked – nevetett, és a kanapé szélérő elvette a sötétkékzakóját, majd elegánsan magára húzta. – Mehetünk?

- A táskám? – néztem vissza rá.

- Ha jól emlékszem, a kocsimban hagytad. Dans la même voiture, tu as sucé ma bite5. Mehetünk? Ma dame?6 – mutatott a terasz felé.

Bólintottam, és elindultam az általa mutatott irányba. Kiléptem a házból, egy hatalmas üvegajtón át, és hirtelen elém tárult a Parti-hegység árnyékában fekvő csodálatos völgy. A széltől kopott sziklahegyek sivataga alatt hevert a termőföldek kockáival lepett táj, aminek kontrasztja furcsa horizonton találkozott. A hajnali napfény bevilágította a szőlő és búzaföldek sokaságát, érlelve a termést, amit néhány helyen már kezdtek learatni. Ekkor eszméltem fel, hogy milyen messzire kerültem az otthonomtól.

- Hol vagyunk pontosan? – kérdeztem a teraszra lépve.

- Öhm, ez Claraville. Vagyis Claraville közelében vagyunk, pontosabban – felelte közömbösen, hiszen neki már megszokott volt ez a látvány. – Gyere! – indult el élesen balra a garázs felé. Már nem tűnt olyan alacsonynak, mint eddig. A mozgása tiszteletparancsoló volt, és én azt vettem észre magamon, hogy minél közelebb akarok lenni hozzá. Hiába tudtam, hogy milyen szörnyű ember lehet, aki gyakran megcsalja a nejét. Mégis, a garázsában nem sorakozott nyolc Ferrari, Lambo, és Jeep. Egy szürke Range Rover parkolt középen, aminek lámpái fel is villantak, ahogy Tom kinyitotta az ajtókat. Az anyós ülés elé sétált, és kitárta előttem az autó ajtaját. – Hölgyem! – hajolt meg.

- Köszönöm – mosolyodtam el, és beülve találkoztam a táskámmal. Vagyis tényleg igazat mondott. Egyszerűen nem tudtam kiismerni ezt az embert.

Ő is helyet foglalt bent, elindította a motort, és már úton is voltunk.

- Mennyire bírod a légkondit? Je ne veux pas que tu attrapes un rhume7 – kérdezte, míg a kocsi gombjait nyomkodta.

- Meg vagyok vele – feleltem, majd az ablakon a hegyes tájat bámultam. Már öt éve éltem L.A.-ben, de sosem jártam erre. Nem is gondoltam, hogy ilyen szép lehet környék, ilyen közel. Éppen a szerpentineken gurultunk lefelé, mikor hirtelen kicsusszant a számon: - Mióta csalod a feleségedet?

A kérdés annyira meglepte, hogy félrenyelt, és köhögni kezdett. Annyira gyötörte a torkát a fájdalom, hogy inkább az út szélére húzódott.

- M-mi? – prüszkölt, és én elkezdtem a hátát simogatni aggodalmasan.

- Ó, ne haragudj, nem akartam... - dadogtam visszahúzódva a helyemre, mire elcsendesedett.

- Mégis mi a pokolból gondoltad, hogy házas vagyok? – mutatta felém a kezét. Az ujján nem viselt gyűrűt. – Jézusom. – köhintett egy utolsót. – Akit hallottál, az a nővérem volt – magyarázta. – Na, ő azt akarja, hogy házas legyek. Sajnos utálja a... - halkult el. – Utálja a kalandjaimat – forgatta a szemét, és én teljesen megbántam a legtöbb dolgot, amit önfejűen feltételeztem róla.

- Sajnálom – súgtam halkan, komoran.

- Tisztázzuk – húzta ki a kulcsot az autóból. – Tudom, hogy egy igazi seggfejnek tűnök, aki gazdag, és ha lenne felesége meg is csalná, de ez nem az igazság. Ne haragudj, ha reggel megbántottalak, és a jelek szerint este rendesen le is itattalak, nem ez volt a célom – mondta meggyőzően, de én alig hallottam belőle valamit. Láttam, hogy mozog a szája, és bizonyára szavak is jöttek ki rajta, én viszont megint elvesztem a pupillái között valahol. – Ó, a fenébe – sóhajtott, majd hirtelen áthajolt az én oldalamra, és egyszerre megcsókolt. Az ajkai forrók voltak, és édesek. Éreztem a száján a kávé ízét, és azt is, ahogy a keze a nyakamhoz ért, majd végigcsúszott a csupasz hátamon. Finoman viszonoztam a csókot, majd mikor ujjaim selymesen végigsiklottak az arcán, elhúzódott tőlem.

- Khm – köhintettem rejtegetve az izgalmamat. Ebbe jobb, nem belemenni.

- Jobb, ha megyünk – jelentette ki, és visszadugta a kulcsot. Elindultunk. Újra.

Végig autóztunk a vidéken, és ahogy teltek a néma percek, egyre kevesebbet láttam a magasba nyúló hegyekből. szembe találkoztam az ismerős épületekkel, szmoggal, és néhány beképzelt arccal. Mikor már a belváros felé közeledtünk jutott eszembe, hogy túl sűrűn futunk bele ezekbe a dolgokba.

- Várj csak, honnan tudod, hogy hol lakom? – kerekedik el a szemem.

- Hát, meghívtál egy teára – motyogta kissé félénken.

- Ó – csodálkoztam, mikor leparkolt a lakásom előtt. – Ugye nem volt nagy rendetlenség? – folytattam szégyenlősen.

- Mikor odaértünk még nem – szívott be mély levegőt, majd rám nézett. Mosolygott.

- Köszönöm a fuvart – vigyorogtam, ahogy kinyitottam a kocsi ajtaját.

- Nagyon szívesen, toi bel ange8 – felelte a kormányra dőlve. Fél lábbal már kint voltam az autóból, de mégis meggondoltam magam, és lassan odahajoltam hozzá. Egy apró puszit hagytam ott az arcán, majd kiszálltam, rácsapva az ajtót. Nem is mertem visszanézni, egy pillanat alatt eltűntem a bejárat mögött. Hiszen ez is csak egy később megbánt emlék lesz, nem? Felfutottam a lépcsőházba, és ahogy a lépteimet számláltam, egyszer csak egy csepp könny csöppent a földre. Ez az enyém lenne?

Megálltam, és megtöröltem a szemem. Az őrangyalom sem tudta volna megmondani, hogy mégis miért sírok. Talán csalódtam? Ha igen, akkor kiben? Benne, vagy magamban? Kettőnkben? Vagy csak bánom, hogy nem csókoltam meg még egyszer? Talán sajnálom, hogy csak ennyi volt, és sosem látom többé?

Megráztam magam, és az utolsó emeletet is megmásztam a lakásom ajtajáig. Mikor odaértem rutinosan kezdtem kutatni a táskámban a kulcsom után, mikor meglepetésemre egy másik szalvétával találkoztak ujjaim. Ez állt rajta:

Bonjour, c'est Tom.

Tu m'as dit que tu voulais apprendre le français.

J'espère que je peux en faire un défi.

Mon numéro est:

quatre vingt dix neuf, sept, cent, quatre vingt cinq, neuf, douze

Appelez-moi s'il vous plaît ou je vais mourir.

Tehát írt üzenetet, már rég. Csak én egyáltalán nem gondoltam rá, hogy így. Besiettem a szobámba, ahonnan elővettem nagyapám poros, háborús szótárát, és elkezdtem lefordítani, amit írt. Mint kiderült, voltam olyan hülye, hogy azt mondtam, meg akarok tanulni franciául, ezért beszélt annyit. Soha életemben nem terveztem, de ha így hozta a sor, azt el tudom mondani többek között, hogy – Helló, ez Tom. 997-100-859-12. Meghalok, ha nem hívsz.

(finomított/többnyire pontos)Fordítás:

1Quelle belle âme tu as. Pas seulement jolie mais futé/ Milyen gyönyörű lélek. Nem csak szép, de okos is.

2Oui, je parle français. Et il s'avère que vous ne pouvez pas le comprendre. Mon amour/ Igen, beszélek franciául, és nagyon beindít, hogy egy szavamat sem érted, drágám.

3Les choses que tu as dites hier m'ont fait réfléchir. Et en fait, je suis vraiment content que tu sois resté/ A dolgok, amiket tegnap este mondtál elgondolkodtattak. Igazából nagyon örülök, hogy itt maradtál.

4Je ne peux toujours pas sentir ma bite/ Még mindig nem érzem magam rendesen odalent.

5Dans la même voiture, tu as sucé ma bite/ Ugyanaz az autó, amiben igencsak nekem estél.

6Ma dame/ Hölgyem

7Je ne veux pas que tu attrapes un rhume/ Nem akarom, hogy megfázz.

8Toi bel ange/ te gyönyörű angyal

Folytatása... lehet? 

...