Reggel Felix életében először egyáltalán nem bánta, hogy az ébresztője idegesítő hangjára kelt. Bár előző este nem maradtak sokáig ébren és Changbin viszonylag korán hazament, de a kis szeplős az izgalomtól képtelen volt elaludni. Mindössze alig négy órát tudott pihenni, de ezt egy cseppet sem bánta... Teljesen bepörgött a gondolattól, hogy mindjárt viszontláthatja hyungját és együtt fognak reggelizni.

Nem figyelte meg tegnap, hogy Changbinéknál a kávézóban milyen ételeket lehet kapni, ezért miután elvégezte a reggeli rutinját és felöltözött, gyorsan összedobott pár szendvicset. Hyunjinnak is készített reggelit és főzött kávét, hogy mikor felébred ne kelljen ezzel is bajlódnia. Mosolyogva írt egy levelet lakótársának, adott Kkaminak friss vizet, majd indulás előtt alaposan végig mérte magát a tükörben, hogy jól néz-e ki. Régebben Felix önértékelési problémákkal küzdött, de szerencsére ez az évek alatt sokat javult. Már nem takarta el a szeplőit, sőt kifejezetten büszke volt rájuk! Egy hajgumi segítségével elrendezte az arcába lógó zavaró tincseit és elhagyta a lakást.

Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy felhívja Changbint, hogy megy, de aztán úgy gondolta, hogy meglepi hyungját. A szíve a torkában dobogott és az arca is enyhén kipirult a ténytől, hogy kettesben lehet a fiúval. Bár tegnap este Hyunjin magukra hagyta őket, de az más volt.

Most csak ők ketten lesznek az egész kávézóban...

A zárva tábla ellenére odabent égtek a villanyok, de Felix valamiért nem mert benyitni. Az üvegre rátapadva próbált meg leskelődni és mikor Changbin kiszúrta a kis szeplőst hangosan nevetni kezdett. Kulcsa segítségével kinyitotta az ajtót és beengedte Felixet.
-Jó reggelt Bokkie - vigyorgott az idősebb, mire Lixie rögtön magához ölelte őt.
-Neked is hyung - felelte és hosszú percekig nem engedte el Bint. Az alacsonyabb jól esően simult bele Felix karjaiba, ilyenkor érezte csak igazán, hogy mennyire hiányzott neki a fiú.

Percekig csak szótlanul ölelték egymást, de ez egyiküket sem zavarta. Mindketten tudták, hogy az elveszett két évet képtelenség bepótolni, de azért megpróbálták. Tisztában voltak azzal is, hogy nem söpörhetik a szőnyeg alá a történteket és muszáj lesz beszélniük róla, de ezt addig halasztották ameddig csak tudták...

-Hogy aludtál Yongbok-ah? - köszörülte meg a torkát Changbin, miután abba hagyták az ölelkezést. Felix próbálta megnyugtatni hevesen dobogó szívét, ami hyungja társaságában mindig gyorsabb lett és csak remélni tudta, hogy nem paradicsom színű az egész arca.
-Köszönöm, jól - füllentette, hiszen azt még sem akarta elárulni Binnek, hogy "miatta" nem aludt egész éjjel. - És te hyung?
-Hát nem kellett altatni, kellemesen elfáradtam - vigyorgott aranyosan, miközben egy félreeső asztalhoz terelgette Lixiet. - Máris hozom a kávét!

Felix leült és amíg a másikat várta unottan nyomkodni kezdte a telefonját. Már ma délután be kell mennie az egyetemre elintézni a papírokat, de ehhez annyi kedve volt, mint egy lónak háton úszni. Tekintete ösztönösen hyungjára tévedt, aki minden figyelmét a kávégépnek szentelte és Felixből egy vágyakozó sóhaj szakadt fel.

Olyan nehéz volt megállni, hogy ne tapadjon szenvedélyesen Changbin ajakira...

-Tessék baba - rántotta ki a gondolatai közül Changbin hangja és a becenév hallatán a kis szeplős gyomra tűhegynyire zsugorodott. Hatalmas bambi szemeit Binre emelte és pillantásuk rögtön egybe forrt. Mikor kétségbeesett tekintetük találkozott, akkor döbbentek rá mindketten, hogy valójában még egyikük sem lépett tovább a történteken... Nem tudnak úgy nézni a másikra mintha mi sem történt volna, de nem képesek ugyanott folytatni sem. Hiába hiányoztak egymásnak és szeretik a másikat... Mindkettejük szívében ott volt a tüske.

-Köszönöm hyung - köszörülte meg a torkát Felix és valamiért képtelen volt tovább állni Changbin pillantását. Talán mert attól félt, hogy ha még két másodpercig nézi a fiút akkor sírva fakadt, vagy vadállat módjára leteperi és még Lixie sem tudta eldönteni, hogy melyik forgatókönyv lenne a rosszabb...

Bin leült az ausztrállal szemben és elmerengve nézte az ablakon kifelé bámuló kisebbet. Nem direkt hívta így Felixet... Valamiért ösztönösen jött a szájára a kedves becézés és legnagyobb természetességgel gördült le ajkairól. Hiába telt el annyi idő, Changbin képtelen volt máshogy nézni a fiúra. Bár a vele szemben ülő már felnőtt férfi volt, de Bin még mindig az ő kis Yongbokkieját látta benne. Képtelen volt feldolgozni, mikor szó nélkül elhagyta őt, most pedig hitetlenkedve nézte, hogy újra ott van.

Vele...

-Hoztam reggelit - törte meg a csendet Lixie. Táskájából előhalászta a finomságokat és kettő darabot hyungja elé rakott.
-Ezért kár volt fáradnod és korábban kelned - csóválta meg a fejét Changbin. A világ összes pénzéért sem vallotta volna be, hogy milyen jól esett neki Lix gondoskodása. - Mi is árulunk szendvicset, bár az biztos, hogy nyomába sem ér a tiédnek!

A kis szeplős édesen elnevette magát Bin dicsérete miatt és vigyorogva nézte a másikat, ahogy jó ízűen evett. Ráérős tempóban ő is neki látott a szendvicsének, miközben semleges témákról beszélgettek, mint pl munka, iskola, a közös barátaik. Szándékosan kerülték a korábbi incidenst és úgy tettek mintha mi sem történt volna, de magukban mindketten őrlődtek...

Felix azon, hogy Binnie valaha megtud-e bocsájtani neki?

Changbin pedig azon, hogy miért nem volt elég jó a kisebbnek?