Érintés
Angel Dust lassan nyitja ki szemeit. Álmosan törli meg szemeit, majd mikor meglátja maga mellett a szuszogó Alastort elmosolyodik. Nem csinál semmit, csak nézi, gondolataiban elfantáziálgatva bizonyos dolgokról. Egy idő után végül Alastor is jobban elkezdett mocorogni, majd kinyitja szemeit. Oldalra fordulva kicsit megijed ahogy a pók démon felemás szemeit pillantja meg.
-Bocsi.
-Miért néztél ennyire....megszállottan?-kérdezi, majd fel ül. Ásít egyet.
-Ezt mondja az aki egyfolytában vigyorog.-motyogja orra alatt Angel, s ő is fel ül, tekintetét le nem véve a másikról.
-De csak is rád vigyorgok őszintén.-Angel kicsit zavarba jön, felső bal kezét tarkójára teszi, s kissé oldalra fordítja fejét. Ritkán szokott zavarba jönni, s ez most egy ilyen ritka pillanat egyike. Sosem volt hozzá szokva az ilyen gyengédséghez, s kedvességhez. Nem gondolta volna, hogy ezt tőle mind megkaphatja anélkül, hogy meg kéne játszania magát.
Angel és Alastor együtt mentek le csatlakozni a többiekhez reggelire. Charlie boldogabb, mint szokott lenni. Örül, hogy a két idióta végre összejött (vagy valami olyasmi). Vaggie összehúzott szemekkel figyeli a párt, akik nem is figyelnek a körülöttük lévőkre. Husk egy piás üveggel a kezében ül asztalhoz, mellette pedig Niffty foglal helyet. Charlie büszkén mosolyog a macska démonra aki most először vette rá magát, hogy egy asztalhoz üljön velük.
-Ittadakimas.-mindenki furcsán néz Husk-ra. Még a két szerelmes is felkapja erre a fejét. (Bár közülük Alastor az aki igazán nincs meglepve, inkább csak haszontalannak tartja ezt a szokást.)
-Te japán vagy?-kérdezi Vaggie felvont szemöldökkel. Charlie felvont szemöldökkel néz barátnőjére majd Huskra, s aztán vissza. Végül megérti, hogy mi a helyzet, s hangos nevetésbe kezd.
-Nem, csak mikor éltem szerettem a japán kultúrát.-motyogja a macska démon. Vaggie elmosolyodik, hisz mikor élt ő is odáig volt a japán kultúráért. Sosem gondolta volna, hogy lesz valaki a pokolban aki szintén így lesz ezzel (még ha Charlie mindig meghallgatta amikor az emberekről beszélt, s a különböző kultúráikról amit mindig is gyönyörűnek talált.)
-És tudsz is valamit japánul?-kérdezi Vaggie érdeklődve mire Husk megvakargatja tarkóját.
-Nos, folyékonyan beszéltem, de azóta sok dolgot elfelejtettem.
-Mondj valamit ami éppen eszedbe jut.-Husk gondolkodóba esik. Rég mondott már bármit is japánul. Végül aztán felsóhajtva elmormog valamit japánul.
-Tabemono wa oishikattadesu.*-Vaggie kissé furcsállta a macska démon kiejtését (talán mert szinte nem értett belőle semmit úgy morgott). Ellenben Alastorral aki vigyorogva pillant régi barátjára.
-Látod Husker. Mondtam én, hogy egyszer találkozol egy hasonló érdekeltségű egyénnel.
-Ahogy én is megmondtam már rég, hogy abba hagyhatnád már kibaszottul a folytonos vigyorgást.-Alastor reménytelenül felsóhajt, s az asztalra könyökölve folytatja.
-Hmhp, el se hiszem, hogy mennyire meglátszik, milyen öregen is haltál meg.-erre Angel is felkapja a fejét. Ha tippelnie kellene akkor azt mondaná, hogy Husk kb. a 40-es éveiben halhatott meg.
-Hány évesen haltál meg?-kérdezi meg végül kíváncsian Angel mire Husk morogva bele iszik piás üvegébe. Sosem szerette ha a koráról kellett beszélnie.
-Semmi közöd hozzá.-mondja végül, ám hiába, így sem ússza meg a dolgot.
-75 évesen.-a pók démon szemei kikerekednek. Úgy tűnik tévedett egy jó pár évet...
-Rohadj ketté!-kiáltja Husk mibe már a hercegnő is bele avatkozik.
-Elég. Husk, menj a bár pultodhoz. Mindenki más meg mehet a dolgára. Légyszi..-a hercegnő kínos mosolyra húzza ajkait. Husk morogva sétál a helyére. Már Angel és Al is indulnának, ám ők sem ússzák meg ennyivel a dolgot.-Nem ússzátok meg. Angel Dust. Tudod milyen nap van ma?-a pók démon egy pillanatra le fagy, s mikor eszébe jut milyen nap is van kellemetlenül néz szembe a hercegnővel.
-Áh-háh... Inkább kihagynám.
-Nem, nem, nem. Megbeszéltük.-Alastor értetlenül néz rájuk.
-Miről van szó kedveseim.-Angel Dust alig láthatóan elszomorodik. Sosem szerette ha a Rádió démon rajta kívül mást is úgy hív.
-Nos, bár te nem tudsz róla de megbeszéltünk valamit Angel Dustal. Igazából ez azok közé tartozik amit köteles lenne csinálnia. A lényeg az, hogy bizonyos napokon a rehabilitáció sikere érdekében próbálja meg kifejezni az érzéseit. Mondjuk írással, énekléssel vagy rajzolással/festéssel. -Alastor kíváncsisága szinte az egekbe szökik. Rég érzett már valami iránt kíváncsiságot.
-Ahh... De nincs kedvem hozzá...-motyogja Angel ahogy a szarvas démon vállára teszi a fejét.
-De megbeszéltük. Csak írj, vagy alkoss valamit. Mondjuk rajzold le megint Alastort.-Angel dühösen néz Charliera aki először nem érti miért néz rá így. Aztán leesik neki.-Hehehe... M-mennem kell!-kiáltja majd Vaggie karját megragadva elfutott. Angel kínosan néz Alastorra.
-Megmutatod?-kérdezi Al, mire Angel nemlegesen fejét rázza.
-Talán.-Alastor sóhajt egyet, s ad egy puszit neki ahogy kissé eltolja magától. Aztán ajkaihoz hajol, hogy oda is adjon egyet. Azonban mielőtt megtörténne Alastor elhajol Angel pedig csalódottan nyitja ki szemeit majd húzza össze durcásan.
-Ha azt akarod, hogy befejezzem amit elkezdtem mutasd meg a rajzodat.-Alastor kiválóan értett a manipuláláshoz. Jól kiismeri az embert egy perc alatt is, s onnantól kezdve mindennek vége. Tudja a gyenge pontját, pont ahogy Angelét is tudja. Érintés. Legyen szó bármilyen fajta érintésről. Ő pedig ezt kihasználja.
-Oké...-végül kézen fogva sétálnak Angel szobájába ahol Fut Nuggets rögtön gazdája lábához dörgölődzött. Alastor ezt kicsit sem díjazta, s már el is tüntette volna ám Angel hamarabb tevékenykedik. A malacot felkapva ad neki egy puszit majd a kiságyára teszi. Ezután szekrényéhez lép, ahonnan a szekrény mélyéről előbányász egy mappát. Alastor kíváncsian lép kedvese mellé, majd nézi a mappában lévő rajzokat. Al csodálkozva nézi a rajzokat amik leginkább mindig egy furcsa, fekete alakot vagy ennek ellentétét, egy színes alakot ábrázol. De akad köztük gyönyörű virágok és végül... Egy róla készült rajz. Egy széken ül, pontosabban a hotel bár pult előtti széken, miközben egy kávés csészét tart kezében. -Tudom, nem lett jó, de hát én sem vagyok egy profi művész.-von vállat. A Rádió démon mosolyogva veszi kézbe a rajzot. Kedves pillantásokkal nézi Angelt aki szinte elolvad az ilyen nézésnél.
-Nagyon szép lett kedvesem. Ne becsüld alá magad.-mondja majd a rajzot egy kis éjjeli szekrényre teszi, s mikor visszasétál hozzá megcsókolja, egyik kezét a másik arcára téve, másikkal pedig derekát fogva. Angel alsó kettő keze Al derekán foglal helyen, míg a felső kettő a nyakában. Próbálja vissza fogni magát, nem erőszakos módon betörni a másik szájába. Ám nagy meglepetésére Alastor volt aki egyre többet és többet akart. Megmarkolta Angel derekát mire a csókba nyögött. Alastor fülei mintha megrándultak volna kicsit ami miatt Angel el is nevette volna magát más helyzetben. De más volt a helyzet, s inkább találta aranyosnak, mintsem nevetségesnek. Alastor kezei végül megragadták a pók démon vállát, elsétáltak az ágyhoz majd rá lökte. Csípőjére ül, s mikor ismét megcsókolná Angel le löki magáról, ezzel ő oldalra fordulva, s ezzel felülre kerülve. Lassan mozgatja csípőjét mire Alastor felnyög. A pók démon elvigyorodik, s egy újabb csókot lop a másiktól. Kezeit már a másik nadrágja felé nyúl azonban ekkor elérkezik a pont ahol már nem tud tovább menni Al, s elkapja a másik kezét.-N-ne menjünk tovább. Oké?-Angel Dust megértően bólint egyet, s egy puszit ad orrára.
-Ne aggódj. Várok.-mondja majd mellé fekszik, s mind a négy karját rá teszi. Mindketten lassan lélegeznek, Angel feje pedig Alastor mellkasára hajtotta aki ezt egy kicsit sem bánta. A pók démon a másik egyenletesen le és fel emelkedő mellkas hatására elaludt, s aztán lassan a szarvas démon is követte az álmok világába.
*Finom lett az étel
Sziasztok! Remélem tetszett nektek ez a rész is! Ha igen akkor vote-olj és kommentelj :)
Nagyon köszönöm, hogy ennyien olvassátok, voteoltok és kommenteltek, mindig eldobjátok vele a napomat :D Szóval kommenteljetek én pedig cserébe hozok nektek cuki RadioDust részeket és még a kedvem is szuper lesz! xd
Ha esetleg érdekelne egy rész ami viszont Huskkal kapcsolatos (igen, a kis fiúkájával való megismerkedése is benne lenne), vagy egy olyan rész amiben az lenne benne, hogy Angel hogyan talált rá Fut Nuggetsra, akkor írd írd le a komment szekcióba, hogy melyikről szeretnél olvasni :)
Hamarosan hozom a következő részt, addig is sziasztok! <3
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro