szavak száma┆803 szó
rendelésre┆nem
megjegyzés┆egy régebbi kihívásra csináltam és ez a hosszából is meglátszik, hogy nem valami nagy mű, inkább csak egy szösszenet, mégis nekem nagyon kedves, mert az egyik kedvenc idolommal játszódik és nagyon hozz egy ilyen kis nyugis vibe-ot. másrészt ez egy kis ízelítő azoknak, akik nem olvastak tőlem még semmit és esetleg rendelnének, vagy már rendeltek.
publikálás┆március 7, 2025

Általában péntek este elmentünk vacsorázni és szórakozni a megengedett körülmények között, viszont a múlt heti "kis" incidenst követően, úgy döntöttünk, hogy ma a táncórát követően a teremben maradunk és itt engedjük ki a hét alatt felhalmozódott feszültséget. Persze kicsit szervezkedtünk, hogy ne csak mi négyen legyünk és, hogy egy kicsit tovább maradjunk mint szoktunk. A vezetőségnek nem volt kifogása.

Így történt, hogy a mi kis csajos négyesünk bővült néhány Stary Kids és Itzy taggal.

Az elején kissé feszült a légkör, ami abból keletkezett, hogy hiába vagyunk ugyanazon iparág elfogadott tagja és futunk egy cég alatt, mindkét együttes híresebb és jóval hosszabb ideje tartoztak a JYP Entertainment-hez. A lányokkal valahogy könnyebben megtaláltuk a közös hangot, viszont a fiúk felé nem tudtuk mi lenne a megfelelő viselkedés.

A kezdeti feszültség viszont hamar elmúlt, főként azután miután kiderült, hogy Chiyo már a pályafutásuk kezdete óta nagy rajongója a Stray Kids-nek (a fiúk megpróbálták kiszedni belőle, hogy melyikük a kedvence, de Chiyo nem hagyta magát).

— Seungmin — mondtam ki helyette, mire a barátnőm fülig vörösödött. A váratlan fordulat az lett, hogy a fiú is hasonló reakcióról tett bizonyságot. Nem tudták megakadályozni, hogy mind hangos kántálásban és nevetésben törjünk ki.

— És neked Hana? — fordultak felém, ahogy Felix feltette a kérdést. Gondolkodóan csücsörítettem, majd kaján vigyorral annyit válaszoltam:

— Ki mondta, hogy van biasom közületek?

— Ez most fájt — kapott Bangchan grimaszoló arccal a szívéhez, de nevetve dőlt hátra.

— Szeretnéd, ha kedvelnélek? — vontam fel a szemöldököm, mire a lányok hangos huhogásban törtek ki.

— Ki nem szeretné, ha egy ilyen lány szeretné? — motyogta közbe Hyunjin, mire meglepetten – és a paradicsomhoz hasonló színűen – kaptam felé a fejem. A fiú először mintha fel sem fogta volna, hogy mit mondott, mert csak akkor vörösödött el, amikor a teremben lévők – Yeji-vel és Chiyo-val az élen – hangosan kiabálni a neveinket. A kezem mögé rejtettem az arcom, csak egy pillanatra kukkantottam ki az ujjaim közül.

Hyunjin barna szemeivel találkoztak az enyéim. Bocsánatkérő mosollyal nézett rám.

— Nem akarunk valamit enni? — vetette fel Changbin, mire egyetértő hümmögések voltak a válaszok. — Valaki ugorjon ki a közeli kisboltba...

— Nem én leszek — védekezett Ryujin, akit Yuna, Emma és Han követett.

— Döntsünk kő-papír-ollóval — dobta be Yeongin az ötletet, mire rögtön egy körbe álltunk és nekiálltunk felnőttes módon eldönteni, hogy ki vagy kik fognak azért megszenvedni, mert mi vagyis igazából Changbin kitalálta, hogy kajálni akar.

Legnagyobb balszerencsémre én voltam az egyik.

A másik Hyunjin.

— Ez ám a sors — jegyezte meg Yeji kuncogva. Én csak megvontam a vállam és felálltam. A telómat a dzsekim zsebébe dugtam, a fejemre baseball sapkát húztam. Indulásra készen megálltam az ajtóban végig hallgatva azt, hogy mit kell hoznunk. A fiú szemöldökét ráncolva jegyzetelt, még akkor is amikor elhagytuk a JYP épületét. Mikor végre elrakta a telefonját felém fordult.

Én csak visszanéztem rá.

Ő is ezt tette.

— Köszi, hogy meghívtatok — törte meg a csendet. Zavartnak tűnt, valószínűleg nem volt hozzászokva, hogy neki kell a lánnyal a beszélgetést kezdeményeznie. — Jól esett. A többieknek is.

— Akkor mit mondjunk mi? — vigyorogtam rá. — A cégünk egyik leghíresebb együttesével bulizhatunk együtt. Ez olyan, amit ezelőtt sosem tudtunk elképzelni.

— Nemsokára ti is híresek lesztek. Híresebbek, mint mi — mondta őszintén.

— Az nehéz lesz.

— A felfelé vezető út mindig nehéz — bölcselkedett. Bólintottam, jelezve, hogy értem mire gondol. — Ha minket nem hívtatok volna meg és csajos estét tartottatok volna, akkor mi lett volna a program? — váltott témát.

— Pontoztunk volna titeket! — vágtam rá egyből. Halkan kuncogott.

— Én hány pontot érnék? — nézett rám, szeméből olyan kíváncsiság sugárzott, amitől elvörösödött az arcom, izzadni kezdett a tenyerem. Magamat szidtam, hogy mindig gondolkodás nélkül kell kimondanom az első dolgot, ami eszembe jut.

— Kevesebbet, mint hinnéd.

— És mivel tudnám növelni ezt a pontszámot? — hajolt hozzám közelebb megnyerő mosollyal az ajkain, mire megtorpantam.

— Most le akarod kenyerezni a zsűrit?

— És ha igen? — arca játékosságot sugallt és veszélyesen közel volt hozzám. Egyszerre voltam izgatott és ijedt. Hisz mit meg nem adnék azért, hogy történjen valami, ami ilyenkor szokott történni egy lány és egy fiú között, viszont jól tudtam, hogy az a karrieremre, sőt, inkább az ő karrierjére egyáltalán nem lenne jó hatással.

Arra eszméltem, hogy Hyunjin ahelyett, hogy távolabb került volna, még jobban inkább a személyes terembe került.

— Mit csinálsz? — kérdeztem inkább tőle, de hangom alig volt.

— Megcsókollak — jelentette ki, de nem hagyott időt az ellenkezésre: ajka az enyémhez tapadt. Kezét kivette a zsebéből és óvatosan beletúrt a sapkám alól kilógó tincsekbe. Halkat sóhajtott, majd az arcát a vállamba temette.

Én csak álltam és próbáltam újraindítani a rendszert, ami alig-alig működtett, mert ez a nem várt fordulat, felborította a lelki rendem.

Egy ideig hallgattam Hyunjin szuszogását, majd kicsit távolabb toltam magamtól. Gyengéden egy csókot nyomtam az arcára. Aztán kézen fogtam és az éjjel-nappali felé húztam, ahová már meg kellett volna érkeznünk.

— Ez volt az első csókom — tettem hozzá mellékesen, mire a fiú ijedten nézett rám. — Ezután talán kapsz egy kilencest — vigyorogtam rá kajánul, mire egy jóleső kacaj volt a válasz.