Elérem az ajtót, kinyitom és kilépek. Bezárom magam után, hogy véletlenül se jöjjön utánam, de nem tudom elengedni a kilincset. Erőt veszek magamon és elfutok. Futok a bejárat felé, de elkapva ölel.

-Engedj el! -kiáltom sírva.

Nem teszi. Magához fordít és megölel. Hagyja, hogy a vállán sírjam ki magam.

-Ú-ú-úgy sajnálom! -makogja egy ismerős hang, csak nem tudom pontosan ki lehet.

×××

Szorosan ölel át, ahogy a tarkómra helyezi kezét a mellkasához. Nem tudom elhinni. Nem. Ez nem történt meg. Biztos valami félreértés történt.

-Nincs semmi baj! -nyugtatóan simogatja a szabad kezével a hátamat.

-Mondd, hogy csak egy vicc! -távolodom a mellkasánál fogva, de a derekamnál nem enged.

Homályosan látok a könnyek miatt. De arcát kitudom venni. Hoseok az.

-Mondanám, de azzal hazudnék! Őszinte részvétem! -az utolsó mondatát már szinte suttogja, amint két keze közé veszi arcomat, hogy a szemembe nézhessen.

Engedetlenül húzom ki a fejem a keze közül. Hátra lépek. Távol állok tőlük. A bejárati ajtóhoz lépek.

-Hova akarsz menni?? -kérdezte egy hang, akitől érkezett, nem más, mint Suga.

-Szükségem van egy kis friss levegőre! -jelentem ki, félig feléjük pillantva, majd vissza az ajtóra.

A jobb kezemet a kilincsre helyezem, lenyomom és kinyitom. Semmi nélkül teszek egy lépést a rejtekből az erdő felé. Hideg és erős szél fúj. Feltámadt. Körbenézhetnék, de mind a hulló leveleket hallanám, ahogy földet ér és éppen a már megérkezett falevélen pihengne.

-Nyugalom. Csend. Mély levegő.-sorolom és mélyeket lélegzek.-Mély levegő!-ismétlem suttogva.

×××

10 perc is eltelt. Nyugalom nélkül. Csak a fájdalmat érzem jelenleg. Furcsa, de kellemetlen. Többé már nem vethetek pillantást a szüleimre. A bejárati ajtóhoz lépkedek, a kis teraszi részhez érve veszem fel ülő helyzetemet. Ajtózárt hallok mögülem, egy kattanó hangot.

-Hát itt vagy? -kérdezte szinte mosolygósan, majd felém lépkedett, majd mellém ült.-Ezeket vedd fel!-felém nyújt egy meleg kabátkát és egy bundás cipőt.

Felé fordítottam egy részemet, majd lassan elvettem tőle a cipőket és a kabátot. Felvettem.

-Nagyon szépen köszönöm, de nem igazán érdemeltem ki! -arcára pillantottam, mélyen a szemébe.

-Miért ne érdemelnéd ki??-kérdezte egy fél mosolyt magára csalva, Jungkook.

-A viselkedéseim nem a megfelelőek! Nem egy felnőtti viselkedés volt tőlem! -vissza a tájra vetettem tekintetemet, mély levegőt vettem, majd a himbálózó lábaimat pásztáztam.

-De hiszen nem is vagy felnőtt! -felém hajolt mosolyogva, majd vissza.

-Valahogy mégis érzem, kötelességnek érzem a felnőtti életet! A húgomra is gon... A húgom! -majd kipattanak a helyéről, annyira magam elé meredek.-Vele mi történt?? -egy hirtelen mozdulattal néztem arcára.

-Ne aggódj! A barátaival van! Nem tud a balesetről!-szavai nyugtatóan hangzottak, mégis zavart.

-Fogalmam sincs, hogyan mondjam el! -sóhajtottan motyogtam rekkedt hangon.

Megköszörültem a torkomat. A szél is erősen fújt és már a fagyás szélén volt. Lehetőleg már piros és kiszáradt kezekkel támaszkodtam magam mellett. Majd egy meleg kezet éreztem az enyémre támaszkodni. Átkulcsolni. Egy pillanatra az összekulcsolt kezünkre pillantok, majd egyenest a szemébe. A tájat figyeli és mosolyra húzza a száját. Majd felém fordítja a fejét és mélyen egymás szemébe nézünk. Még vagy 5 perc telhetett el, amikor az ajtó kinyílt és a nevünkön szólított Jaehwa. Hirtelen elrántottuk a kezünket.

-...Ideje ...-megköszörüli a torkát.-Ideje vacsorázni!

-Azonnal indulunk! -válaszolt egy fordulással, hogy ne háttal adjon jelt, igenis értette.

Bezáródott az ajtó mögöttünk. Lassan felállt. Elkapta a kezemet és segített felállni. Elindultam utána az ajtón be. Sokkal nyugodtabban. Felszabadultan.

-Minden rendben?? Már nem vagy feszült?? -kérdezte Doyeon.

-Már jobban vagyok! Köszönöm!-mosolyogtam.

Beljebb léptünk az "étkező"-höz, mindenki asztalhoz ült és már a kitálalt ételekhez nyújtózkodtak, hogy szedjenek maguknak. Éhes nem vagyok, de azért pár falatot tényleg kellene ennem. Így csak pár zöldséghez, tésztához emeltem a halrudakat. Nemsokat. Pár megrágott étel után, megszólal Namjoon.

-Nem sokat eszel! Nem érzed jól magad?-kérdezte, majd felém néz, miközben a szájához emelt tésztát emésztette.

-Tökéletesen megvagyok! De nem igazán van étvágyam! Ne haragudjatok! -lehajtottam a fejem, hogy éppen az evőpálcával felszedjek egy rúd halat.

Számhoz emeltem. Ettem, amíg el nem tűntettem el a tányéromról az ételt.

-Ennél többet kell enned, ha igazán formában akarsz lenni! -mondta Hoseok.

Többet, ha formában szeretnék lenni! Vicces!

-Köszönöm! -mosolyogtam és egész végig csak ez az egyetlen egy mondat hatolt végig az agyamon keresztül.

×××

A nap végére ismét egy boldog mosolyt mutathattam feléjük, hiába nem teljes boldogásnak örvendezhettem. Örültem, hogy kedves személyek vesznek körül, kivétel Suga, de... Ő is elviselhető és nem egy Maffiának nevezhető személyiségű ember.