Megvakarta a tarkóját, majd mély levegőt vett, amint lábára tette mindkét karját. Kifújta azt, azután már mély szemkontaktust váltottunk.

-Ez szerinted egy kis sérülés?? -akadt ki, ami nem igazán tetszett.-Mi van, ha súlyos?? Akkor is ezzel fejeznéd ki a "kis sérülés"-edet?? -idézőjelet is rajzolt a levegőben a kezeivel.

-Nem értem, miért kell felkapni a vizet, amikor nem nagy dologról van szó. Megbotlottam, elestem, meghorzsoltam a kezem és néhol vérzik. Nem kell az egérből elefántot csinálni! -kezdett az agyamra menni a hülye gondolkodásaival.

-Nagyobb bajod is eshetett volna! -kiabálni kezdett idegében.

-Ha jól emlékszem, te kényszerítetted, a korán kezdést! Én viszont csak végzem, amit rám szabsz ki feladat.

-Mert ki kell képezzelek, amíg csak tudlak!

-"Amíg csak tud"-sz?? Hogy érted ezt?? -kérdeztem nyugodtabban ér kérdéseket sugározva tekintetemből, felé.

Tátott szájjal meredt rám, úgy látszik a méreg és az ideg eltávozott, de most teljesen megdöbbenve térdelt előttem. A válaszra várva, próbálok nem valami idegesítő modort felvenni, de csak néz maga elé. Gyorsan félre fordítja a fejét, azután már csak nyugodt szívvel felállt és kilépett a szobámból. Annyiban nem hagyom a dolgot, így utána futok.

×××

Egészen egy kis folyosóig lépdelt gyors tempójával, de nem hagytam annyiban ezt a beszélgetést.

-Várj! -nyögöm ki a fulladástól, ami a levegő után kapkodva veszem mélyen sóhajtva, amint elkapom a csuklóját és magam felé fordítom.

Ekkor találkozom a kétségbeesett énjével, amit szinte lehetetlen volt kifacsarni belőle.

-Hogy értetted azt?? -teszem fel újra a kérdést, de inkább lehajtja fejét és a másik irányba, hogy még véletlenül se nézzen rám.-Kérdeztelek, Jungkook! -lihegtem tovább.

Szabad kezét az enyémre rakta, amelyikkel az övét fogom és lefejti róla a kezem. Ez is gyorsan megtette, azután szabadlábon elfutott, egy ismeretlen szobához hasonlóan felé. Válasz nélkül nem hagyom menekülni, így utána mentem, de mire már megérkeztem, előttem bezárult az ajtó, így még két szót szem adott válaszként. Ezek szerint ez az ő szobájához vezető út, amit az ajtó választ ketté. Csak puffogtam és próbáltam lenyelni idegességem, így a mennyezetre néztem. Nem értem néha, mi ez a hirtelen hangulatváltozás?? Csak idegeskedtem és egy mozdulatot sem akartam tenni, amíg meg nem tudom a kérdésemre a választ! De már a lábaim is zsibbadtak, ezért kénytelen voltam a földre ülni és a hátamat a falnak támasztani, a fejemmel együtt.

×××

A Nap is kezdett lejjebb ereszkedni, de még mindig ott hevertem a földön a falnál, ami az ajtaja mellett helyezkedett el. Lassan eluralkodik rajtam a fáradság és a képzelet. Egy pillanatra lehunyom a szemem és fülelek. Hallom, ahogy a nevemet hangoztatva keresnek, mintha elszöktem volna innen, úgy nézik a lábam nyomát. A léptek egyre erősebbek voltak és lehetetlennek tűntek, minden egyes percre.

-HaYoung! -ugrik hátra egy milliméternyit Hoseok. -Mit keresel Jungkook szobájánál?? Az orvos épp téged keres! -lépdel közelebb hozzám, úgy 15 lépést.

-A választ akarom tudni! -nyögöm ki erőtlenül és fáradtan.-De már nem is érdekes.-állítom fel magam ülő helyzetemből.

-Választ??-lepődik meg kérdésén.-Mire??-komolyabb arckifejezésre váltott.

-Nem fontos! -nyögöm ki, de már hullaként.

-Gyere! Még meg kell mutatnod a dokinak a kezed! -invitált vissza a Nappalinak kinéző helyiség felé, Hoseokkal a nyomomban.

×××

-Ez a kenőcs majd segít! -nyújtja felém a krémet, aminek az illata hasonlít a bűzbogárra.

Vagy inkább egy poloskára.

-Nagyon szépen köszönöm! -bólintok mosolyogva, amint átveszem a kiírt kenőcsöt és a gézzel bekötött karomra simítok, hogy enyhítsem a zsibbadást.

-Ne feledje! Naponta 2-szer használandó, miután felkelt és mielőtt elalszik. Nagyon fontos, hogy ne maradjon ki egyetlen egy alkalomkor se! 

-Értettem, doktor úr! -meghajoltam.

Ki hitte volna, hogy még ennek a kis helynek vannak szolgáltatói?! Na jó, azért ezt el lehet képzelni, saját orvos, saját rendőri szolgálattal rendelkeznek. Meghajolt ő is, majd Namjoon kíséretében távozott is a maga helyére.

-Csíp még?? -éreztem, hogy mellettem lévő hely besüpped a kanapén és felém fordítja egész lényét.

-Nem igazán! -válaszolom, amint a karomra szegezem tekintetem.

Az ajtó bezárult. Lépteket hallok. Mély lélegzetet, ami mérgesen elhagyja annak tüdejét.

-Ez egyáltalán nem normális! -akad ki hirtelen Namjoon.-Közel van a gonosz, és már teljesen irányításra készteti a tested! A rosszullétedet ő okozza! Mert megbabonázta a családod!-felém vetette mérges szempárját.

-Állj le, hyung! Nem tehet róla! -állít a mogorva viselkedésen, Jin.

-Igaza van, Jinnek! Túlreagálod! -jelenti ki Jimin.

-Hagyd! Nem tudja mit beszél! -mosolyogni kezd Hoseok.

-Remélem van valami ötletetek, hogyan tudnák HaYoungnak segíteni! -lépett közbe az elvesztett bárányka, aki a szobájába zárkózott a válasz elől.-Mellesleg, már épp ideje lenne komolyabbakra képezni.-jelentette ki Suga.

-Tényleg becsüljük a napi futásaidat, amiket rajta végzel, de tényleg egyre közelebb és erősebb lesz, ha nem avatkozunk közbe! -néz komoly tekintettel Jungkookra, Jaehwa.

-Mit tegyünk?? -tette fel jogos kérdését, Taehyung.

-Bízzunk Jungkook ösztöneibe, azután meglátjuk, mit tehetünk! -jelentette ki Namjoon.

Már rosszul hangzanak mondataik és már az arcukon látom, nincs valami rendben. És képesek előttem titkolózni, amikor igenis jogom van tudni, mi folyik itt. Ezért csak csendben hallgatom és próbálok magyarázatokat találni.

-A testemet tudja irányítani?? Hogyan??-teszem fel érdekesen a kérdést, mire mindenki kérdőn mered rám, mintha más nyelven szólaltam volna meg.

-A kiszemeltjeit, az akaróit tudja csak irányítani! Veled más a helyzet! Nem pont az egész lényedet tudja irányítani, hanem csak az érzéseket, amiket fájdalomnak és rosszullétnek hívnak!-magyarázni kezdte Doyeon.

Egy pillanatra lehajtottam fejem és oldalra pillantottam és gondolkodtam. A családomat befolyásolni tudja, de engem nem! Valószínűleg ...

-Bajban vannak a szüleim! -ijedek meg a kijelentésemen.

Ijedten emelem fel a fejem és nézek körbe. Arcukon ugyanazt lehet leolvasni. Oh, jajj!