Okéé...okéé.. A szüleim élnek, csak éppen fogva tartják.

-Aish... És én miért nem tudtam?? -szinte már kiabálok.

Egyre jobban esz a méreg és a düh. Tudtak róla! Egész idő alatt tudták az igazat és volt merszük elhitetni velem, hogy meghaltak???

-Ezt nem hiszem el..-mérgesen állok fel és a kezemben tartom a bizonyítékot, amit most az orruk alá dörgölöm.

Elhagyom a munka szobát és csak úgy szelem a padlót. Nem álltam meg, míg el nem érem a nappali helyiségét, ahol mindenki szívesen lazulhat. Hamar megérkezem és éppen a TV-t böngészik, valami főzőműsor lehet... Nem érdekes! A zajongó készülék felé veszem az irányt. Alig pár lépés és már a célnál vagyok, majd a képernyő egy oldalán elhelyezve található egy kapcsoló gomb. Megnyomtam.

-Mi?? Ezt most miért kellett?? -kérdezte Taehyung, majd mindenki kezdte a mondandóját.

Feléjük fordultam álmosolyt véve arcomra és a lényeget későbbre hagyva tettem fel kérdésemet, miközben felmutatom a bizonyítéknak szánt papírt.

-Akkor most én kérdezek!! Miért hitettétek el velem a szüleim halálát?? -hangomon érződött a düh.-Várom a választ!

-Hogy került az nálad?? -tátott szájjal meredtek rám és feltette kérdését Jaehwa.

-Mindannyian hazudtatok nekem! -feljebb emeltem a hangomat.

A kezemben szorongatott dokumentumot eléjük dobtam és célba vettem szobámat. A könnyeim utat törnek, de én már itt sem vagyok. Nem leszek gyenge, főleg nem előttük fogom kifejezni, mennyire megbántottak.

A szobámba érve magam mögött becsuktam az ajtót és egyenlőre még hallani sem akarok róluk. Az ajtónak döntöttem lényemet, miközben egyre lejjebb csúsztam és már a padlót éreztem meg. Térdeimet behajlítottam és csak hullottak a könnyeim.

×××

Pár óra elteltével még mindig itattam az egereket, de már nem patakokban. Hihetetlen számomra, viszont boldog vagyok, hogy jól vannak. Részben. Feladatom: Megmenteni a szüleimet és elkapni ezt a szervezetet! Addig nem nyugszom.

Viszont a tervemet végre hajtom, nélkülük. Átvertek, hogy itt tarthassanak. Sikertelen egy akció, ezzel is végeztem velük. A legszükségesebb dolgaimat felkapva hagyom el szobámat és a kijárathoz indulok.

-HaYoung?! -egy hang szólít a nevemen.

Nem fordulok hátra és úgy teszek, mintha megse hallottam volna. Pedig tudom, felismertem. Hoseok. A kilincset elérve nyitom ki és hagyom el a területet, méghozzá sietve.

Mögülem léptekre leszek figyelmes, ami felém igyekszik. Hirtelen kezét érzem a karomon és felé fordít.

-Mit csinálsz?? Mire készülsz?? -kétségbeesetten néz arcomra, de nem figyelem.

Elfordítom a tekintetem, még véletlenül se tegyem meg.

-Engedj el! -ficánkolva taszítom el magam tőle, de persze mit sem ér, így hirtelen egy pofont adoi arcára, mire már a fájó területre emelte kezét, így elengedte karomat. -Ne merészelj hozzám érni! -szürtem ki fogaim közül és mélyen a szemébe néztem.

Mély levegőt vett, majd kezeit elkapta arcáról és egy pillanatra a földre pillantott, azután újra a szemeimbe.

-Megérdemeltem..-sóhajtotta.

-De még hogy..-egyre erősebben éreztem a düh nyomását.-Remélem jót szórakoztatok, amíg csak lehetett!-pár perc csend után már nem válaszolt.

Egy szó nélkül elfordultam Jungkooktól és már ott sem voltam. Hálát adok az égnek, hogy nem követ, nem is kiált felém. Mostantól egyedül folytatom utamat, hogy kiszabadítsam a szüleimet.

Messze a rejtektől, éppem az erdő közepén megállva kiáltom el magam.

-Itt vagyok! ...-egyáltalán nem félek, megsem hátrálok. -Engem akarnak... Nem menekülök el! -egyre hangosabban kiáltottam.

-Áá, HaYoung! -a hangtól kirázott a hideg, ahogy mögülem ejtette ki.

Megfordultam és már reszketni kezdtem, amint közelebb lépett. Szorosan kezemre kapott, amit rángathattam, de sikertelen lett volna, így megse mozdultam.

-Örülök, hogy látlak kedves! -mosolygott, majd elteleportált magával a saját "házukhoz". -Uram! Meghoztam a lányt! -meghajolt, de én nem láttam senkit.

-Lépj közelebb gyermekem! -kérte, mire jobban kirázott a hideg.

Hülye ötlet volt megadni magam.. Más tervet kellene kieszelni, mielőtt még nagyobb baj történne.

Jungkook

Dühösen és egyben lehangoltan indultam vissza a rejtekbe. Mire beléptem a többiek kíváncsian lestek. Biztosan bíztak abba, hogy sikerül vissza hoznom a biztonságba. Viszont csalódást kellett okoznom nekik is, ahogy nekem is.

-Beszéltél vele?? -aggódóan néztek rám, de a kérdést Doyeon tette fel.

-Meg se hallgatott! -válaszoltam keservesen érezve magam.

Az ajtótól ellépve indultam a szobám felé, amikor megláttam valami szörnyű dolgot. Baj van! Nagyon nagy baj!

-Jungkook, mi a baj?? Történt valami HaYounggal?? -kérdezte aggódva Namjoon.

Egy nagyot nyeltem, majd feléjük fordultam.

-HaYoung-ot elkapták! -jelentettem ki.

-Erről beszéltem nektek! Ez a lány, csak a bajt hozza a nyakunkra! -idegeskedett Suga.

-Elég volt Suga! -szóltam rá, hogy fejezze be.

-Ideje igyekeznünk! -ötletelt Jin, mire nyomban kirohant.

Majd szépen mindenki, csak egyedül maradtam.

-Miért kellett ezt csinálnod..?? -sóhajtottam és én is kirohantam a többiek után.

Gyorsabb tempóban haladtunk előre, amíg el nem értük a területüket.

HaYoung

Félve haladtam mellette, ahogy minden egyes részt bemutatott, elmesélte a funkciójukat. Ami a legjobban megrémísztett a szüleimet hagyta utoljára, ahogy rengeteg csontváz között voltak leláncolva.

-Oh igen! Egy dolgot még elfelejtettem megemlíteni! Csak akkor szabadíthatod ki a szüleidet, ha ... Ha megteszel egy icipici szívességet! -kérdőn meredek rá, mégis mit akarhat??

-Ha... Megkaphatom a lelkedet! -amint kimondta jéggé dermedtem és a szüleim kiáltozni kezdtek, ne tegyem.-Nos.? Megegyeztünk?? -kezét felém nyújtja, mire szüleimre néztem. Döntenem kell.

-Először engedd el őket! -kényszerítem morcos tekintettel.

-Hát nem bízol meg bennem?? Milyen kedves! Én sem bíznék magamba! -gondolkodóan hangzottak szavai.-Na jólvan, adok 15 percet, hogy átgondold döntésedet! Erre tessék! -mutatott a cella ajtó felé, ahol a kijárat felirat ragyogott.

Kiléptünk rajta, majd egy szoba felé vezetett, ahol gondolkodhattam.

-Ne feledd, 15 perc! -bezárta az ajtót és magamra maradtam.

Alaposan körbe néztem és lihegni kezdtem.

-De még mennyire, hogy egy hülye ötlet volt! -az ablakhoz indultam, ahol rácsok borították.

Kezembe vettem és rángatni kezdtem, de túl masszív. Nem lehet megmozdítani sem!

-15 perc múlva végem! -kétségbeestem. -Oké... Gondolkozzunk! Mit tenne a csapat?? -nem megy..-Ugyan, ne hagyj cserben, mint ahogy...

-Drágám, lejárt az időd! -kiáltott befelé.

Majd hirtelen kinyílt az ajtó és egyre közelebb érkezett felém az Árny alak.

-Naa... Hogy döntöttél?? Szüleid vagy a te szabadságod?? Viszont akkor a szüleid lelkét kellene elvennem! -felém pillantott komoly arccal, majd mosolyra húzta száját.-Végülis, nekem csak jó sül ki!

-Rendben van! Győztél! Feláldozom magamat a szüleimért! -vágom rá hirtelen.

-Helyesen döntöttél! -mondja, majd a kezemet megfogva teleportál valami idegen helyiségbe.-A szüleid szabadok! -csettint egyet és már itt sem voltak, majd egy újabbat csettintett és már a földre rogytam remegve, ahogy érzem lelkemet kiszállni.

A szemem homályosodni kezdett és 9 alakot láttam.

-HaYoung???!!!-kiáltotta egy hang, de a hallásom sem az igazí már.

A kép kezd sötétedni és már nem hallok vagy érzek. Végleg sötétség borít el.

Jungkook

Sikerült áttörnünk az őröket, majd igyekeztünk egyre beljebb. A csatlósok felénk rohantak, majd támadni kezdtek, ahogy mi is. Előrébb lépdeltem és megpillantottam HaYoung-ot, aki a földön hevert.

-HaYoung???!!!-kiáltottam és igyekeztem hozzá.

Megemeltem testét és magamhoz öleltem. Jéghideg. Rémülten vizslatom arcát, ahogy hajszálait kiszedem szeméből és ütögetem gyengéden, hogy magához térjen, de hiába.

-Haha... A kedvesed lelke már az én kezemben van! -neveti el magát.

HaYoung-ra vetettem egy pillantást és szorosan átöleltem. A szíve sem dobbant.

-Ne aggódj, visszaszerzem, ami téged illet! -suttogom, majd Jin rohan felénk.

-Innentől átveszem! -karjába veszi, persze nem örülök neki, de ez nem az a helyzet.

-Jin! -nevén szólítottam és felém fordult.-Kérlek, vigyázz rá! -kértem.

-Ne aggódj! Vigyázok rá! -bízom benne.

Felegyenesedem és kettesben hagyom őket, miközben a vezérük után nyomdokoltam. Egy teljesen ismeretlen "nappali" féleségbe értünk.

-Hmm.. Jó, hogy itt vagy! -szólal meg, miközben a hátát mutatja felém.

-Ne terelj! -felelek.-Mindketten nagyon jól tudjuk, miért is jöttem utánad! -mondom.

-Kölyök...-félbeszakítom.

-HaYoung lelkét kérem! -felé lépdelek, mire felém fordult és ütni kezdett, amit kivédtem.

Cél: Megszerezni a palackban lévő lelket.

Mély gondolatban már megszereztem. Végül sikerül csapdába csalnom és a fényt használva végeztem a mágiájával. Megkaparítottam a üvegcsét és igyekeztem vissza.

-Megszerezted?? -kérdezte Taehyung.

Feléjük mutattam és közéjük férkőztem. Letérdeltem a földre és az ölembe helyeztem fejét. Kinyitottam és a szájába "öntöttem", majd vártunk néhány percet. Nem mozdult.

-Gyerünk HaYoung!! Ébredj fel! -suttogtam alig hallhatóan.

Még 10 perc telt el és semmi. Kezdem elveszíteni a reményt, amikor alig hallhatóan szólal meg és levegő után kapkod. Majd lassan nyitja ki szemeit.

-Mi... Ho....?? -nem tudta befejezni mondatát, mivel mindannyian megöleltük.

-El sem hiszem, hogy ezt mondom, de... Büszke vagyok rád kislány! -dícséri meg Suga.-De elôször is... Milyen eszement szökik meg, hogy veszélybe sodorjon másokat??

HaYoung felül. Körbenéz, majd próbál felállni, de ide-oda billeg, mire elkapom a kezét és óvatosan felsegítem.

-Vége van?! -felteszi kérdését.

-De még hogy! -felelem.

-Uhm, egy csoportos ölelést?? -kérdezi Jimin.

-Érjünk vissza, hogy megbizonyosodjunk az épségéről! -felelte Jaehwa.

HaYoung

Egy darabig még homályosan lattam, majd kitisztult a látásom, aminek örülök. De még mennyire, hogy örülök.

-Mi... Ho....?? -nem tudta befejezni mondatát, mivel mindannyian megöleltük.

-El sem hiszem, hogy ezt mondom, de... Büszke vagyok rád kislány! -dícséri meg Suga.-De elôször is... Milyen eszement szökik meg, hogy veszélybe sodorjon másokat??

HaYoung felül. Körbenéz, majd próbál felállni, de ide-oda billeg, mire elkapom a kezét és óvatosan felsegítem.

-Vége van?! -felteszi kérdését.

-De még hogy! -felelem.

-Uhm, egy csoportos ölelést?? -kérdezi Jimin.

-Érjünk vissza, hogy megbizonyosodjunk az épségéről! -felelte Jaehwa.

Csak bólintani tudtam, mert egyenlőre még nem akarok feléjük nézni. Még nem tisztáztam semmit és még nem emésztettem meg.

A kijárat felé lépdeltek, persze velük tartottam, amíg nem hallottam meg a szüleim hangját, akik felém kiáltották nevemet.

-Kincsem! -a hang irányába fordultam és szorosan öleltük meg egymást. -Drágám, minden rendben van?? -kérdezte apa kétségbeesve.

-Apa...-választ nem tudtam adni, mivel a könnyeimet hullajtottam.

Az ölelést befejeztük, de nem távolodtunk el. Még nem.

-Ne sírj szívem! -arcomra simít, hogy megnyugtasson.

-Azt hittem...-megremegett a hangom.

-Mi is azt hittük, de nem! Nagy megkönnyebbülés volt, hogy láthattuk az egyetlen lányunkat, akiről azt hittük meghalt.

-HaYoung! -hangja csengett a fülembe.-Ideje indulnunk! -nyújtotta kezét felém Jin.

-Menj csak! Mindig várni fogunk rád! -még egy utolsó ölelésben részesítem szüleimet, majd elindulok a kijárat felé, ahol egy kéz kapja el az enyémet és vonszol magával, miközben a távolodó szüleim alakját utoljára látom.

×××

A rejtek orvosi részlegében vagyok, ahol Doyeon és Jaehwa munkálkodnak. A hordágyon ülve lehajtott fejjel meredek a padlóra.

-HaYoung! Igazán sajnáljuk, hogy nem mondtuk el neked...-nem tudták befejezni.

Nem reagáltam, csak leszálltam és feléjük sietve öleltem meg. Biztos értetlenül néznek maguk elé.

-Köszönöm! -csak ennyit tudok mondani és érzem, hogy viszonozzák az ölelést.

Elengedem őket és kifelé veszem az irányt, ahol Jungkook üldögélt kint a csillagos és tiszta égbolt alatt. Néha felnéz, majd vissza a talajra pillant és valami után keresgélt. Szörnyen érzem magam, de ez a legkevesebb. Felé lépdelek, majd mellé foglalok helyet.

-Zavarok?? -kérdezem.

-Dehogyis! -felém pillant és mosolyt húz a szájára.

-Figyelj... Szeretnék bocsánatot kérni, amiért...-félbeszakított.

-Nee, te ne haragudj, amiért titokba tartottuk! Nem lett volna szabad! -arcomról újra a földre néz.

-Kiakadtam. Nem gondolkodtam tisztán! És veszélybe sodortalak titeket is! -szégyellem magam, de még mennyire.

-Ugyan, nem a te hibád!-kezét az enyémre helyezte.-Én vagyok az oka, amiért úgy bántam veled... Mert... Féltettelek! -egyre kétségbeesetten motyogott.

Erre viszont nem tudok mit mondani. Elakadt a torkomon a szavak, amit még el akartam mondani. Jobb kezét arcomra helyezte, majd lassan közelebb hajolt hozzám. Szemeim egy lentebb csukódtak, ahogy egyre jobban érzem meleg lehelletés ajkaimon. Nemsokkal később már ajkait éreztem az enyéimen.

Lassan és érzékien mozgatta. Viszonoztam és közelebb hajoltam felé, hogy jobban birtokba vegye. Keze még mindig az arcomon helyezkedett és egyre gyorsabban mozgatta. Viszonoztam minden egyes mozgását és érzését, amit csókunkba ad át. Majd újra lassít és távolodni kezd, hogy arcomra vethessen egy pillantást.

-Annyira féltem, hogy elveszítelek! -most már két kezét érzem arcomon, majd homlokomra ad egy puszit.

Hirtelen az égre pillantok, amit Jungkook is ugyanezt teszi és megpillantunk egy hullócsillagot.

-Kívánj valamit! -mosolyogva néz rám.

-Sose érjen véget e pillanatnak, amiben részünk van! -mosolyogva néztem arcára.

-Tegyünk róla, hogy így legyen! -kezem után kap és magával rántva állunk fel egyszerre és testével közeledik felém és újra ajkaimra tapad.

A Hold fénye bevilágítja az erdő egy részét, ezzel romantikus hangulatot kelt.

-Szeretlek HaYoung! Ha tudnád, hogy mennyire...-nagyot nyel, miközben homlokát az enyémnek dönti.

-Szeretlek Jungkook! Teljes szívemből!

"Álmok... Minden éjjel megjelennek, akár akarod, akár nem!
Félelmek... Nélküle nem lenne élet!
Szerelem... Mindenre képesek lennénk a másikért, csakhogy boldogan élhessük vele életünket!"