... Furcsa érzéssel ébredtem, mintha az álom valós lett volna, de akkor, hogyan kerültem volna ide, ha nem lett valós! Vagy, mi?? A lényeg, hogy a szobámban vagyok jelenleg és várom a fogtündért, hátha meghozza nekem a mai napi futásomhoz az energiát! Cserébe megkapja a fogamat! Na jó, ez hülyén hangzott! ... Lassan ledobom magam az ágyról, mert felállni is lusta vagyok...

-Ez a nap is már remekül kezdődik! -motyogom még mindig hulla fejet vágva..

-Szép jó reggelt! Nincs is szebb nap egy kora reggeli futásnál! -mosolyog, miközben rám pillantva teszi be a lábát a szobámba..

-Eszedbe ne jusson, hogy korán ezzel zargass! -kezembe vettem a takarom felső részét, hogy a fejemre hajtsam, de a másik végét Jungkook elkapva húzta le rólam, amitől összegubóztam..

-Te pedig felejtsd el a késői kelést! Na gyerünk! Még sok dolgunk van! -hangja komolyra fordult, de én csak morogtam lehunyt szemekkel...-Aish...-mély levegőt vett..-Akkor mást kell alkalmaznom!

Végre kilépett a szobámból, és nyugodt szívvel pihentem, amikor újra hallom meg lépteit és valami hideget érzek, ami rám ömlik. Nyomban kiugorva ébredtem fel.

-Normális vagy?? -kiabálom mérgesen.

-Nagyon szívesen! Törölközz meg, azután öltözz fel jó melegbe és kint találkozunk a pályán! Kapsz 15 percet.-ismét elhagyta a szobámat, de ezentúl remélem végleg.

Lihegve és mérgesen meredek az ajtó felé, ahogy lénye távolodik, miközben csurom vízzel a testemen ülök a földön a kezemre támaszkodva szorosan az ágy mellett. Ha minden reggel ehhez folyamodik, nem garantálok neki szép jövőt!

×××

Lassan befejezem a rám kiszabott köröket, amit Mr. Királyfi terhel rám. Rám?? Inkább az életemre. De csak egyhelyben áll és végig azon agyal, képes leszek még többeket futni! Várjon, még előtte a belemet szeretném kihányni, azután jöhet a lelkem és a mindenségem, amit még élni hagy. HA egyáltalán hagyja! Utolsó kör érkezik, de még messze a cél. Érzem, hogy a lábaim kezdenek a földbe burkolózni, vagy inkább gyökerezni.

-Ez az, HaYoung! Képes vagy ráá! -kiáltja utánam, mintha ezzel sokat segítene.

-Örülj, hogy bátorít és nem kritizálnom kellene, ha már egyszer felajánlotta védelmét! -már elkezdek magammal is veszekedni, de persze olyan hangerővel, hogy ezt ne hallja meg senki.

-Megtudod csinálni! -biztat tovább.

Most fogom a belemet a pálya közepén hagyni, ha így folytatja. Egyre közelebb érek a célhoz, amikor hirtelen elsötétül előttem a kép és a földre rogyok. Nem látok a sötétségen kívül, de az aggódó kiabálásokat is halkan hallom. Annyit érzek, hogy a fejem az ég felé fordul és valaki a karjában tartja a hátam és a fejemet paskolja, hogy visszatérítsen. Pár kellemetlen percek múlva már kezdek újra látni, de még homályosan és a hang is kezd tisztulni. 

-Mi?? Mi va..-kérdezem gyengén és a karomra veszek egy pillantást.

Kék-zöld foltokon kívül a bőrömbe vájt apró kavicsok hullottak le és véraláfutások sokaságát vettem észre. Néhol felszakítva egy részt. Egy személyből hirtelen többet láttam, de már a legtisztábban.

-Mi történt a kezeimmel?? -kérdeztem szinte félve a választól.

-Elég volt mára! -jelenti ki, hangjából aggódást és kétségbeesést lehetett hallani, amint egy ruhadarabbal próbálta elállítani a vérzést és bekötni vele.

Segít felállni helyzetemből és az ölébe véve szorított magához.

-Kapaszkodj erősen! -motyogja annyira, hogy éppen halljam.

Nagyot nyelve engedelmeskedek kérésének. Feljebb dobva előzi meg az esésem, így sietősen indul a rejtekhely felé, ahol már szinte családként dolgoznak. Alig értünk be az ajtón, rögtön szembe érkezek a lányok, akik szintén kétségbeesve jöttek felénk és kérdezgetni kezdték Jungkookot.

-Úristen, minden rendben? -kérdezte Doyeon.

-Ez egy kis sérülés, még nem a világvége! -jelentem ki harsányan, mire mindannyian felém emelik tekintetüket.

-Értesítek egy orvost, hogy azonnal kezelje le, mielőtt még elfertőződne! -már a dolgára sietett Jaehwa, de vele együtt Doyeon is.

Még két-három lépés és már bent is vagyunk a szobámban, ahol rögtön az ágyra ültetett, majd elém térdelve kötötte ki a ruhadarabba bugyolált kezemet.

-Egy  kis sérülés?? -veszi kezébe a sérült karom.

Hirtelen elrántom és értetlent színlelve nézek a szemébe, amitől kíváncsibbá tettem.

-Mert nem az?? -tettem ugyanúgy fel a kérdést, amire igen érdekesen reagált.

Megvakarta a tarkóját, majd mély levegőt vett, amint lábára tette mindkét karját. Kifújta azt, azután már mély szemkontaktust váltottunk.

-Ez szerinted egy kis sérülés?? -akadt ki, ami nem igazán tetszett.-Mi van, ha súlyos?? Akkor is ezzel fejeznéd ki a "kis sérülés"-edet?? -idézőjelet is rajzolt a levegőben a kezeivel.

-Nem értem, miért kell felkapni a vizet, amikor nem nagy dologról van szó. Megbotlottam, elestem, meghorzsoltam a kezem és néhol vérzik. Nem kell az egérből elefántot csinálni! -kezdett az agyamra menni a hülye gondolkodásaival.

-Nagyobb bajod is eshetett volna! -kiabálni kezdett idegében.

-Ha jól emlékszem, te kényszerítetted, a korán kezdést! Én viszont csak végzem, amit rám szabsz ki feladat.

-Mert ki kell képezzelek, amíg csak tudlak! 

-"Amíg csak tud"-sz?? Hogy érted ezt?? -kérdeztem nyugodtabban ér kérdéseket sugározva tekintetemből, felé.

Tátott szájjal meredt rám, úgy látszik a méreg és az ideg eltávozott, de most teljesen megdöbbenve térdelt előttem. A válaszra várva, próbálok nem valami idegesítő modort felvenni, de csak néz maga elé. Gyorsan félre fordítja a fejét, azután már csak nyugodt szívvel felállt és kilépett a szobámból. Annyiban nem hagyom a dolgot, így utána futok.