Kinyitom a szemem és a gyönyörű szép kék ég alatt fekszem és a bárányfelhők futkározását veszem figyelembe, és egy jót mosolygok. A fejem felett kinyújtom kezemet és egy kézhez ér. Nem zavar, hogy egy ismeretlen kézbe botlik az enyém, jólesik.

-Bár, mindörökké együtt lennénk! Akár találkozhattunk volna, hamarabb is!

Felé pillantok értetlenül, és mosolygó arccal néz az enyéimbe..

-Hogy érted?? -kérdezem..

-Mindegy! -sóhajtott egyet..-Gyere, még vissza kell mennünk a többiekhez! -felült, viszont nem engedtem és már a mellkasánál voltam..

Egymás szemébe pillantottunk, de mégis mosolyogva.. Eltávolodtam egy pár centire, de még jobban magához rántott...

-Na jólvan! Kezd kicsit fusztrálóvá fajulni!

-Hm.. Szeretem, ha ölelnek! -mondja és egy mély lélegzetet véve, fújja ki...

-Öhm... Jin! Most már elengedhetsz! -mocorogtam, azután elengedett..

-Bocsánat, csak ez tényleg jólesett! -mosolyogva nézett a távolra, majd vissza rám..

-Igazán nagyra tartom az önbecsülésed! -bólintott, amint elhagyta számat a gondolat.

-Hm.. Tényleg?? -kérdeztem vissza és ismét szemembe nézett..-Azt hittem, ho... -megakadt a torkomon a szó, hiszen a pillantása belém fojtotta..-..Mindegy! -elkaptam a fejem és a földre meredtem tovább..

Egyenlőre szeretnék a feladatomra fókuszálni és nem az érzésekkel foglalkozni! Mindennek eljön a maga ideje!

-Mi lesz, ha...-mutogatni kezdek a kezemmel..-..ha végleg legyőztük?? -kérdeztem oldalra fordítottam a fejem...

-Visszatérhetsz a családodhoz! A szüleidhez! -magyarázta sóhajtva..

-Igen! -lehajtottam a fejem újra..

-Egy valamit kérhetek tőled?? -kérdezte, mire felkapom a fejem..

Egy szót sem tudtam szólni, csak néztem magam elé. Kitartja kisujját is.

-Ígérd meg, hogy nagyon fogsz magadra vigyázni! Még akkor is, amikor már nem itt leszel! -kérte, mire kuncogva beleegyezem és összekötjük kisujjunkat.

-Fontos betartanom?? -kérdeztem kuncogva, mire szélesebbé húzódott a szája..

-Mindenképpen!

Kiakasztottuk a megfogadott alku ujjunkat és még egy pár percig a tájat vizslattuk csendben. Szépen sütött a Nap. És még mindig az álmon töröm a fejem. Mit jelenthet?? És miért álmodom meg újra és újra?? 

-Valami gond van? -kérdezte..

Megfogtál öregem! Most aztán tényleg megfogtál!

-Semmi! -mosolygok, hogy leplezzem a rossz gondolataimat a Fekete Árnyakról..

-Biztos?? -kérdezte..-Ha esetleg nem szeretnél beszélni róla, megértem! De ne titkold a fájdalmad! -mondta kétségbeesetten..

-Hogyan titkolnám, amikor tényleg semmi bajom! -kicsit megemeltem a hangomat..

-Tehát mégis van valami, amit nem mondasz el! -szűkíti össze szemeit..-Kivele!-biccent egyet.- Mondd el!-rendes szemekkel nézett arcomra..

-Aish... Csak menjünk innen! -felálltam és alaposan leporoltam a nadrágomat a kosztól..

Nem mond semmit, és nem is néz a szemembe.. Megbántottam a hallgatásommal és a makacsságommal! Remek! Most pedig engesztelhetem ki.. Jobb, ha elmondom, mielőtt tényleg megharagítanám magamra..

-Nézd! Nem akarlak titeket felzaklatni, most...hogy magatokhoz vettetek, ameddig csak vigyáztok rám! De...-kezdek most a lényegre törni..-..az álmaimban...megjelenik a maszkos férfi, akivel az utcán találkoztam és követni kezdett, amíg nem találkoztam Jungkookkal! Az első pillantása belém égette magát és... Már félek elaludni is! -fájó szívvel kezdtem mesélni...

-Figyelj! Nem zaklatsz vele! Jó, hogy elmondod őket, mert akkor megtudunk védeni, de ha nem mondod el, akkor ennek az ellenkezője! -mindkét kezét vállaimra tette és a szemeimbe mélyesztette tekintetét, amint maga felé fordított..