Emma neutrális arccal nézte, ahogy Isabelle és Adam csókolózik. De belül nagyon fájt neki. Nem tudta eldönteni, hogy hogyan érez Isabelle-lel kapcsolatban. Sose tudta, hogy hogy beszéljen vele, hogy megérintheti-e a karját vagy megölelheti-e és folyamatosan zavarban volt. Ráadásul az se segített, hogyha Isabelle este egy szál törülközőben kicsattogott, hogy bevigye a pizsamáját, a tornaöltözős dolgokról már ne is beszéljünk.
Emma próbálta nem megbámulni Belle-t, de lopva rápillantott azért. Végig követte a szemével a nyakának az ívét, a gömbölyű vállának a vonalát, a derekának a karcsúságát. Nem tudott nem oda a nézni, a szája kiszáradt és sűrűn pislogva bámulta a fehérneműben dumáló lányt. Remélte, hogy Isabelle ebből semmit sem lát.
Esténként eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha egyszer megcsókolná. Nem kell nyelves csók, neki egy sima szájra puszi is elég lenne. Talán akkor eltűnne ez az érzés és nem kéne tipródnia. Ilyenkor csak a párnába temette az arcát és bámult a sötétbe.
Nem is tudta, hogy mikor kezdődött ez az egész. Valamikor hetedikben a barátnője – akivel azóta már lazult a kapcsolata – megállapította, hogy milyen cuki a felettük egy évvel járó fiú és sajnálja, hogy barátnője van. Emma pedig megállapította, hogy a fiú aranyos ugyan, de a barátnője is elég szép. Gombóc keletkezett a gyomrában és hirtelen nem is tudta, hogy kire nézzen, inkább a földre nézett és a cipője orrát kezdte bámulni. De ez még semmi sem volt. Amikor a szüleivel és a húgával külföldre utaztak, a tengerpartra, akkor a strandon látott egy lányt. Utána mindig őt figyelte lopva, étkezésnél és fürdésnél, a benti medencénél. Mérges is volt magára, hogy ezt miért csinálja, de érdekelte. Sose beszélt a lánnyal, de megállapította, hogy nagyon kedves lehet, mert folyton mosolygott és olyan szép volt a lepirult bőrével, a kiszőkült hajával és a ragyogó szemeivel. Idősebb lehetett nála egy-két évvel. Emmát pedig egy dolog őrjítette meg, ahányszor a lány beugrott egy nagy szikláról a tengerbe, majd kimászott és megigazította a bikini bugyiját, a fenekénél örökösen ott volt egy fehér sáv, amely a lebarnult bőre és a pasztell színű fürdőbugyi között tartózkodott. Emma ilyenkor mindig visszatemetkezett a könyvébe és azon gondolkozott, hogy milyen tökéletes ez a lány.
A Clerton lánynak egy gondja volt, szégyenlős volt, szinte már félénk. Sose tudta leküzdeni ezt. Titokban félt, hogy Isabelle ezt tudja és magában jól szórakozik. De nem, Isabelle még csak nem is gyanította Emma érzéseit.

Ma összesen hét órájuk volt és miután megírták a házi feladatukat szabadfoglalkozás volt. Adam és Isabelle felmentek lányok szobájába beszélgetni és egyebeket tenni, Emma pedig csatlakozott Willhez, aki miután megírta a válaszlevelét az anyjának, beszélgetett az addig olvasó lánnyal. Marion és Antoine pedig mentek padot sikálni, ugyanis még bőven tartott a büntetésük, este pedig még egy mosogatás is várt rájuk.

- A drága Dorianod lehet volna kicsit kegyesebb, amikor kiosztotta a büntetést - nyomta rá a vizes szivacsot Antoine a pad fa anyagára. - Mondjuk, ha leszopod, lehet, hogy csak három napot kapunk.

- Meddig akarsz ezzel a nemlétező dologgal baszogatni? - emelte fel a fejét Marion és unottan Antoine-ra nézett.

- Oh, Hardy, te komolyan be akarsz etetni, hogy ez nem valós? Hülye azért nem vagyok - válaszolt könnyedén a fiú.

Ma egészen jó hangulata volt, pedig semmit se vett be. Végignézett a padot mosó Marionon és majdnem felnevetett, a lány nem rajta vezette le a dühét, hanem a padot suvickolta veszett módon, miközben fújtatott.

- Apuci elhagyott vagy mi? - Antoine tudta, hogy ez a mondta erősre sikeredett, de arra nem számított, hogy Marion teljes erőből nekivágja a vizes szivacsot, ami csak úgy csattant a nyakán és végig csúszott a fehér – ferdén összegombolt – ingjén.

- Nyald ki, Benco! Hogy lehetsz ilyen kibaszott pofátlan? - ezzel nekidobta a koszos rongyot is.

- Kérdeztem valamit, Hardy. Attól még nem kell hisztis picsává változni - szedte le magáról a rongyot a fiú és az asztalra dobta, majd felemelve a vizes szivacsot, azt is a rongy mellé helyezte.

- Szerinted hisztis picsa vagyok? - sziszegte Marion és odalépett Antoine-hoz. - Hallani akarod, hogy mi történt? Akkor tessék elmondom, aztán dugd fel a seggedbe ezt az elbaszott sztorit és legyél vele boldog. Anyám csak egy kicsit volt több, mint tizenhét éves, amikor születtem. Egy kiszakadt kotonnak, egy zacskó fűnek és egy egységnyi vodkának köszönhetem, hogy élek. Apám persze, amint megtudta, hogy anyám terhes szakított vele és a mai napig nem tudom, hogy ki az apám - köpte Marion Antoine arcába a szavakat. - Azóta egy panelben élünk, a külvárosban, nem messze Swindontól. Csak azért jöhettem ide, azért tudtuk kifizetni, mert az én drága jó édesanyám - forgatta Marion a szemét - hagyta, hogy pár kőgazdag fejes ledugja a faszát a torkán. Ezt akartad hallani, Benco? Ezt, bazd meg? - a Hardy lány már a végén üvöltött.

Marion felemelte a rongyot az asztaltól és visszament törölgetni.

- Ha azt hiszed, hogy hagyom, hogy te, mint egy lecsúszott, elkényeztetett szarfaszú tizenöt éves, aki jó dolgában nem tud mit kitálalni és ezért elkezd drogozni, baszogasson engem, akkor kurvára tévedsz Antoine Benco! - fröcsögött Marion.

Pár pillanattal később, annyit érzett, hogy a Benco fiú vékony ujjai erősen kulcsolódnak a felkarjára és a feje fájdalmasan koppan a falon.

- Te is kurvára tévedsz Marion Hardy velem kapcsolatban! - Antoine ökle Marion feje mellett csattant a falnak, a fiú hirtelen jött jókedve elszállt. - Apám egy korrupt seggfej, akinek annyi pénze van, hogy nem tudja mire költeni. Anyám elhagyta apámat még vagy tíz évvel ezelőtt, mert nem tudta kezelni az apám agresszív kitöréseit és azt, hogy verte őt és csalta mindenkivel. Azóta apámmal élek, ketten, egy kurva nagy, londoni modern házban. Mindig jöttek hozzánk ügyfelek, kurvák és drogdílerek, ugyanis apám is erősen tolja. Egyszer egy öreg bróker jött hozzánk, emlékszem még a nevére. George Welsh - Antoine undorodva ejtette ki a száján a férfi nevét. - Hétéves voltam. Apám nem tudta fogadni, más ügyfél volt nála, egy kicsit várnia kellett. Cukorral kínált, amiről később kiderült, hogy tabletta. Bevettem, alig emlékszem valamire - Marion elképedve hallgatta. - Foltok maradtak meg, hogy azt mondja, hogy milyen szép kisfiú vagyok, megkérdezi, hogy megmutatom-e neki a szobámat. Hamar hatott az a szar, amit adott, nem tudtam, hogy mit csinálok. A szobámban érve beletúrt a hajamba és végigsimított a felsőtestemet, majd kikapcsolta a nadrágomat. Megmozdulni se bírtam. A szájába vette a farkam. Aztán kérte, hogy tegyem én is ugyanezt. Nem tudtam megmozdulni, forgott velem a szoba, de emlékszem még, hogy megráztam a fejemet, ennyire tellett. Hasba vágott, majd újra megsimogatt. Majd a számba rakta, mire köhögni kezdtem, felpofozott és újra be kellett vennem. Alig kaptam levegőt, taknyom-nyálam összefolyt, sírtam, de nem éreztem, hogy fáj. Aztán elment a számban, a felé végig csorgott a torkomon a másik felével meg telibe köptem. Majd elájultam - Antoine mélyen Marion szemébe nézett. - Felöltözve ébredtem, apám kérdezte, hogy tudok-e valamit az öreg George-ról, mert nem jelent meg, de a titkárnője látta, hogy velem beszélget. Megvontam a vállamat és furcsa ízt éreztem a számban, sajgott a fejem és fájt a hasam. Majd hánytam, apámék azt hitték, hogy benyaltam valami vírust. Pár évvel később jöttem csak rá - Antoine suttogta a szavakat, de egész testével nekifeszült Marionnak -, hogy aznap mi is történt, kezdtek visszajönni az emlékek. Apám pedig azóta is drogozik, továbbra is agresszív, rajtam vezeti le vagy a kurvákon, akik napi szinten jártak-keltek a házban. Én pedig nem bírtam elviselni és elkezdtem tablettázni. Érted már, Hardy? Gazdag vagyok, méghozzá kibaszott gazdag. De nem vagyok boldog, cseppet sem vagyok az - Antoine állkapcsa megfeszült. - Csak azért baszott be ebbe a flancos magánsuliba, hogy ne kelljen bámulnia a pofámat.

Marion Antoine mellkasára tette a kezét, a forró ujjai alatt a Benco fiú mellkasa hullámzott, a hideg, vizes ing rátapadva követte a mozgását.

- Kvittek vagyunk, Hardy! - ezzel ellépett a lánytól. - Tudom, milyen az, ha össze vagy törve és senki másban nem bízhatsz magadon kívül. Hidd el, nagyon is jól tudom - Antoine ekkor érezte először, hogy nem gyűlöli Marion Hardy-t.

Átérzi a borzalmakat, amik a lánnyal történtek. Átérzi, mert vele is történt már szörnyű dolog.
Marion pedig magában emésztette a hallottakat. Nem tudott mit mondani. De nem is kellett. A kedélyek csillapodtak, Antoine pedig visszament és tovább mosta az apró farokrajzot a padról.
A Hardy lány megértette Antoine viselkedését vele kapcsolatban. Ez csak azért irányult felé, mert magát látta benne. Ugyanazt az elcseszett gyerekkort, a visszafojtott érzelmeket és az élni akarást. Mindent.

- Antoine… - most először mondta ki a fiú keresztnevét.

Antoine Benco felkapta a fejét, kisöpört pár göndör, fekete tincset a szeméből és Marionra nézett. Marion visszanézett rá és a fiú elmosolyodott, ahogy a tekintete összetalálkozott Marion kék szemeivel. A Hardy lány átszelte a tantermet és szivaccsal a kezében megölelte Antoine-t.
Némán szótlanul szorította a fiút, a fejét a vállára hajtotta. A lesokkolódott Benco fiú pedig a pillanat jelentőségét felfogva Marion dereke köré kulcsolta a vékony kezeit. Erősen húzta magához a lányt, megértette végre Marion Hardy-t.
A lány pedig beszívta Antoine illatát. A piros Marlboro és valami édeskésebb férfi parfüm keveredett benne.

Most először érezte magát nyugodtnak.

Halihó!
Nos, igen, tudom, hogy tegnap is volt rész, de nagyon elkapott az írás heve. Remélem örültök, hogy ilyen hamar hozzám új részt és reménykedem, hogy tetszett is.
❤️
Nagyon kíváncsi vagyok ám, hogy mit szóltok Antoine és Marion zárójelenetére! ;))

Outlaaw, 2020. 08. 21.