- Haru -

Hónapok óta tartanak a Jungkookkal való különórák. Egyre több közös érdeklődésünk volt, pedig azt hittem, hogy az egyetlen szenvedélye a csak és kizárólag a színészét, de tévedtem. Kiderült, hogy imád videojátékozni, vezetni és kirándulni, és habár én az utolsót legszivesebben kihagynám, egyet kell értenem vele. Néha jó kimozdulni a szabad levegőre, habár ha választhatnék az erdő és a tegnerpart közül, akkor biztos a fás területet választanám. Több opció is szóba jöhet olyankor, mint a sátorozás, túrázás és az úszás is, hiszen tavak a közelben vannak. De mindegy is, a lényeg az, hogy Jungkookkal a kapcsolatunk kezd egyenesbe jönni, viszont azt furcsállom, hogy minden figyelmét nekem szenteli. Ezzel nem is lenne probléma, de kiismertem ebben a három hónapban, s rájöttem arra, hogy ő valójában többet akar egy egyszerű tanár-diák kapcsolatnál. Ez volt az első kikötésem, mikor megkértem, hogy tanítson engem külön: hogy ne lépjük túl azt a bizonyos határvonalat, amit meghúztunk kettőnk között. Ezt meg is értette, és az első hetekben nem is nagyon közeledett, viszont most teljesen más a helyzet. Akárhányszor találkozunk szorosan magához ölel, vannak pillanatok, mikoris "véletlenszerűen" találkozunk iskolába menet és felajánlja nekem, hogy elvisz a suliba. Egyre gyanúsabb nekem ez a srác, viszont magára hagyom. Én igazából csak attól félek, hogy a diákok félreértik ezeket a kis gesztusokat, és be kell, hogy valljam, Jimin már ígyis szúrós tekintettel illet minden reggel, ahogyan Changbin is. Ugyan próbálom figyelmen kívül hagyni kettejük zavarbaejtő viselkedését, de nehéz, mikor egyenesen magamon érzem pillantásaikat.

A vasárnapot azzal kezdtem, hogy áthívtam Yoongit magamhoz, aki szabadnapja ellenére, azonnal az ajtóm előtt termett. Rendes barát módjára főztem neki egy kávét, magamnak pedig egy forró csokit, hiszen a tél már bőven a nyakunkon volt, s őszintén szólva nem is bántam. Ez a kedvenc évszakom, szeretem a hideget. Ilyenkor felvehetem a három számmal nagyobb pulcsijaimat, nézhetem a kinti fehér tájat egy bögre kakaó mellett és a karácsonyi filmeket, melyeket a tévében már az ünnepek előtt leadnak. Számomra a karácsony nem bírt valami nagy jelentőséggel, hiszen csak mamáékkal és HaJoonal bírtam ünnepelni, és a bökkenő nem ez, hanem az egyszerű érdektelenség amit éreztem aziránt a nap iránt. Engem nem érdekeltek az ajándékok, Jézus születésnapja és hasonló badarságok, én elvoltam a kis világomban és lazultam, amíg csak lehetett.

- Mi is az a nagyon fontos dolog amiért idehívtál? - kérdezte, miután megköszörülte a torkát.

- Egyszerűen csak unatkoztam, és gondoltam te majd szórakoztatsz. - mosolyodtam el huncutul, mire Yoongi beharapta ajkait.

- Arra gondolsz, amire én gondolok? - fonta össze karjait mellkasa előtt, miközben minden figyelmét rám szentelte. Csak határozottan bólogattam egyet, széles mosollyal az ajkaimon, s mikor a szőke felállt, én azonnal követtem őt.

Kézen fogva indultunk meg a ház udvarába és élveztük a lehulló hópelyhek hideg érintését. Legjobb barátom arcát azonnal megcsapta hideg, ezzel piros pozsgásra varázsolva porcelán bőrét. Pontosan úgy nézett ki mint a mikulás segítője, azzal az egyetlen kivétellel, hogy a füle nem volt hegyes.

- Alacsony vagy és vörös a képed, márcsák egy manó ruha kell és tökéletes lennél az északi-sarkra. - nevettem fel hangosan, ámde neki nem tetszett gyerekes kijelentésem, ezért azonnal megdobott egy hógolyóval - Halott vagy, Min Yoongi! - jelentettem ki, s azonnal készíteni kezdtem az én kis hógolyóimat, melyekkel büntetni fogom az idősebbiket.

Tisztára úgy éreztem magam, mint egy háborús téren, de legalább nem én álltam vesztésre. Az igazat megvallva, csakis erre volt szükségem. Arra, hogy kieresszem a gőzt, hogy újból gyereknek érezzem magam, minden kötelesség és stressz nélkül. Valóban sok mindenen estem már át az életem során, mégsem siránkozom és sajnáltatom magam. Egy csodás családom van, remek barátokat tudhatok magaménak és a céljaim sem tűnnek elérhetetlennek. Lehet, hogy néha kicsit durva vagyok más emberek szemében, de az olyan barátaim, mint Yoongi, tisztában vannak azzal, hogy nálam ártalmatlanabb nincs. Csak a szám nagy, viszont ha valaki bántja a szeretteimet, annak vége.

- Megvagy. - lepett meg hátulról a szőke, s arcomat megmosta a frissen esett hóval. Még időben megfordultam, hogy fején nyomjam el a legnagyobb hógolyómat, ezzel eláztatva szőke tincseit.

- Te is. - kuncogtam fel, s jobbnak láttam, ha inkább visszavonulok és új búvóhelyet keresek magamnak, még mielőtt újból hasonló meglepetésekben részesítenének.

A lehető leghalkabban surrantam a ropogó havon be az egyik bokor mögé, s továbbra is szorgosan készítettem a golyókat. Próbáltam fülelni s figyelemmel kísérni Yoongi folyamatos mozgását, de nem tudtam beazonosítani, így abbahagytam a munkát, hogy csak ra tudják fókuszálni. Szemeimmel kinéztem a sűrű növény közül, melyek nagyjából takarták valómat, de nem voltak az igaziak, hiszen már nem volt rajtuk semmi levél. Kinéztem mögüle, s épp időben húztam vissza a fejemet, ugyanis a szőke a ház mögül egyenesen rám célzott, majd dobott. Két darab hógolyót kaptam fel, s megdobtam áldozatom.

- Nyertem! - ordítottam fel boldogan, s elindultam az idősebbik után, hogy felsegítsem, hiszen vén csontjai már nem igazán engedték meg neki a mozgást, a tatás személyisége pedig még tett rá egy lapáttal. - Nem volt túl szoros a küzdelmünk, de azért ügyes voltál. - veregettem meg vállát.

- Ez azért, mert hagytalak nyerni. - vonta meg vállait magabiztosan.

- Vagy azért, mert gyenge vagy. - nyújtottam ki nyelvem bohókásan, majd beléptem a házba.

A csoki és a kávé aromája kellemesen keveredett a levegőben. A nagyszüleim el vannak menve HaJoonhoz, hogy az unokahugommal is tölthessenek egy kis időt. Régebben folyton ott voltam, hogy vigyázhassak a kicsire, míg a testvérem s felesége elmentek egy-egy randira, hogy kettesben is tölthessenek egy kis időt. Én nem igazán értek a gyerekekhez, viszont a kiscsajjal nem volt gond. Csendben aludt, vagy éppen mesét nézett, így nem igazán volt dolgom. Olyankor Borával beszélgettem, hogy az idő is telhessen, de egy ideje már nem voltam náluk, s be kell, hogy valljam, hiányoznak.

Kezünkbe vettük a gőzölgő bögréket és elindultunk az emeletre, ahol az én szobám volt található. Mamáék tudtak Yoongiról és a folytonos látogatásairól, de többről nem, s nem is kellett, hiszen tényleg nem volt több annál. Való igaz, hogy megvoltak a mi kis gyengéd pillanataink, hiszen nem tagadhatom le a nálam vagy éppenséggel nála töltött éjszakákat, de amilyen keménynek mutatja magát, pontosan olyan puha, kenyérre lehet kenni. A barátai szemében ő az, akitől mindenki meghátrál és elszalad, ha valaki meglátja őt az utcán, de előttem ő csak... Min Yoongi. Fontos nekem, talán az egyetlen férfi az életemben, HaJoonon kívül, akiben teljes mértékben megbízom.

- És, hogy haladsz a szereppel? - kérdezte, s el kellett gondolkodnom a válaszon. Nem voltam biztos abban, hogy megemlíttetem-e Jungkookot előtte, hiszen emlékszem a buliban történtekre és arra, amikor a tanár letapasztotta a számat. Nem szerette volna, ha kitudódik a kis titka, s ezzel akár manipulálhattam volna, de én ettől sokkalta becsületesebb voltam. A titkok nálam biztonságban voltak, lehetett az akár a Jiminé is. Éppen ezért nem árultam el Jungkookot, ha ő szeretné, majd elmondja a társaságnak, addig én kussolok.

- Egyre jobban, már kezdem elsajátítani az érzéseket. De nagyon sokat köszönhetek a seggfej tanáromnak. - nevettem fel, s csak ezután döbbentem rá arra, mit is mondtam.

- Ki ez a tanár? Annyit panaszkodsz, gondolkoztam már azon, hogy jól agyonverem. - ingatta meg fejét hitetlenkedve.

- Oh, hát tudod. Minden tanár seggarc, és ő sem különb, szóval erőszakra nincs szükség. - ráztam meg a fejem - Jungkookkal szoktam néha tanulgatni, hiszen ő filmsztár vagy mi. - játszottam a hülyét, hiszen a seggfej tanár és Jungkook ugyanazok a személyek voltak.

- Az jó, Jungkook tényleg érti a dolgát. De ha hozzád ér, én esküszöm...

- Erre tényleg nincs szükség, Yoongi. - ültem le mellé az ágyra, s úgy folytattam a beszélgetést - Jungkook rendes ember, nem lesz vele gond. - mosolyodtam el lágyan, hátha ezzel az ő szívét is meglágyítom.

- Tudod, hogy nekem te vagy a legfontosabb, Haru. - emelte fel kezét, s finoman simogatni kezdte az arcom. Tenyere még mindig hideg volt az előbbi kis kiruccanásunktól, amint hozzáért felforrósodott bőrömhöz, megjelentek a jól ismert libabőrök karomon. Nyelnem kellett egyet közelségétől s gyengédségétől, hiszen pontosan erről beszéltem az előbb. Yoongi lehet bármilyen durva, de velem ezt az oldalát letagadja. Biztonságban éreztem magam mellette, még úgy is, hogy csak a barátom volt.

- Jéghideg a kezed. - suttogtam kettőnk közé.

- Talán egy forró fürdő segítene rajtam. - ajánlotta fel, egy csibész mosollyal az ajkain. Vissza akartam utasítani, nemet akartam mondani, de az ajánlata túlságosan is csábító volt, nekem szükségem lett volna egy kis kikapcsolódásra. A sok stressz és frusztráció elvette az összes létező energiámat.

Lassan bólintottam, s ennek köszönhetően a szőke azonnal felállt ülő helyzetéből és kézen fogva indult meg velem a fürdő irányába. Nem szégyelltem magam előtte, nem volt mitől félnem, hiszen ő ismert engem a világon a legjobban. Szerettem vele együtt lenni, mégha ez nem is volt több, mint egyszerű baráti gyengéd szeretet.

[...]

Az iskola lazábban vette az oktatást az utolsó héten, mert lassan eljött az a bizonyos jól kiérdemelt vakáció a diákok számára. Sosem voltam egy rossz tanuló, odafigyeltem, s mindent vissza tudtam mondani a tanárnak szempillantás alatt, de ez nem azt jelentette, hogy szerettem ott lenni, s napi hat-hét órában koptatni a már ígyis kopott padot. Én a szabadság hívője voltam, a suli pedig éppen ennek az ellenkezője. Nem éreztem jól magam bezártan, ez volt az egyik oka annak, amiért művészetibe jöttem.

Az utolsó órám végeztével, el is indultam Jungkookhoz, akivel minden nap találkoztam az egyik eldugottabb teremben. Ott nyugodtan gyakorolhattunk, senki sem hallott meg minket és nem is keringtek arról pletykák, hogy Kim Harunak szüksége van külön órára.

- Hát eljöttél. - üdvözölt a tanárom egy széles mosollyal az ajkain, s magához szorított, amit azonnal viszonoztam, hiszen rá kellett jönnöm arra, Jungkook nem rossz ember, csak rossz volt az első benyomása nálam. Kényelmessé alakult a mi kis bonyolult kapcsolatunk, s lassan kezdtem őt is elfogadni, de nem léptem meg a szigorúan kiszabott határaimat.

- Mint az utóbbi pár hónapban, minden egyes nap. - kuncogtam - Miújság? - kezdeményeztem a beszélgetést.

- Igazából nem sok, a hétvégén ellátogattam HaJoonhoz, és találkoztam a nagyszüleiddel. Nagyon aranyosak, főleg a mamád. Vele már találkoztam egyszer, csak nem tudtam, hogy ki ő. - nevetett fel - Olyan kínos volt, mikor megláttam, hiszen csak annyit tudtam mondani, hogy "Hé, ön a buszos néni?". - kacagott tovább az akkor kialakult helyzeten, majd elővette a forgatókönyvet és lapozgatni kezdett benne, egyenesen addig, ahol maradtunk - És veled? Hogyan telt a hétvége? - kérdezte, folyton fókuszálva a kis könyvre.

- Hát, eltelt. Yoongival lógtam. - vontam vállat egyszerűen, hiszen tényleg ezt csináltuk. Az igazat megvallva, éreztem a szívemre nehezedő bűntudatot, amit abban a pillanatban éreztem. Jungkook tekintetében ugyan nem láttam semmit, de a mimikája világosan elárulta őt. Félt, rettegett valami olyasmitől, amit nem mert kimondani.

- Yoongival nem lehet csak úgy lógni. - vonta fel szemöldökét - Ő tipikusan az az ember, aki ötször lehordja az isteneket a földre, akárhányszor dolga akad. Pedig ő egy igazi vállakozó, voltál már a virágos boltjában? Tökre nem illik össze az ő személyiségével. - rázta meg a fejét és folytatta a keresgélést.

- Itt szerintem tévedsz, Kook. - fontam össze karjaimat mellkasom előtt - Yoongi egy igazán kedves srác, csak nem nyílik meg mindenkinek. - érveltem ellene.

- Yoongi egyszer megpróbált rám önteni egy kiló trágyát csak azért, mert nem adtam neki pénzt cigire. - nevetett fel hitetlenkedve, s úgy éreztem ez a sok nevetés kezd erőltetetté válni.

- Mert ilyen ő, de nem ártana a légynek sem! - folytattam, de Jungkook rácsapott az asztalra, ezzel síri csendet generálva az elhagyatott osztályban.

- Félretehetnénk a Yoongi témát, hogy foglalkozhassunk inkább a szereppel? - sóhajtott mondata végre, s igazából rá sem mertem nézni. Hangja dühösen hangzott, még úgy is, hogy közben mosolygott. Valamiért fájt hasonlókat hallani tőle, hiszen Yoongi a barátom, sem több, sem pedig kevesebb. Jungkook féltékeny lenne? Egy ember nem beszél így a másikról oktalanul, viszont nem tudom mi más lehetne az oka. Neheztelne rá? Valami rosszat tett?

Inkább elengedtem a dolgokkal, és nekiálltam elolvasni még egyszer utoljára a szövegem, hogy azt kívülről elfujva mutassam be a tanárnak, aki árgus szemekkel pásztázott. Egy adott pillanatban megkért, hogy kezdjek neki, így eltettem a könyvet és beszélni kezdtem. Még mindig nem éreztem át teljes mértékben a főszereplő személyiségét, nem értettem, hogyan lehetne szerelmes egy olyan emberebe, akit nem is ismer. Nagyjából egyik lányt sem értettem, aki nekiállt buborékolni egy fiúval. Számomra felfoghatatlan volt a szerelem, egy olyan dolog, amit sosem éreztem. A vonzalom teljesen más, kívántam már meg embert, Yoongi az élő példa rá, de a szerelem valami undorító, nyáltól csordogáló érzés, ami elvakít, s nem engedi, hogy lásd a valóvilágot. Talán ez az egyetlen érzés, amit sosem akarnék érezni, mert tudom, hogy fájni fog, én pedig nem akarok sérülni.

- Feladom, ez egy nagy marhaság. - vágtam földhöz a forgatókönyvet, mire Jungkook érthetetlenül fordult felém.

- Miért tartod annak? - nézett rám zavarodottan, sötétbe borult szemeivel.

- Mert a szerelemmel csak vesztegetem az időmet, életemben nem voltam szerelmes, abban csak csalódni lehet. - álltam fel, hogy elhagyhassam a helyet, s induljak utamra. Nem volt kedvem továbbra is itt maradni, mert egyszerűen képtelen voltam pont előtte a hős szerelmest játszani. Ámde ő másképp gondolta. Megragadta csuklómat, és magához szorított. Kezét a derekamra helyezte, szemeit pedig a sajátjaimba mélyesztette. Ijesztő volt a közelsége, mégis olyan, mintha évek óta ismertem volna az érintését. Persze, ölelkeztünk már, de soha nem volt ilyen intim a helyzet.

- Bebizonyítom neked, hogy milyen igazán szeretni és szeretve lenni. - suttogta szigorúan kettőnk közé, mire megcsapott mentolos lehelete, férfias illata. Védelmező karjai között úgy éreztem azonnal elolvadok, s csak lesokkolva álltam előtte, várva arra, hogy lépjen.

Egyik kezével szorosan fogott, a másikat pedig arcomra vezette. Forró bőröm érintkezett meleg tenyerével, s ujjaival, melyek folyamatosan cirógattak. Szemeimet lehunytam a lágy érintésre, és a következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy ajkaink összeforrtak és lágy táncba kezdtek.

_________
Hehehe, lassan már egyik könyvemmel sem fogok tudni foglalkozni. Végzős vagyok, így nagyon sok dolgom van, szóval muszáj tanulnom. Addig is itt egy rész, s remélhetőleg legközelebb nem egy hónap alatt írom meg XD Ha tetszett, nyomj bátran, a csillagra 🤗❤