- Haru -

Yoongi és én... Nos, ez nagyon bonyolult. Azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Talán ott, hogy amióta visszatértünk a kórházból, mást sem csinál, csak nyomul és szeretget, ami eddig nem volt gond, de mostanra már kényelmetlenül érzem magam. Változást akartam, mert úgy éreztem ezzel elűzöm magam mellől, de nem így történt. Csak jobban megkívánt, többször hívott át, többször szeretkeztünk és ez valamiért borzasztóan mély bűntudatot hagyott bennem. Mást akartam, egy olyan dolgot, ami számomra tilosnak minősült. Jungkookot akartam, mindennél jobban, és nem értettem miért. Talán a becsületem nem engedte, hogy ő nyerjen, vagy talán puszta kíváncsiságból, kalandvágyból. Megtettem volna, képes lettem volna felforgatni az egész életemet csak azért, hogy valami olyat tegyek, ami nem hétköznapi. Idővel rájöttem, hogy ez nem egy kaland, ami csak úgy kipattant az agyamból, hanem valami sokkal komolyabb. Hülye lettem volna, amikor pofátlanul visszautasítottam? Meglehet, de akkor ez volt a legjobb döntés.

A suli kezdete óta komolyan odatettem magam a tanulást illetően. Időben érek be az órákra, tanulgatok és a szerepet is próbálom tökéletesíteni, hogy a vizsgán ne én legyek a nevetésük tárgya. Addig még van nagyjából négy hónap, én pedig mondhatni sehogy sem állok. Az érettségire felkészültem, de arra, hogy leszerepeljek, nem. Valóban segítségemre volt Jungkook és a nagy szája, és most is örülnék ha hozzám szólna, de kerül mint a forró kását. Viszont, arra felfigyeltem, hogy meg szokott nézni. Nem is csodálom, már nem vagyok önmagam. Az extrém kiegészítők eltűntek, a hajam sima fekete színben pompázott és a ruhatáram teljesen ki lett cserélve, ezt pedig észrevette. Tudom, hogy nem ez volt a terv, mégis kétélű fegyver voltam. A szőkét vonzottam, a barnát pedig taszítottam. Nem a külsőmmel, de a viselkedésemmel annál inkább. Mondjuk, az való igaz, hogy nem csak én voltam a hibás. Ha adhatott volna még egy kis időt, akkor most nem lennénk itt, hanem normális randikra járnánk, együtt aludnánk, tanulnánk a szerepet, úgy rendesen megismerhettük volna egymást, de nem. Elkapkodta, amikor én még tisztában sem voltam az érzéseimmel.

Ma viszont van lehetőségem rá, hogy beszéljek vele, ugyanis Yoongi bulit szervez. Alap volt, hogy meghívja Jungkookot is, és közben reménykedtem is benne, de a szőke nem akkora seggfej, hogy a legjobb barátját ne hívja el. A bátyámékkal fogok menni, a kicsit a nagyiékra hagytuk, hogy ne kelljen külön fizetni bébiszitterre, így mi nyugodtan elmehetünk bulizni egyet. Habár nem fogom ezúttal túlzásba vinni sem az ivást, se semmit. Igazából már cigizni sem cigizek annyit, sokat változtam. Itthon egyáltalán nem gyújtok rá, viszont ha Borával találkozom, akkor egy-egy füst még belefér. A barátnőm hűségesen kitartott mellettem ezekben a nehéz időkben, nem tudja pontosan mi a baj van velem, de ettől függetlenül nem zargat minden féle kérdéssel. Szerinte, ezáltal csak az időnket vesztegetnénk, s inkább hagyja, hogy én mondjam el magamtól. Viszont azzal tisztában van, hogy pasi van a dolgoban, ráadásul nem is akármilyen.

Jungkook már rég lefoglalta Bora szívének központját. A lány mindig is felnézett rá, s imádta a sorozatait, éppen ezért nehézkes elmondanom neki azt, amit iránta érzek, főleg azután, hogy azt mondtam, ki nem állom a férfit. Persze, nem tudom elfelejteni a szép pillanatokat, mint mikor tanított engem, mesélt gyerekkori énjéről vagy amikor "randira" vitt, ahelyett, hogy büntetésbe lennék. Ezek mellett hibái is vannak, de a kellemes emlékek felülkerekednek mindezek fölött.

- Kész vagy? - kopogott be sógornőm a fehér falapon, majd lassan benyitott. Nem öltöztem ki, nem akartam magamra vonni a figyelmem, ami mondjuk nem az én stílusom, de hát szerintem ezzel hamarabb vonzzom magamra a tekinteteket. - Minden rendben? Az utóbbi időben... Mintha nem lennél önmagad, esetleg történt valami? - kérdezte kedvesen. A bátyám felesége mindig is olyan volt számomra mint egy aggódó anyuka. Törődött velem, tanított, segített ahol csak tudott és remek tanácsokkal látott el. Nagyon szeretem őt és olyan fajta kötelék van köztünk, ami ritka, éppen ezért illetlenségnek tartanám, ha ezúttal nem lennék vele őszinte.

- Egy, igazából két fiúról van szó. - sóhajtottam. - Amolyan szerelmi háromszög, de nem tudom az állást. Az egyik srác csendes, szelíd, mégis képes elrontani mindent egy csettintéssel. Emellett jóképű, vicces, de van egy taszító valami benne, ami egyszerűen elrontja a róla alkotott összképet. A másik... mindenért ideges, de próbál tökéletes lenni. Mindent megad, amire szükségem van, főleg érzelmileg és testileg, viszont én nem érzem ugyanazt iránta. Ő az egyik legjobb barátom, képtelen lennék szerelmes lenni belé. Valamiért nem tudok. - temettem arcomat a mancsaimba, s folytattam. - A másik, nos őt utáltam, de most nem tudom mi van velem. Azt akarom, hogy figyeljen fel rám, de nem működik. Eddig folyton ő udvarolt, most pedig eltávolodik tőlem. Nem tudom mit csináljak... - hisztiztem, s adtam ki mindent magamból. Sírni viszont nem akartam, az nem én lennék.

- Yoongiról van szó? - kérdezte, mire bólintottam. - A másik...?

- A kibaszott tanárom. - néztem fel rá kétségbeesett tekintettel. - Jungkook. - suttogtam, sógornőm szemeiben pedig megjelent a sajnálat és a döbbenet, hiszen ők ketten, a két férfi, legjobb barátok. Nagyon jól ismeri a bátyámnak köszönhetően, viszont azt nem tudta, hogy most tanárként dolgozik.

- Ez... most hirtelen jött. - vakarta meg fejét, majd újból rám pillantott. - Yoongi már azóta flörtöl veled, amióta csak ismerlek. Többször is lefeküdtetek, az a fiú mindent megtesz érted, viszont a szívnek nem lehet parancsolni. - ült le mellém az ágyra, és átkarolt. - Ha te Jungkookot választod, akkor el kell mondanod neki mit érzel. Biztos vagyok benne, hogy viszonozza majd. - simogatta hátamat puha kezével.

- Tudom, hogy kedvel engem, mert megcsókolt, amit nem akartam. Durván visszautasítottam, de rájöttem, hogy hibát követtem el, s most én vagyok az, aki hiányában szenved. De ha utáltam, akkor most mért fáj, hogy nincs a közelemben? - kérdeztem szomorúan, s jobban bújtam érintésébe. Ő az egyik olyan ember az életemben, aki gyengének látott.

- Haru... Ha érzel valamit iránta, akkor azt ne a megjelenéseddel próbáld kimutatni, hanem tettekben és szavakban. Jungkook jó srác és hiszed vagy sem, sok mindenen ment keresztül. Légy vele őszinte, aztán pedig lesz ami lesz. - tolt el magától, hogy a szemembe nézzen. - Viszont veszélyes dologba kezdesz bele. Én nem fogom elmondani senkinek sem, hogy tanár, de meg kell ígérned, hogy óvatos leszel, ha végül viszonozza az érzéseid. - sepert ki egy fekete tincset szemeim elől, majd felállt, és nyújtotta felém a kezét. - Most viszont gyere, míg meg nem haragszik az úrfi. - utalt a bátyámra, mire elfogadtam kecses mancsát és együtt indultunk el a földszintre, majd az kocsihoz.

A bulihoz érve, már egy csomó autó foglalt helyet a nagy ház előtt. A zene nem dübörgött úgy, mint ahogyan Baeknál szokott, de a hangulat úgyis ugyanaz volt. Jungkookot autóját is felfedeztem a messzeségben, ezért gondoltam magamban, hogy már meg is érkezett. Az úton agyalni kezdtem azon, amin a bátyám felesége magyarázott, s rájöttem, hogy nem téved. Eldöntöttem, hogy ma este mindenképp beszélek vele, és ha nem is fog újból szerelmes lenni, abban biztos vagyok, hogy újból lehetünk barátok.

Köszöntem azoknak, akiket ismertem, miközben tekintetemmel kerestem a férfit, akinek köszönhetően álmatlan éjszakáim vannak. Viszont, mikor szemkontaktus történt kettőnk között, ő gyorsan felállt és a konyhába indult. Úgy gondoltam, ez lesz a tökéletes pillanat a beszélgetésre, de Yoongi beelőzött, így inkább csak leültem valahova, és meghoztam magam. Nem szeretnék felhajtást csinálni, főleg nem a szőke házában.

Beszélgettem, nevettem itt-ott hamiskásan, az idő pedig lassan eltelt, mikor újból észrevettem Jungkook mozgását. Sógornőmmel össze néztünk, mire ő bólintott egyet, így tudtam, hogy ez lesz a kiváló alkalom arra, hogy magyarázzak neki. Minden létező gondolatomat összeszedtem, s próbáltam őket normális sorrendbe tenni, hogy ne tegyek tönkre semmit, de nehezemre esett. Nem tudom konkrétan mit is szerettem volna mondani neki, csak meg akartam győzni, hogy beszéljen velem. Talán a hangja volt az egyik tényező, ami a leginkább hiányzik.

Csendben osontam a háta mögé, de éreztem, hogy észrevett. Egy pillanatra megfeszült, s már készült menekülni, de nem engedtem neki. A csuklójára fogtam, azt akartam, hogy maradjon velem. Egyedül éreztem magam.

- Mit akarsz tőlem? - kérdezte ridegen, mire sóhajtottam egyet. Kezét kihúzta az én mancsom fogságából, majd eredeti helyére indult, és idegesen kortyolt bele a sojus üvegbe. Vele ellentétben, én kényelembe helyeztem magam, lábaimat pedig egymásra tettem. Türelmetlen volt, pedig a világ összes ideje a miénk volt.

- Én csak... - bámultam magam elé. - Én még azt sem tudom, hogy mit kellene mondanom neked, mert bocsánatot nem fogok kérni. - nevettem fel végül az abszurd helyzeten. Mégis mit csinálok? - Idefigyelj, Jungkook. A múltban tettél egy kibaszott nagy hülyeséget, és ugyanabban a helyzetben voltál, mint én most.

- Ne haragudj, de én veled ellentétben éreztem is valamit. - mosolyodott el flegmán, majd hagyta, hogy folytassam.

- Lényegtelen, gyerekesen viselkedtél, és lekaptál felelőtlenül, mint egy idióta.

- Nem fogom tűrni, hogy így beszélj velem. - forgatta meg a szemeit, s beletúrt tincsei közé. - Egyébként is úgy teszel, mintha nem éreztél volna semmit, pedig mindketten tudjuk, hogy igenis élvezted. Minden éjszaka rám gondolsz és azt akarod, hogy újból bemocskoljalak, mert ilyen vagy te, Haru. - jött közelebb hozzám, fenyegetően beszélve.

- Mindezt azért mondod, mert titokban ezt teszed, nem igaz? - mosolyodtam el. - Tudod, azzal a céllal jöttem ide, hogy mindent rendbe tegyek, de nem vagyok én senki játéka sem. Szóval ez az első és az utolsó lehetőséged. Megszerzel, vagy nem? - suttogtam fülébe, picit visszahozva a régi énem. Tekintetemet a szemeibe véstem, melyek gyönyörűen fénylettek a sötét éjszakában. Arca olyan gyermeki volt, de mégis férfias, ellenállhatatlan.

- Nem lehet, nem tehetem meg. - suttogta, kissé szomorúan. - Te nem lehetsz az enyém, soha nem is voltál az. Máshoz tartozol. - utalt Yoongira.

- Hozzád tartozom, Jungkook. - közeledtem felé, s mikor láttam, hogy nem távolodik el, én sem álltam le. Ezúttal nekem kellett kezdeményeznem. - Kedvellek. - suttogtam ajkaira, majd megcsókoltam őt.

Mondhat akárki bármit, de jól cselekedtem. Az utóbbi időben képes lettem volna bármit megtenni azért, hogy ő figyelembe vegyen, de nem kaptam meg azt, amire vágytam, így inkább én léptem. Ebben az esetben, sokan azt mondanák, hogy megbolondultam, hiszen nem csak egy fiú után járok, hanem a tanárom után. De nem érdekelt. Csak ajkainak ízét szerettem volna megkóstolni, nem csalódni abban, amire vártam. Igaz, valahol mélyen számítottam arra, hogy mindez eltűnik és maradok ott, ahol eddig is álltam, de nem. A pillangók csak gyülekeztek, és hangoskodtak, így nem tehettem mást, folytattam, bátorítva őt is, hogy cselekedjen.

Arca két oldalára fogtam, és lábujjhegyre álltam. Szája érintette az enyémet, puhán jelölve meg párnáimat. Félénk gyermek módjára fogadta el sorsát, s adta át nekem önmagát. Az első csókunk annyira más volt, viszont ezúttal biztonságban éreztem magam, nem pedig megsértve. Éreztem őt, s azt hiszem ez volt az, amire szükségem volt.

- Srácok, mit csináltok kint? - hallottuk meg valaki hangját az ajtóból, majd csörömpölést, valami szilánkjaira tört. Egyszerre váltunk el egymástól, s tág szemekkel figyeltük a meghökkent közönséget és Yoongit, amint kettőnket bámul, hol rám, hol pedig Jungkookra nézve. - Ti...? Mióta? Miért? - kérdezte halkan, erőtlenül, mire mindketten lehajtottuk a fejünket. - Haru, válaszolj... mond, hogy ez nem.. ez nem igaz. - kérlelte, szemei pedig aligha észrevétlenül könnyesedtek be.

- Én nem így akartam, hogy megtudd.. - válaszoltam hangtalanul.

- És inkább hülyét csináltál belőlem, és te.. - utalt Jungkookra. - Azt hittem barátok vagyunk, nem is.. testvérek. - nevetett fel, majd folytatta - De tudjátok mit? Nem akarom látni egyikőtöket sem, takarodjatok ki a házamból, és az életemből. - mutatott a kijárat felé, majd megfordult és bevonult.

Bátyám már messziről kiszemelt, fekete tekintetével büntetve engem. A sógornőm sajnálkozó tekintettel illetett, így tudtam, nem vagyok olyan nagy bajban. Ám látva Jungkookot, összetörtem. Nem csak egy embert tettem tönkre, hanem egy életre szóló barátságot, egy olyan köteléket szakítottam el, melyet azt hittem semmi és senki sem tudná feloldani. Elrontottam, de még mennyire.

- Majd... Majd hívni foglak. - mondta halkan Jungkook, s a második pillanatban el is ment, ezzel magamra hagyva a gondolataimmal, s azok sötétjében.

_______________________
Sziasztok! Az utóbbi időben nem voltam valami aktív a következő ok miatt: érettségi. Most volt a próba, amiken átmentem, szerencsére (habár lehetett volna jobb is) így próbálok koncentrálni életem ezen részére is, habár nem tudom mennyire fog menni, de minden tőlem telhetőt megteszek hogy once in a while legyen rész :)

Ettől függetlenül, jó hírekkel is szolgálok, hiszen összegyűlt a több mint 5k megtekintés a sztorimon, amiért nagyon hálás vagyok. ❤️ Ti vagytok a legjobbak.

Remélem mindenki jól van ezekben a nehéz időkben, illetve egészségesek vagytok. Mindenkinek a legjobbakat kívánom.

U.i.: elnézést a helyesírási hibákért, vagy bármi másért, csak már nem volt kedvem átnézni ezt a szart xd azért remélem tetszett nektek 🥴❤️