- Jungkook -

Mosolyogva megráztam a fejem, és utána megismerkedtem a legutolsó diákkal is. Rengeteg személyiség van jelen, nagyon színes az osztály és némelyik talán még elszánt is ahhoz, hogy komolyan vegye a színészkedést, de mind közül Haru volt a legkiemelkedőbb. Már az első találkozásnál elvarázsolt, viszont még semmit nem tudok róla. Titokzatosnak és sötétnek látják az emberek, viszont a potenciál ott lakozik benne. Kíváncsi vagyok, vajon hogyan teljesít a színpadon.

- Kezdjük az órát az alapokkal. - jelentettem ki, viszont a csalódottságot teljes mértékben le lehetett olvasni a diákok arcáról - Tudom, hogy unalmas, tudom, hogy nem szívesen csináljatok mindezt a felhajtást a semmiért és azt is tudom, hogy valószínűleg mindenki tudja már az alapokat, de fontos ezeket átvennünk, ugyanis hamarosan eljönnek a vizsgák. A színészet legalább olyan fontos, mint a matek. - húztam el a számat a rossz emlékekre.

_______

- Jeon Jeongguk, kérem jöjjön a táblához és mutassa be a házi feladatát. Ma ön felel. - szólított fel szigorúan a matematika tanárnő. Az osztályban még mindig én voltam a csendes fiú, aki semmire sem fogja vinni. A gyerekek azt hiszik, gyenge vagyok, és talán igazuk is van, nem csodálom, hogy ennyit szekálnak, pedig csak egy hónap telt el az iskolából.

Felálltam a padomból és a táblához siettem, viszont arra nem számítottam, hogy életem megkeserítője lépni fog. Az osztály szeme láttára taknyoltam el, mert felbuktatott. Mindenki vele együtt nevetett, habár tudtam, némelyik csak azért csinálja, mert fél a kétajtós szekrénytől. Leporoltam fehér trikómat, amelyet bemocskolta a por, majd reszketeg léptekkel siettem tovább. A tanárnő kirántotta kezemből a füzetet és nyálas ujjaival kezdett turkálni benne. Csak álltam mellette és vártam a reakcióját, de ő nem szólt semmit, ült és talán perceken keresztül egy feladaton futtatta végig tekintetét. Még javítani se javított, belemerült az ismeretlenekbe.

- Ki csinálta meg a házi feladatát? - kérdezte nyugodtan, mire zavart pillantásokkal illettem meg. Mégis ki csinálta volna? - Azt kérdeztem, ki csinálta meg a gyakorlatokat!? - csapott rá az asztalra, én pedig összerezzentem. Sose voltam jó felelésben, amit néhány tanár megértett, de voltak olyanok, akiket nem is érdekelt. Ilyen volt a vén trotty, aki előszeretettel hajította el a füzetemet.

- É-én voltam az, tanárnő. - jelentettem ki szégyenlősen. A gyerekek hol ijedten néztek rám, hol szánakozva, de nem álltak ki volna mellettem. Tudták, hogy mi következett ilyenkor, ugyanis a tanárnő mindig magánál hordott egy vastag vonalzót, és a szabályzat ellenére is vert minket. Mi nem tehettünk semmit, gyerekek voltunk és azt hittük, mindenhol ez a rendszer áll fent.

- Kétlem. - kuncogott fel fenyegetően - Add a kezed! - parancsolta, míg én kinyújtottam remegő végtagom. Akkorákat ütött rám, hogy úgy éreztem eltörnek az ujjaim. Sírni szerettem volna, de féltem a bántó szavaktól és a lenéző pillantásoktól. Csak tűrtem, míg a nő meg nem unta, és miután kiélvezte beteges vágyait rajtam, a helyemre küldött. Csak egy dolgot utált ezen a világon, és az nem más volt, mint a csalás, de nekem esélyt sem adott, hogy bizonyítsak.

Nagyszünet következett, ami az én időmet jelentette. Minden iskolai napomat, pontosan a tizenegy órás szüneteket, a szinjátszó szakkör termében töltöttem. Hatalmas volt, telis tele kellékekkel, ruhákkal, képekkel és holnapig sorolhatnám, hogy mikkel, viszont én csak egy ember miatt mentem, aki nem más volt, mint Ms. Alicia Keys, a kedvenc tanárnőm. Rengeteget segített nekem, és akkor még nem is sejtettem, mivel jár az, ha a tanároddal barátkozol.

- Késtél, Guka. - szólított meg becenevemen, enyhén buta kiejtéssel. Volt egy egyességünk a tanárnővel, mégpedig az, hogyha én megtanítom őt koreaiul, akkor ő tanítgat engem angolul. Ezeket úgy oldottuk meg, hogy különböző színdarabokat mutattunk be egymásnak és megjegyeztük a mondatokat. Ahhoz képest, hogy egy reménytelen esetek közé voltam sorolható, hamar megtanultam a nyelvet és most jobban megy nekem az angol, mint Ms. Keysnek a koreai.

- Volt egy kis problémám matekon, nem vészes. - rejtettem el kezeimet a hátam mögé, mire a hölgy azonnal felvonta a szemöldökét. Nem hitt nekem.

- Akkor, add a kezed! - nyújtotta a sajátját, de én nem mozdultam - Ugyan már, Jungkook, add csak ide. - mosolyodott el barátságosan, én pedig sóhajtva, de megfogtam jobbját.

Nem akart hinni a szemeinek, mikor meglátott néhány karcolást mancsomon. Talán egy kicsit túl is reagálta, ugyanis abban a pillanatban magához vont és szorongatni kezdett. Apró kezével a hajamat simogatta, és akkor nem tudtam eldönteni, hogy biztonságban vagyok, vagy valójában menekülnöm kell.

- Amíg én itt vagyok, nem engedem meg senkinek se, hogy hozzád érjen. - duruzsolta fülembe - Soha többé, még egyszer.

________

- A színészet olyan mesterség, amit nem egyedül csinál az ember, hanem mindig másokkal, legalább egy másvalakivel. Amit a színielőadás közönsége legtöbbször lát, az a szereplők közötti viszony, a kapcsolat, amit partnerünkkel mi hozunk létre. Ahhoz, hogy ez a kapcsolat drámai legyen, dinamikusnak kell lennie. A színészeknek pedig egymás által sebezhetőeknek és érintetteknek kell lenniük. - magyaráztam teljes beleéléssel. Szerettem volna minél több tudást belevésni a diákok agyába. Nem akartam holmi ex-színésznek tűnni a szemükben, és ez úgy látszik mindenkinél elértem, kivéve Harunál, aki enyhén lenéző pillantásokkal illetett. - Hogy mondod? - néztem szemeibe enyhén feszülten. Nem akarok ráijeszteni, sőt. Nem akarok senki ellensége lenni. Hamár itt vagyunk, akkor legyünk őszinték egymással.

- Nem mondtam semmit, tanárbá. - legyintett mosolyogva, de a középső sorból megszólalt egy eléggé furcsa kisugárzású fiatalember, talán Jiminnek hívják. Sokat mesélt magáról, nagyon egoista, nagyképű és a szülei nevére támaszkodik, de még nem tudom mire képes. Jó génjei vannak, lehet, hogy tud valamit a szőke.

- Azt mondta, semmi jogod erről beszélni, ugyanis kirúgtak az iparból. - kacsintott a lányra, majd "titokban" folytatta a telefonozást. Felvontam a szemöldököm és kiengettem egy nagy adag levegőt. Most jött el az ideje annak, hogy megtudjam, mennyire is jó színész valójában.

- Akkor Haru, kérlek lépj ide Changbinnel együtt és improvizáljatok. - utasítottam a két fiatalt.

A vörös tincses teljesen feszült volt, Changbinnel ellentétben, aki csillogó szemekkel méregette a lányt. Egy pillanatra eluralkodott rajtam a düh, de összeszedtem magam és agyalni kezdtem. Mi lenne a legjobb büntetés?

- Szóval Chang, te éppen szakítottál a barátnőddel, a barátaidhoz nem mehetsz, ugyanis ők előre figyelmeztettek téged róla, és nem akarnak látni téged. Az egyetlen választásod a kutyád maradt, aki ezesetben Haru lesz. - mosolyodtam el, ami elérte a kellő hatást a lánynál. Meglepődött, mikor kijelentettem, hogy ő most bizony kiskutya szerepet fog ölteni és ráadásul egy olyan emberrel, akiről lerí, hogy oda és vissza van érte.

- Álljon meg a gyászmenet, egy pillanat. - szólt közbe - Ezt nem gondolhatod komolyan, inkább leszek fa vagy bokor a háttérben, mint egy kutya, aki csóválja a farkát és mindenkit megnyalogat. Tudod te egyáltalán mennyi bacilus van egy ember kezén? - biggyesztette le alsó ajkát, ami máskor megpuhítana, de ebben az esetben a vállamon ülő kisördög kerekedett fölém és nem engedte meg, hogy gyenge legyek.

- Pont ezt az arckifejezést csinálja az otthoni kutyám is, szerintem tökéletesen menni fog neked. - simogattam meg a feje búbját, ő pedig nehezen, de elfogadta a sorsát - Próbáljuk három percig fenntartani a szerepünket. Action! - jeleztem, hogy elkezdhetik.

Haru lassan ereszkedett négykézlábra, így újból belátást nyerhettem a kebleire, viszont gyorsan el is vettem tekintetemet onnan. Nem szerettem volna lebukni, mellesleg ez illetlenségnek számított. A srác lassan letérdelt elébe és simogatni kezdte arcát, tarkóját és fejét. Kezemet ökölbe szorítottam és próbáltam nyugtatni magam, ami egy idő után sikerült is. Fogalmam sincs, mit üthetett belém abban a pillanatban, de éreztem, amint a feszültség leghalványabb szikrája is elhagyja a testem.

- Elhagyott, végleg elhagyott. - kezdett bele sírós hangnemben beszélni Changbin. Összevontam a szemöldököm, mert picit túljátszotta a szerepét, de hagytam, hadd folytassa, mert igazából nem rá voltam kíváncsi. - Már senkim sem maradt, Buksi, rajtad kívül. - húzta magához a lányt és úgy folytatta a simogatást, de rögtön kiesett a szerepéből, mikor Haru nyalogatni kezdte a srác arcát. Mindeközben, tartotta a szemkontaktust. Ez azért nagyon fontos, mert a mimikánkkal is képesek vagyunk érzelmeket átadni, nem csak a tettekkel, vagy szavakkal. Összegezve, nagyon jól ment neki a kutya szerepe, de nem szeretnék többé ilyesmit adni neki. Hogyha képes volt ennyire megalázkodni egy pitiáner szerep érdekében, akkor nem tudom elképzelni mit tenne, ha ő lenne a főszereplő egy játékban.

Órám jelezte, hogy letelt a három perc, és velem egyetemben, az osztály maradék tagjai is tapsviharba törtek ki. Némelyik nevetett, némelyik undorodott, viszont az én arckifejezésem ennek a két érzelemnek a keveréke volt.

- Fogalmam sincs, mit tudnák ehhez fűzni. Zseniális volt. - mosolyodtam el - Ez akár elmehetne egy tragikomédiának is, ügyesek voltatok. - fordulok Haru felé -Viszont veled, van egy olyan érzésem, nem érdemes játszadozni, mert akkor fordítva sülnek el a dolgok. - vakartam meg tarkómat kínomban.

- Nem te vagy az első, aki kikészül általam, Mr. Worldwide. - vont egyszerűen vállat és kiment szünetre, ugyanis idő közben csengettek. Még szerencsére időben elkaptam, pontosabban követni szerettem volna, mert kétlem, hogy ő az a tipikus lány, aki élvezi a napsütést és a virágok illatát. - Van valami az arcomon? - nézett szemeimbe, közben pedig arcát dörzsölte. Komolyan megbámultam?

- Nem, nincs. - szorítottam magamhoz a katalógust - Azon filóztam, hogy milyen jól ment neked a kutya szerepe, megnéznélek egy komolyabb színdarabban is. - simogattam meg feje búbját újból, majd úgy tettem, mintha bevonultam volna a többi tanár közé. Telefonját nézegette, de ekkor megjelent egy lány a háta mögött, aki arcra puszival üdvözölte őt. Remélem ez nem az amire gondolok, mert akkor valamit nagyon elnéztem, de úgy döntöttem utánuk megyek.

Nincs veszítenivalóm.

_________
Sziasztok! Eddig mi a véleményetek a könyvről? ❤🥺
Eleinte persze unalmas, de hamarosan beindulnak a dolgok. A véleményeteket szívesen olvasom!
Ha tetszett a rész szavazz, illetve kövess be! 🥰💕