Másnap Hermione kipihenten ébredt és azzal a szent elhatározással haladt keresztül a nappalin, hogy Draco Malfoy akármilyen jóleső látvány a szemnek, még mindig arrogáns, öntelt, beképzelt, kiismerhetetlen fiú...izé...férfi, mint régen. Hermione megrázta a fejét, hogy a képtelen reggeli gondolatok elhagyják az elméjét.
Draco friss kávé illatára ébredt. Felült a kanapén, hátrafordult és megpillantotta a konyhában serénykedő Hermionét, aki egy egyszerű, fekete ujjatlan felsőt viselt, farmer rövidnadrággal. Draco gyorsan magára varázsolta tegnapi öltözékét, amit természetesen előző este varázslat segítségével kitisztított. Mégis ki hallott már olyat, hogy egy Malfoy házimunkát végez? Így is nehezére esett ezt a pár mozdulatot végrehajtani, hisz a Malfoy-kúriában a "mosást" a házimanók végzik.
- Kávét? - zökkentette ki gondolataiból Hermione kedves hangja.
- Kérek! - Draco leült a lánnyal szemben, majd harmadik személyként megjelent a Kínos Csend névre hallgató, láthatatlan egyed. Hermione halkan dobolt a sötét, fából készült kerek asztalon, Draco pedig piros kávésbögréje feliratát elemezgette: Nescafé.
- Szóval...- törte volna meg a csendet a lány, de nem igazán tudott mit mondani.
- Szóval? - Egymásra pillantottak, de a beszélgetés elakadt. Így ültek csendben, hallgatva a beszűrődő madárcsicsergést.
- Mikor mehetek haza? - kérdezte Draco, bár nem mintha honvágya lett volna, hisz a kúriában már nem igazán érezte jól magát, főleg mióta anyja a nősüléssel nyaggatja. Nem akart megnősülni, főleg nem egy olyan nővel, aki külsőre tökéletes, az intelligencia szintje pedig kisebb, mint egy díszhalnak.
- Még ezt az egy napot itt kell töltened, aztán hazamehetsz. Fő az elővigyázatosság.
- Granger, tudok vigyázni magamra. Az meg különösebben nem érdekel, hogy magányos vagy.
- Nem vagyok magányos - húzta ki magát a széken a gyanúsított.
- Pedig elég egyértelmű - dőlt előre a szőke fiú -, a vak is látja. Potter és Weasley barátaiddal mi újság? - Draco ajkán megjelent az a bizonyos komisz, gúnnyal vegyített vigyor.
- Elég elfoglaltak mostanában - motyogta lesütött szemmel Hermione. Nem akarta, hogy Malfoy kiolvassa a szeméből a bánatot.
- Feloszlott a Triumvirátus? Micsoda drámai jelenet - színlelt fájdalmat, majd színpadiasan a kezét szája elé tette.
- Igen. Most örülsz, ugye? - Hermione dühében felpattant, amitől a széke hatalmas koppanással landolt a fehér csempén. - Összevesztünk. Boldog vagy? - kiabált a lány.
- Ugyan, Granger, te sem gondolhattad komolyan azt a barátságot. Weasley és Potter - fintorgott. - Hogy őszinte legyek, ha te nem lettél volna, szörnyű kínok között haláloztak volna el - szólt higgadtan. Draco soha nem szívlelte a boszorkányt, szerinte mindig is csak egy okoskodó sárvérű volt, de el kellett ismernie, hogy valamennyi tehetség mégis csak szorult belé. De tőle nem is okosabb és nem is tehetségesebb.
- Ettől még nem változott a véleményem rólad - tette hozzá gyorsan, hogy igazán malfoyos maradjon.
- Mikor veszed már észre, hogy nincsenek különbségek köztünk? Voldemort meghalt, ezzel az ostoba elvvel együtt - sóhajtott Hermione,
- Nem értek egyet. Az rendben van, hogy egy félvér magában hordozza a mágiát, de a koszos muglik miért vannak közöttünk? Nektek semmi keresnivalótok nincs a mi világunkba.
- És ki mondta neked azt, hogy azok a - te szavaiddal élve - sárvérűek nem rendelkeznek olyan felmenőkkel, akik varázslók voltak?
- Öhm... - Draco agya zakatolt valami ésszerű magyarázatért. - Tovább.
Hallani akarta az elméletet, időt nyerve az ellenérv gondos kidolgozásához.
- Csak vegyük az én példámat. Végeztem egy kis családfakutatást, amiből kiderült, hogy az üknagyapám testvérét, majd később az egész családját száműzték varázsvilágból. Sajnos az átok generációról generációra szállt, egészen addig, míg meg nem születtem. - Hermione tartott egy kis hatásszünetet, figyelte Draco reakcióját.
- Szóval, te Mr. Aranyvérű Vagyok Ezért Mindent Tudok A Varázsvilágról, honnan tudhatod, hogy egy-egy család múltjában mi történt, ami miatt elvesztették a varázserejüket. Ez nagyon nagy szégyen egy család életében, és inkább eltitkolják, mintsem nagydobra verjék, azt bizonyítva az aranyvérűeknek, hogy nem mugli származásúak.
Hermione lazán támaszkodott a konyhapulthoz és elégedetten konstatálta, hogy Draco néma csendben gondolkodik.
- Rendben, tegyük fel, hogy így történt...
- Amit mondtam mind igaz, és bizonyítani is tudom - szólt a lány még magabiztosabban.
- Legyen, bár nem igazán érdekelnek a kviblik - könyökölt az asztalra unottan.