,,You put your arms around me

Partners in crime in the dead of night

It's our weekend religion

A different chord but the same refrain"

2020. július 16, csütörtök

Másnap reggel Gale nehezen nyitogatta a szempilláit, amire a nap korai sugarai sütöttek. Ahogy a szeme alkalmazkodott a fényhez, ami az ablakon keresztül talált utat, rájött, hogy ezúttal nem a saját szobájában ébredt, hanem egy sokkal kényelmesebb ágyban, meleg, erős karok ölelésében.

Érezte, Dustin lélegzetvételét a tarkójánál és semmi esetre se akarta felébreszteni, de muszáj volt megfordulnia, hogy az arcát is láthassa. Óvatosan a könyökére támaszkodott, feltolta magát, és a legkevesebb mozdulattal próbálta átfordítani magát.

Már éppen sikeresnek könyvelte volna el, amikor meglátta a fiú arcán a mosolyát, ami bizony azt mutatta, hogy ébren van. Egy sóhajtással ejtette a fejét a párnára, amit a démon is hallott, ezért csak közelebb húzta magához őt.

- Jó reggelt! - kívánta Dustin és kinyitotta a szemeit. Barna íriszei a reggeli napfényben kicsit vörösebb árnyalatot vett fel, ami akarva-akaratlanul megmosolyogtatta Galet. A fiú tagadhatatlanul démon volt - Min mosolyogsz?

- Szeretem a szemeidet - mondta és behunyta a sajátjait, amikor a másik az arca felé nyúlt. A halántékától az álláig finoman végigsimított az ujjaival, utána az angyal ajkaira tette az ujjait és körberajzolta azt.

- Én meg a mosolyodat - mondta, majd a kezét a fiú tarkójára téve közelebb húzta magához, hogy meg tudja csókolni. Mielőtt azonban belemerültek volna, Dustin megszakította - Jól vagy, egyébként? Fáj valahol? - kérdezte és aggódva nézett a szemeibe.

Gale azonban a fejét rázta.

- Minden rendben - mondta és küldött még egy mosolyt a barátja felé, mielőtt felkelt volna az ágyból.

Dustin hátradőlt az ágyon és a karját a homlokára tette, miközben becsukta a szemét. Nagyot sóhajtott, majd mikor kinyitotta, Galet kereste a tekintetével.

- Szóval te nem az a fajta fiú vagy, aki szeret fetrengeni az ágyban, mielőtt felkel? - kérdezte panaszos hangon, amiből egyértelművé vált, hogy ő bizony ilyen.

Gale, akin már a farmerja rajta volt, éppen a pólóját húzta át a fején, miközben Dustinon vigyorgott. Amikor helyre igazította a ruhadarabot, visszatérdelt az ágyra és adott egy puszit a démon szájára. Ő azonban ennél kapzsibb akart lenni, és egyből bevette volna a nyelvét is a játékba, Gale viszont amilyen gyorsan hajolt oda, olyan gyorsan is állt fel.

Dustin még egyet sóhajtott, majd a fal felé fordult és úgy tett, mint aki megpróbált visszaaludni. Akár ez volt a terve, akár nem, nem sikerült, mert hamarosan egy nadrág érkezett a fejére, amire újra csak panaszosan nyögött fel.

- Öltözz fel! - kérte Gale, és odadobta neki az alsóját is - Lucifer itt van szerinted?

- Nem tudom - felelte Dustin, és felült, majd álmosan dörgölni kezdte a szemét - Viszont tőle örököltem, hogy sokáig alszom, szóval ha attól tartasz, nem hiszem, hogy fogsz vele találkozni ilyen reggel - az órára nézett és még egyet sóhajtott - Reggel hétkor. Milyen ember kel fel magától ilyenkor?

- Én - felelte büszkén, majd lehajolt és megpaskolta a démon lábát - Főzök kávét. Kint várlak.

Amint ott hagyta a fiút, a konyhába indult, ahol a kávéfőző alá betett két csészét és megnyomta a gombot. Nem várt sokat egyedül, Dustin lassan kivánszorgott - a szó szoros értelmében - a szobájából, viszont póló nem volt rajta. Gale a látványra szélesen elmosolyodott, és eszébe jutott, hogy előző este milyen fenomenális érzés is volt a tenyere alatt érezni az izmait.

Ezek úgy elvonták a gondolatait, hogy észre se vette, hogy időközben a barátja odaért hozzá, és kihasználva, hogy nem figyel, az ajkaira hajolt és egy hosszú csókot lopott tőle. A reggeli kellemetlen íz ellenére Gale úgy érezte élete legjobb csókjában részesült. Valójában mindegyiknél pontosan ezt érezte, tökéletes volt az összes.

A kávéfőző halk csippanása szakította meg őket, ami jelezte, hogy a kávék elkészültek. Gale kipirosodott arccal megfordult, Dustin viszont ugyanolyan közel állt hozzá, mint eddig.

- Hogy iszod? - kérdezte az angyal, kissé zavarban.

- Ahogyan te - felelte Dustin a fiú füléhez hajolva, majd eltávolodott tőle és az asztalnál leült egy székre.

Gale mindkét csészét megtöltötte tejjel, majd cukor nélkül tette le a barátja elé, aki annak ellenére hogy mindig édesen issza, nem panaszkodott, hanem belekortyolt és miközben nem hagyta, hogy a keserű íz legyűrje az arcizmait, lenyelte az italt. Az angyal kuncogva kicsit rajta újra felállt és egy kis szekrény nyitogatás után megtalálta a cukrot, amit az asztalhoz vitt.

Ahogyan újra leült, a fenekében sajgó fájdalmat érzett, ami újra a tegnap éjszakát juttatta eszébe. Halvány mosoly szaladt az arcára, miközben ő is felemelte a csészéjét, de le is hervadt, amikor eszébe jutott az azt megelőző események. A kávéját úgy helyezte vissza, hogy bele se kortyolt, ami feltűnt Dustinnak, a hirtelen hangulat-változásával együtt.

- Mi a baj? - aggódott és megfogta a kézfejét, óvatosan végig simítva rajta a hüvelykujjával.

Gale a démon szemeibe nézett és halkan felelt.

- Ashley. Nagyon jól ismerem, és bármit állított tegnap, nem mondott le arról, hogy Deannel megállítják az angyalok és démonok közötti ellenségeskedést, sőt a makacssága miatt talán még hamarabb is tervezi az egészet. Nagyon féltem, Dustin.

A fiú lassan felemelte az asztalon fekvő kezét és a tenyerébe temette az arcát. Mély lélegzeteket vett, beszívta és kifújta a levegőt, hogy kicsit lenyugodjon, de nem sokat segített, egészen addig, amíg Dustin megkerülte az asztalt és az ő oldalára nem került. Megfordult a székben, hogy a magasabb srác derekát körbeölelve, annak hasába fúrja a fejét. A démon lassan, nyugtatóan mozgatta a kezét Gale tincsei között, amikor hirtelen egy ötlete támadt.

- Gale - szólalt meg - Szeretnéd, hogy utánanézzek annak, hogy hol van Dean, vagy hogy Ash-sel van-e?

Erre az angyal felkapta a fejét, és bár tudta, ez nem helyes, a saját barátaikról van szó, mégis hezitálás nélkül kezdett bólogatni. Dustin kicsit arrébb lépett, ami Galenek ugyan nem tetszett igazán, de muszáj volt, mert különben nem tudott eléggé koncentrálni hozzá.

Visszasétált a székéhez, leült rá, és a kezeivel eltakarta a szemét, hogy véletlenül se nézzen a barna szemekbe, amik kétségkívül másfelé terelnék a gondolatait. Deanre fókuszált. Elképzelte maga előtt, és már hallotta is a hangját, ahogy a gondolataiban összerakta a mondatokat, amiket készült kimondani.

Persze.

Akkor nem most, lesz rá időnk bőven.

Nem hiszem egyébként, hogy lenne bármi baj, nem igazán hallottam senkit se az angyalokat szidni. Szerintem ha ismertetjük őket a múlttal, el fogják fogadni. Az angyaloknál már nehezebb lesz szerintem.

Nem, nem fog tudni róla.

Igen, biztos, ilyenkor még alszik. Ráadásul ebben a tulajdonságban osztoznak Luciferrel, úgyhogy ő se lesz lent. Ha esetleg nem úgy alakul, ahogy tervezzük, majd nem lépsz fel mellém.

Oké.

Hölgyeké az elsőbbség!

És a kapcsolat megszakadt. Olyan volt, mint amikor egy telefont kinyomnak és te a monoton sípot hallgatod még egy darabig. Dustin pont így érzett, viszont amikor rájött, mi okozhatta ezt, felpattant a helyéről, ezzel a frászt hozva szegény Galere, aki eddig feszülten figyelte őt.

- Mi történt? - az angyal hangja már remegett a benne futó feszültségtől. Ő is az asztal mellett állt, a körmei a tenyerébe vájtak, de nem törődött a fájdalommal. Minél hamarabb meg akarta tudni a választ a kérdésére.

- Lementek. Most. Éppen lementek. Nem tudom elérni őket - mondta tagoltan Dustin, közben azon törve a fejét, hogy tudja megnyugtatni a barátját, ha ő is tiszta ideg.

Gale élesen beszívta a levegőt. Szédülni kezdett, a semmiből hirtelen hányingere lett. El akart ájulni, hogy ne legyen részese ennek az egésznek. Leült egy pillanatra, de azonnal fel is állt és az ajtóhoz indult.

- Hé, várj, Gale, hova mész? - ragadta meg az alkarját Dustin.

- El kell mondanunk Louisnak. Talán segít megakadályozni. Neki van tapasztalata ilyenben, szerintem valaha ő is szerelmes volt egy démonba.

- Jó, siess! Én szólok apának és Dylannek. A bejáratnál találkozunk?

Gale bólintott, majd egy fél pillanattal később már az ajtó másik oldalán szedte a lépcsőfokokat és lépett ki az utcára. Rohanva sietett a Winter-lakáshoz

~

Amint az angyal kitette a lábát az ajtón, Dustin sietve fordult meg, hogy Lucifer szobájába kopogás nélkül nyitva lépjen be. Már éppen készült felvázolni a helyzetet, de ő nem volt bent. A paplan rendezetten volt az ágyra terítve, ami azt jelentette, hogy valószínűleg nem töltötte itthon az éjszakát. A fiú kettős érzésekkel volt ezzel kapcsolatban: Egyrész megkönnyebbült, hogy legalább véletlen se lehetett fültanúja a tegnap estének, viszont meglehetősen aggódott is az apja miatt. A már eleve felfokozott hangulatában az, hogy az apja egy üzenet nélkül elment tegnap délután, kissé megviselte.

Úgyhogy rögtön kezébe is vette a telefonját és hezitálás nélkül csörgette meg édesapját, hogy megkérdezze tőle, merre van. A telefon kicsöngött, azonban amikor Lucifer nem vette fel, hangpostára kapcsolt, Dustin pedig lerakta. A híváslistájában ezúttal Dylan nevét kereste meg, majd rögtön csörgette is. A férfi pár csörgés után fel is vette és álmosan szólt bele a telefonjába.

- Szia, Dustin, mi a baj? - kérdezte, mert egyértelmű volt, hogy baj van. Egyébként se szokta gyakran őt hívni, viszont tekintve a reggeli időpontot, biztos volt ebben. És nem is hibázott. Dustin hadarva próbálta elmagyarázni a helyzetet az idősebbnek, aki amikor megértette, hogy mi is a probléma, egyből élénkebbnek tűnt.

- És Lucifer tudja? - érdeklődött - Ha valaki, akkor ő meg tudja állítani őket.

- Nem vette fel, amikor hívtam - felelte aggódva a démon, majd folytatta - Az éjszakát sem itthon töltötte.

- Ahj, Lucifer - szitkozódott, majd idegesen fújta ki a levegőt a tüdejéből - Ahj, Dean... Hogy lehettem ennyire vak, hogy nem vettem észre? Nem lett volna szabad megismétlődnie - itt rövid szünetet tartott, Dustin feltételezte, hogy fejben önmagát szidta, amit ugyan nem értett, de nem akart beleavatkozni - Tudja még valaki?

- Gale tudja - válaszolta a fiú - Elment Louishoz, hogy elmondja neki is, utána a lejáratnál találkozunk. Louis Ashley apja - tette hozzá a biztonság kedvéért.

- Igen, tudom ki ő - felelte halkan és Dustin mintha egy kis keserűséget is kihallott volna a hangjából, azonban erre nem volt alkalma rákérdezni - Felveszlek autóval, legyél a házatok előtt mire odaérek, sietek! És köszönöm, hogy szóltál Dustin!

- Csak siess! - felelte erre ő, majd miután lerakták a telefont, a szobájába ment, ahol felkapott egy pólót magára. A következő pillanatban már a cipőjét húzta, utána pedig maga mögött zárva a lakást lépett ki az utcára, hogy Dylanre várjon.

Furcsa, de nagyon erőteljes érzés sugallta neki, hogy valami rossz következik. És ez egyáltalán nem nyugtatta meg.

~

Gale szélsebesen rohant az utcákon, átkozta a tényt, hogy nem volt meg neki Louis telefonszáma. Esze ágába sem jutott tömegközlekedést használni, egyszerűen nem bírná azt a lassúságot, amivel az megy, várni pedig végképp nem akart semmilyen járműre. A taxi eszébe jutott, de mivel nem volt nála a tárcája, ezért a futás maradt.

Szerencsére nem a város másik felén laktak Ashleyék, sőt, csak alig pár kilométerre, így Gale kevesebb, mint fél órával később vadul nyomta kapucsengőt, egészen addig, amíg Louis ki nem vágta az ajtót. Gale nem volt jó futó, viszont az elmúlt perceket úgy végigsprintelte, mint még soha életében. Ha nem lett volna elfoglalva azzal, hogy a lihegés mellett elmagyarázza a dolgokat a férfinek, valószínűleg büszkén felkiáltott volna a teljesítéséért. Azonban így csak egyetlen dolog járt a fejében, az, hogy minél rövidebb idő alatt minél pontosabban le tudja festeni a helyzetüket.

Louis látta, hogy a lányának barátja mennyire meg volt ijedve és kétségbe volt esve, így próbált minden érzékszervével rá koncentrálni és megérteni miről van szó. Amikor Gale már egybefüggő mondatokat is tudott mondani a futás utáni kifulladástól, először azt hitte, hogy megint félreértette a fiút, de amikor ő elismételte, tudta, hogy jól hallotta.

Egy másodpercnyi néma megdöbbenésnél többet nem engedett meg magának, egyből visszament a házba, az angyal pedig követte, majd ahogy belépett, megdöbbenve látta meg Lucifert az asztalnál reggelizni.

- Szia, Gale! - köszönt kedvesen az alvilági vezér, a fiú viszont nem jutott tovább a dolgon, hogy a Lucifer itt volt, Louis házában, ahelyett, hogy a saját házában lett volna - Mi a baj? - érzett rá egyből.

Az angyal már éppen ismételni kezdte volna, amikor Louis sokkal gyorsabban elhadarta neki a lényeget, mint ahogy ő a férfinak. Lucifer persze egyből felállt és amíg Louis összeszedte a legalapvetőbb dolgokat, mint a telefonja és az igazolványai, a démon már az előszobában volt és a cipője után a kabátját vette fel. A kabátzsebében megtalálta a telefonját is, ami némára volt állítva és még éppen látta, hogy több nem fogadott hívása is volt a fiától és az öccsétől.

Gale, amíg a felnőttek pikkpakk elkészültek, az idegesség mellett próbálta megfejteni a helyzetet, amire nyitott. Ebbe egészen belemerült és már csak akkor eszmelt fel, ahogy az autó motorja felbőgött és Louis több közúti szabályt szegve, minél dinamikusabban próbált vezetni.

- Ti ketten együtt voltatok? - kérdezte meg a fejében motoszkáló gondolatot a jármű csendjében. Több ok is erre a következtetésre adott okot, lennie kellett egy hasonló válasznak.

Louis és Lucifer az első sorban egymásra nézett, és egy ideig egyikük se adott választ. Gale már éppen elkönyvelte magában, hogy valószínűleg jól rátapintott erre és azért nem válaszolnak, de akkor az angyal megszólalt.

- Nem - Louis nagyot sóhajtott mielőtt folytatta. Nem gondolta volna, hogy ennyire nyilvánvaló a dolog, viszont így biztosan Ashleynek is szemet vetett. Elhatározta, hogy amint lehet, beszélni fog a lányával is - Lucifer öccse, Dean apja, Dylan... - a férfi próbálta pontosan megfogalmazni a státuszukat, ezért egy viszonylag hosszú szünetet tartott mielőtt folytatta. Gale szerencsére türelmes típus volt, így neki is könnyebb volt ez - Vele voltam együtt. Róla beszéltem napokkal ezelőtt, ő volt az akit szerettem annak ellenére, hogy el kellett vennem Gloriat. Ő az, akit még most is szeretek.

Lucifer az utolsó mondatra megengedett egy halvány mosolyt magának, ami Louist kicsit megnyugtatta.

- Sikerülni fog, Louis! Hidd el, ha ezt bebizonyítjuk, és találsz utat ahhoz, hogy őszintén beszéljetek, akkor fog adni egy új esélyt! - Lucifer ezekkel a szavakkal nyugtatta az angyalt, és bár Gale ebből sok mindent nem értett, tudta, hogy most nincs itt az ideje a további kérdéseknek. A magas felhőkarcoló, ami a lejárathoz vezetett, már látótávolságba került, Galet pedig újból eltöltötte az aggodalom, ahogy arra gondolt, talán már elkéstek. Talán arra érnek majd le, hogy Dean Ashley vérrel borított holt teste fölött fogja majd a kezét és ismételgeti, hogy sajnálja. Persze Gale próbált ennél szebb képeket is maga elé képzelni, de nem tudta letagadni, hogy ilyen és ezekhez hasonlóak is előfordultak a gondolatai között.

~

Ashley idegesen tördelte a kezeit, miközben egy nagy terembe vezető bejáraton keresztül kukucskált a démonokra. Határozott volt: el fogja érni, amit el akar. Dean segítségével megpróbálják kibékíteni az angyalokat és a démonokat. Mégis, ahogy ott állt és nézte a tudatlanul beszélgető, vagy asztaloknál reggeliző embereket, elöntötte az idegesség, hogy talán nem úgy alakul majd valami, ahogy tervezik. Még szerencse, hogy a barátja ott állt mellette, és a kezébe vette a lányét.

- Nyugalom, Ash! - csitította az angyal lelkét, és mélyen a szemébe nézett, ami segített neki lenyugodnia. Néha úgy érezte, Dean az egyetlen, aki mindig tudja, hogy hogyan kezelje - Itt mindenkit ismerek, rendesek. Nézd, például ott van Dave! Neki három kissráca van és a felesége egy lánnyal terhes, nála jobb apát el se tudnék képzelni, ő tuti benne lenne. Aztán Malcolm, ő talán nehezebb dió, de vele is nagyon jókat lehet beszélgetni, és az észérvek általában meggyőzik. Ryan pedig apa egyik legjobb haverja, ő is száz százalékosan mellénk fog állni, ebben biztos vagyok. És még folytathatnám, a többiek ugyanilyenek.

Ashley csak összeszorított szájjal bólogatott, miközben újra végigvezette a szemeit a helyiségben tartózkodókon. Dean mögé állt, és egy kicsit átmasszírozta a lány nyakát és vállát, hogy a feszültsége oldódjon.

- Ha pedig valami még sem úgy alakulna, akkor nem folytatjuk. Lejövök és téged fel sem hívlak az emelvényre, rendben? - hajolt előre, hogy a Ashley fülébe suttogjon, majd a végén egy puszit nyomott az arcára.

-Rendben - bólintott egyet az angyal, majd megfordult és szembeállt, hogy ezúttal a fiú szájára nyomjon egy érzéki csókot, mielőtt felmegy a színpadra és magára vonja a figyelmet - Sok sikert és vigyázz magadra!

Dean elvigyorodott és ő is nagyot bólintott, mielőtt megfordult a lépcső felé. Örült, hogy sikerült Ashleyt rendbeszednie, így most magabiztos léptekkel kapkodta a lábait a lépcsőfokokon, és a színpad közepére sétált, hogy mindenki jól láthassa, és ő is minden bent tartózkodó démont láthasson. Vett egy mély levegőt, megköszörülte a torkát és elkezdte.

- Jó reggelt! Egy kis figyelmet szeretnék kérni!

~

- Itt van Dylan is - vette észre Lucifer az ablakból, ahogy elhaladtak az épület előtt és nem messze gyorsan le is tudtak parkolni.

- Számítottam rá, de most Ashley és Dean épsége a legfontosabb. Majd csak utána megpróbálom elkapni egy beszélgetésre - fejtette ki Louis és elég határozottnak tűnt ezzel kapcsolatban. Félre akarta tenni azt, hogy a múlttal foglalkozzon, mielőtt a lányát biztonságban nem tudja.

Alig pár pillanattal később már az utcán váró két démonhoz siettek. Gale egyből Dustinhoz lépett, akit a félelemtől remegve, de annál erősebben szorított magához, míg a másik viszonozta és egy puszit hagyott az arcán. Nem tagadhatta, hogy ő is féltette a barátait, de a korábbi szörnyen rossz előérzete megmaradt, és ez egyre jobban aggasztotta.

Lucifer a kissé zavart Dylanhez lépett oda egyből és a vállát átkarolva elkezdte befelé húzni az épületbe, miközben szinte hadarva magyarázott neki valamiről, ami Louis füleihez nem ért el.

Louis pedig, amikor a két férfi már bent volt, megérintette Gale vállát, hogy kiszakítsa őket az ölelésből és a bejárat irányába terelje őket. Ők persze azonnal követték a többieket.

A pocakos biztonsági őr kék ingben, aki a múltkor eszméletlenül feküdt a recepcióspult mögött, most az embereket figyeli, akik belépnek az ajtón. Minden démonnak saját igazolványa van, ami alapján beengedhetik őket, de persze Lucifernek csak egy biccentés is elég volt és mind az ötüket beengedték.

Utána már a liftbe szálltak be és ahogy Lucifer beütötte a megfelelő gombokat már kezdetét is vette a sötét zuhanás, amit Gale utoljára az első küldetésén érzett, Louis pedig hosszú évekkel ezelőtt. A megérkezési zökkenésnél persze a két angyal elvesztette az egyensúlyát, így Gale Dustin karjaiban kötött ki, Louis viszont elesett, és amikor Dylan úgy szállt ki a liftből, hogy felé sem pillantott, igazán szánalmasnak érezte magát és bár megfogadta, hogy ezt félreteszi most, mégis elöntötte az érzés, hogy talán jobb lenne soha többet fel sem állni.

Lucifer viszont elé állt és a kezét nyújtotta, miközben az arcáról tisztán le lehetett olvasni, hogy sajnálja a testvére viselkedését.

- Kérlek, ne add fel! - suttogta Louis fülébe, amikor már csak ketten voltak a felvonóban - Csak kívülről ilyen kemény, mert még nem érti a helyzetet. Mondd el, amikor lehetőséged van rá. Ne felejtsd el, hogy még mindig szeret téged!

Louis bólintott, bár nagy csomó volt a torkában, mert nagyon nehéz volt elképzelni, hogy a közös múltjuk után még szeretheti őt. Azonban nem teketóriázhattak sokat, indulniuk kellett a többiek után.

- Merre lehetnek? - kérdezte Dylan tanácstalanul körbenézve. Az Alvilágban több olyan hely is volt, ahol el tudta képzelni a fiát, a démonoknak magyarázva.

- Ott vannak, ahol múltkor apa tartott gyűlést - felelte Dustin egyből, ahogy elmerült a gondolataiban - Üzenjek neki valamit, vagy inkább ne és siessünk?

- Mondd, hogy ne csináljanak semmit, mindjárt ott leszünk - kérte Lucifer, mire a fia úgy tett, majd miközben elindultak az adott irányba, pár másodperccel később Dustin újra megszólalt.

- Dean nem hallgat rám, viszont megijedt attól, hogy le akarjuk állítani őket. Nem tudom, hogy hányan vannak ott. Próbálja minél jobban elzárni előlem a gondolatait - ez a fiatal démonnak rendkívül rosszul esett. Dean még sose viselkedett így vele szemben, most pedig szinte kivehetetlen, amit éppen tettek Ashleyvel. Gale a hüvelykujjával megsimogatta Dustin kézfejét, bár amikor a fiú ránézett, az ő tekintete sem nyugtatta meg.

- Sietnünk kell!

~

Dean fejében kavarogtak a gondolatok, hogy mit csináljon. Dustin hangja a fejében annyira megzavarta, hogy elakadt a beszédében. Már egész sok démon odagyűlt és rá figyelt, amikor gyorsan kellett döntenie. Úgy vélte, a társaság elég jól fogadta a dolgokat, senki se szólt közbe, senki nem lázadt, némán hallgatták a szónoklatot, amit a fiatal démon tartott.

Már elmondta a kevésbé ismert történetét az angyaloknak éa a démonoknak, így igazából már csak az maradt hátra, hogy a barátnőjét felhívja a színpadra, mégis úgy érezte, hogy szükség lenne arra, hogy beszéljen Ashleyvel, tényleg ma szeretné-e ezt végigcsinálni. Tudta, hogy így van, meg kellett volna hagynia az esélyt, hogy ő döntsön, elvégre ő az, akit itt nem látnak szívesen. A szónoklást viszont nem lehetett csak úgy félbehagyni, az mindenki figyelmét és az egész helyzet komolyságát csökkentette volna.

Úgyhogy egyedül döntött.

- Engedjétek meg, hogy bemutassak valakit - mondta a démonoknak, mire többen felhúzták a szemöldöküket. Dean nagy levegőt vett és oldalra nézett, ahol a tekintete a szürke szempárral találkozott. Ashley bólintott és amikor a fiú elmosolyodott és a kezével intett neki, hogy jöjjön, ő elindult a lépcsőn, majd Dean kezét megfogva magabiztosan állt meg mellette - Ő a barátnőm, Ashley Winter.

Dean éppen folytatni kezdte volna, amikor a tömegben sugdolózás tört ki, amiből ő sajnos egy szót sem tudott kivenni. De amikor csendet kért, mindenki elhallgatott, és meg se mukkant, így folytatni tudta a bemutatását és a történetünk elmesélését. Azt viszont észrevette, hogy több démon ellenszenvvel néz a barátnőjére, így egy kicsit, csak egy hajszálnyit elé lépett, hogy megmutassa a többieknek: aki bántani meri, azt ő sem fogja kímélni.

~

Amikor a kis csapat először meghallotta a hangfoszlányokat a kis közösségi tér felől, még egy saroknyira voltak tőle. Mind az öten futásnak eredtek és megfeszülve, mindenre készen álltak meg a nyitott ajtónál, ami a színpadra vezetett.

Még nem történt katasztrófa, igazából félelmetesen nagy csönd uralkodott a teremben, miközben Dean kéz a kézben Ashleyvel a színpadon állt és beszélt a démonokhoz. A történetüket mesélte, azt, ahogy megismerték egymást, majd összejöttek, amit az előtte egész nagy tömeg rémcsendesen hallgatott, mintha megértenék.

- Talán nekik sikerül - suttogta Louis, ahogy mindannyian az ajtóban álltak megfeszülve, mindenre készen - Talán rájuk volt szükség, hogy az angyalok és a démonok újra barátok lehessenek.

Louis kezdte beleélni magát ebbe. El se tudta képzelni, hogy esetleg a lányának sikerülhet, de mégis... Ahogy a két fiatal ott állt, magabiztosan, egymás kezét fogva, miközben a démonok rájuk figyeltek, egy nem is halvány reménysugár tört utat a fejében és őszintén kíváncsi volt rá, mi történne, ha nem állítanák le őket.

- Nem fogom ezt kivárni, elég volt ebből húsz évvel ezelőtt is - mondta, minek következtében Louis és Dylan egymásra néztek, csak egy pillanatra, mert a démon szinte egyből el is kapta a tekintetét. Viszont amikor Lucifer el akart indulni, hogy megakadályozza a szerinte ostobaságot, amit két őrült szerelmes készült tenni, egy kéz visszatartotta.

- Lehet, hogy igaza van. Mi nem így próbáltuk ezt elérni. Lehet, hogy ha Dean rendesen felvezette az egészet, akkor ez működhet - mondta Dylan a bátyja szemébe nézve. Nem tudta, hogy Louis reménykedik-e még valamiben közöttük, de ő próbált semmi vele kapcsolatosra nem gondolni, ahogy ezt mondta. A fia őszinte boldogsága számított neki és csakis az.

Lucifer azzal, hogy már ketten is reményt láttak a békítésre, a tömegre visszanézve elgondolkodott, viszont nem tartott sokáig, mert a fia is beleszólt a beszélgetésbe.

- Menj, apa! - kérte, majd mellette Gale is határozottan bólintott. Ez elég volt ahhoz, hogy a férfi bólintson, és az öccse markát lefejetve a karjáról a színpad felé forduljon.

Éppen elindult, amikor Gale a tömeg egyik hátsó sorában gyanúsan sugdolózó démonokat pillantott meg. A kezét Dustinéból kiszabadítva megrántotta a másik pulcsijának az ujját, ezzel magára vonva a figyelmét és a csoport felé mutatott. A fiú arra nézett, majd amikor ő is észrevette a gyanúsan mozgolódó alakokat, kissé ijedt tekintettel nézett vissza Galere és rögtön a Dylan felé fordult, hogy kikérdezze a véleményét a terem sarkában álló démoncsapatról.

Azonban az angyal le sem vette a tekintetét azokról az emberekről, és amikor valami fémszerűen megcsillant a tömegben a színpadhoz már lényegesen közelebb, nem várta meg, hogy az út harmadánál járó Lucifer célba érjen, a kezét elvette Dustin pulcsijáról és Dylant kicsit arrébb lökve utat vágott magának a színpadra, ahol futva próbált minél hamarabb elérni a barátnőjéhez és elhozni a színpadról, mielőtt késő lesz.

~

Ashley feszengve, de magabiztosan állt a barátja mellett, ahogy ő a démonok tömegeihez beszélt. Büszke volt magukra. Büszke volt arra, hogy mennyi démont vonzottak ide a beszéddel és hogy Dean milyen szépen felépítette ezt a szónoklatott. Valójában nagyon romantikusnak érezte az egész helyzetet, ahogy a barátja szembenézve a démonokkal, akik mostanra talán már a 100 főt is meghaladták, az ő kapcsolatukért harcol.

Persze az, hogy ezeket a démonokat meggyőzik, csak egy apró lépés volt a béke kiépítésében az angyalok és a démonok között. Ennek ellenére a lány úgy érezte, hogy jó úton jártak ehhez és ennek mérhetetlenül örült és elégedett volt.

A figyelmét azonban elvonta, ahogy oldalról közeledni látta Lucifert, aki kissé ideges arckifejezéssel az arcán lépkedett egyenesen feléjük. A testtartása semmi jót sem sejtetett, így Ashley csak megszorította Dean kezét, aki beszéd közben ránézett és amikor oldalra fordulva meglátta a nagybátyját is, akkor egy pillanatra elakadt, de visszafordult és folytatta amit elkezdett.

- Aznap, azon a küldetésen derült ki mindkettőnk számára, hogy a másik angyal, illetve démon. De a kapocs kettőnk között továbbra is olyan erős volt, mint korábban. Harcot vívtunk magunkkal, hogy elfogadjuk, ki a másik, és most harcot vívunk egymásért, hogy ti is elfogadjátok ezt - Dean szinte már hadarta, hogy be tudja fejezni, mielőtt a nagybátyja félbeszakítja. A mondat végén újra oldalra nézett és meglepődve látta, ahogy a férfit Gale ellöki az útból, ahogy feléjük rohan. A barátnőjére nézett, de az ő arcán is ugyanazt az értetlenséget látta, mint ami valószínűleg az ő arcán is lehetett.

Aztán Gale amikor már egészen közel volt hozzájuk, a terem sarkába pillantott, ezzel mindkét barátjának a figyelmét oda terelve, és ők is észrevették a tőrt az egyik megbízhatónak gondolt démon kezében. Ashley és Dean is látta, ahogy Ryan felemeli a pengét és elhajítja, Dean nyomban mozdult, hogy a barátnőjét védje, de tudta, hogy nem lesz elég gyors, a fizika törvényeit a démonok sem tudták kijátszani. Látta maga előtt, ahogy a barátnője a kezei között fog elvérezni, miközben egy penge áll ki a mellkasából.

Gale az utolsó pillanatban ért oda hozzájuk, amire egyikük sem számított. Nagy erővel ugrott a barátnőjének, ami miatt ő és Dean is elvesztették az egyensúlyukat és a padlóra érkeztek mind a hárman.

Ashley előtt szinte az egész élete lepergett és az esés közben becsukott szemét csak akkor merte kinyitni, amikor Lucifer erőteljes hangját hallotta meg, ahogy a Ryan nevű démont számonkérte. A lány akkor vette észre, hogy a lélegzetét is visszatartotta, amikor hirtelen levegőhöz jutott. A szíve betegesen gyorsan vert és még mindig nem hitte el, hogy ilyen közel került a halálhoz. És Galenek köszönheti, hogy még él.

Gyorsan felült, és a földön hasaló, erősen lihegő angyalra nézett, majd sírva fakadt a megkönnyebbüléstől, ahogy látta, neki se esett baja. Zokogva hálálkodott miközben megfordította őt.

A sírás hirtelen abbamaradt, Lucifer kiosztásával együtt, majd a következő pillanatban három dolgot lehetett hallani: megdöbbenést, hitetlenkedést a közönség felől, cipők dobogó hangját a színpadon és Ashley felerősödött, kétségbeesett zokogását.

A tőr Gale-t találta el, a szegycsontja alatt, oldalról a bordája alá csúszva.

- Ash - szólalt meg halkan, a szemeit nehezen nyitva tartva. Az angyal magához tért a sokkból és gyorsan, de óvatosan húzta ki a tőrt, hogy a gyorsgyógyulás minél hamarabb aktiválódjon. A temérdek könnye közben a fiú fehér pólójára csöppentek.

Mire az aljas tőr a padlón csörrent, Dustin és Lucifer is odaért, majd őket követte Louis és Dylan is. Az angyal fiúja, akinek a szemei tele voltak könnyekkel, mellé térdelt és a kezei közé vette a fiú fejét, aki lassan ráemelte a tekintetét, és amikor észrevette ki van felette, ő is a könnyeivel kezdett küszködni.

- D... Dus... Dustin - nyögte ki a nevét végre, pedig a másik a fejét rázta, hogy nincs szükség rá, ő ragaszkodott hozzá. Miközben a démon a kezét szorította, folyamatosan a többieknek kiáltozott. Gale kórházi ellátásra szorult. Ő azonban ahelyett, hogy ezen elmélkedjen, csak egyetlen szót akart még kimondani - Szeretlek...

Gale energiái gyorsan fogytak, miközben a fiú tudtára akarta adni az érzéseit. Biztos volt benne, hogy ezt a sérülést nem fogja túlélni. Sose volt olyan szerencsés, mint Ashley, a szervezete is gyengébb, és sokkal rosszabb helyen találta el őt a tőr, mint Asht a kard. Nem hitt igazán a felépülésben, de mégis elégedett volt. Sikerült megmentenie a barátnőjét. Még arra is volt ereje, hogy bevallja a barátjának az érzéseit, amik a tegnapi éjszaka, az ő karjai között, elalvás előtt fogalmazódtak meg benne. Elfogadta, hogyha Isten ennyi időt szánt neki, ő boldogan hal meg, tudatában annak, hogy ezt mind Ashley helyett csinálja.

Gale miközben lehunyta a szemét érezte az arcára eső két könnycseppet, amiről tudta, hogy a szerelmétől származnak, de ez volt az utolsó dolog, amit érzékelt, mielőtt a világ elsötétült volna körülötte.