,,You always let me down so tenderly

So live fast and die young and stay forever numb"

2020. július 15, szerda

Majdnem egy teljes héttel később Ashley az éjszaka közepén a telefonjával a kezében és azzal világítva figyelte az előtte lévő polcokon sorakozó könyveket, füzeteket, naplókat és krónikákat, bármit amiből megtudhatott egy kicsit a világoknak a történelméről. A Felvilágnak azon a részén volt, ahol azokat a dokumentumokat tartották, amiket a Földön lévő könyvtárakban nem tarthattak. Ezt a helyiséget könyvtárnak nevezni túlzás lett volna, de legalább néhány dolgot megnézhetett. 

Egymás után emelte le a polcokról a különféle könyveket, nyomtatottakat és kézzel írottakat egyaránt és mindegyikbe belelapozott, hátha talál valamit aminek hasznát veheti.

Mikor éppen egy kézzel írt szépen kötött füzetet tett volna vissza a helyére, megakadt a szeme valamin. A füzet helyén keresztül hátralátott volna a polc lapjáig, azonban ő nem azt látta. Valami takarta azt. Óvatosan benyúlt oda és amikor végigsimított az anyagán rájött, hogy egy régi könyv borítója az. A polcról a könyveket óvatosan lepakolta, majd elővette a takarásban lévőt, ami az előzőekkel szemben nem volt poros. 

Nagyon óvatosan kezelve a szakadt könyvet letette a háta mögött álló asztalra. Lassan lapozott bele, nem akarta, hogy bármije is elszakadjon. A lapokon kézzel írt, viszont nagyon régi szöveg állt, óangol nyelven. Ashley próbálta megfejteni a beleírt szöveget, de esélytelen volt. Lapozott egyet, mire az egyik oldalon ugyanúgy szöveg, a másikon viszont egy kép fele látszott. 

Ahogy abból próbált valamire rájönni, észrevette, hogy a két lap között hiányoznak oldalak, ami úgy tűnt, hogy nem kiesett, hanem kitépték. 

Mielőtt azonban a lány elkezdhetett volna a hiányzó lapok után keresni, zajokat hallott, mire a különös könyv kivételével gyorsan visszapakolt a polcra és bebújt az asztal alá. 

Látta maga mellett elhaladni az egyik ügyeletes angyal lábát, de fellélegezni csak akkor lélegzett fel, amikor az elhagyta a termet.

Nem sokkal később ő is követte őt kezében a könyvvel, majd halkan lopakodva eljutott a kijáratig, azon keresztül pedig a Földre. Csak mikor már a pad mellett állt, akkor vette elő a telefonját, hogy írjon a barátjának.

A parkban várlak. Találtam valami érdekeset.

Ott találkozunk, én is hozok valamit - kapta a választ, mire leült, hogy megvárja a barátját.

A kivilágított park ellenére a lány nem érezte magát igazán biztonságban, annak ellenére sem, hogy tudja, olyan jó kiképzést kapott, hogy bárki, aki megközelítette volna törött karral ment volna haza. A sebe már nyomtalanul eltűnt, majdnem minden újra a régi volt, az anyja újra megtisztelte őket a jelenlétével és megbeszélték a félreértéseket. És bár Ashley nagyon örült, hogy az anyukája újra otthon volt, voltak dolgok, amik tabunak számítottak. Ilyen volt például Dean is. Igaz, hogy Gloria tudta, hogy a lányának van fiú az életében, még egyszer se találkozott vele, és még azt se tudta, hogy az illető démon. Ash eleinte gondolkozott azon, hogy elmondja neki, de amikor az apjától tanácsot kért hogy megtegye-e, akkor ő hevesen tiltakozva rázta a fejét, így nem esett szó róla.

Már sokadjára nézett körül feszengve a lány, amikor megpillantotta az ismerős kócos sötétbarna hajjal koronázott magas fiút, ahogy lazán kocogva siet hozzá. Ő felállva várta, majd amikor csak pár méterre volt, ő is elindult a srác felé, hogy hamarabb találkozzanak. 

Ahogy egymáshoz értek, Dean egyből magához húzta Ashleyt és beszívta az illatát, amit utoljára tegnap érzett, de így is olyan messzinek tűnt. A virágillat, ami a szerelme hajából származott energiával töltötte fel a fiút, és most, hogy a karjai között tarthatta a világ legszebb lányát, már az sem számított, hogy hány óra volt, egyáltalán nem volt fáradt. 

- Szia! - köszönt a lány, Dean pedig ugyanezt mormogta vissza, de egy darabig még nem engedte el, mire Ash kuncogni kezdett.

Lassan, ahogy a fiú engedett az ölelésen, leültek a padra, amin Ashley eddig ült, hogy megosszák a tudásukat. Mindketten a hátizsákjukhoz nyúltak, és elővették belőle azokat a dolgokat, amiket elég érdekesnek találtak a megvitatásra. A lánnyal ellentétben a fiú két dolgot is hozott: egy halom papírt, amiket valaki hanyagul egy fonállal összeöltött, és egy ígéretesebbnek kinéző kis könyvecskét.

- Oké, mivel kezdjünk? - kérdezte Dean Ashleyre nézve, aki a padon törökülésben foglalt helyet vele szemben, ölébe fektetve az ősrégi könyvet. 

- Neked kettő van, kezdd te - intett egyet, mire a vele szemben ülő bólintott egyet, és hogy szemtől szembe legyenek az egyik lábát átlendítette a padon és kezébe vette a kiskönyvet.

- Ez a könyv kevésbé a történelemről, mint inkább a mai rendszerről szól - mondta és a nyomtatott oldalak között lapozott - Első sorban az van benne, hogy az angyalok és a démonok miben különböznek, és hogy mivel foglalkoznak. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én sose tudtam ezekre a kérdésekre a választ és ebben minden benne van - mondta, majd a szemöldökét ráncolva keresett a sorok között valamit - Például tudtad, hogy nektek az elsődleges feladatotok a halandó lelkek irányítása? A reinkarnáció és a túlvilágra jutás között?

Ashley megdöbbenve nézett a barátjára, miközben bólintott. Persze, hogy tudta, hiszen ő is angyal.

- Miért, te nem tudod mi a feladatod démonként? - kérdezte és nem értette az egészet. Tény, hogy ő sem tudta mivel foglalkozik egy démon, de azt hitte ez a másik számára alapvető.

- Nem! - válaszolt egy kis indulattal a hangjában. Dean maga sem tudta miért, de soha nem kérdőjelezte meg, hogy mégis mi a dolga, hogy mi az ami miatt démonoknak létezniük kell - Soha senki nem mondta el, én meg nem kérdeztem. Annyit tudok, hogy az Alvilágban vannak olyan helyek, ahova nem mehettünk Dustinnal. A szüleink azt mondták, hogy elég lesz akkor, amikor betöltjük a 21-et, és ennyiben maradtunk.

- Miért, mi a feladatotok? - bökött Ashley a fejével a könyv felé, mire a fiú lapozott párat és olvasni kezdte.

- ,, és amíg az angyalok a halandó lelkekkel foglalkoznak, addig a démonok a halhatatlanokkal. Az alvilág legmélyebb pontján lévő, lelkek számára kifejlesztett cellákban őrzik és figyelnek arra, hogy véletlenül se szabaduljanak ki.”

- Hű - fejezte ki a véleményét a lány - Nem is hallottam még ilyen halhatatlan lelkekről.

- Hát ez az! - kiáltott fel a démon - Én sem!

Csend telepedett rájuk, ahogy mélyen egymás szemébe nézve némán gondolkodtak és megfejteni próbálták az okát, hogy ennyire elrejtik őket.

- Gondolod, hogy veszélyesek? - kérdezte halkan Ash, mire a barátja bólintott.

- Mi másért zárták volna el az Alvilág mélyére?

Ashley a homlokát a tenyerébe támasztotta és úgy törte a fejét, de amikor túl fáradtnak találta magát egy ilyen szintű dologhoz, akkor intett egyet.

- Mi a másik, amit hoztál? - bökött az összekötött lapok felé.

- Ez - emelte fel a szóban forgó tárgyat Dean - nem hiszem hogy sokat segít, mert idegen nyelven van, de a képeiből lehet megfejtünk valamit - lapozgatta óvatosan a dolgot a fiú.

Az angyal jobban szemügyre vette a tárgyat, ami furcsán ismerősnek tűnt a képekről és a cikornyás kézírásról. Amikor elkérte Deantől és ő maga kezdte lapozni észrevette, hogy óangolul van és hamar összeállt a kép benne.

- Úristen! - adott hangot a meglepődésének, mire a démon is felkapta a fejét.

Ashely elővette a háta mögül a régi könyet, amit hozott magával óvatosan kinyitotta és a padra helyezte, hogy ő is és Dean is egyformán jól lássák. Megkereste az első képet, a nagy könyvben és a kis szedett-vetett füzetecskében is és egymás mellé rakta őket. A lélegzetük elakadt attól, hogy a két oldal együtt egy nagy képet alkot, de amikor jobban megnézték, és felfedézték mit ábrázol a kép, akkor esett le az álluk igazán. 

- Te jó ég!

~

Másnap reggel Gale a Morningstar-ház konyhájában állt a barátjával szemben és nem győzte letörölni az arcán lefelé zúduló könnycseppeket. Szemei vörösek voltak és úgy csíptek, hogy alig bírta nyitva tartani őket.

- Ne, ne, ne! Kérlek ne sírj Gale! - kérte Dustin és bűnbánóan nézett rá.

Gale azonban nem hagyta abba, mindent lerakott a kezéből, és a csuklójával dörgölte a szemeit.

- Nem kellett volna belemennem - mondta halkan és lehajtotta a fejét, de a színjáték végeztével egy boldog vigyorral nézett fel az előtte állóra, aki elnevette magát és tiszta kezével segített letörölni könnycseppeket az angyal arcáról.

- Menj, szedd rendbe magad a fürdőben, ezt meg befejezem - intett a maradék hagyma felé, amik arra vártak, hogy felkockázzák őket - És többet nem engedlek hagymák közelébe. Nem akarom, hogy még egyszer miattam sírj!

Gale megfogadta a tanácsot és kiment a mosdóba, hogy jó alaposan kezet mosson. A konyhába visszafelé menet a zsebéből előhúzott egy zsebkendőt és miután kifújta az orrát, egy másikkal megtörölte a szemét is. Ahogy visszaért az undok hagymának már nyoma sem volt a pulton, mind egy serpenyőbe került, amit éppen Dustin kevergetett, olyan koncentrációval, hogy észre sem vette, hogy közben az angyal visszaért. Homlokán apró ránc keletkezett, ahogy próbálta eltalálni a tökéletes mértéket a fűszerekből, amiket használt, és ezt Gale roppant édesnek találta.

A fiú háta mögé lopakodott és átkarolta a derekánál, mire ő kicsit megugrott és lenézett az angyalra.

- Az a célod, hogy rendeljünk kaját és ne az én főztömet együk, mi? Mert ha ezt folytatod akkor vagy leégetem, vagy túlsózom, vagy bármilyen más módon elrontom.

Gale elmosolyodott és az állát a démon vállára helyezte és úgy motyogta a következőt:

- Nem akarok kaját rendelni, azt szeretném enni, amit te készítesz.

- Akkor kicsit arrébb kéne állnod - bökött Dustin a fejével a pult felé, aminek támaszkodott Gale a hagymaaprítás előtt, majd visszafordult és kevergette a edényben lévő egyveleget.

A fiú nagyot sóhajtott, de nem mozdult, karjai még mindig a démon derekát ölelték, mire ő újra az angyal felé fordította a fejét és amikor egymás szemébe néztek, Dustin lopott egy csókot Galetől. Nem volt hosszú, éppen csak egy puszi, de ezzel az angyal megkapta amit akart és engedett a karjain, majd újra a pultnak dőlve figyelte, ahogy a barátja újabb dolgokat ad az ételhez. A konyhát már olyan illatok járták be, amitől az fiú gyomra kordult egyet, és a szájában összefutott a nyál. Alig várta, hogy végre kész legyen.

- Hányra jönnek Deanék? - kérdezte a szakács egy pillantást vetve a fiúra.

- Ash eredetileg azt ígérte, hogy itt lesznek egyre, de nem rég írt egy üzenetet, hogy késni fognak, mert elaludtak. Szóval még legalább fél óránk van, amíg ideérnek - fejezte be a mondatot Gale és az órájáról újra a srácra nézett, aki egy fedőt tett a lábas tetejére.

- Szóval fél óra, hm? - volt valami veszélyes a hanglejtésében, amibe az angyal egész testében beleborzongott. Dustin kimért léptekkel közeledett hozzá, mint egy ragadozó a zsákmányához, majd alig néhány centire a szájától megállt - Mivel most már csak főnie kell a húsnak, ki is használhatnánk ezt az időt, nem gondolod? - kérdezte és a mondat második felében az ajkai már az angyalét súrolta.

- Boldog szülinapot! - suttogta vissza, majd a démon hajába túrt és egy szenvedélyes csókba hívta. 

Bő fél órával később Ashley és Dean az ajtó előtt toporgott és várták, hogy valaki nyisson nekik ajtót a csengetés után.

Előző éjszaka - vagy akár hajnalt is mondhatnánk - szétszedték a lapokat és egyesével mindennek próbálták megtalálni a helyét, azonban nem mindnél sikerült. Néhány képet azonban így is sikerült megfejteniük. 

Rengeteg eddig mindkettejük számára ismeretlen információhoz jutottak, ezzel teljesen felfordítva a világot, amiről azt gondolták ismerik. És miután minden lapot a könyvbe illesztettek, kieszeltek valamit, amivel elérhették, hogy az angyalok és démonok elfogadják a kapcsolatukat. 

A nap első sugarai már átsütött a fák levelein, amikor kézenfogva indultak el a parkból Deanék lakásába, ahol Dylan, a fiú apja mélyen szundított. Csendben ők is ágybabújtak és pillanatok alatt elaludtak. 

Délelőtt, amikor felkeltek, pörgősen készülődtek, hogy ne késsenek sokat a barátjuk szülinapi ebédjéről, így mind a ketten csak egy kávét ittak és már úton is voltak. 

Most pedig éppen nyílt az ajtó és mögüle a szülinapos vidám arca bukkant elő. 

- Boldog szülinapot! - kívánták szinkronban a vendégek és viszonozták a mosolyt. 

- Aw, köszönöm. Gyertek beljebb! - intett egyet Dustin és arrébb állt az ajtóból. 

Ashley és Dean beléptek a lakásba, és miután letették a cipőjüket, a nappali felé vették az irányt, aminek a közepén Gale olyan zavarban álldogált, mint aki először jár ott. Haja annak ellenére, hogy többször beletúrt, rendezetlenül állt, az arca vörös volt és a pólója címkéje elöl, a nyakánál lógott ki. Ebből ő azonban semmit se látott, és amikor Ash és Dean beléptek a szobába ő csak a tarkójára tette a kezét és egy mosollyal köszöntötte az érkezőket. 

- Sziasztok! 

Ashley alig bírta visszafogni magát, csak egy hajszál választotta el attól, hogy prüszkölve nevessen fel és mondja el, hogy mennyire nyilvánvaló a helyzet, amibe ők belerontottak. Vele szemben Dean egy hatalmas vigyorral felhúzta a szemöldökét és a mögötte álló szintén mosolygó Dustinra nézett. 

Úgy érzem, nem bántátok, hogy késtünk egy kicsit - üzente barátjának. 

Legközelebb akár tudatosan is jöhettek később - jött a válasz. 

Meglesz. 

A szoba közepén álldogáló angyal kezdte magát kínosan érezni, ahogy minden tekintet rászegeződött, amit Dustin meg is érzett, ezért gyorsan terelte a figyelmet. 

- Az ebéd mindjárt kész, segítetek megteríteni? - címezte a kérdést a két barátja felé, mire ők bólogatni kezdtek és egymás közt suttogva a konyhafelé vették az irányt, hogy Dean segítségével elővegyék a terítőt és a tányérokat. 

Eközben Dustin odasétált Galehez, aki ártatlan szemekkel figyelte. Büszkén vigyorogva csippentette össze ujjai között a kilógó címkét, mire az angyal bosszúsan nézett rá. 

- Nem mindenkinek van annyi tapasztalata, mint neked - morogta és a mondat tartalmába belegondolva keserűség töltötte el. Nem egy exét ismerte a démonnak, és emlékszik rá, amikor az ő helyében egy lány volt. Tudta, hogy azok a kapcsolatok sose voltak komolyak, mégis zavarta, hogy voltak. Éppen ellépett volna mellette, hogy a fürdőben megfordítsa a felsőjét, de Dustin megfogta a karját és a füléhez hajolt. 

- Nem baj, szerünk majd neked is - suttogta, majd az egészet egy puszival zárta, ami a fiú arcát az eddiginél is vörösebbé tette. Végül mikor a démon elengedte a karját, ő egyből a fürdőbe iszkolt, ahol az erősen dobogó szívét próbálta lenyugtatni. 

Mire kijött a fürdőből - immár rendesen felöltözve és megfésülködve - az asztalon már ott volt a teríték, két széken ült Ashley és Dean, Dustin pedig éppen a levest hozta. Gyorsan ő is leült a székre, majd miután szedtek, enni kezdtek. 

- Kár, hogy Dom nincs velünk - szólalt meg Dean és sóhajtott - Nem igazán beszéltem vele mostanában, de most tökre hiányzik. 

Amíg Dustin egyetértően bólogatott, addig a két angyal értetlenül nézett össze, majd a fiúkra. 

- Ki az a Dom? - tette fel a kérdést végül Ashley. 

- Ti még nem találkoztatok? - ráncolta a szemöldökét - Tényleg, hamarabb ment el, mint hogy megismertünk volna titeket. Ő volt a gimis bandánk harmadik tagja. Felsőben ismertük meg, először zűrös volt a viszonyunk, de hamar nagyon jó barátok lettünk. Minden szülinapot együtt ünnepeltünk, hárman. 

- Ő is démon volt? 

- Nem, csak egyszerű ember. 

- De még milyen ember! - szólt bele Dustin is - Rengeteg hülyeséget tudott kitalálni és nagyon hiperaktív volt. Ha valamit a fejébe vett, akkor azt véghez vitte, nem érdekelte, hogy hány szabályt szeg meg vele. 

- Igen - nevetett Dean - Akkoriban nagyon sokszor hívták be apáékat az iskolába. Minket is folyton magával rántott a bajba. 

- És miért ment el? Hova? - érdeklődött Gale. 

- Amikor kezdtük a 11. osztályt, a szüleivel elköltöztek az ország túloldalára és azóta nem találkoztunk - válaszolt Dustin és látszott rajta, hogy szomorú volt azért, mert így ért véget a barátságuk. Nagyon szereti Deant, de jó volt, hogy állt mellette valaki, akivel nem közös családjuk volt, mégis ugyanolyan közel álltak egymáshoz. Persze, Gale és Ashley is ilyenek voltak, de ettől függetlenül senki sem tölthette be a helyét. A barátja pedig ugyanígy érzett ezzel kapcsolatban. 

- Te beszéltél vele mióta elment? - kérdezte a Dean tőle, mire ő megrázta a fejét. 

- Az első hónapban ráírtam párszor, és eleinte válaszolt is, de utána folyton órákkal később írt vissza és egy idő után teljesen be is fejeztük a beszélgetést. Mert ti? 

- Körülbelül velünk is így történt - bólogatott szomorúan Dean - Mindegy is igazából, mert nem hiszem, hogy találkoznánk még vele valaha is. San Francisco elég messze van. 

Dustin bólogatott, majd ahogy végignézett a tányérokon és mindegyik üres volt, büszkén elmosolyodott és elkezdte összeszedni, amiben Ashley is segített neki. Ketten kivitték a leveshez használt edényeket, majd egy fordulóval visszavitték a második fogást. 

Oldott hangulatban telt az ebéd, a továbbiakban a két démon egymás szavába vágva mesélték a történeteket, de még miután mindent megettek, akkor is ott ültek az asztalnál. 

- Vagy amikor az osztállyal sítáborba mentünk és hárman csúsztunk le egy szál pólóban a sípályán - emlékezett vissza Dustin jó érzéssel. Ahogy csúsztak le, sok osztálytársuk követte őket - persze, ők alaposan felöltözve - és őket videózták nevetve. Még az osztályfőnökük előtt is lecsúsztak és integettek neki, aki a fejét fogta, de amikor lent találkoztak, semmilyen büntetést nem kaptak. Nagyon jó tanáruk volt. 

- Igen, és aztán te voltál az egyetlen, aki megfázott - röhögött rajta Dean, magával rántva a másik két hallgatót is. 

Gale és Ashley nevetve kapták egyik fiúról a másikra a tekintetüket és hallgatták az őrült sztorikat, amiket együtt éltek át. Sajnálták, hogy nem volt lehetőségük megismerni a srácot, ahogy azt is, hogy úgy beszéltek róla, mint aki csak a múltban létezett, akivel ma már lehetetlen találkozni. 

- Te jó ég, emlékszel, hogy egy időben folyton D-nek szólítottuk egymást, és amikor szóltunk a másiknak sose tudtuk, hogy ki az? 

- Igeen, és amikor hülyeségeket csináltunk és egyszerre válaszoltuk a tanároknak, hogy D tette, ők megőrültek tőlünk! 

Mindketten tiszta szívből nevettek, ahogy nosztalgiáztak. Eredetileg innen eredt a D&D becézésük is, mert amikor ketten voltak a szüleikkel vagy az Alvilágban akkor is csak D-nek szólították a másikat. Ez halványan meg is maradt náluk, de régen sokkal jellemzőbb volt rájuk. 

Ahogy lassan kifogytak a történetből, és az asztalról is elpakoltak, Dean és Ashley az előszobába mentek és egy üveg pezsgővel tértek vissza.

- Ezt hoztuk ajándékba! - nyújtotta át Ashley az üveget az ünnepeltnek és adott két puszit az arcára.

- Köszi! Hozok is poharakat - mondta, majd a konyha felé indult.

Hamar kitöltöttek mindenkinek egy pohárnyit az üvegből, majd egy koccintás után el is kezdték iszogatni. Csendesen beszélgettek, a fali óra négyet ütött, amikor Gale az üveg felé nyúlt, hogy töltsön még magának a pezsgőből, de egy kéz megállította. Mikor az angyal felnézett a tulajdonosára, ő a füléhez hajolt és abba suttogott.

- Ne igyál többet Gale, ma veled szeretnék lenni, nem a részeg éneddel - kérte Dustin, mire a fiú elmosolyodott és ahogy visszahúzta a kezét, megfogta a démonét.

- Rendben, de akkor te se igyál többet - mondta, ezzel egy fintort varázsolva a barátja arcára.

Ennek ellenére Dustin bólintott. Mivel fontos volt neki, hogy Gale kellően a tudatánál legyen, ezért ő is lemondott egy újabb pohárról. Ez így volt fair.

- Akkor ez a mienk? - kérdezte Dean felemelve a félig még teli üveget. Arcán nagy mosoly volt, ami még jobban kiszélesedett, amikor a két fiútól egy-egy bólintást kapott válaszul. Kérdezés nélkül megtöltötte először a barátnője, majd a saját üres poharát és újból kortyolt egyet.

Ashley száját eltakarva nagyot ásított, mielőtt ő is belekortyolt volna az italba, ami mind Dustinnak, mind Gale-nek feltűnt.

- Mitől vagytok ilyen fáradtak? Hogyhogy annyira elaludtatok, hogy nem tudtatok ideérni egy órára? - kérdezte végül a démon.

A két másik összenézett, majd közös megegyezésre jutottak, beavatják őket a dolgokba. Elmondják nekik az igazságot a világok történelméről és arról, hogy mit terveztek másnapra.

Ashley nézett először vissza a két fiúra, és ő is felelt a kérdésre.

- Ez egy hosszú történet, talán kényelmesebb lenne a nappaliban.

~

Bár Ashley és Dean nem számítottak arra, hogy szükség lesz a könyvre, ami most a fiú szobája padlóján hevert, szerencsére az összeillesztett képeket lefotózták, és most a telefonjukon keresztül mindent meg tudtak mutatni a másik kettőnek. Sajnos csak négy képet tudtak összeilleszteni, de már azokkal is nagyon sok mindent tudtak meg. 

Dustin és Gale szorosan egymás mellett a kanapén foglaltak helyet, míg a másik pár a földre ült, és Ashley a képernyőt feléjük fordítva mutatta az első fotót. Időrendben haladtak, úgy, ahogy a könyvben is volt.

Az első képen középen egy alak kapott helyet, akiről sütött az elegancia és a tisztaság. Arca nem volt, igazából csak a körvonala látszódott, ami az egyik oldalon egy férfiénak, a másikon meg inkább egy nőének tűnt. Az egész olyan volt, mintha egy fehér árnyék lett volna. Az egyetlen dolog, ami megkülönböztette az árnyékoktól, az a két hatalmas vágás volt a két alkarján, amiből folyt a vér. Két oldalán alakok álltak, akik lényegesen kisebbek voltak nála, körülbelül akkorák, mint a nagy alak ujjai. A fehér alaktól balra világos ruhákban álló emberek nyugodtan beszélgettek egymással, míg a másik oldalán a sötétebb ruhákat viselők inkább lazábbak voltak, nevettek és úgy tűnt viccelődtek. 

 - Szóval ez abból a könyvből van, amiről az előbb beszéltetek? - kérdezte Gale a barátnőjére nézve, majd újra tanulmányozni kezdte a képet. 

- Igen. Az egyik oldalt Dean hozta az Alvilágból. Igazából nagyon szerencsés volt, hogy mindkettőnknek pont ezen akadt meg a tekintetünk, mert ezzel nagyon sok mindent tudhatunk meg a világokról és a történelmükről. Teljesen megváltoztatta azt, amit gondoltunk.

- Például? - húzta fel a szemöldökét Dustin.

- Mit látsz a képen, Dustin? - nézett rá Ashley. 

A démon újra a képre vezette a tekintetét és jobban megnézte. 

- Az alak két oldalán vannak az angyalok és a démonok, ez szerintem elég nyilvánvaló. A középső fehérség meg talán… - a fiú nem fejezte be a mondatot, nem akart hülyeséget mondani, így felnézett és a vörös fejezte be helyette.

- Isten.

- És nézd a két vágást a kezén, pont fölöttük! - vette át a szót Dean - Szerintünk Isten a saját véréből teremtette őket, az angyalokat a jobb, a démonokat pedig a bal kezéből. 

- Szóval azt gondoljátok, hogy bennünk is Istenvér csörgedezik? - lepődött meg Gale, de logikusnak tartotta a feltételezést. Valójában sose érzett semmi különbséget maga és az emberek között, nem tudott repülni, nem voltak szárnyai, sokáig úgy érezte, hogy egy ember ugyanúgy megállná a helyét angyalként. Az egyetlen ami különbség volt, hogy ő és Ashley is sokkal könnyebben tanult meg dolgokat, jobban ráérzett a dolgokra, mint mások - Hogy az angyalok és a démonok egy vérből származnak? 

- Igen! Hogy gyakorlatilag testvérek voltak. Nem harcoltak egymással.

- De akkor… - szólalt meg Dustin és felváltva nézett a barátaira - Nem helyes az, ha együtt vagyunk. Úgy értem ti ketten meg mi ketten - fejezte be és aggódva állapodott meg a tekintete Gale-en.

Ashley azonban ennek ellenére elmosolyodott. Látta Dustinon, hogy mennyire fontos neki Gale és ezért csak még jobban örült annak, hogy együtt vannak.

- Igen, ez nekünk is eszünkbe jutott - mondta Dean, majd közben egyet lapozott a barátnője telefonján. De akkor megláttuk ezt.

Középen egy feketébe öltözött férfi és egy fehér ruhákban álló nő szorosan ölelték egymást, ami a két fiút váratlanul érte. Régen a démonoknak és az angyaloknak elfogadott volt az, hogy együtt legyenek? Ez a kérdés fogalmazódott meg mindkettejükben és egyben meg is nyugodtak. Utána azonban jobban megnézték a képet és észrevették, hogy a pár alatt egy kisbaba foglal helyet, akinek a pólyája fehér helyett narancssárga volt. Ahogy jobban szemügyre vették a képet, több helyen is láttak színes ruhákat hordó alakokat, akik ugyanúgy párokban álltak, mint a középső angyal és démon. A kép rengeteg párt ábrázolt, vegyesen fehér, színes és fekete ruhásokat. 

- Akkor - kezdte Gale - régen a démonok és az angyalok együtt lehettek. 

- Igen - helyeselt Ashley. 

- És az emberek a színes ruhások igaz? 

- Igen. 

- Ami azt jelenti, hogy… 

- Hogy az emberek a démonoktól és angyaloktól származnak - fejezte be Dustin megdöbbenve. 

- Pontosan - bólintott Dean és hozzátette - vagyis mi is ezt a következtetést vontuk le belőle. 

- Nahát! - csodálkozott, ahogy Dustinra pillantott. Az emberek szempontjából nélkülözhetetlen volt az, hogy a démonok és az angyalok együtt legyenek, valójában senki se ellenezheté azt, hogy ők járnak - Akkor nektek ha születik gyereketek, ő ember lesz - mondta, mire megint csak bólintottak. 

- És mi miatt született az ellenségeskedés? -kérdezte Dustin a barátaira nézve - Mikor? 

- Ezt nem találtuk ki - felelte Dean - biztos a szövegben van leírva de gondolom egyikőtök se beszél óangolul -feltételezte, a többiek pedig a fejüket rázták. 

A folytatást a bejárati ajtó nyitódása és záródása vágta félbe, majd az előszobából egy göndör barna hajú borostás férfi lépett be a nappaliba. Mosolyogva nézett szét a társaságon és köszönt, amit ők viszonoztak is, majd a fürdő felé vette az irányt. 

- Apa, várj! - szólt Dustin utána, mire ő érdeklődve visszafordult - Miért ellenségek az angyalok és a démonok? 

Lucifer megdöbbenve nézett először a fiára, majd a többiekre és az Ashley kezében tartott telefonra, aminek képernyője már elsötétült. 

- Mire készültök? - kérdezte a férfi feszült hangon, gyanakvóan vizsgálva újra az arcokat. 

- Semmire - tagadta rögtön a fiatal démon, és a kezeivel is elkezdett hadonászni - Csak kíváncsiak vagyunk. 

Lucifer lassan bólintott, majd sokkal közvetlenebbül lépett a srácokhoz és leült a kananapé melletti fotelba. A fiatalok úgy figyeltek rá, mint egy mesélő öreg nagypapára szoktak az unokái. Mindenki türelmetlenül figyelte azt, ahogyan az idősebb az állát dörzsöli azon gondolkodva, hogy hogy kezdje el. 

- Azt tudjátok, hogy hogy teremtett bennünket Isten? - kérdezte először is. 

- Isten jobb és bal karjából, igaz? - feltételezte Ashley, amire egy bólintást kaptak válaszul, ezzel biztosítva a teóriát, amit Dean és ő talált ki előző éjjel. 

- Igen, úgyhogy Isten vére folyik az ereinkben, ezáltal lényegében testvérek vagyunk, ám ez annál bonyolultabb. Isten vére miatt nincsen vérfertőzés, sőt az emberek akkor jöttek létre, amikor egy angyalnak és egy démonnak gyereke született. 

A démon mondata után a srácok összenéztek és bólogattak ami neki is feltűnt. 

- Nálatok van a Nagy Könyv, igaz?

Erre aztán újra összenéztek és Ashley lassan, félénken bólintott, és attól félt, hogy nem szabadott volna elhozni. Lucifer azonban csak elnevette magát, amivel meg is nyugtatta mind a négyüket. 

- Nem baj, ne nézzetek rám így, minden generáció megtalálja a módját a kutakodásnak, érthető, hogy kíváncsiak vagytok - mondta, de aztán az arca komolyra fordult, és a térdére könyökölt, ezzel újra feszültségbe hozva őket - Csak ne próbáljatok meg változtatni azon, amin nem lehet. Amíg nem sokan tudnak rólatok - emelte a tekintetét Deanről Ashleyre, Dustinról Galere - addig tudtok nyugodtan együtt lenni. Ne keltsetek feltűnést! Próbálták már előttetek, ti ne csináljátok, mert ízekre szednek az angyalok és a démonok egyaránt! 

Az előtte ülők csendben bólogattak, mint akiknek eszébe se jutott ilyesmi. Kár, hogy négyből ez csak kettőre volt ez igaz. 

- Szóval arra vagytok kíváncsiak, mi szülte az ellenségeskedést, igaz? - kérdezte, mire bólogatni kezdtek - Valójában annak ellenére, hogy az én kezemben van az Alvilág, nem tudok erről sokat. Azt hiszem apám úgy mesélte, hogy Isten az angyalokra és a démonokra bízta, hogy döntsék el, ki melyik feladatot akarja ellátni. Ez a kettő ugye a halandók lelkének az irányítása és a halhatatlan lelkek felügyelete. Természetesen mindketten a halandók lelkével akartak foglalkozni, a halhatatlan lelkek veszélyesek, és csak a baj van velük… 

- Mik azok a halhatatlan lelkek? - vágta félbe Ashley a férfi mondandóját. 

A démon felsóhajtott és gondolkodni kezdett, hogy hogy is magyarázhatná el ezt nekik, de hamar eszébe jutott valami. 

- Nálatok van a könyv? 

- Nincs, csak néhány képet fozóztunk le, és azokat beszéljük át - felelte Dean miközben a barátnője telefonjára mutatott. Lucifer a kezével intett, hogy szeretné megnézni őket, így Ashley feloldotta, aztán a kezébe nyújtotta. 

A férfi egy darabig lapozgatott, aztán amikor megtalálta, amit keresett, az arca felderült és a srácok felé fordította a képernyőt. 

A kép ezúttal teljesen fekete-fehér volt, de olyan sötét, hogy alig lehetett kivenni belőle valamit a fénykép torzításán keresztül. Ahogy a férfi azonban az ujjait széthúzta, ezzel ránagyítva a sötétségre, apró sötétszürke emberalakok körvonalalzódtak. 

- Azok ott emberek? Vagy démonok vagy angyalok? - kérdezte Gale és a hideg is kirázta. Nem értette egészen pontosan, hogy mit is ábrázol a kép, de olyan sötétben lenni…  Sose szerette a sötétet, amikor aludni ment, akkor is mindig a legutolsó pillanatban kapcsolta le a lámpát. Nem akarta elképzelni milyen lehet egy olyan helyen lenni, ahol egyáltalán nincs fény. 

- Bárki, akinek vagy aminek lelke van. Még állatok is - sóhajtott Lucifer - ezek a lelkek más, halandólelkekből táplálkoznak és attól lesznek erősebbek. A démonok feladata, hogy vigyázzanak rájuk, de ez nagyon nehéz és veszélyes feladat, mert mindig szökni akarnak. Ha egyszer sikerülne nekik, akkor szinte lehetetlen lenne megtalálni, mert bárki testét elfoglalhatja. Amióta eszemet tudom, azóta a lelkek bezárva vannak és nem rabolták el senkiét sem. A nagypapám mondta, hogy amikor gyerek volt, akkor egy kiszökő lélek elrabolta az egyik démonnak a lelkét. Szerencsére sikerült elfogniuk, de a démon teljesen megváltozott. Goromba lett, pedig korábban tisztelettudó volt és váratlanul pár hónap múlva öngyilkos lett. Szóval nem jó dolgok ezek. És ez az amin az angyalok és a démonok összevesztek. Annyira elharapódzott közöttük a vita, hogy Isten döntött helyettük és az angyalok kapták a halandó lelkeket. Emiatt a démonok nemcsak az rájuk haragudtak, de Istenre is. Aztán ez a gyűlelet öröklődött és végül már mindenki csak arra emlékszik, hogy utálni kell a másikat. Voltak akik próbáltak ezen változtatni, akik úgy, ahogy ti szerelmesek voltak egymásba, de kudarcot vallottak, méghozzá nagyon csúnyán. Amíg nem tudtak róluk, addig boldogok voltak, amikor meg kiderült és próbálták kibékíteni a két felet, a kapcsolatuknak befellegzett és mindketten boldogtalanok lettek. 

Lucifer nagyot sóhajtott a végén, és magába merült. Mindig szívén viselte az öccse sorsát és az, hogy nem látja boldognak, az az ő világát is összetörte. Szeretett volna segíteni. Nagyon. De nem mondhatta el neki, hogy Louis még mindig ugyanúgy érez iránta, mert ez az ő dolga. És amíg az angyal nem készül el a tervével, addig ő hallgatni fog, mint a sír. 

- Ismerted őket? - kérdezte Gale empatikusan, mire Lucifer bólintott és nem tette hozzá, hogy jobban, mint gondolnák. 

- Szóval csak arra kérlek titeket srácok, hogy ne csináljatok semmi meggondolatlant - kérte a férfi, mire ők bólintottak. 

- És tudsz egy kicsit még mesélni a történelmünkről? Hogy hogy lettek a világok, meg a különbségről az emberek és közöttünk? - Ashley halkan érdeklődött, nem akarta elrontani a pillanatot, de a kíváncsisága legyőzte. 

- A világokat Isten választotta szét, amikor az emberek elégedetlenek voltak azzal, hogy bennük nincs különleges, hogy nem Isten vére folyik bennük, ezért nem egymásban kerestek párt, hanem vagy angyalokban vagy démonokban, hogy az utódaik is angyalok meg démonok legyenek, így elkezdett kihalni az emberi faj és a transzcendens világ lényeinek meg nagyon felhígult a vérük. Ezért olyan ritka az, ha egy angyalnak van szárnya, vagy egy démonnak szarva.

- Apa elő tudja varázsolni a szárnyát - jegyezte meg Ashley - bár elég gyenge, repülni nem tud vele, de látszik. 

Lucifer felhúzta a szemöldökét, és aprókat bólogatott. Ez újdonság volt számára, ami el is gondolkodtatta.

- És te? - kérdezte Dean, de a lány csak megrázta a fejét. 

- Még sose ment. Lehet a technikám rossz, de nem megy. 

A felnőtt hátradőlt a fotelban, és az állát fogta, miközben egy gondolat kezdett körvonalazódni a fejében. 

- De azt nem tudom, hogy ha ez nincsen, akkor miben vagyunk mások az embereknél - mondta a vörös hajú - Oké, Isten vére csörgedezik az ereinkben, de külső jele nincsen? - intézte a kérdését Lucifernek, aki éppen úgy pillantott a lányra, mint aki egy egyetemi matekpéldát oldott volna meg. 

Felpattant a fotelből és szinte futva sietett az előszobába, ahol a cipőjét kezdte el felhúzni. 

- Nem, nem tudsz megkülönböztetni egy embert és egy angyalt. A különbség leginkább csak belső dolgokban mutatkoznak meg - szólt még vissza a nappaliban ülő fiataloknak, akik döbbenten néztek utána - Bocsánat, hogy így felpattantam, de most muszáj mennem. Majd jövök! - kiáltotta és kilépett az ajtón. 

- Wow - szólalt meg először Dustin, az ajtócsapódás utáni csöndben. 

- Fontosnak látszott - jegyezte meg a lány és ebben egyetértettek. 

- Maradt még hátra kép? - kérdezte Gale, mire Dean és Ashley a fejüket rázták. 

- Szóval ezzel foglalkoztatok egész éjszaka? - jött Dustintól a kérdés. 

- Igen - felelte az angyal és óvatosan összepillantott a barátjával, aki alig láthatóan megrázta a fejét. 

Azonban ez sem Gale, sem Dustin figyelmét nem kerülte el. 

- Mi volt ez? - a két fiú szinte egyszerre szólalt meg, amin össze is mosolyogtak, de utána komolyan néztek a másik kettőre. 

- Nekünk megfordult a fejünkben… - kezdte óvatosan Ashley, de inkább félbehagyta a mondatot. 

- Micsoda? - kérdezte már türelmetlenül Dustin. 

- Hogy felvállaljuk a kapcsolatunkat. Hogy megpróbáljuk visszahozni a békét - fejezte be Dean. 

A mondatot döbbent csönd követte, de amint az angyal kapott levegőt a meglepődéstől, nem félt visszatartani a gondolatait. 

- Ez öngyilkosság! Vagy a kapcsolatotok gyilkossága. Ti nem voltatok itt az előbb, amikor Lucifer nekünk mesélt? - Gale rosszul volt attól, hogy ezen gondolkodtak a barátai. Úgy érezte rosszul hall. Tudta, hogy Ashley makacs és hogy amit kitalál, azt véghez viszi. 

- De Gale, nem tudod, hogy mit terveztünk, nem csak úgy kiállunk és… 

- Akkor mit csináltok? - kérdezte Dustin feszült hangon. Neki se tetszett ez. Nagyon rossz érzése volt az egésszel kapcsolatban. 

- Először szembesítjük őket a tényekkel. A múlttal, hogy nem voltunk mindig haragban, és csak utána hozzuk fel a kapcsolatunkat. 

- Ez akkor is hülyeség! - tartotta az álláspontját Gale, Dustin pedig bólintott - Kérlek titeket, felejtsétek el! Ash, kérlek ne legyél olyan makacs! Kérlek ne csináld! 

-Nem lesz baj, Gale, ha azt látjuk, hogy a múltra rosszul reagálnak, majd nem vállaljuk a kapcsolatunkat, hanem félbehagyjuk. 

- Akkor legalább csináld később! Egy pár év múlva, amikor majd ennél is jobban meg tudod védeni magadat. 

Ashley nem értette a fiú félelmét, de tudta, hogy az nem fogja elereszteni addig, amíg ebbe bele nem egyezik, így rábólintott és Deanre nézett, akinek a tekintetében nem látta, hogy a könyörgés Gale részéről megtörte volna. Ő is ugyanúgy vállalni akarta a kapcsolatukat ország-világ előtt, mint Ashley, és a tervükben ő is bízott, Lucifer többszöri figyelmeztetése ellenére. 

Az angyal úgy érezte elég lesz ebből a témából, mert félt, hogy megbántja vele Galet, így egy nagy mosolyt varázsolva az arcára nézett a vele szemben ülő párosra, akik értetlenül álltak ehhez a hangulat változáshoz, amíg meg nem szólalt. 

- Szóval Gale, ma este itt alszol? 

A kérdés hatására az angyal elkapta a tekintetét és az arca vörössé vált pillanatok alatt. Ezzel szemben a démonnak egy büszke mosoly telepedett az ajkaira és miközben a szemkontaktust próbálta keresni a barátjával, átkarolta a vállát és úgy válaszolt Ashleynek. 

- Igen, nálam alszik - mondta, majd közelebb hajolt Galehez, a füléhez és úgy suttogott bele, hogy a többiek ne hallják - És már nagyon várom. 

Erre az angyal még jobban elvörösödött volna, ha képes lett volna rá. 

Dean és Ashley összenéztek, majd kommunikáció nélkül egyet értettek abban, hogy ideje lelépniük. 

- Nos, akkor mi megyünk is - jelentette ki Dean és miután felállt, a kezét nyújtotta a barátnőjének, hogy segítsen neki felállni. 

- Hogy-hogy? - kapta fel a fejét Dustin és az órára nézett - Még csak… Ó, már hét óra is elmúlt. 

- Jó társaságban gyorsan telik az idő - vigyorgott Ashley és Deannel kézenfogva az előszoba felé indultak. 

Nem sokkal később, amikor már elköszöntek tőlük, Gale előrement és a táskájából elővéve egy becsomagolt lappal várta a fiút, hogy végre ő is felköszönthesse mindenféle zavaró tényezők nélkül. 

Amikor Dustin belépett a szobájába, és meglátta, hogy az angyal ott álldogált, kezében az ajándékkal egy félénk mosollyal az arcán, nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy mennyire belehabarodott ebbe a fiúba. Gale egy csendesebb, introvertáltabb srác volt, aki próbált minél többször kilépni a komfortzónájából és emberek körében lenni, mert tudta, hogy szüksége van rá. Viszont még amikor négyen voltak együtt, ő akkor is próbált mindig a háttérbe húzódni, mintha ott sem lenne és csak a többieket hallgatta.

Dustin majdnem a szöges ellentéte volt neki, ő mindig kereste a társaságot, és próbált kevesebbet egyedül lenni, mert az gyakran nyomasztotta. Még csak 18 lett, de annyi barátnője volt, hogy számon se tudta tartani. Ő mindig a középpontban volt, pont, ahogy a barátnői is. Ezért soha nem is gondolta, hogy a fiú mellett fog kikötni. 

Ennek ellenére mégis, ahogy együtt voltak, a legjobbat hozták ki egymásból, már egy hét alatt érezhető volt a változás, Gale nem fogta vissza a gondolatait, amikor beszélgettek és ennek Dustin nagyon örült. Ő maga is változott, a fiú egyik nap annyira boldogan mesélt neki egy könyvről, amit olvasott, hogy Dustin titokban elkezdte olvasni, hogy meglephesse vele a fiút. Valójában ő lepődött meg a legjobban, hogy milyen jó volt. Korábban is olvasott könyveket, de sose vette túl komolyan, mert szerinte a legrosszabb kombó a csend és a magány volt és ő csak ilyen környezetben tudott olvasni. Ezzel szemben a Gale által imádott példányt ő is hamar megszerette, ahogy az olvasását is. 

Szerette azt az énjét, ami Gale mellett lehetett és Galet is szerette, ahogy mellette viselkedik. Lassan kezdte elhinni, hogy ő az igazi. Hogy mellette szeretné tölteni az élete hátralevő részét. És ez az érzés olyan melegséggel töltötte el, ami szinte már felemésztette. 

- Egy ajándék? - kérdezte Dustin és a fiú keze felé intett. 

- Igen, nem akartam addig odaadni, amíg a többiek is itt voltak - kinyújtotta a kezét és közben olyan imádnivalóan mosolygott, hogy a fiú legszívesebben lefotózta volna, hogy háttérképként beállítva minden alkalommal, amikor felnyitja a telefonját az ő arca köszönjön rá. Ehelyett azonban csak próbálta minél erősebben az emlékezetébe vésni, majd odament és átvette az ajándékát. 

Pár pillanat alatt megszabadította a tárgyat a csomagolásától és csodálkozva nézett rá. A kezében egy csomag foszforeszkáló, csillag alakú matrica feküdt. 

Mivel Dustinnak a szava is elállt a kellemes meglepődéstől, ezért Gale kérdés nélkül magyarázkodni kezdett. 

- Tudom, nem a legnagyobb ajándék, de alig egy hete járunk és amikor megláttam, mindenképp meg akartam venni neked, mert emlékszem, hogy amikor a nyaralótoknál voltunk akkor mondtad, hogy mennyire szereted a csillagos eget, és ha ezeket felragasztjuk a plafonodra, akkor amíg New Yorkban laksz, addig is tudod majd nézni a csillagokat, és tudom, hogy ez nem ugyanaz, de…

- Köszönöm - szakította félbe a fiút, akin látta, hogy teljesen elbizonytalanodott amiatt, mert nem szólt semmit - Örülök neki, Gale. Segítesz felrakni? - mosolygott rá. 

Az angyal viszonozta, és természetesen örömmel állt fel az ágyra, hogy Dustinnal közösen véletlenszerű helyekre ragasszák a matricákat.

Amikor a mennyezet tele volt kisebb-nagyobb csillagokkal és egy holddal, és a Dustin kezében lévő papíron már nem volt több amit felragaszthattak volna, a fiú az arcánál fogva magához húzta az angyalt és szájon csókolta.

Galet váratlanul érte ez a mozdulat, így amikor végeszakadt, egy kicsit értetlen szemekkel nézett Dustin szemébe.

- Ez mi volt? - kérdezte szégyenlősen, mire Dustin elmosolyodott, és egy sötétbarna tincset a fiú füle mögé tűrt.

- Megcsókoltalak a csillagok alatt. Pont, mint egy héttel ezelőtt - mondta, majd újra az ajkaira hajolt, és ezúttal a másik is számított rá.

A kezdetben lassú és érzelmes csók hamar hevessé vált. Gale Dustin hajába túrt, Dustin keze pedig elindult lefelé az angyal testén. Végigsimította a nyaka ívét, a keskeny vállát, a karjait, és minden érintésével libabőrt csalt ki belőle. Megfogta Gale derekát, és magához rántotta, aki készségesen hozzá is simult. Ezek után Dustin a fiú oldalán végig simítva megfogta a combját a térdhajlata felett és felemelte. Gale nem ellenkezett, csak átkarolta a démon nyakát, hogy könnyebb legyen neki.

Dustin az ágyán lassan letérdelt, Galet pedig a szépen, óvatosan a hátára fektette, de a csókot egy pillanatra sem szakították meg. Ahogy az angyal a hátán feküdt, a lába között térdelő démon felette volt és úgy csókolta őt, hogy két kezével a teste mellett támaszkodott, míg Gale a fiú hajából a mellkasára vezette a kezeit. 

Ahogy a póló alá érkezett a tenyere, Dustin izmai megfeszültek és érezni lehetett a kemény hasfalat. Gale emlékszik rá, milyen volt először tapintani, de közel sem volt fogható ehhez az érzéshez. Akkor úgy érezte tilosban jár, most azonban erről szó sincs, tekintve, hogy már a démon keze is betévedt a pólója alá.

Dustin megszakította a csókot, és Gale állán keresztül a puszijaival elért a nyakához, ahol már csókokkal hintette a bőrét, ezzel az angyalból halk sóhajokat kiváltva. Egy helyen megszívta a bőrét, mire a fiú a másik hajába túrva újra felrántotta a őt, hogy egy őrülten szenvedélyes csókcsatát vívjanak. 

Dustin most már az alkarjain támaszkodott, így lényegesen közelebb került az angyalhoz, több helyen is hozzá simulva. Amikor azonban Gale az alsó ajkát a fogai közé vette, ő nem bírt magával és egy morranás kíséretével az ágyékát az övéhez dörzsölte, ezzel egy nyögést kiváltva a tulajdonosából. Galenek nem volt ellenére a helyzet, sőt, egyre inkább úgy érezte, hogy ő ennél is többet akar.

A démon azonban egyik pillanatról a másikra a száját elszakította a másikétól és a kezeit is leemelte róla, majd hátraült a sarkára. Gale olyan mámoros kábulatba került, hogy lassan jutott el a tudatáig, hogy mi okozza a hiányt, amit érez, de ő is egyből felült, amikor észrevette. 

- Bocsánat - mondta Dustin a barátja szemeibe nézve, aki elbűvölten nézte a fiú kipirosodott arcát és rendezetlen haját - Egy kicsit elragadtattam magam.

- Nem baj, bízom benned - válaszolta halkan, mire a démon felhúzta a szemöldökeit.

- De szeretnéd is?

- Szeretném - felelte Gale és előre dőlt, hogy ajkait újra Dustinéihoz nyomhassa.

Ő ezúttal nem állt meg, a nyelveik vad táncot jártak egymással, ahogy az angyal újra a hátára feküdt és a lábait a másik dereka köré kulcsolta, ezzel mindkettejükből egy sóhajt kiváltva.

Pólót póló, nadrágot nadrág követett, és a padlón szétszórva foglaltak helyet. A két fiú kicsit ügyetlenül, de annál boldogabban osztották meg egymással a legintimebb dolgaikat, hogy aztán egymás karjai közt adják át magukat a gyönyörnek.