,,The air hit me on the way out

Did it make me more sober or make me more drunk?

I couldn't quite remember the vision of you and of me"

2020. július 8, szerda

Lucifer erősen zihálva érkezett meg a Földre és csak egy hajszál választotta el attól, hogy visszamenjen. Ugye nem lehet igaz, amit látott? Gloria nem szúrt kardot a saját lánya oldalába csak azért, hogy elkapja őt. Ugye?

- Mi történt fent? - faggatta egyből az unokaöccse, de ő csak ránézett, majd válaszadás nélkül indult el a fia irányába.

- Hogy vagy? - kérdezte tőle, amikor odaért hozzá és a vállára finoman a vállára tette a kezét.

-Túlélem - felelte Dustin, majd halvány mosolyt erőltetett az arcára - Láttuk, hogy Gale felmegy. Minden rendben volt?

- Gale-lel minden. Segített nekünk feltartani az angyalokat, hogy Deannel le tudjunk jönni. Hálásak lehetünk érte.

Lucifer elégedetten nézte, ahogy a fia bólint, majd megkönnyebbülten fújja ki a levegőt. Sok ideje azonban nem volt, hogy felkészüljön arra, hogy elmondja Deannek a történteket, ugyanis a fiú megragadta őt a karjánál és szembe fordította magával.

- És Ashleyvel? - kérdezte már kétségbeesetten a tudatlanságtól.

- Ashley... -kezdte Lucifer - Ash megsérült. Gloriával harcolt, amikor őt elöntötte a düh és nem figyelve megsebezte a lányát.

A csönd úgy állt a levegőben a mondat után, hogy szinte már meg lehetett fogni. Mindenki lefagyott egy pillanatra, de rögtön a következőben a két fiatal fiú egyszerre mozdult a pad felé, az apjaik éppen hogy csak elérték és vissza tudták őket tartani.

A fiúk minden erejüket bevetve se tudtak szabadulni a felnőttek karjaiból, bármennyire is erősek voltak, két felnőtt démon erejét nem tudták legyőzni. Ennek ellenére sokáig próbálkoztak. Bár legbelül tudták, hogy hiba lenne visszamenni, mégis képtelenek voltak elfogadni, hogy a barátnőjük súlyosan megsérült és ők nem foghatják a kezét, nem lehetnek mellette, nem tudhatják, hogy milyen állapotban is van pontosan.

~

- Mondtam, hogy ne üsse bele az orrát, de nem hallgatott rám! Nem akartam megsebezni, de most, hogy így alakult, nem tudok mást mondani, minthogy megérdemelte - Gloria mérgesen állt a lánya mellett, aki még nem tért magához, de a háta mögött térdelő barátja félülő helyzetben tartotta, az apja pedig a sebét vizsgálta egészen eddig a pillanatig.

- Elég volt, Gloria! - állt fel, amikor megelégelte a hallottakat. Erősen vissza kellett fognia magát azért, hogy ne kiabáljon vele, ami egyáltalán nem volt jellemző rá - Egy kardot szúrtál a lányod oldalába csak azért, mert nem tudtad visszafogni magad és a démonölő vágyaidat. Ha nem aggódsz érte, legalább fogd be!

- Te csak meg se szólalj, Louis, láttam, hogy Lucifer nem egyedül jött, és hogy ő is fent volt! Tudod, hogy mit mondtam, ha mégegyszer itt látom!

- Mit vársz tőlem, mit mondjak? Nem tehetek róla, hogy eljött! Már semmi közünk nincs egymáshoz, hozzáteszem, miattad! - Louisnál nem sokszor telik meg a pohár, de a két legérzékenyebb téma egyértelműen a lánya és a szerelme volt. Nem figyelve arra, hogy ki előtt és mit mond, mondta a magáét, szidta Gloriát, akinek a feje egyre vörösebb lett a dühtől, bár azt nem lehetett tudni, hogy azért, amit Louis mondott, azért mert annyi ember előtt mondta, vagy egyszerűen azért, mert nem jutott szóhoz. Valószínűleg mindegyik szerepet játszott benne.

A férfi mögé egy homokszőke rövid hajú angyal lépett és a vállára tette a kezét.

- Louis, nyugi - figyelmeztette, mire ő magához tért, és körbenézve sok döbbent szempárral találkozott a tekintete, majd a mögötte álló kék szemekbe nézett, és egy biccentéssel köszönte meg. Nem állt szándékában jelenetet rendezni, de már nem tudta tovább tartani magát.

- Erről később még beszélünk - Gloria szinte köpte a szavakat a férje felé, majd drámaian elviharzott, mire a tömeg is kissé oszlani kezdett.

Louis az ég felé nézett, majd egy nagyot sóhajtott és újra a lánya mellé térdelt, akiről nem lehetett megállapítani, hogy javult vagy romlott az állapota.

- Vigyük kórházba? - kérdezte Gale, mire csak megrázta a fejét.

- Ne - felelte - Csak magunknak okoznánk bajt azzal, hogy nem tudnánk megmagyarázni a gyors gyógyulását. Hazavisszük és holnapra remélhetőleg már csak felületi sérülésnek fog tűnni.

- De még a gyors gyógyulással számolva is... hogy lehet ilyen felelőtlen? - bosszankodott fejcsóválva a másik férfi.

- Én se tudom - rázta a fejét Louis, majd ránézett - De köszönöm, Connor, hogy lassítottad a többi angyal érkezését.

- Rám mindig számíthatsz - kacsintott az említett - Nem volt jobb ötletem, elvágtam néhány helyen a vezetékeket amikor hallottam, hogy miben mesterkedtek. De máskor nyugodtan szólhattok előbb is - nézett a társaságra, akik bólintottak.

- Ha lett volna rá időm, hívtalak volna, Connor - mondta Louis - De amikor engem hívott Ash, akkor már nem volt időm még egy telefonra.

- Tudom, nincs baj - mosolygott, majd amikor látta, hogy az említett szemhéja megrebben, odamutatott, mire mindkét férfi letérdelt mellé. Hárman nézték egyszerre az ébredező lányt, ahogy kinyitja a szemét és egyszerre könnyebbültek meg.

- Hála az égnek, Ash! Nagyon megijedtem - fújta ki a levegőt Gale és a nyakába borult, vigyázva arra, hogy ne érjen a sérüléséshez.

Ashley ahogy tudta, visszaölelte, bár kicsit feszengett a legutóbbi beszélgetésük miatt. Szégyellte magát, amiatt, mert a fiúnak teljesen igaza volt. Emellett persze nagyon örült, hogy itt van vele. Szeretné minél hamarabb tisztázni a helyzetet.

- Anya hol van? - kérdezte körülnézve.

- Elment - felelte Louis és nem tette hozzá azokat a szavakat, amiket Gloria használt - De téged minél hamarabb haza kellene vinni - jelentette ki.

- Rendben - mondta, majd a barátja és az apja segítségével óvatosan feltápászkodott és a két angyal segítségével eljutott a kapuig, majd azon keresztül a Földre, ahol a reményeivel szemben csak a démonok hűlt helyét találta, hiába forgolódott minden irányba.

- Ash - szólt ekkor a legjobb barátja, mire a lány ránézett - Minden rendben van velük. Biztos vagyok benne.

Bólintott, de így is körbefordult még egyszer, hátha feltűnik valahol a barátja gesztenyebarna haja.

- Nem ez a baj - nézett vissza Galere - Félek, hogy aggódik, hogy aggódnak miattam. Nem vagyok benne biztos, hogy tudnak-e az angyalok gyors gyógyulásáról.

- Ha Dean nem is, az apja tudja - szólt közbe az éppen megérkező Louis - És tudom, hogy el fogja neki mondani, hogy ne aggódjon - mosolygott biztatóan a lányára és közelebb lépett hozzá. A lány képes volt egyedül is állni - igaz, kissé görnyedten -, ennek ellenére amikor a férfi mellé ért, a teljes testsúlyával rátámaszkodott és hagyta, hogy segítsen neki járni.

- Ha rám nincsen már szükség, akkor felmegyek - hallották a hátuk mögül Connor hangját.

- Innen megoldjuk, köszi a segítséget! - felelte hátrapillantva Louis, majd előre felé nézve folytatták az útjukat hazafelé.

Egyiküknek sem tűnt fel a szőke angyal csalódott arca, ahogy újra a padra ült.

~

Amikor hazaértek, az első dolguk volt, hogy Ashleyt a neki legkényelmesebb, fél ülő pozícióba helyezzék. Mire befejezték, a lány alatt kész párnahegy tornyosult. Ő kifejezetten szórakoztatónak találta, ahogy a barátja és az apja körülötte ugrál, és bár szerinte nem ért ez ekkora felhajtást, nem tagadta, hogy élvezte a figyelmet.

- Tudunk még valamiben segíteni? - kérdezte újra Louis a már számtalanszor feltett kérdést.

Ash mosolyogva rázta a fejét.

- Apa, elég lesz, minden okés - felelte.

- Jó, de... Nem vagy éhes se? Kívánsz valamit?

A lány tudta, hogy ha nem mond valamit, akkor estig de talán holnap reggelig nem tágított volna mellőle, ezért rövid gondolkodás után kitalálta, hogy mit enne legszívesebben.

- Igazából, de. Nagyon régen ettem ráment és most nagyon kívánom.

Ahogy kimondta, a szeretetteljes apuka fel is ugrott és elkezdte húzni a cipőjét.

- Körülbelül fél óra és itthon vagyok - kiáltotta az bejáratból, majd becsapta az ajtót és már el is ment.

- Ash, az apukád teljesen őrült. A legközelebbi japán étterem nem pont fél órára van innen? - kérdezte Gale nevetve.

A lány vele együtt nevetett, miközben válaszolt.

- Nem hiszed el, hogy itt lesz időben?

- Én elhiszem - bizonygatta a barátja - Csak azt mondtam, hogy őrült. Őrült, mert képes rá.

Tovább nevettek, miközben Ashley próbált megfeledkezni arról, hogy ezzel még nagyobb fájdalmat okoz magának. A múltkori után örült, hogy Gale itt van mellette és vigyáz rá, annak ellenére, hogy olyan csúnyákat vágtak egymás fejéhez. Így amikor elcsendesült a nevetés, bűntudatosan nézett az ölében heverő kezeire.

- Gale... - kezdte - Sajnálom a múltkori...

Nem fejezte be a mondatot, amikor megérezte a fiú kezeit a saját kézfején. Lágyan megfogta a lány kezét és a hüvelykujjával végigsimított a bőrén.

- Nincs semmi baj, Ash. Mindketten hibáztunk, és mindketten tele voltunk feszültséggel. Érthető, hogy kiborultunk.

- De igazad volt Gale! Én nem úgy figyeltem rád, ahogy egy legjobb barátnak kéne. Én teljesen elhanyagoltalak és az egész kapcsolatunk tök egyoldalú lett. Szeretném tudni, hogy mi van veled és azt is, ha tetszik neked valaki, mert nagyon rosszul érzem magam amiatt, hogy a barátomnak hívlak, de nem vagyok tisztában azzal, hogy ki nyerte el a szívedet. Szeretném megismerni, hogy elég jó-e hozzád - Ashley kétségbeesetten nézett a barátja szemeibe, miközben erősen szorongatta annak a kezeit. Mindent megtett volna azért, hogy Gale úgy megnyíljon előtte mint régen, és megbeszéljék, hogy hogy hívja randira az illetőt.

A fiú meghatottan elmosolyodott. Később, miután tegnap este hazaért Dustintól szégyellte magát, amiért kiosztotta a barátnőjét, mindennél nagyobb szüksége lett volna rá akkor. Képtelen volt magával mit kezdeni, senkihez se tudott fordulni és most egy nagyon hosszú, álmatlan éjszakán volt túl.

- Ahogy mondtam, nem akartalak megbántani és az se akartam, hogy bűntudatod legyen. az egyetlen amit el szerettem volna érni, az az, hogy meghallgass, mert van valami, amit először neked szerettem volna elmondani, de te mindig magaddal és Deannel foglalkoztál - öntötte ki a szívét Gale.

Ashley bólintott, majd még egy erőset szorított a kezén, jelezve, hogy most itt van és senki másnak, egyes egyedül neki szenteli a figyelmét. Biztatásképpen a szemével is próbálta tudatni vele, hogy szeretne segíteni a problémáival.

Gale már oly sokszor eltervezte azt, hogy elmondja a lánynak, annyi kimenetelt forgatott már le a fejében, most mégsem volt annyira felkészülve erre, mint amennyire úgy érezte, hogy kellett volna. Bár az is lehet, hogy ez olyan dolog, amire nem lehet elég jól felkészülni.

Vett egy mély lélegzetet, majd minden bátorságát összeszedve kimondta azt, amire már évekkel ezelőtt rádöbbent.

- Én... nem a lányokhoz vonzódok.

Ennyi. Ennyi volt. A fiú kifújta a bent tartott levegőt és megkönnyebbült. Tudta, hogy Ashleytől valójában semmi rosszra nem számíthat, mert gyűlöli azokat az embereket, akik nem fogadják el azt, ha az ember a saját neme iránt érdeklődik, mégis nehéz volt kimondani, és úgy érezte, hogy ez megváltoztathatja a barátságukat.

Felpillantott a barátnőjére, aki egy pillanatig feldolgozta a hallottakat, aztán egy megkönnyebbült sóhajjal együtt engedte ki ő is a lélegzetét.

- Hála Istennek!

Gale meglepődve nézett rá. Elég váratlan volt számára, hogy a lány köszönetet fejez ki, miután ő megszabadult a legnagyobb titkától.

Ash először azt hitte, hogy ezt csak magában mondta ki, de látva a barátja arcát rájött, hogy nem így volt, ezért gyorsan javította is magát.

- Úgy értem, örülök, mert nem tudtam, hogy ki az aki tetszik neked és azt hittem, hogy esetleg én, mivel Dustin is...

- Azt hitted, hogy bejössz nekem? - kérdezte megdöbbenve a fiú.

- Hát nem voltam benne biztos, de ott motoszkált bennem az, hogy mi van ha tényleg és nagyon féltem, hogy miután bevallod nem tudunk barátok maradni, de akkor nincs ilyenről szó - felelte mosolyogva.

- Nincs hát. De miből következtettél erre? - érdeklődött nevetve.

Ashley zavarba jött. Igazából most realizálta, hogy tök beképzeltnek tűnhet amiatt, mert azt hitte, hogy Gale szerelmes belé. Hebegve-habogva kezdte magyarázni a gondolatait.

- Hát... Miután elmentél én kitaláltam, hogy felmegyek megnézni Dustint, így ma reggel meg is látogattam, és megkérdeztem, hogy tudja-e ki tetszik neked, és ő...

- Te megkérdezted tőle, hogy ki tetszik nekem? - Gale arca hirtelen elsápadt.

- Igen, de a lényeg, hogy azt felelte, hogy tudja, hogy ki az, és így következtettem magamra, mert tudtommal én vagyok az egyetlen nőnemű közös ismerősötök.

- Te jó ég, azt felelte, hogy tudja ki tetszik nekem? - a fiú arcából már minden vér kifutott. Gondolta, hogy elég egyértelmű volt akkor, amikor egyszerűen csak kirohant a szobából, de mégis így visszahallani... Vajon mit gondolhat róla Dustin?

Már Ashley is észrevette, hogy Gale-lel valami nincs rendben.

- Igen.

Miközben Gale azon gondolkodott, hogy ezek után hogy tudná élete végéig elkerülni a fiút, akit szeret, azalatt Ashleynek sikerült összeraknia a képet.

- NE MONDD, HOGY DUSTIN AZ!

Gale összerezzent a hirtelen hangerőtől, de azért bólintott a lány feltevésére, mire az felsikkantott.

- Te jó ég, te jó ég, TE JÓ ÉG! - Ashley hirtelen nem tudott mit kezdeni az információval, ezért a legegyszerűbbnek tűnt csak ugyanazokat a szavakat ismételgetni. Egészen addig így tett, amíg be nem ugrott a reggeli beszélgetésük.

,,Lassan remélem összejönnek"

Amikor a lány megértette ennek a valódi tartalmát teljesen elvesztette az uralmat a hangszálai felett. Csak akkor tért újra magához, amikor Gale a száját két kézzel befogva hajolt fölé.

- Ash, nem tudom mi bajod van, de szerintem ezt az egész utca halotta. Mindjárt jönnek és csöngetnek, hogy legyél már halkabb.

Asht azonban még ezt se nyugtatta le kellőképpen így a szájáról letépve a kezeket folytatta:

- Azt mondta, azt mondta, hogy re... - biztos jó, ha ezt most elmondja? Jobb lenne ha minden magától alakulna ki, nem? Akkor nem kéne elmondania. Viszont ahogy a lány belenézett a legjobb barátja szemeibe, amikben a kíváncsiság tüzet rakott, úgy gondolta, hogy ha csak kicsit felgyorsítja a folyamatokat - ...hogy reméli... - még mielőtt kimondta volna eszébe jutott Dustin mondata: ,,Gale-re tartozik, hogy elmondja-e neked, nekem nincs jogom hozzá". Nem mondhatja el neki. A reakciójából ítélve nem ismeri D álláspontját, így neki nincs joga elmondani ezt. Ezt kettejüknek kell megbeszélniük - Izé... Semmi - fejezte be a mondandóját kicsit üresen.

A fiú egy pár pillanatig nézte a lányt, majd bólintott. Megértette, hogy a barátnőjében így is harcok dúltak azért, hogy elmondja-e vagy ne. Bármennyire is kíváncsi volt, hogy mit mondott ma reggel Dustin neki, ha a ő úgy ítélte meg, hogy jobb, ha nem mondja el, akkor biztos így van, és a kíváncsisága miatt nem akar bűntudatot szerezni a barátnőjének.

- Na és hogy mondtad el neki? - kérdezte Ashley, ezzel mindkettejük gondolatát elterelve az előbbi bakiról.

És Gale nekiállt töviről hegyire elmesélni a történetet, kezdve a július 4-ei éjszakától a tegnapi ominózus jelenetig. Néha nevetve, néha bele-belepirulva beszélt. Teljesen átadta magát az érzéseinek. Örült, hogy végre megteheti, hogy végre nem csak magába rejtve őrizheti, hanem megoszthatja ezeket a legjobb barátnőjével.

- És találkoztatok azóta? - kíváncsiskodott Ash.

- Igen, ma a parkban megláttam, és arról, hogy neki a cellájában kellene lennie teljesen megfeledkeztem, és éppen akartam vele beszélni, de szinte rámordított, hogy menjek fel segíteni. Akkor jöttem rá, hogy Dustin nem ott van ahol kellene lennie így megértettem, hogy baj van és feljöttem.

- Mit mondtál volna neki?

- Természetesen a tegnapiról beszéltem volna vele. Igazából le akartam tagadni azt, hogy tetszik nekem, de ahogy hallom ezzel már elkéstem - Gale lehajtotta a fejét és elhúzta a száját. Csak akkor emelte fel újra, amikor a barátnője megszólalt.

- Örülök, hogy nem tagadtad le. Magadnak segítettél ezzel.

- Tudom, tudom - bólogatott -, de ha emiatt elvesztek egy barátot, akkor nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt.

- Az volt, Gale. Te úgy ismered Dustint, hogy emiatt kerülne téged? - kérdezte, mire a fiú megrázta a fejét - Én sem úgy. Úgyhogy ne félj tőle, és ha megkeres, mert szeretne beszélni veled, akkor ne bújj ki alóla, hanem menj bele. Minden rendben lesz, Gale. Veled és Dustinnal, és Deannel és velem is - Ashley olyan határozottan mondta mindezt, hogy Gale hitt neki.

A lány pedig ezután megkérte a barátját, hogy rakja fel a telefonját tölteni. Ma este elolvassa az SMS-t amit Dean küldött.

~

- Szóval... Ashley megsérült? - kérdezte aznap délután Lucifer szobájának ajtajából Dylan az ujjait tördelve.

Az említett felnézett az öccsére, majd újra a papírok felé fordult és miközben lefirkantott pár szót, válaszolt.

- Igen, de még nem tudjuk mennyire súlyos.

- Értem - felelte erre a férfi, de nem kérdezett mást és nem is mozdult az ajtófélfa mellől. Továbbra is csak az ujjait piszkálta és a cipője orrára nézett.

Lucifer lerakta a kezében lévő tollat és arrébb tolta az előtte heverő dokumentumokat. Az asztalra könyökölt, kezeit összefűzte és az állát rátámasztotta.

- Tudod... - kezdte, mire Dylan felnézett - ha valamit tudni szeretnél, érdemes hozzá azt a kérdést feltenni, amire választ vársz.

Dylan sóhajtott és már megint egyszerre átkozta és áldotta, hogy a testvére mindig is olyan jó volt abban, hogy észrevegye, hogy mi zavarja.

- Gyere be, Dylan - invitálta őt Lucifer és miközben felállt a székéből, a vörös kanapé felé intett, hogy foglaljanak helyet.

Dylan elrugaszkodott az ajtófélfától és mielőtt a bátyja felé lépett volna, becsukta az ajtót. Nincs szükség arra, hogy valaki olyan meghallja a beszélgetésüket, akinek nincs hozzá köze. Csak ezek után lépkedett közelebb a bútorhoz és ült le a szélére úgy, mintha egy idegen mellé ült volna.

- Az ugye megvan, hogy testvérek vagyunk? - kérdezte Lucifer szarkasztikusan, amikor látta, hogy az öccse milyen messze ült tőle. Valahogy jobban el kellene engednie magát - Kérsz egy pohár whisky-t?

Dylan felmérte a helyzetet és megállapította magában, hogy tényleg jót tenne neki egy ital, így bólintott az ajánlatra. Az idősebb felállt és az íróasztala melletti vitrinből kivett egy poharat és az üveg alkoholt.

- Ugye nem gondolod, hogy egyedül iszom? - húzta fel a szemöldökét a kanapén ülő démon.

- Nem? - nézett hátra Lucifer, mire szembetalálta magát az öccse ellentmondást nem tűrő arckifejezésével, így folytatta - Hát persze, hogy nem! - Nem lesz ez így jó - gondolta magában eközben - Megígértem Louisnak, hogy este találkozom vele - Ám gondolataival ellentétben végül mégis két pohárba töltött az alkoholból.

Visszasétált, majd az egyiket Dylan felé nyújtotta, aki egy koccintás után rögtön bele is kortyolt.

- Kérdezz! - utasította a fiatalabbat.

Ő lehunyta a szemeit, hogy összeszedje a gondolatait, azonban rövidesen ki is nyitotta és összehúzott szemekkel nézett a bátyjára.

- De hát pontosan tudod, hogy kire vagyok kíváncsi, miért nem meséled el szimplán magadtól? - kérdezte tőle.

- Azt akarom, hogy merj róla kérdezni, hogy kimondd a nevét, hogy ne gondold azt, hogy rosszban sántikálsz, ha érdeklődsz róla. Mert nincs így. Egy ilyen mértékű szerelem nem múlik el egyik napról a másikra, de még húsz év alatt sem. Nem jársz tilosban akkor, ha kérdezősködsz arról, akit szeretsz.

Csak magamnak okozok fájdalmat azzal, ha szeretem és ha nem engedem el - gondolta Dylan, de hangosan nem mondta ki. Az még jobban fájt volna. Megemésztette azt, amit az imént hallott, majd amikor elfogadta, hogy Lucifernek újra igaza volt egy emberi kapcsolati problémában, kinyitotta a száját és megformálta a következő szavakat:

- Hogy van Louis?

Lucifer elégedetten mosolygott, de még nem adta meg Dylannek azt, amit már legalább öt perce el szeretne érni.

- Pontosan milyen választ vársz?

A férfinak kezdett elege lenni a testvéréből és már azt kívánta, bárcsak sose állt volna meg az ajtóban.

- Hogy-hogy milyen választ várok? Azt várom amit Louis mondana, ha megkérdezném.

- Nem így értettem - rázta a fejét - Arra vagyok kíváncsi mielőtt válaszolok, hogy mit szeretnél hallani, ha mi lenne a válasz?

Ahogy Dylan végre megértette a kérdést, úgy arra is rájött, hogy mire akar ezzel az egésszel kilyukadni. Lucifer nem akarja, hogy egy olyan kérdést tegyen fel, amire a válasszal együtt ígyis-úgyis fájdalom jár. Ugyanis, ha Lucifer azt feleli, hogy jól van, azzal ott hagyja azt a keserű szájízt, hogy a múlt neki nem több emlékeknél, hogy az ő jelenjére már nincs kihatással. Másrészről viszont ha azt feleli, hogy rosszul van és szenved, akkor pedig kicsit ugyan megnyugszik, hogy ezek szerint számára is olyan fontos ő, mint Dylan számára Louis, de ezek mellett, meg hogy a fenébe ne fájna az, hogy húsz év elteltével is szeretik egymást, de még mindig nem változtak a körülmények és ugyanúgy szenvednek, mint akkor. Erre a kérdésre a válasz csak fájdalommal járt. Dylan úgy döntött, hogy inkább egy másikat rak fel helyette.

- És bízol benne? - kérdezte.

- Egyelőre nem - felelte Lucifer - De lehet, hogy nemsokára igen lesz erre a válaszom.

Dylan bólintott, majd az időközben kiürült poharát visszaadta a tulajdonosának.

- Köszönöm. A válaszokat és az italt egyaránt.

- Akármikor - biccentett egyet a bátyja - És ne felejtsd el, Dylan, hogy a testvéred vagyok és egyben a legnagyobb támogatód. Előttem nem kell szégyellned a kérdéseidet.

A fiatalabb bólintott egyet, majd egy köszönés kíséretében kilépett az ajtón.

Szeretne ő is újra megbízni Louisban. Kár, hogy ennek az esélye közel egyenlő a nullával.

~

- Te érted őket? - Dean szinte forrongott a dühtől amikor Dustinnal kettesben maradtak a házukban. Még mindig nem lépett túl azon, hogy a szüleik visszafogták őket, és nem tudtak visszamenni segíteni Ashnek.

Deannel szemben, aki fel alá járt a kanapé előtt, Dustin a kanapén feküdt, lábát keresztbe tette és azzal játszott, hogy M&M's darabokat dobált a szájába. Látszólag ő már elengedte ezt a problémát és amikor Dean megszólította, értetlenül meredt rá.

- Igen, értem - felelte - Tény, hogy a helyzetben nehéz volt ezt felfogni, de hidd el, jó hogy nem mentünk vissza megöletni magunkat.

- De te nem is aggódsz érte?

- Már hogy ne aggódnék, Dean! Csak kisebb mértékben mint te. Apáék említették az angyalok gyors gyógyulását, nagy baj nem lehet. Bízz abban, hogy nagy baj nem lehet.

- De még az sms-eimre se ír vissza! Hogy tudnék megnyugodni?

Dustin megforgatta a szemeit, majd egy lendülettel felült és megállította a barátját. Nem akarta még jobban felhúzni azzal, hogy valószínűleg, ha Ashley elolvasná az sms-eket, amiket küldött, akkor hajnalig olvashatná, mire a végére ér. Az utóbbi napokban, amikor a lány kikapcsolta a telefonját, a barátja így is elég sok üzenetet hagyott, de mióta megsérült, szinte percenként küldte az üzeneteket.

- Kicsit tedd le azt, jó? - kérdezte Dustin a telefonjára mutatva, majd megfogta és óvatosan kivette a kezéből és lerakta maga mellé.

Ahogy Dean kezéből kikerült a telefon, az ereje elhagyta, és nagy puffanással zuhant a kanapéra Dustin mellé.

- Mit csináljak, D? Mit szoktam csinálni, amikor nem vele vagyok? - kérdezte.

- Szoktál tanulni - vetette fel az ötletet a barátja, mire csak egy grimaszt kapott - akkor erősítsünk kicsit - újabb grimasz - jó, akkor beszélgessünk - mondta, és mielőtt megkapta volna ugyanazt a reakciót erre az ajánlatra is, mint az előzőkre, hozzátette: Ne merj most is grimaszolni! Beszélgessünk!

- De miről? - Dean olyan nyűgösen kérdezte, hogy azt bármelyik lány megirigyelte volna.

- Beszéljünk arról, hogy... - Dustin az állát fogva gondolkodott, mi is terelné el a fiú figyelmét arról, hogy hogy van Ash, amikor az eddig hátradőlt élettelen test hirtelen felült, és a szemei csillogtak az izgalomtól. Dustin pontosan tudta, hogy mire gondol a másik. Pontosabban, hogy kire, ugyanis a személy képe már ott lebegett a Dean fejében.

Jajj, ne... - gondolta Dustin.

Jajj, de... - felelte erre Dean vigyorogva.

- Szóval mi minden történt köztetek? - kérdezte a fiú hangosan - Kezdjük ott, hogy mióta?

Dustin nagyot sóhajtott, de tudta, hogy nem ellenkezhetett a barátjának. Igazából örült is annak, hogy ezzel elterelhette a figyelmét a lányról.

- Nem tudom, hogy nála hol és mikor, de nekem minden a július 4-ei éjszakán kezdődött...

Dustin elmesélte, hogy először nem vette komolyan ezeket az érzéseket és arra is kitért, hogy soha ez előtt nem jött be neki egy fiú sem. Dean figyelmesen hallgatta az egész történetet, néhol homlokráncolva, néhol pedig mosolyogva. Mikor befejezte a történetmesélést, Dean rájuk nem jellemző módon megölelte az unokatestvérét.

- Örülök, hogy te is megtaláltad a te Ashleydet - mondta még mindig ölelve - Ne engedd neki, hogy elkerüljön! Hódítsd meg, D!

- Nyugi, Dean! Még nem mondtam semmi komolyat. Nem vagyok még biztos benne, hogy ő az én Ashleym. Csak azt tudom, hogy a köztünk feszülő ellentétek ellenére szeretnék minél több időt mellette tölteni - lapogatta meg a hátát.

- Nem baj, Dustin, én tudom, hogy ő az - mondta Dean és végre elengedte a fiút - Mit szólnál, ha meglátogatnánk őket ma éjszaka? Lemerem fogadni, hogy Gale most Ashnél van.

Dustin felnevetett, ahogy hallotta a programajánlatot.

- Azt hittem a sztorim kicsit eltereli a figyelmedet róla. Rájöttem, hogy túl kevés vagyok én ahhoz.

- Dustin, te nemcsak kevés vagy, de naiv is, hogyha tényleg elhitted, hogy a sztorid bármikor is jobban érdekel, mint Ashley hogyléte – mondta nevetve Dean. A mondatot azonban mindketten tudták, hogy nem kell komolyan venni. Dean számára Dustin legalább olyan fontos volt, mint Ashley. És ezt mindketten pontosan tudták.