"All I think about is you

So I put my phone down

Falling to the night with you"

2020. július 7., kedd

Már harmadik napja, hogy a Winter család nem étkezett együtt.

Harmadik napja, hogy Gloria se a lányával, se a férjével nem váltott egy szót se.

Harmadik napja, hogy Ashley visszatért első küldetéséről, és harmadik napja annak is, hogy megtudta, hogy élete szerelme az ellensége.

Azóta nem mozdult ki a házból, bármennyire kérte Louis és Gale is. Egyszerűen nem akart semmit se csinálni, csak ülni az ágyán a bekötözött kezével - ami szerencsére nem tört el, csak megzúzódott - és azon gondolkodni, hogy vajon Dean hogy viseli ezt az egészet. Mert igen, annak ellenére, hogy tudta, hogy nem kéne miatta aggódnia egyszerűen nem tudott parancsolni a gondolatainak, amik egyre csak azzal terhelte, hogy hogy van a fiú.

Dühösen fordult át az ágyában a másik oldalára és ölelte át magát.

Felejtsd el, Ashley! Biztos, hogy ő már hamarabb is tudta rólad, hogy ki vagy és csak ki akarta használni az iránta érzett érzéseid, hogy közelebb kerüljenek az angyalok középpontjához. Elvégre ő is egy démon, a fenébe is! A démonok rosszak, ezt mindenki tudja. Minden mese erről szól!

De minél jobban próbálta elhitetni ezt magával, csak annál jobban fájt a szíve, amiért ilyen ostoba volt, hogy végzetesen beleszeretett.

Ránézett a telefonjára, ami most ott feküdt vele szemben az éjjeliszekrényén. Szombaton mikor hazaért a küldetésről lemerült, mielőtt ő kapcsolhatta volna ki. Azóta nem dugta fel újra töltőre. Igaz, hogy nem egyszer fordult meg a kezében a telefon, de sose volt annyi elszántsága, hogy újra működésbe hozza. Nem tudta melyiktől félt jobban: attól, hogy írt-e Dean, vagy attól, hogy nem. Mindenesetre azzal, hogy nem kapcsolta be, mind a kettő eshetőségtől megkímélte magát.

Egyébként ezt a mély letargiát, amibe süllyedt az utóbbi napokban nemcsak egyedül Deannek köszönhette. A szívében hatalmas űrt hagyott az is, hogy megszakított minden kapcsolatot Dustinnal, akivel régen akkor is szívesen beszélgetett, amikor a barátja nem ért rá. Tudta, hogy vele akkor is tudna beszélni, hogyha most zűr is van Dean és közte. Persze azt nem mondhatná el neki, hogy pontosan mi is ez a zűr, elvégre ő mégiscsak egy ember, de akkor legalább az nem fájna, hogy őt is elveszítette. Persze a mobil bekapcsolása még mindig azzal járt, hogy látni fogja, hogy Dean írt-e neki.

Megfogott egy párnát, és erősen magához szorította a fejét is beletemetve. Legszívesebben elordította volna magát, hogy minden feszültsége kijöjjön, de mivel ehhez túl erős gátlásai voltak, ezt inkább hanyagolta. Ehelyett az ajtónyitás hangjára felemelte a fejét.

- Hé - lépett be Gale a szobába mosolyogva - Mi újság?

Ashley csak morgott egyet, majd újra a fal felé fordult. Nagyon szerette Galet, és ha most őt is elveszítené, abból a gödörből valószínűleg már nem tudna kimászni, de most igazán nem vágyott társaságra. Se az övére, se az apjáéra, se senki máséra. Csak egyedül szeretett volna lenni.

Érezte, ahogy Gale az ágya szélére ült, majd a hátára tette a kezét és lassan simogatni kezdte. Ezt a lány eleinte morcosan fogadta, de nem bírt rá sokáig haragudni, mikor a fiú akkor is mellette volt, amikor ő így bánt vele.

Lassan visszafordult a barátja felé, majd a szemébe nézett.

- Bocsánat, nem szándékosan vagyok bunkó, csak így próbálom feldolgozni - mondta.

De Gale csak mosolygott, örült annak, hogy a lány nem tört össze annyira, hogy még őt is eltaszítsa magától. Elvette a tenyerét a lány hátáról, majd az arca felé nyúlt és végigsimított rajta. Erre végre elmosolyodott, és becsukta a szemét.

- Semmi baj, Ash, én mindig itt leszek, és tudod, bármikor számíthatsz rám - biztosította.

A lány bólintott, majd Gale folytatta.

- És mivel ennyire fontos vagy nekem, szeretném ha velem tartanál délután.

Ashley most összeráncolta a szemöldökét és nyögött egyet, kifejezve nem tetszését.

- Hova? - kérdezte nyűgösen.

- Nem tudom, elengedni magunkat. Én mozira gondoltam, de ha mást szeretnél akkor tied a pálya - mondta.

Ash megint nyögött, majd kinyitotta a szemét és határozottan a fiúra nézett.

- Sajnos anya úgyse enged el, úgyhogy ezt kihagyom.

- Apukádat már rábeszéltem.

A választ hallva a lány morcos tekintettel nézett a barátjára, és kijavította.

- Inkább azt mondd, hogy kiterveltétek, ne azt, hogy rábeszélted. Tudom, hogy ketten találtátok ki.

Erre Gale vigyorogva megvonta a vállát, majd magával nagyon megelégedve folytatta:

- Szóval arra gondoltam, hogy először elmegyünk kajálni, aztán délután beülünk valamit megnézni, de a legfontosabb, hogy Te jól érezd magad.

Mire a mondat végére ért, Ashley még nem tudott válaszolni, mert két határozott kopogás zavarta meg őket, majd az illető rögtön be is nyitott. Az ajtón Gloria lépett be, és először csak szigorú szemmel felmérte a szoba állapotát. Az utóbbi két napban több edény is felhalmozódott a lánya íróasztalán, amit természetesen nem nézett jó szemmel, ezen kívül a föld is tele volt szennyes ruhákkal. Mikor végzett, akkor a két fiatalra nézett, és felhúzta a szemöldökét, amikor látta milyen állapotban van a lánya. Mivel vasárnap óta nem beszéltek, az anyja nem tudta, hogy mi történt vele, bár sejtette, hogy szerelmi bánat. Jobban belegondolva egyébként nem is érdekelte túlságosan, a kamasz szerelmet mindig túl dramatizálják, ami őt rendkívül zavarta. Ha megnő az ember, akkor meg már... már nem is lesz szerelmes. Egyszerűen csak együtt él valakivel, akivel kompromisszumokat kötnek és elfogadják egymást, semmi földöntúli érzés. Azonba nem ezért jött, így rögtön bele is kezdett azokba, amiért megzavarta a lánya és barátja lelkizését.

- Ma pontban délben találkozunk odafent. Az elsősöknek van egy újabb gyakorlata. Elvárom, hogy mindketten ott legyetek. Kifogás nincs - jelentette ki, majd azzal a lendülettel, ahogy belépett már újra kívül is volt, és zárta be maga mögött az ajtót.

Ash a történtek hatásra nagyot sóhajtott, majd Galere nézett.

- Akkor úgy érzem az ebéd elmarad - mondta, mire a fiú bólintott, ő pedig kitakarózott és felállt, hogy miután a barátját kiküldte a szobából öltözködni kezdjen a délben kezdődő gyakorlatra.

~

Alig egy órával később Ashley és Gale már megint egymás oldalán álltak a Felvilág főtermében. Körülöttük már minden elsős jelen volt, csak Gloriára vártak.

Mindenki egyszerre kapta fel a fejét, amikor a déli harangszó megcsendülésével együtt kivágódott egy ajtó, mögötte az angyal.

- Mindenki itt van? - kérdezte.

Miután a többség bólogatott ő is bólintott, majd egy pillantást se vetve a lányára fordult vissza a folyosóra, ahonnan jött.

- Kövessetek! - adta a parancsot.

Páran egyből utána siettek, hogy véletlen se maradjanak ki semmiből, és hogy rájuk ne haragudjon a nagy tekintélyű angyal, páran viszont - és természetesen ide tartozott Ashley és Gale is - csak lassan botorkáltak az ajtó felé és nagyot sóhajtva szedték gyorsabban a lábaikat, amikor a folyosóra érve azt vették észre, hogy az előttük lévő csoport már éppen kanyarodik is be az egyik mellékfolyosón.

Az első pár fordulat után sokak számára világossá vált, hogy a cellák felé tartanak. Nem tudták, mire számítsanak. Már többször volt, hogy így összejöttek, és ezeken az alkalmakon többnyire megmutattak valamit, vagy valakit elrettentő példának. Például egyszer - és ez élénken él még Ashleyben - egy áruló angyalt fosztották meg a szárnyaitól és az elsősökkel végignézették. Aznap a lány sírva jött ki a teremből és folytatta utána több, mint egy órán keresztül. Remélte, hogy ma ez nem ismétlődik meg.

A csapat eleje egy cella előtt aztán megvárta a végét, bár meg kellett hagyni, hogy csak egy hajszálon múlt az, hogy Gloria nem tépte le a fejüket. Végül ahogy mindenki megérkezett benyitott az ajtón és őt követte a többi elsős. Amikor Ashley lépte át a küszöböt, akkor először nem látott senkit, olyan volt, mintha üres lett volna a szoba. Szorosan őt Gale követte, aki fél fejjel magasabb volt a barátnőjénél így hamarabb ki is szúrt a teremben tartózkodó személyt, mint ő. A lány amikor látta, hogy a fiú arca megkeményedik és az állkapcsát összeszorítja, akkor követte a tekintetét és ő is odanézett.

Abban a pillanatban amikor megtalálta a keresett embert, azt kívánta bár ne tette volna. A cella sarkában Dustin ült törökülésben a hátát a falnak támasztva. Szeme csukva volt, és amikor kinyitotta - ami körülbelül két másodperccel később történt, minthogy Ash ránézett - akkor először Gloriára, majd a csoport többi tagjára nézett. Sorban emelte végig a tekintetét a bent lévőkön, majd mikor Ashleyhez ért, a szeme kikerekedett. Pillanatokig a két barát csak bámult egymásra, majd Dustin továbbemelte a tekintetét, mintha mi sem történt volna és Gale szemébe nézett, ami viszont még inkább megdöbbentette és inkább gyorsan ránézett a mögöttük lévő kettő angyalra.

Ashley akkor tért magához, amikor Gale finoman elkezdte tolni abba az irányba, amerre ment addig amíg meg nem látta Dustint. Miután egy félkörben megálltak, Gloria beszélni kezdett.

- A mai gyűlést azért hívtam össze, mert az angyalok vasárnapi akciója során elfogták ezt a fiatal démont. A tudósítások szerint a Kör tagjai meglehetősen védték, szóval nagy valószínűséggel egy felsőbb rangú démon kölyke. Egyelőre azt még nem sikerült... - Gloria beszélt tovább, de Gale gondolatai elkalandoztak.

Egy felsőbb rangú démon fia... - ahogy ezt a fiú magában is kimondta, a felismerés szele úgy csapta meg, mint egy jól irányzott pofon.

Óvatosan, minél kevesebb feltűnést keltve a könyökével megbökte a mellette álló lányt, és mikor az ránézett, a szemével próbálta elmagyarázni a gondolatmenetét.

Ashley sokáig nem értette, hogy mit is akar a legjobb barátja, amikor először mélyen a szemébe nézett, majd Dustinra pillantott és újra vissza rá. Nem értette mi történik, ezért ő is a fiúra pillantott. Rajta nem látott mást, csak a kétségbeesett arcát. Ezek szerint ő tudta, hogy miről van szó, csak félt valamitől. Ashley próbált visszaemlékezni, hogy miről is volt szó, amikor Gale megbökte. Valami olyanról, hogy... megsebzett néhány angyalt. De amikor ezzel nem tudta összekapcsolni a tekinteteket, akkor tovább gondolkodott. Előtte arról volt szó, hogy egy fontosabb démon fia. Ezek szerint lehet hogy a kör egyik tagjának, vagy...

És akkor beugrott neki, hogy ő bizony már találkozott Dustin apjával, aki egyben Dean nagybátyja is.

- Nyugi, nem kell félned - biztatott Dean - Se az apám, se a nagybátyám nem félelmetes, bírni fogod őket, és viszont.

Bólintottam, majd miután a barátom lenyomta a kilincset, kézenfogva beléptünk az ajtón. Gale már bent volt a szobában, beszélgetések zaja szűrődött ki. Bár szinte semmi köze nem volt ezekhez az emberekhez, ragaszkodott hozzá, hogy mint fogadott bátyám ő is megismerkedjen velük, és a nevetésekből ítélve ezt nem bánta meg.

Ahogy tovább lépkedtünk a nappali felé, próbáltam még egy kicsit lazítani magamon. Tudtam, hogy ha tele vagyok feszültséggel akkor sokkal nehezebben kedveltetem meg magamat az emberekkel, de ki ne lenne ideges, amikor a barátjának a családjával találkozik?

Dean még egyszer rám mosolygott, majd köszönt az apjának és nagybátyjának.

A szobába belépve végigvezettem a tekintetemet a bentlévőkön. Először Galere néztem, aki úgy vigyorgott, mint a vadalma és egy apró bólintással próbálta jelezni, hogy az ősökkel minden rendben. Utána Dustinra néztem, aki azon nevetett, hogy Gale hogy próbálkozik megnyugtatni engem nonverbálisan, és azon, hogy milyen ideges vagyok, pedig csak az apjáról de legfőképp annak testvéréről volt szó.

Ezután tovább emeltem a tekintetemet és két idegen mosolygós arcot fedeztem fel. Meglehetősen hasonlítottak egymásra, a különbség csak egy árnyalatnyi volt a szemük és a hajuk színében, és az állkapcsuk vonalában.

Egy torokköszörüléssel Dean magára vonta a figyelmet, majd a lágyabb vonásokkal rendelkező férfi felé intett.

- Ash, ő itt az apám, Dylan Morningstar - mutatta be.

- Örülök, hogy megismerhetlek - szólt Dylan - és kérlek tegezz.

- Rendben - bólintottam és mosolyt erőltettem az arcomra

- És egy kicsit engedd is el magad. Nem vagyunk mi ördögök - kacsintott rám, majd figyelmeztető pillantásokat küldött a fia és unokaöccse felé, akik nagyon szórakoztak valamin.

Dean ahogy abbahagyta a vihogást, amit a Dustinnal való összenézés eredményezett, a másik férfi felé intett, akinek erősebb vonásai, sötétebb haja és szeme volt.

- Ő pedig a nagybátyám, Dustin apja, Lucife...

- Lucas vagyok - helyesbített és a kezét nyújtotta, amit hamar meg is ráztam - Viccből mindig így hívnak pedig tényleg nem szolgáltam rá - nevetett, mire én is elmosolyodtam.

Ash ahogy visszaemlékezett arra a délutánra, hirtelen minden világossá vált számára. Dustin Lucifer fia, és ezt az anyjának még nem sikerült kiderítenie. Galeről gyorsan a padlón ülő fiúra kapta a tekintetét és már értette a benne ülő kétségbeesést. De bármennyire tudta, hogy mi lenne a helyes, több évnyi barátságot nem tud úgy elárulni, hogy annak beláthatatlan következményei legyenek.

Dustin szinte már remegve várta, hogy Ashleynek leessen, hogy kinek a fia is ő. Amikor látta hogy ez megtörtént, érezte, hogy a padlón fekvő lába és a rajta pihenő kezei remegnek az idegességtől. Szerencsére a két barátján kívül a többi angyal Gloriára figyelt, aki éppen valami büntetésről magyarázott.

Amikor Ash egy kicsit megrázta a fejét, Dustin tudta, hogy az neki szól, hogy nem fogja elárulni. Se azt, hogy kinek a fia, se azt, hogy ismeri. Ennek hatására a remegés szerencsére alábbhagyott és már csak attól tartott, hogy mi volt a pontos célja annak, hogy a csoport idelátogatott. Viszont mielőtt újra a főangyalra figyelt volna, Gale szemébe nézett, hogy lássa, ő se fogja elmondani. Igazából ha őszinte akar lenni magával nem csak azért nézett rá, mert fél, hogy elmondja az igazságot, hanem azért, mert valami vonzotta a fiú tekintetében. Azóta a szombat este óta, Dustin megmagyarázhatatlan vonzalmat és bizalmat érez a Gale irányába.

- Szóval, amiért itt vagyunk - Gloria hangja elcsalta Dustin tekintetét Gale szemeiről, és onnantól a főangyalra figyelt - annak az oka az, hogy mivel ez a fiú, bárkinek is legyen a fia, megsebezte több kiváló angyalunkat, ezért ő is visszakapja a fájdalmat. Mindenkitől elvárom a teremben, hogy okozzon neki fájdalmat valamilyen módon. A többit a kreativitásotokra bízom - a nő bólintott egyet, nyugtázva saját magát, majd hátralépett, és utat engedett az első lánynak, aki eszelős vigyorral közeledett szegény fiú felé.

Dustin a homlokát ráncolva figyelte az eseményeket.

Ezt Gloria komolyan gondolja? Itt van 8-10 fiatal angyal, és mindenkinek meg kell ütnie vagy...

A gondolatait az első lány rúgása szakította meg, ami pont gyomorszájon találta. Ahhoz képest, hogy alacsony és gyenge lánynak nézett ki, rettentő erőset rúgott, és a fiú csak remélni tudta, hogy a többiek nem ugyanezt akarják csinálni, mert akkor aligha bírna ki három rúgást hányás nélkül.

De szerencsére - vagy éppen nem - nem így történt, mert a következő, aki egy fiú volt egyszerűen csak megfogta a csuklóját és eltörte.

Dustin visszafogta az ordítást, és nem engedte, hogy elszabaduljanak a könnyei. Nem fogja megadni ezt az elégtételt Gloriának. Így mikor a harmadik angyal következett, csak fájdalmasan felmosolygott rá, és hang nélkül tűrte, ahogy az megfogta a fejét és bele térdelt.

És ezt így folytatta, egészen a végéig, amikor először Ashley majd Gale következett. A fiú tudta, hogy ők se kegyelmezhetnek rajta, mert azzal elárulnák magukat, de azért reménykedett benne, hogy legalább egy kicsit visszafogják magukat.

Ez valamelyest így is volt. A lány egy bocsánatkérő pillantás után csak megpofozta, bár meg kell hagyni, jó erősen, de még így is ez volt a legjobb amit kapott. Ezután Gale következett, aki nem teketóriázott sokat, egyszerűen csak ököllel behúzott neki a szeme alá, majd próbált anélkül továbbállni, hogy a fiú szemeibe nézett volna.

Vele ellentétben viszont Dustin nagyon is kereste a tekintetét, így el is kapta csak egy tizedmásodpercre, de ez is éppen elég volt arra, hogy lássa, a barátja szeme megcsillan a benne gyülekező könnyektől. Talán ez fájt neki a legjobban. Így látni a fiút, pedig tisztában volt vele, hogy Gale miatta nézett ki így. És ez mindamellett, hogy fájt, megmelengette a szívét is.

Mikor az angyal csoport kilépett az ajtón, Dustin mindkét barátja fellélegzett. A főangyal még mondott pár mondatot az események lezárásképpen, majd elengedte a fiatalokat.

Gale és Ashley szótlanul indultak el a kijárat felé. Mindketten elmerültek a gondolataikban és egyelőre úgy tűnt nem akarják egymással megosztani.

- Akkor egy ebéd? - kérdezte Gale, bár az előbbiek után a szó hallatán nem csordult össze a nyál a szájában.

- Most nincs igazán étvágyam - felelte Ashley -, inkább menjünk moziba. Van valami amit szeretnél megnézni?

- Igen, kinéztem egy filmet - válaszolta, majd gyorsan előkapta a mobilját és megnézte mikor vetítik - ahogy látom egy fél óra múlva adják a közelben. Elmegyünk?

- Menjünk - mondta Ash, majd a Felvilág kapuján kilépve a Central Parkba kerültek, és gyorsan szedték a lábaikat a mozi épülete felé.

~

Késő délután volt, amikor Ashley és Gale hazafelé tartottak az utcákon. A film amit megnéztek jónak közel se volt mondható, de mégis szakadozva a nevetéstől mentek haza. hihetetlennek tartották, hogy egy filmbe hogy lehet ennyi hülyeséget belesűríteni.

- Akkora baromság volt az egész - nevetett a lány - Főleg a végén... Semmi értelme nem volt annak, hogy megosztották azt a videót. Inkább haltak volna meg, de komolyan.

- Egyetértek... Ehelyett a film helyett mehettünk volna bárhová máshová, de nem érte meg a jegyek árát - helyeselt a barátja.

- Igen, igen - bólogatott Ash - De köszönöm hogy inkább egy ilyet néztünk meg és nem valami olyat, amiben komoly szerelmi szál van, mert szerintem azt nem bírtam volna a mai után.

- Megértem - mondta Gale és egy szomorú mosolyt küldött a barátnője felé.

- Nem hiszem, hogy teljesen meg tudod érteni, azt amit én érzek - felelte csendesen.

- Ezt hogy érted? - ráncolta a fiú a szemöldökét.

- Gale, neked sose volt szerelmed. Nem éreztél még soha senki iránt sem úgy, ahogy én érzek Dean iránt. Te nem tudhatod, hogy ez nekem mennyire fáj. Ráadásul pont ma reggel gondoltam arra, hogy Dustinnal felveszem a kapcsolatot, mert akkor még nem tudtam, hogy ő is démon, de most... Szinte elérhetetlenné vált és úgy érzem, őt is elvesztettem és nem tudod, hogy ez mennyire fáj. Szerintem nem csak Dean, de Dustin is fontosabb volt nekem, mint neked.

Ezzel a végszóval még megtették azt a pár lépést, ami Ashleyék házához vezetett, majd megálltak előtte és egymásra néztek.

- Szerinted nekem nem rossz, hogy Dustinról is kiderült, hogy démon? - kérdezte komolyan és kicsit merev arccal Gale.

- De... Ti nem is álltatok egymáshoz közel, én meg szinte mindennap beszéltem vele valamiről.

Az előtte álló fiú megrázta a fejét, majd nehezen visszafojtott dühvel nézett rá. Nem értette ezt a viselkedést. Nem volt szándéka megsérteni a barátját, pedig most pont úgy néz ki, hogy ez sikerült. Kezdte úgy érezni, hogy lemaradt valamiről, valami fontosról, ami a két fiú között történt. Lehet, hogy annyira el volt foglalva Deannel, hogy észre se vette, hogy a Gale és Dustin közeli barátokká váltak? De mégis mikor történhetett ez?

- Ashley, tudod, hogy imádlak, és mindig számíthatsz rám - kezdte Gale óvatosan - és épp ezért kötelességem őszintének lenni hozzád. A világ nem mindig körülötted forog és erről néha megfeledkezel. Szeretek melletted állni, és támogatni téged, szeretek tanácsokat adni, hogy mit csinálj, ha gondok vannak a kapcsolatodban, viszont elvárnám azt is, hogy észrevedd amikor velem történik valami. Mert igen, történtek dolgok, amik bennem is megmozgattak valamit, ami elég fontos lenne ahhoz, hogy beszéljünk róla, de annyira bele vagy esve Deanbe, hogy amióta vele vagy, még csak rám se nézel. Pedig hidd el, ha néznél, akkor nem maradnál le azokról a pillanatokról, amik számomra fontosak.

A mondat befejezésével Gale adott egy félmosolyt a lánynak, majd egy biccentés kíséretében tovább indult. Ash nem ment utána, de ott maradt, amíg a fiú be nem fordult egy sarkon. Az előbb elhangzottak közepénél úgy érezte nincs igaza, mert ő igenis figyel a körülötte lévőkre, de a végén, amikor elmondta, hogy bizony neki is vannak érzései valaki iránt, akkor Gale monológjának első fele bizonyosságot nyert, ugyanis Asheynek erről fogalma sem volt. Az utóbbi időben teljesen elhanyagolta Galet és már alig tud róla valamit, mert amikor kettesben voltak, akkor mindig róla volt szó, és egyszer se volt olyan, hogy a fiú mesélt volna. Pedig emlékszik rá, hogy többször is akart, de ő mindig elnyomta a saját bajaival.

Ezt minél hamarabb rendbe kell hoznia. És már tudja is mivel fogja kezdeni.

A tervét kigondolva bólintott, majd besietett a házába.

~

Gale szitkozódva szedte a lábait a park felé. Reméli nem bántotta meg Asht, mert tényleg nem ez volt a célja, egyszerűen csak képtelen volt arra, hogy továbbra is elviselje azt, hogy minden csak róla szól, mintha neki nem is lenne élete, és az nem is számítana, amikor a lány nincs ott, minta az az idő kiesne, amiről a lány nem tud. Szembesítenie kellett ezzel a barátnőjét és próbálta ezt minél finomabban tenni, de amikor elkezdte, egyszerűen már nem volt megállás. Neki is szüksége van arra, hogy néha kiöntse a szívét.

Nagyot fújtatva ment egyenesen a park közepébe, ahol a Felvilág bejárata nyílt. Gyorsan leült a padra az egyik mellék ösvény mentén, majd behunyt szemmel elmormolva egy ősi szót, a halandók számára láthatatlanná vált, majd mikor kinyitotta a szemét már egy másik világban volt. Hamar felállt a padról és a szülei szobája felé vette az irányt. Több hosszú szinte teljesen egyforma folyosón ment keresztül, mégsem veszett el, már kisgyerekkora óta többször lejárta ezt az utat.

Végül a megfelelő ajtó előtt megállt, majd óvatosan benyitott. Igazából remélte, hogy nincsenek itt a szülei, mert nem tudta hogy hogyan magyarázza ki, hogy néhány gyógyszert szeretne magával vinni.

Amikor bekukucskált a résnyire nyitott ajtón, akkor látta, hogy a szobában nincs senki, így miután belépett, halkan be is csukta azt. A hely, ahova érkezett, egy visszafogott helyiség volt, ahol csak két kanapé volt egymással egy derékszöget bezárva, és egy tévé. Innen két ajtó nyílt még, egyik az apja dolgozószobája volt, a másik az anyjáé.

Elindult az anyja szobájához, majd mikor az ajtóhoz ért, halkan bekopogott, elvégre ha ott van, nem akarja megzavarni. Mikor nem jött válasz, akkor benyitott és be is lépett. Egyből az íróasztal mögé sétált, és az asztal melletti szekrényben kezdte keresni azt a csomagot, amit az anyja mindig elővett régen, ha elesett, és szerzett egy horzsolást a térdén.

Már a negyedik fiókot nyitotta ki, amikor megtalálta. Kiemelte a zacskót, majd be is csukta a fiókot és kiment a dolgozóból, majd az onnan nyíló kis szobából is.

A folyosón nem sok angyallal találkozott, de szerencsére az a pár akivel összefutott, azok nem ismerték különösebben, így egy köszönés után egyszerűen csak elsétáltak egymás mellett, nem foglalkozva azzal, hogy a másik mit keres még fent este hétkor.

Gale perceken belül elért a cellákhoz, majd az ott álló őrnek beadta, hogy azért küldték, hogy ellássa a fogoly sérüléseit, aki mindezt elhitte, és odaadta neki a cella kulcsát. Amint a fiú megköszönte már szedte is a lábát az ismerős cellaajtó felé, és a kulcsot a zárba helyezve egy hangos kattanással kinyitotta azt, és belépett.

- Azzal a lendülettel, ahogy bejött már fordulhat is ki - hallatszott az ismerős hang gúnyosan, mire a belépőnek muszáj volt elmosolyodnia.

- Én inkább maradnék - mondta Gale és miközben a barátjára vezette a tekintetét, becsukta az ajtót.

A fiú ugyanott ült, hátát a falnak támasztva és maga elé meredve, amíg meg nem hallotta a hangot. Galere kapta a szemét, majd leesett állal szólalt meg.

- Gale?

- Igen, én vagyok - mosolygott. Nagyon örült, hogy sikerült meglepnie.

-Miért vagy itt? - húzta össze a szemét, mintha nem bízna benne.

- Kedd van - jelentette ki úgy mintha ez mindent megmagyarázna.

- És? - Dustin még mindig nem úgy tűnt, mint aki örül annak, hogy ott van.

- Megbeszéltük, hogy ma találkozunk - mondta Gale, akinek kifejezetten rosszul esett a fiú elutasító modora. Úgy gondolta, hogy ha eljön hozzá, akkor örülni fog neki, a társaságnak és a sebei ellátásának egyaránt, és meg se fordult benne, hogy Dustin ellenszenvet fog érezni iránta.

- Azt hittem, hogy ezek között a körülmények között már érvényét vesztette az a megbeszélés. Meg egyébként se tűnt úgy, hogy olyan állapotban amiben akkor voltál, másnap emlékezni fogsz bármire is. Talán jobb is lett volna ha nem teszed.

Ezek a szavak egyenesen Gale szívébe fúródtak, éles fájdalmat hagyva maguk után. Nem értette, hogy mi baja a fiúnak, hogy miért bánik így vele amikor segíteni próbál neki. De nem adja fel, még nem. Képtelen lenne úgy elmenni, hogy nem látta el a sebeit.

- Ezt vegyem úgy, hogy nem is akarod, hogy itt legyek?

- Igen, vedd úgy! - vágta hozzá a szavakat keményen, mire Gale csak nagy nehézségek során nem engedett utat a könnyeinek. A mellkasa úgy fájt, hogy még egy fél méter hosszú tőr is tized annyi fájdalmat okozott volna, mint ez a 3 szó. Azonban minden erejét összegyűjtve ott maradt és a fájdalmát dühbe átforgatva meredt a barátjára. Nem tágított amellől, hogy ellátja a sebeit.

- Ezek szerint a démonok tényleg olyanok, amilyennek mondják őket - sértegette Dustint, miközben leguggolt elé és a magával hozott csomagból kiemelt egy fertőtlenítő oldatot és pár vattakorongot.

- Most mégis mit csinálsz? - kérdezte a sebesült szinte már vádló hangnemben, amikor látta mit csinál a másik.

- Lefertőtlenítem a sebeidet, seggfej.

- Nem kértem, hogy segíts!

- Én meg nem kértem az engedélyedet!

Már mind a ketten olyan dühösek voltak, hogy egy hajszál választotta el őket attól, hogy kölcsönösen behúzzanak egymásnak. Dühösen bámultak egymásra másodperceken keresztül, mikor Dustin tekintete egyszer csak egyik pillanatról a másikra megváltozott.

- Miért csinálod ezt, Gale? - kérdezte gyengéden.

Az említett tekintete egyből megenyhült és belül is elöntötte a nyugodtság, bár az előzőek még mindig bántották, már nem a fájdalom, hanem inkább a megkönnyebbülés miatt sírt volna.

- Miért ne csinálnám? Dustin, te attól független is a barátom maradsz, hogy már ellenkező oldalon állunk, és nem érdekel, hogy ki mit mond, de nem akarlak téged elveszíteni - fejezte ki az érzéseit - ahogy Deant sem - tette azért hozzá zavarában.

- De sokkal nehezebb lesz minden úgy, hogyha barátok maradunk - mondta Dustin bánattal a hangjában.

- És? - kérdezte Gale gyengéden - Nekem megéri. És neked?

Dustin megkönnyebbülten elmosolyodott, majd határozottan bólintott.

- Nekem is.

Az előző dühös és indulatokkal teli pillanatukat most egy békés és meghitt követte, amikor már mindketten mosolyogtak és érezték, hogy bármi történjen, ha kell, akkor harcolni fognak a kapcsolatukért.

Először Gale mozdult meg, mikor egy kis fertőtlenítőt öntött a vattakorongra, majd közelebb mászott a barátjához és letérdelt közvetlenül mellette. Lassan emelte a kezét a fiú arcához, aki közben folyamatosan Gale szemeibe nézett, ezzel is zavarba hozva szegény srácot.

Amikor a vattakorong hozzáért Dustin egyik csúnya sebéhez, felszisszent és próbálta elrántani a fejét, mire Gale megfogta az állát, hogy úgy tartsa egyhelyben.

- Ez fáj... - panaszkodott.

- Sose gondoltam volna, hogy te is úgy hisztizel, mint egy 5 éves kislány - csóválta meg a fejét az ideiglenes orvos - Kibírod. Az előbbiekért megérdemled.

- Bocsánat - mondta Dustin bűntudattal - én nem akartam fájdalmat okozni neked, csak nem voltam benne biztos, hogy te is annyira ragaszkodsz ehhez a barátsághoz, mint amennyire én.

- És úgy gondoltad, hogy inkább döntesz helyettem, hogy nekem ne fájjon miatta a fejem?

- Aha, valahogy így - nevetett fel, amikor rájött, hogy ez így elég nagy hülyeség.

- Tényleg ennyire hülyének nézel? - kérdezte, majd egy pillanatra leengedve a sebeket ápoló kezét a fiú szemébe nézett úgy, hogy az állát még mindig a bal kezében fogta - Inkább akkor fájt volna a fejem, ha kimegyek innen akkor, amikor kijelentetted, hogy nem akarod hogy itt legyek. Kérlek ezek után ne próbálj helyettem dönteni és legyél őszinte, oké?

Dustin elmosolyodott, majd lassan bólintott. Gale nagyot sóhajtott, majd újra a sérülésekre emelte a szemét és ápolni kezdte őket.

- Akkor, hogy minden világos legyen - kezdte Dustin -, abból amit mondtam, abból semmi sem igaz, csak éppen az ellenkezője. Örülök, hogy itt vagy és segítesz nekem, nem akarom, hogy elmenj.

Galet hatalmas boldogság hullám árasztotta el, amikor ezt a barátja mondta, bár egy ideje sejtette, hogy ez így van, de a saját fülével hallva azért mégis más volt. Legszívesebben megölelte volna a fiút, de tudta, hogy szinte mindenhol tele van sérülésekkel, és nem akart neki a szükségesnél több fájdalmat okozni, így maradt a sarkán ülve.

Ahogy végzett a sebek fertőtlenítésével, elővett egy krémet, hogy az arcán lévő maradék véraláfutást bekenje vele. Nyomott egy kicsit a hüvelyk ujjára, majd tenyerét a barátja arcára téve óvatosan bekente a bal szeme alatti sötét lila monoklit, amitől még a szemét is alig tudta kinyitni.

- Tudod, hogy azt kitől kaptam, ugye? - kérdezte Dustin vigyorogva.

Gale pontosan tudta. Tudta, hogy tőle származik, emlékszik rá, arra a pillanatra amikor a keze hozzáért Dustin arcához, és az a pillanat nem okozott örömet, ahogy a többieknek. Neki talán még jobban is fájt behúzni a barátjának, mint amennyire neki fájt az ütés.

- Nagyon sajnálom, de nem foghattam vissza magam, mert az feltűnő lett volna. Csodálom, hogy Ashleyre nem szólt rá az anyja.

- Micsoda? Gloria Ash anyja? - kérdezte Dustin meglepetten.

- Uhh, ezt lehet nem kellett volna elmondanom? - Gale rosszul érezte magát amiatt, hogy olyasmit mondott el, ami egy démon kezében fegyver lehet, de a fiú rögtön nyugtatni kezdte.

- Nyugi, nem fogom senkinek sem elmondani. Ti sem mondtátok el, hogy ki az apám.

Gale kicsit megnyugodva bólintott.

- Milyen a fiának lenni? Lent mindenki tisztel téged, mi? - kérdezte, és teljesen el tudta képzelni, hogy odalent ő egy központi személy, akinek mindene megvan, és mindenki vele akar lenni. Viszont ahogy elképzelte, hogy hány lány lehet nap, mint nap körülötte, egy eddig számára ismeretlen érzés kerítette hatalmába, amiről pontosan tudta, hogy mi. Nem kertelt, lassan kezdte elfogadni, hogy féltékeny azokra a lányokra, akik az Alvilágban körülvehetik, ahogy azt is kezdte elfogadni, hogy az előtte ülő sebesült fiú kezd számára többet jelenteni, mint egy barát.

- Nem, semmi ilyesmiről nincs szó. Apa szinte senkinek se mondja el, hogy a fia vagyok, amit egészen eddig nem is értettem, hogy miért, de már hálás vagyok ezért, elvégre Gloria ezért nem tudta kideríteni még, hogy pontosan ki is vagyok.

- Szóval semmi istenítés és lány sereg, aki a te nevedet kántálja? - nevetett Gale megkönnyebbülve, hogy az előző képzelgései még sincsenek úgy, ahogy hitte.

- Nem, semmi ilyen nincs. De ha szeretnél, te isteníthetsz nyugodtan - vigyorodott el Dustin.

- Ezt még álmodban se csinálnám - oltotta be a barátját.

- Néha olyan aranyos vagy... - jegyezte meg szarkasztikusan a fiú.

- Ez a célom.

Ez után pár percig Gale csöndben kenegette Dustin temérdeknyi véraláfutását, majd már csak egy maradt, ami a szájának a sarkában volt. Gale nagy levegőt vett, amikor realizálta, hogy a fiú szájához fog érni, majd mintha mi sem történt volna, folytatta a kenegetést és próbált elvonatkoztatni a ténytől, hogy a barátjának a száját simogatja a hüvelykujjával, miközben a fejük alig félméterre van egymástól.

Igazság szerint, neki nem azzal volt baja, hogy bejön neki Dustin, mert egy ideje már tisztában van azzal, hogy a saját neme iránt érdeklődik. Egyedül azzal volt baja, hogy a fiú 100%-ban hetero volt, és biztos volt benne, hogy semmi esélye sincs nála, ahogy abban is, hogy számára ezek a pillanatok semmit sem jelentenek. Bár kimondottan az ellentettjét bizonyította az, hogy a művelet közben Dustin egy pillanatra se vezette el a tekintetét Gale szeméről, ami úgy mint az előbb, most is csak növelte a zavarát.

Mikor úgy döntött, hogy elég lesz a krém, ami már a fiú arcán van, akkor egy kicsit hátrébb dőlt és végignézett rajta egyéb sérüléseket keresve. Emlékezett a pillanatra, amikor a második angyal, Christian odalépett hozzá és egyszerűen eltörte a jobb csuklóját. Teljesen rendbe hozni azt nem fogja tudni, de legalább bekötözheti. Az is biztos segít egy kicsit.

Óvatosan két kézzel az ölébe helyezte Dustin kezét és miután felhúzta a pulcsijának az ujját látta meg, hogy milyen rossz állapotban van. Az egész csuklója piros volt és legalább kétszer akkora, mint a másik kezén.

- Ezzel nem tudok annál többet csinálni, minthogy bekötözöm. Igazság szerint minél hamarabb orvosra lenne szükséged, de valamiért olyan érzésem van, hogy a közeljövőben nem fogsz kapni.

Dustin bólintott, majd amikor Gale elkezdte körbetekerni a kezét a fáslival, akkor erősen összeszorította a fogait, hogy ne kiáltson fel.

Amikor azzal is készen lettek, az angyal tudta, hogy most jön az egyik legnehezebb rész, ugyanis többen belerúgtak a földön ülő fiúba. A hasa tele lehet kék és lila foltokkal.

- Vedd le a pólód és feküdj a földre! - hadarta el minél gyorsabban.

- Hogy micsoda? - kérdezte a szemöldökét ráncolva a démon.

- Vedd le a pólód és feküdj a földre! - ismételte meg Gale mostmár lassabban, de paradicsomvörös fejjel.

- Khm... Miért? - Dustin úgy tűnt, hogy zavarban van, pedig ez nagyon nem volt rá jellemző.

- Mert a hasad is tele lehet véraláfutásokkal, be akarom kenni.

- De azt meg tudom magamnak is csinálni - próbálta hárítani Galet.

- Csak egy kezedet tudod használni, én meg itt vagyok, engedd, hogy megcsináljam.

Dustin alaposan átgondolta a helyzetet, majd mikor dűlőre jutott, bólintott egyet mintegy beleegyezésképp.

- De segítened kell levenned a pólómat is. Fél kézzel nem fog menni.

Gale feje, ha lehet még vörösebb árnyalatot vett fel és nagyot nyelt, mikor megfogta a fiú pólójának alját. Dustin felemelte a karjait, és vigyorogva nézett a barátjára, aki elkövette azt a hibát, hogy ránézett, mielőtt lehúzta volna róla a pólót. Látta a széles vigyort, ami elterült a szeplős arcon, és látta azokat a nevető szemeit is.

- Min vigyorogsz? - kérdezte.

- Azon, hogy zavarban vagy. Miért? - kérdezett vissza, mire a fiú válasz helyett csak fogta és áthúzta a fején a felsőjét. Persze ez nem volt túl jó döntés, mert amint meglátta Dustin meztelen felsőtestét úgy érezte, hogy a feje olyan forró, hogy lassan felrobban, és hirtelen olyan melege lett, hogy még akkor is nehezen tudta volna elviselni ha nem lett volna rajta póló. De próbált azelőtt elnézni róla, mielőtt a srác észreveszi, hogy már megint őt bámulja.

- Szóval? - a démon nem hagyta annyiban, Gale legnagyobb bosszúságára.

- Hát az biztos, hogy nem miattad - morogta az orra alatt, mire a másik csak jóízűen felnevetett.

Gale nem tudta, hogy mégis mi a búbánatért szivatja őt úgy, mintha egy lány lenne, de talán jobb is volt így, mert a végén még reménykedni kezdett volna, ami végül fájdalommal járt volna. Próbálta közömbös arccal végigmérni, hogy hol vannak nagyobb foltok a fiú felsőtestén és minél hamarabb elnézni róla, amit úgy érezte sikerült is. A tubusból most a három középső ujjára nyomott egy kicsit és úgy nyúlt először a fiú oldala felé. Arra koncentrált, hogy minél óvatosabban, de minél gyorsabban masszírozza bele a bőrébe a kenőcsöt, és próbált figyelmen kívül hagyni minden más tényezőt. Mikor végzett az oldalával, újra nyomott egy kicsit az ujjaira és közben megengedett magának egy kisebb sóhajt. És így ment ez mindegyik véraláfutásnál. Már a gyomránál lévő utolsó lila foltnál tartott, amikor elfogyott az ereje.

Hirtelen, az agya mintha egyik pillanatról a másikra elfáradt volna és elvesztette a koncentrációt. A körülmények bejutottak az érzékszervein. Érezte a barátja jellegzetes illatát, ami mindig körbelengte őt, de így póló nélkül most mintha felerősödött volna, Gale orra teljesen megtelt vele. Látta a sima, hibátlan bőrét és az alatta rejlő nem erős, csak finom izomvonalakat, amik átszelték a felsőtestét, és érezte az ujjaival azt a finom bőrt, amit ha végigcsókolna, tudja milyen édes ízű lenne. Aztán lassan realizálta, hogy kettesben van azzal a fiúval aki pár napja bejön neki és éppen nincs rajta felső. Kezdte nagyon elveszíteni az irányítást a mozdulatai felett, és egy ideje már nem nézett máshova, csak a helyre, ahol a bőreik érintkeztek. Az angyal szerette volna növelni ezt a felületet és lassan már nem csak az ujjai értek a démon hasához, hanem az egész tenyere, de neki ez se volt elég. Többet akart. Sokkal többet.

A mély csendet hirtelen egy torokköszörülés zavarta meg, ami mintha villám csapott volna belé, úgy térítette magához Galet. Gyorsan elkapta a kezét Dustin hasáról, és nem mert a szemébe nézni. Ez egyébként kölcsönös volt, a szeplős ugyanúgy zavarban volt és nem mert a barátjára nézni.

Egy perc se telt el, amíg így szótlanul ültek, de számukra mintha egy örökkévalósággal ért fel. A csendet ezúttal Gale torokköszörülése törte meg.

- Akkor minden sebedet elláttuk, ugye? - kérdezte, mire a másik bólintott - Jó, akkor... szerintem megyek.

- Oké, majd... találkozunk - felelte Dustin.

- Rendben.

Gale elkezdte összepakolni a gyógyszereket, majd felállt és az ajtóhoz lépett.

- Akkor szia - köszönt és már lenyomta volna a kilincset, hogy vissza se nézve maga mögött hagyhassa ezt a szituációt, de persze ez nem volt ilyen egyszerű.

- Gale, várj még! - kapta fel Dustin a fejét és végre a fiú szemébe próbált nézni, aki azonban a földet nézte.

- Igen? - kérdezte de a tekintetét nem emelte meg.

- Nézz rám! - kérte.

Gale kénytelen-kelletlen a fiú szemébe nézett, majd nagyot nyelt. Nem értette, hogy a másik miért van zavarban, de inkább menekült volna el minél hamarabb, minthogy rákérdezzen, bármennyire is érdekelte. Lassan kezdte érezni, hogy könnyek kezdik csípni a szemét, olyan kényelmetlenül érezte magát az adott helyzetben. Szeretett volna lelépni és kiadni magából azt a feszültséget, amit most ez a látogatás okozott.

- Én... - kezdte bizonytalanul, de azután bátorságot merített és egyenesen rákérdezett - Bejövök neked?

Gale arca lefagyott. Az agya egyszerűen csak leállt, és képtelen volt bármire, legyen az gondolkodás, vagy cselekedet. Állt ott, kezében a kilinccsel, mint egy növény, aki nem tud mozdulni. Lassan leengedte az állát, de vissza is csukta amikor nem jött ki hang a száján. Ezt a mozdulatsort többször is megismételte, majd újra megköszörülte a torkát és kinyitotta a száját, amikor rájött, hogy végig se gondolta, hogy mit válaszoljon. Pár pillanatig elemezgette, hogy melyik lenne előnyösebb, de úgy érezte, hogy az ha letagadja az ennyi idő elteltével már nem lenne elég hihető, viszont ha megerősíti, akkor... nem, arra egyszerűen csak képtelen. Viszont akkor mégis mit csináljon?

Pár pillanattal később viszont eszébe jutott, hogy senki se kötelezi válaszolásra, egyszerűen le is léphet, és azzal megmenekül a helyzettől és a reakciótól, amit Dustin adna a válaszára. A fiú egyébként végig fürkészően figyelte a barátja gondolkodását, és Gale bárhogy kereste, nem találta benne az undor leghalványabb árnyalatát sem, ami némileg megnyugtatta, de ez szinte semmi sem volt a körülményekhez képest.

Végül egy gyors mozdulattal lenyomta a kilincset és két lépéssel az ajtón kívülre került. Gyorsan becsukta maga mögött, majd kulccsal is bezárta, és remegő térdekkel ment az őr felé, akinek odaadta a kulcsot, és már el is hagyta a cellák területét.

Gyors léptekkel haladt a szülei szobája felé. A szemét ellepő könnyektől csak homályosan látta az utat, de ez nem sokban akadályozta. Ismerte már a járást, csukott szemmel is eltalált volna oda.

Amint végre elérte a megfelelő ajtót, és becsukta maga mögött, nekidőlt és lecsúszott a földre, majd karjait a térdére rakta, és arra homlokát támasztotta. Végre szabadon engedte a könnyeit, amik megállás nélkül patakzottak le az arcán.

Mégis mi a fenét művelt?

~

Dustin szíve a torkában dobogott amikor feltette a kérdést. Tudta, hogy ezzel annyira zavarba hozza majd szegény srácot, hogy nem fog tudni válaszolni, de meg kellett próbálnia, mert szerette volna tisztábban látni a helyzetet.

Ahogyan a saját érzéseit is.

Ő sose ítélte el azt, ha valaki a saját neméhez vonzódott, de az, hogy ez vele is megtörténjen az még nem fordult meg a fejében. Pedig most nagyon úgy tűnt, hogy ez a valóság.

De Dustinnak nem csak az volt új, hogy fiú az illető, hanem az is, hogy nemcsak a testéhez vonzódott, hanem valami megfogta benne. Ilyet, mint amit Gallel érez, még sohasem érzett. De tetszik neki. És ha a fiú hagyja, akkor meg is fogja ragadni.

Nem számított rá, hogy az angyal délután még benéz hozzá, ezért az, amit akkor csinált nem egy alaposan átgondolt döntés következménye volt. Egyszerűen csak az járt a fejében, hogy inkább fájjon most és kevésbé ennek a kapcsolatnak a vége, mint később, de erősebben. Ezért úgymond próbára tette Galet, aki szépen ki is állta. Megtehette volna, hogy amikor elkezdi sértegetni, akkor kisétál a teremből, de mikor még akkor is ott volt, amikor Dustin kijelentette, hogy nem akarja látni, az egyszerűen azt jelentette a fiúnak, hogy bármi jöjjön is szembe velük, ők állni fogják a sarat. És most már félni se fog attól, hogy Gale egyszer majd cserben hagyja.

Becsüli, hogy ennyire kitartó és határozott volt. Ha meg tényleg bejön neki, akkor meg egészen elképesztő, hogy azoktól a kemény, durva szavaktól hogy maradt benne erő visszavágni.

Egyébként már azt is csodálta, hogy emlékezett arra a részeg estére, amikor megbeszélték a mai találkozót. Bár Dustin kevesebbet ivott, ő neki mégis kiment a fejéből a találkozó, annyira fejre álltak most a dolgok. Amikor elmondta, hogy miért van itt, tényleg annyira örült neki, hogy majdnem elvigyorodott, de úgy érezte szükség van arra, hogy eltaszítsa magától. Biztos akart lenni abban, hogy nem csak neki fontos a fiú, hanem ő is fontos a számára, bármilyen körülmények között is vannak.

Dustin már szombaton is érezte, hogy az egész kezd több lenni szimpla barátságnál, bár akkor még annyira bizonytalan volt, hogy próbálta minél inkább úgy kezelni Galet, mint egy barátját. Ha őszinte akar lenni magához, nagyon örült, mikor Dean és Ash leléptek, és végre kettesben maradtak a fiúval. Igazság szerint ez előtt az angyal nem volt túl szószátyár, így nem sokat tudott róla, de akkor az alkohol hatására rendesen megeredt a nyelve, és rájött, hogy a humorérzékük igazából nagyon hasonló, és imádta csesztetni azzal, hogy annyira szétcsapta magát. Nagyon jól érezte magát aznap este, és nem tudja Gale mennyire emlékszik, de biztos volt benne, hogy számára ezek az emlékek az örökkévalóságig kísérni fogják.

A mai találkozás nagy mérföldkő volt a kapcsulatukban egyébként. Eddig a démon nem sejtette, hogy a srác a fiúk felé vagy feléjük is vonzódik. Ma viszont... ma rendesen meglepődött azokon a pillanatokon amikor Gale elvörösödve a szemét lesütve gugolt előtte. Vagy amikor az angyal keze remegve ért a szájához, hogy bekenje az ott lévő sebet. Arról nem is beszélve ami a legutoljára történt.

Mikor Dustin érzékelte, hogy Gale abbahagyta a kenegetést, felnézett a fiúra. A szemei kikerekedve meredtek a pár négyzetcentiméternyi területre, ahol a hasához ért, az alsó ajka egy kicsit lenyílt, majd a nyelve végigszántotta az ajkait. Dustint az angyal abban a pillanatban teljesen lázba hozta. Nem tudta elszakítani a tekintetét az arcáról. És ahogy a fiú elkezdte növelni az egymással érintkező területet, akkor nem egy fohászt elmondott, hogy ne álljon meg. Azonban egy pillanatban eszébe jutottak a környezet, ahol éppen voltak és mégis megállította a fiút. Egyrészt azért, mert nem érezte megfelelőnek a helyszínt ahhoz, hogy bármilyen komolyabb szintre eljussanak, másrészt azért, mert nem akarta elsietni. Ezúttal nem. Vele nem.

És nem csak a kapcsolatukban jelentett nagy mérföldkövet a találka, hanem Dustin érzéseinek tisztázásában is. Hihetetlen volt az az erő, ami vonzotta őt a fiú irányába. Például amikor megfogta az állát, azt kívánta bárcsak olyan helyzetbe lennének, hogy a következő mozdulat egy csók lenne és nem a sebek tisztítása. Vagy amikor a szájához ért és látta rajta, ahogy az ajkába harapva koncentrál. Vagy ez a legutóbbi... hálás Istennek, hogy nem tett semmi olyat, amivel elronthatta volna a kialakuló kapcsolatukat.

Persze lehet, hogy azzal, hogy egyenesen rákérdezett a fiúnál, hogy bejön-e neki, azzal rontotta el inkább. Biztos benne, hogy Gale kerülni fogja őt és nem mer majd a szemébe nézni, de majd ő megoldja és szóra bírja. Amúgy is szereti a kihívásokat. Ha egyszer kiengedik innen, meg fogja kérdezni Asht, hogy a barátja merre lakik, és el fog menni hozzá, mert szeretné ezt vele mihamarabb megbeszélni. A meleg kapcsolatokban nincs sok tapasztalata, de harcolni azt tud és az csak egy részletkérdés, hogy az illető fiú-e vagy lány.

És Gale-ért harcolni fog.

~

A Földön már besötétedett, amikor Gloria hazafelé indult. Hosszú volt a mai nap, el is fáradt, úgyhogy csak lassan, ráérősen sétálgatott a Central Parkban élvezve a pillanatnyi csendet, ami a városra nem volt jellemző.

- Gloria!

És eddig tartott a nyugalom. Nagyot sóhajtva fordult hátra a nevét kiáltó angyal felé, aki futólépésben közeledett hozzá.

- Mi az, Rachel? - kérdezte.

- Ez most érkezett - lengette meg a kezében lévő tárgyat. Egy fekete levél volt az, rajta az ő neve állt - Fontosnak tűnt, ezért inkább utánad hoztam.

- Köszönöm - biccentett az angyal felé, mire az ugyanígy tett, majd megfordult és az ellenkező irányba indult.

Gloria felismerte a borítékot és a kézírást. Nem mástól, mint az Alvilág urától, Lucifertől jött. Ötlete sem volt, hogy mi állhat benne, ezért gyorsan feltépte és kiemelte belőle a papírt.

Drága Gloria!

Bevallom, nem szép dolog volt elvenni apád glóriáját, és megértem, hogy vissza akartátok szerezni. Azonban nem csak azt vittétek magatokkal, ami szintén nem volt szép dolog. Úgy döntöttünk, hogy ezúttal ha nem szükséges, akkor nem bocsátkoznánk harcba, csak elhoznánk, ami minket illet. Holnap békével állítunk majd be hozzátok, mert tényleg úgy gondoljuk, hogy szükségtelen a harc. Ha Te is vevő vagy rá, akkor rendezzük le gyorsan, és add át a fiút. Ha nem, akkor felelősséget kell vállalnod a károkért, amiket okozunk majd.

Holnap találkozunk!

Meleg üdvözlettel:

Jó barátod, Lucifer

Gloria ahogy elolvasta összegyűrte a papirost és elővette a mobilját, majd pár nyomás után tárcsázott is.

- Halló? - hallatszott a hang a telefon túl oldalán.

- Rachel - szólt kimérten - Értesíts mindenkit! Holnap az alvilágiak feljönnek hozzánk, és harcra kell számítanunk. Mindenki legyen felkészülve, kivéve az elsősöket. Őket még nem kavarjuk bele.

- Értettem - mondta a fiatal nő, majd bizonytalanul még megkérdezte - És Louis?

Az asszony felsóhajtott. Pillanatig gondolkodott a dolgon, de hamar lerendezte. Nem akarja, hogy a férje érzései befolyásolják a történéseket.

- Neki ne szólj!

- Rendben - felelte az angyal.

Gloria bontotta a vonalat, majd gúnyosan mosolyogva lassan a fejét csóválta.

Vajon hányszor kell még Lucifernek veszítenie, hogy megtanulja, vele nem érdemes kikezdeni?

Meglepetés!

Már nem is tudom hanyadjára, de Isten éltessen és füled érjen bokáig @MynameisAnonymGirl !!