,,We keep on running,

Running to the red light

Like we're trying to burn the night away"

Július 4, szombat

New York egyik panelházában, egy lakásban az esti csendet egy csecsemő sírása zavarta fel. Szegény apuka - aki aznap soron volt - kénytelen kelletlen kelt fel a TV elől és elindult a kisbaba szobája felé. Ahogy beért, a kezébe vette a lányát, és csitítani, ringatni kezdte, miközben magában odalent az utcán elhaladó csapatot átkozta.

Az utcán sétáló, hangoskodó csapat bele sem gondolt, hogy valakit esetleg zavartak. Bár már olyan állapotban voltak, hogy valószínűleg ha tudták volna, akkor se érdekelte volna őket.

A kezükben lévő borosüvegben már csak néhány korty maradt, de az is hamar eltűnt a vörös hajú lány gyomrában.

A lány a barátja mellett álló szeplős fiúra nézett és miközben átadta neki az üres üveget így szólt:

- Nem vagyok hang - mire Dustin elismerően bólintott.

- Pedig lehettél volna - motyogta a másik oldalán álló fiú az orra alatt, mire Ashley odafordult. Sajnos túl gyorsan tette, és a következő lépésénél majdnem megbotlott, ami szintén nem tetszett a fiúnak.

- Ugyan, Gale, ahelyett hogy kritizálsz inkább érezd jól magad te is - mosolygott a lány és a kezébe nyomott egy vodkás üveget, amit egy pillanattal korábban nyúlt le a szerelmétől, majd várakozó szemmel nézett a fiúra.

Galenek nem ítélte el az alkoholt. Persze, mindig csak mértékkel fogyasztott, de úgy gondolta, minden embernek szüksége van arra, hogy egy kicsit kiengedje a gőzt. Ilyenkor mindig velük jön el, csak járják a várost, és közben isznak.

De holnap, holnap a legjobb formájukban kellett lenniük és ezért nem lett volna szabad ma leinniuk magukat.

Gale ennek ellenére mégis kortyolt az üvegből.

Most el akarja engedni ezeket az érzéseket. Kicsit ki akar szabadulni önmagából és nem foglalkozni a holnappal, akkor sem, ha másnap ennek következményei lehetnek. Inkább a lánnyal együtt lesz másnapos, mint nélküle energikus.

Ashley vigyorogva nézte, de amikor az üveg felé nyúlt, Gale elvigyorodott, egyet hátralépett és újra meghúzta.

- Hé! - kiáltott a legjobb barátjára a lány, miközben felé lépett és próbálta visszaszerezni az üveget. - Nem mondtam, hogy idd meg!

Gale magasra emelte a vodkát, hogy a másik ne érhesse el és úgy válaszolt:

- Ahogy azt se mondtad, hogy ne igyam meg - majd a fiú két gyors lépéssel újra hátrébb került, és nagy kortyot nyelt az üvegből, aminek hatására pár pillanattal később erősen köhögni kezdett.

Dean mosolyogva nézte, ahogy Ash odasietett Galehez és elkezdte lehordani, hogy ő milyen neveletlen, amit az szórakozva hallgatott.

- Mennyi az idő? - kérdezte meg Dustintól.

- Még egy negyed óra - mondta és gondolatban hozzátette: szerintem induljatok.

Bólintott, majd elindult a barátnője és az ő barátja felé, akik még mindig a vodkán civakodtak.

- Skacok, már mindketten túl sokat ittatok, elég lesz - mondta, és kivette a kezükből az üveget, amit aztán hátranyújtott a szeplős fiúnak, aki a maradék két kortyot egy húzásra megitta. Szemét forgatva fordult vissza kettőjük felé, amikor Ashley panaszkodni kezdett.

- De neki miért hagytad, hogy megigya? - kérte számon a lány.

- Ha tudtam volna, hogy meg akarja inni, akkor nem adtam volna neki oda.

- De Deaaan... Inni akarok még! - nyafogott tovább.

- Szerintem már éppen eléggé részeg vagy - forgatta a szemeit a fiú. - Szeretnék neked mutatni valamit, jó? Majd ha az után is szeretnél, akkor talán kapsz. De addig nincs több panaszkodás, rendben? - kérdezte.

Ash határozottan bólintott, mire a fiú megfogta a kezét.

- Akkor gyere! - szólt, majd elkezdte maga mögött húzni. - Most elrabolom a baránőmet, de ti érezzétek jól magatokat! - kiáltotta, és mire az ott maradt két fiú kettőt pislogott volna, a pár befordult egy sarkon.

Amikor Dean rájött, hogy nem fog működni az, hogy maga után vonszolja úgy, hogy az alkohol közben már teljesen a lány fejébe szállt, megállt és a karjaiba kapta, mire ő felsikkantott.

Szerencsére a lány pehelykönnyű volt a fiú számára, az út pedig rövid, így perceken belül le is rakta egy nagy toronyház tövében, majd az órájára nézett.

Még tíz perc.

- Gyere, Ashley, siessünk! - mondta a lánynak, és az épület tövében elkezdte keresni a nyitva hagyott ablakot. Amikor megtalálta, leguggolt, és két lábát az épületen belülre téve az elnyelte őt.

Ashley egy ideig csak nézte a barátja hűlt helyét, majd letérdelt az ablak elé és - a kelleténél kicsit nagyobb hangerővel - bekiabált.

- Dean! Odabent vagy? - kérdezte és hunyorogva próbálta megtalálni a sötétben az arcát. Mondanom se kell, nagyon megijedt, amikor hirtelen megjelent az ablakban a feje.

- Ne kiabálj már, Ash - sziszegte - Gyere, ugorj le, elkaplak.

Ashley magán kuncogva tette a kezét a szájára, majd úgy csinált, ahogy azt a fiú mondta.

Mikor már mindketten lent voltak Dean úgy mozgott a sötétben, mintha otthon lenne, és egyből egy ajtóhoz ment, amit mikor kinyitott egy kevés fény szökött a szobába.

Dean kidugta a fejét a nyíláson, majd miután ellenőrizte, hogy a jelzőfényekkel kivilágított folyosón senki se tartózkodott, kilépett oda, majd a lánnyal halkan, kézen fogva osontak a lépcsőház felé.

- Dean - szólt a barátnője.

- Igen?

- Miért lopakodunk?

- Azért, mert igazából nem kéne itt lennünk - fordult hátra, majd csendre intette.

Ashley-t ez valószínűleg akkor is csak izgalommal töltötte volna el, ha egy csepp alkohol se lett volna a vérében, így viszont egyenesen feltüzelte őt az a titkos szabályszegés, amibe a fiú belerángatta. Annyira élvezte, hogy a mosolyt lehetetlen lett volna letörölni az arcáról.

Lassan, de biztosan elérték a lépcsőház ajtaját, majd a fiú gyorsan betessékelte.

- Mennyi emeletet megyünk? - kérdezte a lány, és elkezdte szedni a lépcsőfokokat.

Dean elindult utána, és úgy válaszolt:

- 15-öt.

A válasz hallatán Ashley megfordult, és megrökönyödve nézett a barátjára.

- Miért nem megyünk lifttel? - kérdezte.

- Ashley, ha lifttel mennénk, és valaki megnyomná valamelyik emeleten a gombot, akkor ki se tudnánk kerülni a találkozást - magyarázta Dean. - Úgyhogy inkább csak menj, mert el fogunk késni.

- Honnan is? - kérdezte a lány, és újra lépkedni kezdett.

- Meglepetés - mondta titokzatosan a fiú. Igazából nem is értette, hogy a barátnője hogy felejtette el, de mivel egyszer se hozta fel a mai nap, úgy gondolta, nagy meglepetés lesz ez neki.

- Ahh, Dean Morningstar... Ugye tudod, hogy az eddigi meglepetéseid csúfos kudarcba fulladtak? - kérdezte a lány vigyorogva.

- Pff... Te meg miről beszélsz? - játszotta Dean az értetlent, de közben pontosan tudta, hogy mire gondolt a barátnője.

- Például amikor a szülinapomon éjfélkor belopóztál a házunkba, és a sötétben véletlen anya szobájába nyitottál be az enyém helyett, és mögé feküdtél - felelte vigyorogva.

A fiú vörösödni kezdett.

- Vagy utána, amikor bulit szerveztél nekem és úgy gondoltad, hogy ha mindenkinek postán küldöd el a levelet, akkor az milyen old-time stílusú lesz, csak nem gondoltál arra, hogy ha ott küldöd, akkor hamarabb kell feladni, és így mindenki másnap kapta meg a leveleket, mi meg aznap este négyen addig vártuk a vendégeket, hogy végül mindenki bealudt - Ashley nem bírta tovább tartani magát, nevetni kezdett.

- Jó, elég lesz - szólt Dean, akinek az arca kezdett hasonlítani a paradicsom színéhez.

- Te jó ég, emlékszel, hogy Dustin a fotelben fejjel lefelé aludt el, és utána nyálas lett a padló? - a lány olyan jóízűen kacagott, mint soha ezelőtt.

Persze itt már Dean se bírta tovább tartani magát, és onnantól ketten nevettek hangosan az üres, visszhangzó lépcsőházban, aminek persze a következménye is meglett, mert a fiú hallotta, ahogy a földszinten valaki kinyit egy ajtót. Az nem lenne baj, ha egyedül Deant találnák itt, mert ő gyakran jár ide, viszont ha valaki meglátja, hogy Asht is magával hozta, akkor már akadnának problémák. Úgyhogy ezt megelőzve Dean gyorsan a lányhoz lépett, majd a kezét a szájára tapasztotta.

Ashley nem értette mi történt, de amikor a pillanatnyi csendben ő is meghallotta a lépteket, akkor észbe kapott és rájött, hogy a fiú mit akart elérni ezzel a mozdulatával. Azonban azzal ellentétben, hogy tudta, hogy mit kellett volna csinálnia, nem bírt koncentrálni a benne lévő alkoholtól, így kuncogni kezdett, amit nem bírt abba hagyni.

- Shhh, Ashley, baszki, mit csinálsz, nem hallod a lépteket? - suttogta idegesen Dean.

A lány azonban nem tudott mást csinálni, csak a fiú kezével a száján nevetni, mire a fiú gyorsan elkezdte húzni a lányt a legközelebbi kijárathoz, ami a harmadik emelethez tartozott. Belökte az ajtót és gyorsan a folyosóra húzta a lányt, onnan meg egy kis takarító szertárba.

Ash időközben isten tudja miért még hangosabban kezdett el nevetni, és nem hagyta abba akkor sem, amikor újra kinyílt a lépcsőkhöz tartozó ajtó. Deannek hirtelen ötlete támadt, és a lányhoz hajolt, hogy megcsókolja. Szerencséjére a lány nem tiltakozott és ezzel a kuncogást is abbahagyta.

- Hahó! Van itt valaki? - kérdezte egy hang bizonytalanul, mintha félne valamitől. Valószínűleg ezért is nem nyitott be a szertárba, ahol éppen a két tinédzser tartózkodott az ő nagy megkönnyebbülésükre.

A fiú már csak akkor szakadt el a lány ajkaitól, amikor már a léptek visszhangját sem hallották. Ahogy Dean Ashre nézett benne volt minden. A bizalom, ami kiépült közöttük, a néhány perccel ezelőtti félelem, hogy lebuknak és bajba kerülnek, de leginkább a szeretet, ami már majdnem fél éve összekötötte őket. A lány imádta ezt a nézést, és bármikor amikor látta nem hitte el, hogy a fiú tényleg rá néz így, és nem valaki másra, hogy ő az, akit szeret. És mikor félénken rámosolygott, és ő meg visszamosolygott elgyengültek a lábai, és a fiúra támaszkodott a fejét lehajtva.

- Dean - szólt óvatosan Ashley.

- Mondjad, szívem - válaszolt gyengéden.

- Hányni fogok - mondta ő, majd felemelte a fejét, és egy halvány mosolyt küldött a fiúra, mielőtt gyorsan lehajolt, és szerencsére pont egy felmosóvödörbe hányt. Dean sóhajtott, de fogta a lány haját, amíg szegény kiadta magából azt, amit nem kellett volna bevinnie.

Két perccel később már mindketten a liftben voltak és úgy tartottak a 15. emelet felé. Egy darabig csendben voltak, és csak néztek egymás szemébe, amikor Ashley ahogy az este folyamán már sokszor, ismét elnevette magát.

Dean csak nagyot sóhajtott és megrázta a fejét. Többet nem hagyja, hogy a lány ennyit igyon.

- Te nem érzed a helyzet komikusságát? - kérdezte a barátnője. - Bármikor, amikor valamivel meg akarsz lepni balul sül el. Most is elhoztál engem ide és 8 óra 58 perckor tarunk felfelé egy lifttel a 15. emeletre, miután egy takarító szertárban egy vödörbe hánytam, és miután majdnem lebuktunk, amiért egy nyitott ablakon át belopakodtunk egy épületbe - foglalta össze.

A barátja gyorsan az órájára kapta a szemét, ami pontosan azt mutatta, amit a lány mondott. Két percük maradt.

- Basszus... - mondta a fiú, és látszott rajta, hogy tele van feszültséggel.

- Hé, mi történt? - kérdezte Ash, de éppen akkor jelzett a lift, az ajtói kinyíltak és Dean karon ragadta a barátnőjét és rohanni kezdett a folyosón, majd annak a végén egy ajtón benyitottak, felrohantak a lépcsőn, és pont időben értek ki a tetőre, mert pillanatokon belül fellőtték az első tűzijátékokat.

Ashley értetlenül nézett először az égre, majd a mellette álló srácra.

- Boldog Függetlenség napját! - mondta az.

- Úristen! Én... Én nem is tudom, hogy hogy felejthettem el - persze a lány igazából tudta, de nem mondhatta el a fiúnak. Azért felejtette el, mert amikor nem Deannel volt, akkor minden idejét a Felvilágban töltötte, és az ottani feladatait végezte, ha pedig a Földön volt, akkor meg... hát, akkor meg elvakította a szerelem.

- Hát én se tudom, de így legalább jó meglepetés volt. Ami nehézkesen, igaz, de sikerült! - húzta ki magát a fiú és a barátnőjére nézett. A lány közelebb lépett hozzá és szinte a szájára suttogta:

- Igen, sikerült - majd ez után száját a fiúéhoz érintette és ezzel elindította az este legérzelmesebb csókját, ami után Dean Ashleyt ölelve együtt nézték New York leghíresebb tűzijátékát.

A fényjáték végével a két tinédzser a lépcsőházon keresztül jutott le a földszintre. Mostmár lényegesen gyorsabban és halkabban mentek le, egyrészt, mert miután Ashley kiadta magából a felesleges alkoholt, sokkal józanabbul gondolkodott és viselkedett, másrészt meg volt hatódva a csodálatos meglepetésen, amit a barátja adott neki. Szóval útközben szerencsére sikerült elkerülni a találkozást az őrökkel és perceken belül már az ablakon másztak ki.

- Éhes vagy? - érdeklődött a fiú immár a járdán állva.

- Majd éhen halok - nézett rá sóvárogva. - Órák óta nem ettem semmit, úgy érzem bármit megtudnék enni.

- Akkor már értem, hogy miért ütött annyira az alkohol - jegyezte meg nevetve. - Keressük meg a többieket, vagy...?

Ashley nem hagyta hogy a másik befejezze a mondatot, a szavába vágva mondta azt amit egyébként a fiú is akart mondani.

- Maradjunk ketten, kérlek. Úgy értem később megkereshetjük őket, de most szeretnék csak veled lenni.

Dean lemosolygott a lányra, majd szájon puszilta és hamarosan el is indultak egy utcai büfé felé, ahol mindketten választottak maguknak egy-egy hamburgert és a fiú fizetett. Percekkel később már a város egyik parkjában ültek egy padon egyik lábukat átvetve, egymás felé fordulva, néha összenézve, összenevetve és úgy ették a hatalmas adagokat.

Mire felkeltek a padról és este tizenegy is elmúlt, úgy döntöttek, hogy megkeresik barátaikat, és velük együtt kitalálnak még valami bolondságot, ugyanis fiatal volt még az éjszaka, és egyikük se volt fáradt, még úgy sem, hogy tudták, holnap feladat vár rájuk. Csak azt nem tudták, hogy az egymástól legeltérőbb helyeken lesz jelenésük.

- Hé, Dustin! - szólt bele a telefonba a fiú, mikor amaz felvette.

- Szándékoztatok felhívni minket? - kérdezte játszva a sértődöttet, de mindketten tudták, hogy csak viccből csinálta. Dustinnak majdnem olyan fontos volt Dean kapcsolata, mintha az övé lett volna. Tudja, hogy a barátjának a lány a mindene, és elfogadja azt, ha a fiú gyakran a lányt választotta helyette.

- Együtt vagytok még? - kérdezte Dean.

- Aha - válaszolt, miközben a gesztenyebarna hajú fiúra nézett, aki éppen egy fába kapaszkodva hajolt a föld felé attól félve, hogy esetleg kijön belőle valami. - Most kezd rosszul lenni. Pedig esküszöm, hogy nem hagytam, hogy többet igyon. Minden maradékot én ittam meg.

- Azt ki ne felejtsd, hogy a szemem láttára, a szándékos heccelésem érdekében! - kiabálta hátra Gale úgy, hogy mindenképpen hallják a vonal másik oldalán is, de rögtön visszafordult, amikor egy savas ízt érzett meg a nyelőcsövében, minek hatására újra vissza kellett fordulnia.

Dean felnevetett, mire Dustin még megjegyezte:

- Ezt most úgy képzeld el, hogy közben a fiú egy fába kapaszkodik és azon gondolkodik, hogy melyik pillanatban hányja el magát - tájékoztatta nevetve, mire a telefon másik végén is erősödött a kacagás.

Miután csillapodtak a kedélyek, megbeszélték, hogy hol találkoznak és lerakták a telefont.

- Na gyere, te nagy gyerek! - szólt Galenek, aki egy bosszús pillantás kíséretében fájdalmasan felegyenesedett, majd lassan elindult mellettem.

- Idősebb vagyok nálad - jegyezte meg durcásan.

- Jelen esetben nem így néz ki - mondta szórakozottan Dustin, mire Gale fogta magát és a fiú elé állt. A helyzet egy kívülálló személynek elég viccesnek tűnhetett, mert Gale vagy egy fejjel alacsonyabb volt és sokkal éretlenebbül viselkedett a barátjánál az elfogyasztott alkohol miatt. Bár tény, hogy Dustin többet ivott, ő már sokkal jobban hozzászokott, mint Gale, aki egy kezén meg tudta számolni az alkalmakat, amikor berúgott. Ilyen volt a mostani is.

A fiú csak állt Dustin előtt, szemét az másikéba fúrva, miközben gondolkodott egy frappáns válaszon, de mivel az adott helyzetben a gondolkodás nem volt erőssége, ezért sóhajtva inkább csak félre állt, és egy kicsit megszédült.

- Meg vagy? - kérdezte a fiú, majd miután Gale csak elveszetten bólintott egyet, átkarolta és őt támogatva indultak el a Deanékkel megbeszélt hely felé.

- Tudod, amúgy... - kezdte a mondatot az alacsonyabb - ahhoz képest, hogy cigizel és rendszeresen iszol, egész normális vagy. Eddig miért nem mentünk még sehova kettesben?

Dustin megforgatta a szemét. Pont úgy, ahogy lenni szokott. Először mindenen nevet, aztán hirtelen rosszul lesz, egy hosszabb időtartamig érzelgős és végül teljesen kidől és alszik. Ezt figyelte meg Dustin, azon alkalmakon amikor együtt ittak.

- Nálad az aki cigizik és iszik az kizárja azt, hogy normális legyen? - kérdezte kételkedve, és meglepődött, amikor helyeslő választ kapott. Azt tudta, hogy a fiú ha ütnék se nyúlna cigarettához sem semmilyen tudatmódosító szerhez, és az alkoholizálás is messze állt tőle, bár azt könnyebben fogadta el. A fiúnak egyébként volt egy olyan érzése, hogy azt is csak Ashley kedvéért csinálta, hogy a lány ne érezze magát rosszul miatta. - Mi vagy te, egy kibaszott angyal?

- Amúgy tényleg az vagyok - nézett Dustin szemébe szórakozottan, de kicsit megijedt, amikor a fiú is visszanézett rá, és arcuk közel került egymáshoz. Ennek ellenére nem lépett ki abból az erőteljes légkörből, amit maguknak csináltak. Úgy érezte, hogy annak ellenére, hogy ismerték egymást egy pár hónapja, egészen eddig még csak a nevüket tudták egymásról, és nem többet. Gale abban a pillanatban úgy érezte, hogy meg akarja ismerni a fiút, és nem csak akkor találkozni vele, amikor isznak és négyen vannak.

Dustin szemöldök ráncolva nézett a fiúra.

Az lehetetlen lenne... Ugye? - gondolta magában, és akarva-akaratlanul elképzelte a fiút hófehér szárnyakkal és glóriával. Meg kellett hagyni, a srác elég angyalian nézett ki.

Gale annyira a gondolataiba merült, hogy el is felejtette, hogy mit mondott, de Dustin reakciója rögtön eszébe juttatta, és próbálta menteni a helyzetet.

- Most miért nézel így? - kérdezte erőltetetten nevetve. - Komolyan elhitted, hogy angyal vagyok? Angyalok nem is léteznek, ahogy démonok vagy egyéb lelkek sem - Gale nagyon zavarban volt és érezte, hogy elég rosszul reagálta le az egészet, de megnyugodott amikor Dustin csak megrántotta a vállát.

- Nekem mindegy, de olyan hihetően mondtad, hogy az vagy, hogy már majdnem elhittem, hogy léteznek - Dustint érdekelte, hogy vajon a fiú tud-e a transzcendens világról, tudja-e, hogy minden, amit felsorolt, létezik, és ha igen, akkor vajon tagja-e. De látta a fiún, hogy nagyon zavarban volt, és nem akarta kellemetlenebb helyzetbe hozni, úgyhogy úgy döntött, hogy ezt még napolja.

- Dustin, egyébként nincs kedved találkozni valamikor józanul? - tette fel az őt foglalkoztató kérdést Gale, és befordultak egy sarkon, majd szemük elé tárult az iskolájuk, előtte egy vörös hajú lánnyal, mellette pedig egy barna fiúval. A két srác nagy mozdulatokkal kezdett integetni feléjük, mire elkapták egymásról a tekintetüket és visszaintettek.

- De, szívesen - válaszolta Dustin és belegondolva alig várta. Sose gondolta, hogy egy olyan fiút akar majd egyszer megismerni, mint Gale, aki inkább a könyveit választja egy buli helyett, de kíváncsi volt, hogy mit rejteget még, illetve rendkívül kíváncsi volt arra, hogy valóban angyal volt-e.

- Jövő hét kedd? - kérdezte, mikor már lépésekre voltak a szerelmes barátaiktól.

- Tökéletes - egyeztek meg, majd összemosolyogtak és Dustin leemelte a karját Gale válláról, hogy kezet foghasson Deannel.

Onnantól kezdve a négy fiatal egész éjszaka, nappirkadatig járta a várost, mindig újrapótolva a felszívódott alkoholt - ezúttal persze csak mértékkel - és csak beszélgettek, nevettek önfeledten, nem foglalkozva a holnappal.