Zack:
Görccsel a gyomromban lépdelek a már sajnos túl jól ismert szoba felé a kórházban. Warren ma kitalálta, hogy jöjjünk be ketten Kyle-hoz. Ég a pofámról a bőr, mert a szakításunk óta nem igazán voltam bent Kyle-nál. A szülinapomon felhívott a bulin videóhívásban és én is telefonáltam neki az elmúlt két héten többször is, de bejönni nem jöttem és ezért piszok szar barátnak érzem magam. Most pedig rettegek, hogy mi fogad majd, ha belépek a fiú szobájába. Nála sosem lehet tudni, hogy éppen milyen állapotban van és ez kiborít. Azt érzem, hogy most nagy szükségem lenne arra, hogy Charity mellettem legyen és foghassam a kezét. Eszembe jut, amikor először jöttünk be együtt, hogy utána ott volt mellettem, amikor én kiakadtam és elsírtam magam előtte. Aztán az is, amikor elmondtuk Kyle-nak, hogy egy pár vagyunk. A torkomban gombóc nő. Hihetetlenül fontos lenne, ha itt lenne most velem. Nem csak magam miatt, hanem mert végre késznek érzem magam.
Én sem tudom pontosan, hogy hogy csináltam, de két hét küzdelem után végre eljutottam oda, hogy értem, amit Charity akart, hogy értsek. Legyőztem a démonokat, ahogy azt Trinity mondta és már nem félek attól, hogy Charitynek másra van szüksége. Én vagyok az, aki kell neki és nekem ő. Pont. Nincs más és soha nem is lesz. És minden nap igyekszem majd bebizonyítani neki, hogy már nem félek és nem gondolok arra, hogy jobb pasira van szükége. Én jó párja vagyok, még ha néha kicsit hülye is. Vannak hibáim, de nálam senki sem bánna jobban Charityvel. Megfogadtam magamnak, hogy nem követek el többet semmilyen olyan hibát, amivel ilyen kárt tehetek benne, vagy a kapcsolatunkban. Persze nincs kizárva, hogy fogok hibázni, hiszen ember vagyok, de nem lesz több bizonytalanság.
Szombaton Charity felhívott, hogy beszélgessünk. Nem folytunk bele a kettőnkkel kapcsolatos dolgokba, csak úgy általánosságban beszélgettünk, a meccsünkről, arról, hogy milyen a szüleinél és ilyen apróságokról, de az volt az a fordulópont, ami kellett ahhoz, hogy a nővérem utasításai bekattanjanak nálam. Eldöntöttem, hogy beszélni fogok Charityvel és visszaszerzem, de valahogy a sors nem akart a mi oldalunkra állni, ugyanis minden szart elénk görgetett, hogy még véletlenül se tudjunk találkozni. Charity vasárnap jött haza a szüleitől. Úgy terveztem, hogy akkor beugrom hozzájuk, de Char csak este jött és olyan dugó volt, hogy éjfélkor esett haza, aztán már szinte azonnal le is feküdt aludni. Hétfőn az edző megint két edzést tartott, így nem tudtam elmenni a munkahelyére és az ő edzése is elhúzódott, úgyhogy teljesen hullák voltunk mind a ketten. A hétvégén megint győzelmet arattunk és mivel jó esélyünk van a döntőre, ezért az edző egyre keményebben hajt minket. Kedden végre eljutottam Charityhez a munkahelyére, de olyan sokan voltak, hogy szegény kábé levegőt sem tudott venni, szóval aznap is elmaradt a nagy beszélgetés, ma pedig Warren behozott a kórházba és azt hiszem, hogy a minimum, hogy Kyle-tól is bocsánatot kérek. Nem akartam még egy lehetőséget kihagyni, amikor ki tudja, hogy mennyi időnk van vele. De baszki... már hihetetlenül hiányzik a barátnőm. Viszont Warren olyan hajthatatlan volt, mint aki készül valamire.
-Nyugi-veregeti meg a vállam a legjobb barátom a folyosón haladva-, beszéltem vele, nincs rossz állapotban.
Istenem, nagyon remélem. Nem tudnám elviselni, ha még szarul is lenne ma. Az egyenesen kitépné a szívem.
Szerencsére azonban, amikor odaérünk Kyle szobájához, a fiú vigyorogva fogad minket és tényleg egész jól néz ki.
-Na végre, Horan!-kel fel az ágyáról, majd hozzánk jön és a hátamat megveregetve, megölel.-Már kezdett hiányozni a képed.
-A tiéd is nekem-felelem, miközben ő Warrent is köszönti.-Bocs, hogy eltűntem, nem volt betervezve. Kicsit megkavarodtak a dolgok.
-Áh, nem gáz, gondoltam, hogy nem szándékos-legyint még mindig vigyorogva.
Esküszöm, hogy Kyle a legpozitívabb srác, akit ismerek. Ez a fiú egy olyan betegséggel küzd, ami lehet, hogy elveszi tőle az életét, csupán húsz évesen és mégis képes folyamatosan mosolyogni és azt mondani, hogy az élet szép. Fogalmam sincs, hogy hogy csinálja, de az biztos, hogy Kyle olyan az emberek életében, mint egy kis fénysugár a sötétségben. Mindig képes mindenkit emlékeztetni arra, hogy az apró dolgok is hatalmas boldogság lökettel bírnak.
-Akkor is szarul érzem magam miatta-húzom el a szám, miközben leülünk. Warren és én egy-egy székre, Kyle az ágyára.-Nem kellett volna felszívódnom.
-Nem szívódtál fel-legyint ismét-, folyamatosan telefonáltál, hogy megtudd, hogy mi van velem.
-Az azért mégsem ugyanaz, mint bejárni hozzád.
-Haver! Fátylat rá! Minden oké, most itt vagy, ez a lényeg. Nem is várhatom el folyton, mindenkitől, hogy bejárkáljon hozzám. Már eltelt egy év, senkinek sem kötelessége bejárogatni ide.
Nem, nyilván nem az, de az alatt a kis idő alatt, amit Kyle velünk töltött, az egész csapat megkedvelte. Nem meglepő, amikor olyan jófej, kedves és pozitív valaki, mint amilyen ő. Amennyire én tudom, Trinity bátyja is rendszeresen visszajár Kyle-hoz, amikor épp nincs baromi messze egy meccs miatt, vagy nem hajtják ki a belét egy edzésen a meccsek miatt. Sőt, az edző is folyamatos látogatója a srácnak. Azt nem tudom, hogy ő hogyan viseli azt, hogy az egyik játékosa-mert sosem hivatkozott úgy Kyle-ra, hogy volt játékos-kábé élet és halál között mozog, de azt igen, hogy folyamatosan bejárogat ide. Ami azt illeti, most is látok egy olyan fehérje shake-es tasakot, ami a mi diétánkba is elő van írva. Ezen nem tudok nem vigyorogni. Elképzelem, ahogy Lawer besétál azzal a tasakkal és közki Kyle-lal, hogy jobban jár, ha folyamatosan issza azt a löttyöt, mert nem tűri el, hogy összeessen. Szerintem az edző érzékenyebb, mint mutatja nekünk.
-Milyen volt a szülinap?-tereli el a témát inkább a fiú.
-Oh, remek-nevet fel Warren.-Kérdezd meg, hogy kit nem lehetett másnap kirángatni az ágyból, mert olyan másnapos volt, hogy megmozdulni is alig bírt, nemhogy felkelni.
Kyle elkerekedett szemekkel néz rám.
-Nem mondod, Horan? Mióta csapod te ennyire szét magad? Ezt a viselkedést Rydertől, vagy Ezrától várom.
-Elhiheted, hogy én sem így terveztem-húzom el a szám, majd bemutatok Warrennek.-Egyébként bekaphatod, hogy ennyire élvezted a helyzetet.
-Még szép, hogy élveztem-vigyorog-, ennyire még Ezrának sem sikerült szétcsapnia magát, pedig aztán ő is ivott rendesen.
-Emlékeztesselek a tizenkilencedik szülinapjára tavaly, amikor úgy kidőlt, hogy nekünk kellett felcipelni a szobájába?
Tényleg így történt.
A srácokkal a második félévre annyira jóban lettünk, hogy össze is cuccoltunk a mostani lakásunkba és Ezra ezt kihasználva, hatalmas bulit csapott a szülinapja alkalmából. Először dugott egy jót egy diákszövetséges csajszival, majd belecsapott a lecsóba és a végén kidőlt a konyhában az asztalnál. Vagyis először ott, aztán álmában leesett a székről. Hosszas vitatkozás után, miszerint ott hagyjuk-e, vagy legyünk jófejek, végül mi vittük fel a szobájába. Ehhez képest én jó vagyok, én csak másnapos voltam. Egyébként ezért utálom Ezrát. Vagy háromszor többet ivott, mint én, de neki szinte semmi baja nem volt másnap, én bezzeg úgy éreztem, hogy a halálomon vagyok.
-Az a srác eszméletlen tempót nyom-nevet fel Kyle.-Emlékszem, hogy az első győzelmünk után majdnem a bárban nyomott egy gruppit két csajjal.
És ez is így volt.
Néha komolyan elgondolkozom, hogy az a szexgép és én hogyan lehetünk barátok, de aztán rájövök, hogy nem érdekel, mert imádom a képét, minden baromsága ellenére.
-Azért te sem vagy ártatlan-jegyzi meg Warren.-Minden baromságban benne voltál, mindig is.
Kyle hatalmas vigyorral széttárja a karjait.
-Élni tudni kell, barátaim-bölcselkedik, aztán rám néz.-Szóval kemény buli volt?
Oh, ha azt tudná.
A számat elhagyja egy sóhaj, ahogy a hajamba túrok. Kyle úgy örült annak, amikor Charity és én összejöttünk, mintha ő került volna kapcsolatba álmai nőjével. Nem tudom, hogy miért, de valamiért az van bennem, hogy el kellene mondanom neki, hogy miért ittam annyit.
-Leginkább érzelmileg-kezdem egy újabb szájhúzás kíséretében.
-Mi történt?-vonja össze a szemöldökét értetlenül.
-Charity és én szünetelünk-vallom be.-Idióta voltam és Charity ideiglenesen kitette a szűröm. Önfejlesztő időszakra küldött, amíg azt nem érzem, hogy tényleg menni fog-harapdálom a számat belülről.
-Ez mikor volt?
-Két hete-feszül meg az állkapcsom.-A buli utána volt.
-Oh-nyögi ki Kyle együttérző tekintettel.-Így már világos a pia. Volt valami a bulin?
Szóra nyitom az ajkaim, hogy elmeséljem neki a részleteket és azt, hogy mi volt, ami ennyire kiborított a bulin, de feltűnik, hogy mellettem Warren a telefonjába temetkezik, miután az hangosan megrezzent.
-Minden rendben?-kérdezem felvonva az egyik szemöldököm.
-Hm?-néz rám.-Ja, persze, csak Ezra írt, hogy bent vagyunk-e már, mert lehet, hogy ő is beugrik.
Érdekes, amikor én kérdeztem, hogy a többiek is bejönnek-e, Warren azt mondta, hogy nem jó nekik és Ryder későbbre tervezte a bejövetelt. Szeretnék erre utalni is, de Warren feláll.
-Elugrom a büfébe egy kávéért, mindjárt jövök. Ti kértek?-néz végig rajtunk.
Kyle megrázza a fejét, én viszont csak meredek a legjobb barátomra.
-Zack?-vonja fel az egyik szemöldökét.
-Nem, kösz, de...-biccentem oldalra a fejem.-Biztos, hogy minden rendben?
-Miért ne lenne?-mosolyodik el.
-Nem tudom, csak kérdezem.
-Minden a lehető legnagyobb rendben-biztosít.-Akkor senki semmit?
Amikor újabb nemleges választ kap, kimegy a szobából, így kettesben maradok Kyle-lal.
-Szóval mi is volt pontosan?-kérdezi a fiú, én pedig lassan visszafordulok felé és veszek egy nagy levegőt, hogy képes legyek elmondani a Charityvel történteket neki.

Charity:
-Figyu, mindjárt megyek én is, de tegnap hajnalig tanultam és hulla vagyok. Kell egy kávé, vagy elalszom, miközben beszélgetünk-érinti meg a vállam Trinity, ahogy belépünk a kórházba.
-Akarod, hogy veled menjek?
Trinity elmosolyodik, majd oldalra biccenti a fejét.
-Édesem, nagylány vagyok, tudok venni magamnak egy kávét. Menj csak, mondd meg Kyle-nak, hogy mindjárt megyek én is. Te kérsz valamit?
-Nem, köszi-rázom meg a fejem.
A legjobb barátnőm biccent, majd elindul az ellentétes irányba, míg én Kyle szobája felé. Amikor megjöttünk, valakivel nagyon üzengetett, de nem akartam letámadni, nincs kizárva, hogy csak Derek volt az, hogy este átjön és megmasszírozza Trinity fájó hátát. Őszintén nem ártana neki, mert mióta hazajöttem, Trinity kábé folyton a suli könyvtárában van és tanul, amikor szabadideje lehetne. Legalábbis nekem azt mondta, hogy ott van, de kezd kicsit gyanús lenni a dolog. Vajon hivatalosan is összejöttek Derekkel, csak nem tudok róla? Azért nem mondja, mert nem akarja, hogy nekem fájjon, hogy én épp egy hullámvölgyet élek át a kapcsolatomban, ő pedig halál boldog egy sráccal? Remélem, hogy nem, mert akkor komolyan el kell beszélgetnem vele. Felnőtt nő vagyok, nem fogok minden embert a pokolba kívánni, aki boldog a párjával. Ráadásul Trinity a legjobb barátnőm, ha minden embert pokolba kívánnék, őt akkor sem. Erről majd elbeszélgetek vele, amikor elindulunk haza és kettesben leszünk, de most Kyle az első. Azért jöttünk, hogy megnézzük, hogy hogy van és kicsit szórakoztassuk egymást. Trinity dobta be az ötletet ma reggel, amikor együtt reggeliztünk. Azt mondta, hogy ma ad magának egy kis pihit és nem kuporodik be a könyvtárba, hanem bejön Kyle-hoz, én pedig azonnal rábólintottam a meghívására. Rám is rám fér, mert az elmúlt napok pokolian fárasztóak voltak, szükségem van Kyle mindig kedves és pozitív szavaira, és sugárzó mosolyára.
De ahogy közelebb érek a szobájához, hallom, hogy valaki bent van nála, így elbizonytalanodom. A nyitott ajtó miatt nem gondolom, hogy egy orvos lenne bent vele-voltam már itt vizsgálatkor és olyankor, miután mindenkit kizavartak a szobából, bezárták az ajtót, amíg folyt a vizsgálat-, de nem tudom, hogy kire számítsak, úgyhogy lelassítok. Az ajtó előtt pár lépéssel megtorpanok, de amikor felismerem a hangot, a testem bizseregni kezd, a szívem pedig zakatolni.
-Szóval túl féltékeny voltál?-kérdezi Kyle óvatosan.
-Igen-feleli Zack, amitől nekem gombóc nő a torkomban.-Igen, mert hagytam, hogy a hülyeségeim és a félelmeim elbizonytalanítsanak. Kivetítettem a kapcsolatunkra a sok negatív dolgot és teljesen elrontottam. Megbántottam őt, mert ezek miatt folyamatosan féltékeny voltam.
Az alsó ajkamba harapok és teszek egy lépést az ajtó felé. Nem lépek be, de bekukkantok. Kyle az ágyon ül és a vele szemben ülő Zack arcát fürkészi. Általában nem szokásom hallgatózni, nem is szeretek, mert sunyi dolognak gondolom, de most nem vagyok képes belépni a szobába.
-És akkor most hogy álltok?-érkezik az újabb kérdése Kyle-nak.
Egyre jobban harapom a szám, ahogy várok Zack válaszára. Én is szeretném tudni, hogy hol tart a démonjai legyőzésében. A hétvégén, amikor felhívtam, azt mondta, hogy jobban van. És a hangja is magabiztosabbnak tűnt. Elmesélte, hogy durván felkenték a meccsen a palánkra, de azt mondta, hogy megérte, mert mielőtt felnyomták volna, lepasszolta a korongot, előkészítve a győztes gólt. Azt is mesélte, hogy beugrott Adaline-hoz a kórházba egy nap és beszélgettek kicsit a bizonytalanságáról és elmondta, hogy hogyan sikerültek a vizsgái. Én az otthon töltött napokról beszéltem vele és az új koreográfiáról, amit az edzőm összerakott nekem a hamarosan induló versenyszezonra. De arról nem esett szó, hogy velünk mi legyen, hogy hogyan tovább. Egyikünk sem erőltette ezt a témát. Valószínűleg azért, mert egyrészt: ez nem telefontéma; másrészt pedig: szerintem egy kicsit mind a ketten félünk a másik válaszától.
-Most?-sóhajt nagyot Zack és amennyire innen látom, megdörzsöli az arcát.-Most ott tartunk, hogy én napok óta szeretnék beszélni vele, mert végre azt érzem, hogy összeszedtem magam, de eddig nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem. Valami mindig közbejött, így nem igazán tudtam beszélni vele.
Az eddig zakatoló szívem most zakatolás közben cigánykerekeket hány és a hasamban olyan melegség árad, ahogy megjelennek a repdeső pillangók, hogy egyenesen megborzongok.
-És ha most itt lenne? Akkor beszélnél vele?-pillant huncut mosollyal felém Kyle, mire ijedten hátrébb lépek.
Hallom, hogy a szék, amin eddig Zack ült, most megnyikordul, gondolom errefelé néz Kyle miatt.
Úgy a falnak lapulok, mintha az életem múlna rajta. A filmekben szoktak így tenni a szereplők, amikor az életükért bujkálnak egy gyilkos elől. Állati hülyén érzem magam, valószínűleg, ha nem én lennék ebben a helyzetben, még nevetnék is. Sőt, nincs kizárva, hogy holnap már röhögve gondolok majd vissza erre a jelenetre, de most csak lapulok és megmozdulni sem merek. Egészen addig, amíg Kyle meg nem szólal:
-Ugyanmár, szépségem, tudom, hogy ott vagy. Gyere be szépen.
A francba!
Ez így állati gáz. Kiengedek egy mély sóhajt, majd összeszedem magam és ellökve magam a faltól, belépek Kyle szobájába. Zack szeme elkerekedik és azonnal felpattan a székről. Látom a zöld íriszein, hogy szíve szerint azonnal magához húzna, megölelne és megcsókolna, de egy suta lépés után megtorpan.
-Charity!-ejti ki úgy a nevem, mintha most látna először.
Talán részben így is van. Azt mondta Kyle-nak, hogy összeszedte magát, vagyis egy "új énje" most lát először.
-Sziasztok!-mosolyodom el halványan és érzem, hogy az arcom lángolni kezd.
Kyle elvigyorodik, majd megveregeti Zack vállát.
-Beszélgessetek, addig én leugrom Warrenékhez a büfébe-indul el az ajtó felé.
Ahogy elhalad mellettem, ad egy puszit a halántékomra.
-Hajrá, fiatalok!-kacsint ránk, de még időben utána szólok:
-Warrenék? Többesszám?
-Trinity is lent van-fordul vissza az ajtóban.
Én tudom, de ő... Ó, hogy az a! Ennyit arról, hogy Trinity Derekkel üzengetett a napokban annyit.
-Mióta terveztétek ezt?-nézek utána.
Egy huncut mosoly kíséretében megvonja a vállát.
-Sajnos köt a titoktartás-teszi hozzá.-De örülök, hogy nem fuccsolt be a tervük. Most pedig beszéljétek meg végre ezt az egészet-hadonászik a levegőben, majd távozik.
Lassan fordulok vissza Zack felé és úgy izgulok, mintha az első randinkra készülnék éppen vele. Próbálom lenyugtatni a dörömbölő szívem, ami visszhangot ver a fülemben és igyekszem nem azonnal Zack nyakába ugrani és addig csókolni, amíg el nem fogy a levegőnk. A vérem úgy pezseg, hogy alig bírok magammal. Hiányzik az érintése, hiányzik a csókja, az ölelése, az illata, az, hogy bennem mozogjon. Hiányzik ő, ahogy van. Ha tehetném, most azonnal leteperném és akár itt, a kórházi ágyon tépném le a ruháit, de nagy nehezen türtőztetem magam.
-Te tudtál erről?-kérdezem zöld szemeibe nézve.
-Nem-rázza meg a fejét-, de gyanús volt, hogy Warren rögtön azután elment a büfébe, hogy kapott egy sms-t. Azt mondta, hogy minden rendben, de már tudom, hogy még annál is jobb-mosolyodik el és a szavaitól a szívem egy forró masszává olvad.-A srácok napok óta hallgatják, hogy soha nem jött össze a találkozó, amit szeretnék, gondolom Warren összebeszélt Trinityvel és most itt vagyunk-lép egyet közelebb hozzám és kisimít egy kósza tincset az arcomból.-Mennyit hallottál abból, amit Kyle-nak mondtam?-kérdezi az arcomat cirógatva.
Ösztönösen beledöntöm a fejem a kezébe és egy pillanatra lehunyva a szemeim élvezem az érintése melegét.
-Csak akkor jöttem, amikor elmondtad neki, hogy féltékeny voltál-nézek ismét a szemébe.-Azt hallottam, amit utána mondtál. Tényleg így van? Komolyan jobban vagy?-kérdezem kissé félénken.
-Az attól függ-mosolyodik el.-Hogy jobban vagyok-e a bizonytalanságom nézetéből? Igen. Már nem félek attól, hogy jobbat kapnál, mert én leszek az, aki minden nap a jobb lesz. Minden pillanatot megragadok majd azért, hogy megmutassam, hogy mennyire szeretlek és tisztellek. Soha többet nem fogok elbizonytalanodni az irántam érzett szerelmeddel kapcsolatban és nem fogok kiakadni, ha egy pasival lógsz. Nos... addig nem, amíg az a pasi nem okoz neked kárt, vagy nyomul látványosan-biccent, ami mosolyt csal az ajkaimra.-Már értem, amit mondani próbáltál nekem. Látom, hogy nem vagyok annyira elcseszett, mint amilyennek éreztem magam és már tudom, hogy mennyi embernek vagyok fontos.
Büszkeség árad szét a mellkasomban, ahogy szinte iszom a szavait.
-És mi az, amitől még függ?-kérdezem halkan.
-Tőled-lép még közelebb, hogy már érzem a teste melegét.-Attól, hogy vissza tudsz-e fogadni. Hogy elfogadod-e a bocsánat kérésem, mert nagyon sajnálom. És attól, hogy mikor csókolhatlak meg végre, mert basszus...-nyög fel elgyötörten-, rohadtul hiányzol, kincsem.
A kincsem szó hallatán megremeg a lábam.
Zack itt áll előttem és végre azt a férfit látom, aki tudtam, hogy ott van benne. Az, akibe beleszerettem, nem az a bizonytalan kisfiú, aki azután lett, miután összejöttünk és berezelt egy másik pasi miatt. Ez az a Zack Horan, aki azután a randink után megcsókolt a kocsiban és arra parancsolt, hogy üljek az arcára. Legyőzte a démonjait és nem félek attól, hogy megint elveszítem őt. Ha néha elbizonytalanodik majd, én itt leszek mellette és emlékeztetem rá, hogy mennyire fantasztikus srác.
-Mi lesz, kicsim?-lép egészen közel és két keze közé fogja az arcom.-Meg tudsz nekem bocsátani?-néz mélyen a szemembe.
-Istenem, fogd be és csak csókolj meg végre-húzom magamhoz a felsőjénél fogva és mohón megcsókolom.
A testem szinte felrobban, ahogy megint érezhetem Zack ajkait az enyémeken és az illatát a pórusaimban. A térdeim megremegnek, de Zack a derekamra teszi az egyik kezét és erősen megtart.
-Nagyon hiányoztál-morogja az ajkaimra.
-Te is nekem-kapaszkodom a hajába.-Soha többet ne hagyj el.
-Eszemben sincs-mosolyodik el.