Charity:
Kopogás harsan fel az ajtónál, miközben ébredezem. Már egy ideje félálomban vagyok, de egyszerűen nem voltam hajlandó felkelni. Azt érzem, hogy nincs erőm kikelni az ágyból ma, pedig kellene, mert nem ártana elpakolni a tegnapi buli után. Amennyire én észleltem, mindenki jól érezte magát. Vagyis eleinte, viszont a találkozás után a konyhában Zack elkezdett bátran iszogatni mindenkivel, aki csak koccintani akart vele a szülinapja alkalmából. Van egy olyan érzésem, hogy ma durva macskajajjal ébred majd. A szívem megfacsarodik, ha belegondolok ebbe, de nem hibáztatom érte, mert az a találkozás engem is felkavart. Ha a lányok nem tartották volna bennem a lelket, valószínűleg én is kiborultam volna, de így pár feles után feloldottak a csajok annyira, hogy ne a sírás kerülgessen. Nem mondom, hogy a topon voltam, de mindent megtettem azért, hogy ne boruljak ki teljesen.
-Igen?-morgom ki Trinitynek és jobban magamra húzom a takaróm.
-Készítettem kávét neked és csináltam reggelit. Bejöhetek?
A mellkasomat elönti a forróság. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mégis mivel érdemeltem ki magamnak ezt a lányt.
-Gyere-támaszkodom fel és kinyújtózom, hogy kiropogtassam magam.
Mindenem végigropog szépen sorban, miközben Trinity benyit a szobámba és egy tálcával a kezében beegyensúlyozik az ágyamig.
-Palacsinta friss gyümölccsel és nutellával-teszi le a kis éjjeliszekrényre, majd becsúszik mellém az ágyba.-Van gofri is, ahhoz hoztam lekvárt.
-Köszönöm, te vagy a legjobb-döntöm a fejem a vállára és beterítem őt is a takarómmal.
Trinity egy darabig hallgat. Nem nézek fel, de szinte érzem, ahogy engem néz és fürkészi az arcom. Vagy legalábbis amennyit lát belőle.
-Jaj, drágám, minden rendben?-kérdezi végül együttérző hangon.
A szám megremeg, ahogy a szememet csípni kezdik a könnyek. Nem hiszem el, hogy ennyire érzékeny vagyok! A fenébe is, mi lesz velem, ha egy nap terhes leszek? Átcsapok majd bőgőmasinába?
-Azt hiszem, hogy túl korai volt ez a találkozás vele tegnap-remeg meg a hangom, úgyhogy nagy levegőt veszek, hogy összeszedjem magam és hevesen pislogva visszatartom a könnyeimet.
-Megbántad, hogy megszervezted neki?-karolja át a vállam és finoman simogatni kezdi azt.
Ezen már tegnap gondolkozni kezdtem, két szívfájdalom között. De bármennyire is fájt a kettesben maradás a konyhában és a majdnem elcsattanó csókunk, amitől teljesen berezeltem, arra jutottam, hogy nem bánom, hogy megtettem ezt érte, mert ő azt mondta, hogy jól érzi magát, örül neki és úgy tűnt, hogy végre rájött, hogy mennyien szeretik.
-Nem-felelem az alsó ajkamat rágcsálva.-Nem, nem bántam meg. És igazából, ha nem lett volna az a gyönge pillanat ott kettesben, akkor nem is lett volna baj. De látni azt az örömet a szemében és a hiányérzetet a tekintetében annyira... gyötrelmes volt. És akkor láttam, hogy meg akar csókolni és teljesen pánikba estem. Biztos vagyok benne, hogy ha engedtem volna a csábításnak, akkor megtörtem volna és ott helyben visszafogadom, annak pedig még nem jött el az ideje. Azt mondtam neki, hogy keressen meg, ha úgy érzi, hogy készenáll, de nem ez történt. Majdnem megcsókolt és feltűnt, hogy nem volt olyan féltékeny, de egy csók nem azt jelenti, hogy ideje visszatérni a kapcsolatunkhoz. Viszont az az öröm a szemében, amikor belépett, minden pénzt megért. Remélem, hogy azt a hatást értem el vele, amit akartam. Hogy Zack rájön, hogy mennyien szeretik és hogy ez azért van, mert fantasztikus srác. Mert az, Trinity, tényleg az.
Tudom, hogy mióta eljöttem Zacktől, Trinity elég morcos rá. Nem annyira, mint Vanity, mert a héten a legjobb barátnőm meglátogatta Zacket és elmondta neki, hogy mindannak ellenére, hogy dühös rá, hisz abban, hogy Zack helyrejön. Állítólag nagyon megértő és kedves volt. De nem szeretném, hogy Trinity miattam álljon negatívan Zackhez.
-Tudom-dönti a fejét az enyémnek.-Tudom és idővel biztosan minden rendbe jön. Láttam az elszántságot a szemében, amikor szerdán összefutottunk. És azt is láttam, hogy tegnap mennyire vágyakozva nézett rád. Hiányzol neki és érted képes legyőzni azokat a béna démonokat, ne aggódj-ad puszit a halántékomra.-Gyere, edd meg a reggelid-veszi el a tálcát a szekrényről, majd az ölembe rakja azt.
-Derek már hazament?-kérdezem, miután kortyoltam egyet a kávémból.
Derek tegnap itt éjszakázott-nem meglepő módon. Várható volt és nem is bántam, hogy Trinity mellett van.
-Nem, lent van a konyhában. Azt mondta, hogy nem akar zavarni a csajos beszélgetés közben.
Ez mosolyt csal az ajkaimra.
-Egészen nyugodtan feljöhetett volna, semmi olyanról nem beszélünk, amit ő ne hallhatna.
-Már mindegy-kuncog.-Nagy fiú, képes várni a konyhában. Úgy is reggelizik asszem.
Ha már Dereknél és a tegnapi bulinál tartunk, ideje arra a témára térni, ami engem jobban érdekel. Hogy Trinityben mi játszódott le tegnap. Én tudom, hogy azt ígérte, hogy majd szól, ha bármi baj lenne, de azt is tudom, hogy Trinity soha nem szólna, ha rosszul lenne vagy valami nem lenne oké. Na jó, talán a soha az erős kifejezés, de biztos vagyok benne, hogy tegnap engem helyezett előtérbe, főleg miután a kis híján elcsattant csók miatt annyira kibuktam.
-Te megbántad, hogy megrendeztük a bulit?-kérdezem óvatosan.
Trinity hallat egy mély sóhajt.
-Azt hiszem, hogy nem. Én is örültem Zack örömének és igazából jó volt együtt lógni a srácokkal, meg a lányokkal. Tegnap még Ryder sem volt olyan elviselhetetlen, de talán csak azért, mert rád és Zackre volt tekintettel. Már ha ő képes ilyesmire.
-És ha nem Zack és az én kedvemben akarsz járni, akkor mit mondasz? Úgy sem bánod?
-Tényleg jól elvoltam. Végül is egy jó felmérés volt arra, hogy bírok-e megint bulizni, mint azelőtt...
-És hogy érzed?-kezdem az arcát fürkészni és a válaszára várva a gyomrom görcsbe ugrik.
Aggodalom önt el, miközben Trinity a száját rágva gondolkozik a válaszon. Komolyan félek, hogy milyen hatással volt rá a tegnap.
-Hát...-húzza el a száját-nem fogok hazudni, néha a teljes kiborulás szélén álltam. Tudtam, hogy nincsenek drogok a házban, mert Derek mindenkinek szólt, hogy ezt hanyagolják és a fiúk tartották is ehhez magukat. Még egy kis fű sem volt a házban, ami lássuk be, hogy elég gyenge cucc. És tudtam, hogy egyik vendégünk sem tenne semmit az italomba, meg a saját házunkban voltunk, de...-a hangja megremeg, az ajtónál pedig kopogás harsan.
Összenézünk Trinityvel. Valószínűleg ő az én reakciómat várja, én pedig az övét. Miután mind a ketten biccentünk és én kiszólok Dereknek, hogy bejöhet, a srác belép a szobámba.
-Nem zavarok?-kérdezi mind a kettőnk arcát fürkészve.
-Nem-rázom meg a fejem-, gyere csak.
Derek az ágyamhoz jön, majd leül a lábunkhoz.
-Hogy vagy?-kérdezi a szemembe nézve.
-Megvagyok-biztosítom egy halovány mosollyal, majd Trinityre pillantok.-De?-kérdezem óvatosan.
Trinity nagyot nyel, ahogy összeszedi magát, amitől nekem fájdalom hasít a szívembe. Ha van egy "de", akkor az rég rossz. A legtöbb esetben egy totálisan a mondat elejével ellentétes végkifejlettet kapunk, ami kilencven százalékban nem pozitív.
-De sokszor... sokszor megint ott voltam-néz a szemembe és az övében mély fájdalom jelenik meg.-Volt, hogy azon kaptam magam, hogy nem merek beleinni az italomba, hiába magamnak töltöttem. Féltem, hogy megint megtörténik és durván a kiborulás szélén álltam. Egyszer Ryder pont utánam akart bemenni a mosdóba, pont úgy, mint akkor a bulin és ki kellett mennem a hátsó kis udvarba, hogy lenyugodjak. Ha Derek nem jött volna utánam, nem tudom, hogy mi lett volna-néz a fiúra, aki megfogja a legjobb barátnőm ölében pihenő kezét, majd finoman megszorítja azt.
-De utánad mentem-teszi hozzá Derek egy kedves mosollyal.-És túlélted a tegnapot. Nem esett bajod és most itt vagy. Vigyáztam rád.
-Tudom-suttogja Trinity elvékonyodott hangon és ő is megszorítja Derek kezét.-Tudom és ezt köszönöm neked és neked is-néz vissza rám.-Ha a lányokkal ti nem lettetek volna mellettem, akkor biztos, hogy bezárkóztam volna a szobámba és nem mozdultam volna ki onnan egészen ma reggelig. Nem volt egyszerű, de igazából nem volt rossz sem. Viszont nagyon úgy fest, hogy egy darabig még nem fogok tudni bulizni menni.
Én is foglyul ejtem a szabad kezét és most rajtam a sor a kézszorításhoz.
-Annyi időt kapsz, amennyit csak akarsz-felelem és közben igyekszem elnyomni a szívemet szorongató érzést.
Trinity miattam vállalta be ezt a bulit, amiért életem végéig hálás leszek neki. És annak örülök, hogy bizonyos szempontból jól érezte magát. Viszont kiborít a tudat, hogy ennyire penge élen táncolt a kiborulás és a higgadtság között. El sem tudom képzelni, hogy mennyire nehéz volt neki a tegnap. Újabb igazolása annak, hogy Trinity mennyire erős lány és milyen fantasztikus barát.
Egy halovány, hálás mosoly kíséretében biccent, majd a fejét a vállamra hajtja.
-Idő-sóhajt fel-, azt hiszem, hogy ez az, amiről sosem tudjuk, hogy mennyit kapunk. De hiszem, hogy lassan minden jobb lesz.
Derek feljebb kúszik és úgy helyezkedik Trinity mellett, hogy mind a kettőnket át tudja karolni.
-Brutál erősek vagytok mind a ketten-morogja mély hangján.-Ajánlom, hogy Zack összeszedje magát, mert szétrúgom a seggét, ha nem-teszi hozzá, ami furcsa módon kacajt vált ki belőlünk.
-Segítek, ha kell-ajánlja fel Trinity, de aztán rám pillant.-Össze fogja szedni magád, Char, ebben biztos vagyok-ad puszit a halántékomra.-És Dereknek is igaza van. Szinte kész amazonok vagyunk.
Ezúttal Derek nevet fel.
-Na az már biztos. Soha nem haragítalak magamra titeket, mert nekem annyi akkor. Csodálkozom, hogy Ryder még életben van.
-Hidd el, szét akartam rúgni a seggét, amikor megbántotta Trinityt-húzom ki magam, amire újabb kacajt kapok.
-Abban nem is kételkedem.

Zack:
A fejemben egy száz tagú, veszett majom család alapított metál bandát. De azt az igazi, ütős, tombolós, hörgős, gitár törős és mindent összezúzó metál bandát. Olyat, ami folyamatosan üvölt és székeket is dobál. A fejem le akar robbanni a helyéről. Olyan szinten fáj, hogy azt megfogalmazni sem lehet. Így jár az ember, ha túlzásba viszi az alkoholt. Alapvetően nem szoktam piához nyúlni, ha mélyponton vagyok, nehogy elinduljak egy lejtőn, ami végzetes lehet, de a tegnapi nap más volt. Miután a konyhában egy hajszálon múlt, hogy megcsókoljam Charityt, a hangulatom nagyot esett. Nem miatta, teljesen jogos volt, hogy leállított, hanem az egész szituáció és a mellkasomban tátongó űr miatt. Úgyhogy csak sodródni kezdtem az árral a torta után és hagytam, hogy mindenki annyi felessel koccintson velem a szülinapom alkalmából, amennyivel csak akarnak. Ki kellett ürítenem a fejem a fojtogató gondolatok ellen és ehhez tökéletes volt pár feles. Csak aztán a pár, sok lett.
Baromságot nem csináltam és rosszul sem lettem, de az biztos, hogy most csúnyán megbánom, hogy tegnap hagytam, hogy elszaladjon velem a ló. Arról nem is beszélve, hogy a nővérem előtt tettem mindezt. Bár fele annyira nem kezelte szigorúan a dolgot, mint amennyire lehetett volna. Sőt, ami azt illeti, támogatta is bizonyos szempontból. Na nem szó szerint. Amikor elkezdtem, tudta, hogy mi lesz a vége, úgyhogy kihívott a konyhába, hogy beszéljen velem kettesben.
-Oké, ezt most hagyom neked-mondta komolyan, a szemembe nézve.-Hagyom, mert szülinapod van és ramatyul vagy a szakítás miatt, de nagyon fog fájni holnap, előre szólok. Viszont van egy feltételem.
Értetlenül néztem rá és megkérdeztem, hogy mi az, mire azt mondta:
-Ma tocsoghatsz az önsajnálatban és szenvedhetsz még egy éjszakát, de ezután ajánlom, hogy összeszedd a tökeidet, visszaszerezd Charityt és elhidd végre azt, amit ő mondd. Vedd végre észre, hogy mennyit érsz, mert különben úgy gatyába rázlak, hogy azt megemlegeted.
Azt mondtam neki, hogy ezt fogom tenni és komolyan is gondoltam, tényleg. Az volt a tervem, hogy ma el is kezdem a pozitív szemmel való tükörbe nézést, de olyan szinten kivagyok a másnaposságtól, hogy megmozdulni sincs erőm, nemhogy tükörbe nézni.
Bassza meg!
Nem voltam másnapos már... vagy ezer éve. Egyszer még tizenhét éves koromban elmentem bulizni Warrennel és piszkosul eláztunk. Na akkor voltam először és hosszú ideig, utoljára is másnapos. Egészen a mai napig.
Már emlékszem, hogy miért nem akartam soha megismételni. Pokoli egy érzés.
-Jó reggelt, Csipkerózsika-viharzik be a szobámba Warren vigyorogva, majd az ablakhoz megy és felrántja a redőnyt.
Ahogy a nap sugarai besütnek, én dühösen mordulok fel.
-Mi a francért van ennyire világos?-húzom a fejemre a takarót, de Warrent nem hatja meg sem a szenvedésem, sem a mocskosul fájó fejem, ami a fénytől még rosszabb lett.
-Talán, mert tizenegy óra van-feleli, majd megütögeti a lábam.-Kelj fel, te lusta disznó.
-Hagyjál!-próbárom megrúgni, természetesen esélytelenül.
-Kelj már fel, hoztam fájdalomcsillapítót és kaját!
A kaja szó hallatán felfordul a gyomrom. De tudom, hogy nem azért, mert hánynom kellene. Szimplán csak azt érzem, hogy képtelen vagyok most enni. Viszont a fájdalomcsillapító nagyon is csábítóan hangzik.
-Előbb húzd vissza a rohadt redőnyt!-morgom a szememet eltakarva, pedig még mindig a takaró alatt van a fejem.
-Ó, miért? Annyira szép idő van. Képzeld, én már voltam futni, akkor hoztam a fánkot. Közeledik a tél, de ma valahogy mégis egész meleg van. Persze nem lehetne rövid cuccokban mászkálni, de süt a nap, csicseregnek a madarak, az emberek sétálnak és...
-Húzd le!-szakítom félbe.
Warren felnevet, ami most túl hangosnak tűnik, de teljesíti a kérésem. Vagy is inkább parancsom.
Négyünk közül egyértelműen ő a legkomolyabb és jobb barátot el sem tudnék képzelni magamnak, de kár lenne tagadni, hogy mennyire élvezi, hogy most szórakozhat velem. Ő tegnap is megmondta, hogy ennek nem lesz jó vége, de nem érdekelt. Tegnap csak az számított, hogy elnyomjam a mellkasomat szorongató fájdalmat. Így viszont... azt hiszem, hogy jár neki egy kis kárörvendés, még ha most meg is tudnám fojtani azért, mert engem szívat.
-Most már hajlandó vagy felülni, vagy a takaró alatt tervezed bevenni a gyógyszereket?-kérdezi, miközben hallom, hogy az ágyam mellé húzza a székemet az íróasztaltól.
Hogy őszinte legyek, megmozdulni sincs erőm, nemhogy levenni a fejemről a takarót, felülni, ülve maradni és még magamba is diktálni a gyógyszereket, a vizet, a kávét és a fánkokat. Pedig tudom, hogy a fánk kicsit szívná az alkoholt, ami miatt a majmok annyira élénken és kitartóan zenélnek és rombolnak a fejemben.
-Nem lehetne, hogy te beveszed őket, de mégis nekem hatnak?-érdeklődöm rekedten.
Warren ismét felnevet.
-Ezrának igaza volt tegnap.
-Pontosan miben is?-húzom le lassan a fejemről a paplanom.
-Hogy nem véletlenül nem te vagy a partiállat négyünk közül. Jobb lesz, ha ezt a posztot meghagyod neki és Rydernek-nyújta felém a pohár vizet és a két tablettát.-Azt mondta, hogy puha vagy te ehhez a tempóhoz.
-Azt a tempót, amit ő diktál, senki sem bírja-csúszom nagy nehezen a háttámlához és morcosan elveszem a legjobb barátomtól az életmentő pirulákat.
-Nem, tényleg nem-rázza a fejét vigyorogva.-De abban igaza van, hogy jobb, ha ezt nem teszed rendszeressé.
Gyorsan beveszem a két gyógyszert és egybe lehúzom a pohár vizet. Hirtelen nagyon szomjas vagyok. Konkrétan mindjárt vattát köpök. Olyan, mintha sivatag lenne a számban. Amennyire nem akartam inni és enni először, most a szervezetemnek annyira esik jól ez a kis hűsítő.
-Nem terveztem-teszem le az éjjeliszekrényre a poharat.
-Jó-adja oda a tálcát is, amin a fánkok és a kávé van.-Akkor most mondjam, hogy én megmondtam, vagy majd ha hatott a fájdalomcsillapító?
Lehetne egyik sem?
Tudom, azt mondtam, hogy jár neki ez a kis kárörvendés és imádom a haverom, de legszívesebben most felképelném, amiért kábé az arcomba röhög.
Bár azt hiszem, hogy ezért is a legjobb barátom, mert előbb nevet, aztán segít. És ha valaki, akkor Warren aztán mindig, mindenben segít.
-Legalább ne élveznéd ennyire-sziszegem összepréselt állkapccsal.
-Sajnálom-von vállat ártatlan képpel-, de nem tudok nem szórakozni ezen. Tegnap szóltam, hogy ma meg fogod bánni.
-Tudom-kortyolok a kávémból, de amikor megint felnézek, Warren már nem röhög, de még csak nem is mosolyog.
Teljesen komoly képpel ül és fürkészi az arcom.
-Mondd, legalább megérte?-kérdezi elhúzva a száját.
Tudom, hogy nem a jelenlegi állapotomra gondol és azt is tudom, hogy milyen szempontból kérdezi, de bassza meg... hogy kérdezhet ilyet? Itt fekszem, totál másnaposan; a fejem le akar robbanni a helyéről a hülye majmok miatt; a testem úgy fáj, mintha átment volna rajta egy úthenger; a szemeimet alig bírom nyitva tartani; a gyomrom pedig hol úgy háborog, mintha mindjárt rohannom kellene a vécére, hogy kiadjam a tegnapi buli tartalmát, hol pedig kábé könyörög, hogy egyek a fánkokból és juttassak végre egy kis energiát a szervezetembe. És ez csak az egyik része a sztorinak. A másik az, hogy képes voltam így leinni magam, amivel teljesen igazat adtam a nővéremnek. Pontosan azt csináltam, amit mondott: sajnáltam magam. Sajnáltam magam, amiatt, ami a konyhában történt és ezért képes voltam inkább leinni magam a bulin, amit a barátnőm azért szervezett, hogy jobban érezzem magam. Bár végül is nem éreztem magam rosszul. Sőt, jó volt. Igen, az a majdnem csók kicsit padlóra lökött, de addig jól éreztem magam. És meg is lepődtem. Na nem azon, hogy bulit szervezett nekem, hanem azon, hogy hányan ott voltak. Hiszen még Vanity is jelen volt, akivel ötször, ha találkoztam futólag és akkor már sokat mondok. De ott volt, miattam. Azzal tisztában voltam, hogy a csapatom bír, de hogy ennyire fontos legyek nekik, az... nem is tudom, váratlan volt, azt hiszem, tekintve, hogy nem is ismerik a múltam. Azt csak Warren, a nővérem és Charity ismeri, így ez a fajta szeretet nagyon új volt nekem és meglepő. Ráadásul látni minden embert egyben, akinek fontos vagyok olyan elképzelhetetlen volt, hogy azt el sem lehet képzelni. Csak azt tudom ismételni, hogy meglepett, hogy ennyi ember számára vagyok fontos. De azt hiszem, hogy Charity pontosan ezt akarta érzékeltetni velem, amiért csak még jobban szeretem.
-Nem tudom-motyogom, harapva a fánkból.-Basszus-nyögök fel elgyötörten-, ha most nem vágtam el magam Charitynél teljesen, akkor nem tudom, hogy mivel tudom. Leittam magam előtte, Warren-nézek a szürke szemeibe, amiben megint nevetés jelenik meg, de tartja magát.
-Igen, leittad-bólint és a szája remegéséből látom, hogy mennyire nehezére esik komolynak maradni.
-Tuti, hogy most utál emiatt-dörzsölöm meg az arcom.
-Azt erősen kétlem-biccenti oldalra a fejét-, már hívott, hogy mi van veled és életben vagy-e még a tegnap után. Ha utálna, nem érdeklődne a hogyléted miatt.
A szívem zakatolni kezd és a mellkasomat forróság önti el attól, hogy Charity rólam kérdezett.
-Komolyan?-nyelek nagyot egy újabb falat után.
-Kérdezd meg Ryderéket, ott voltak, amikor telefonáltam vele.
A ketyegőm hatalmasra dagad és képzeletben cigánykerekeket hányok, de ettől felfordul a gyomrom, úgyhogy gyorsan kiverem a fejemből a képet.
-És most, hogyan tovább?-kérdezi az arcomat fürkészve, amikor nem reagálok a kijelentésére.-Mi a terved?
-Összeszedem magam-felelem olyan elszántan és határozottan, mint eddig talán még soha.-Valamikor beugrom Adaline-hoz és beszélek vele, hogy gatyába rázzon, aztán visszaszerzem a lányt, akit szeretek. A részleteket még ki kell találnom, de most az a legfontosabb, hogy teljesítsem Charity kérését és visszakapjam őt.
Úgy tűnik, hogy Warren elégedett a hallottakkal kapcsolatban, mert megveregeti a vállam és biccent.
-Ez a beszéd.
Ennyi volt az önsajnálatból, ideje tényleg a tettek mezejére lépni.