Charity:
-Na és, Adaline, veled minden rendben?-néz át a lányra anya, miután Zacket kifaggatták minden kis részletről és átelemeztük a meccset.
A meccset, amin a barátomat úgy felkentek a palánkra, hogy csoda, hogy nem tört el a bordája. Még a kampusznál megmutatta a nyomát, amivel kicsit sem nyugtatott meg. A könyöknyom, ami ott maradt a bordáinál, szinte feketék. Kértem, hogy menjünk el orvoshoz, de természetesen véletlenül sem akar.
Pasik, meg a macsózásaik...
Zack állította, hogy csak azért nem akar dokihoz menni, mert tudja, hogy nincs komoly baj és egy felesleges procedúrával nem akarja elrontani a közös hétvégénket, de biztos, hogy legalább arra ráveszem Adaline-t, hogy megnézze az öccse sérülését. Talán Zack nem fog ennek örülni, de csak nem fog nekiállni veszekedni a nővérével és a barátnőjével is egyszerre. Lehet, hogy nem szép összefogni a tesójával ellene, de azt hiszem, hogy amikor az egészségéről van szó, akkor a cél szentesíti az eszközt. Márpedig rohadtul zavar, hogy Zack ennyire elbagatellizálja a dolgokat. Félreértés ne essék, nem vagyok egy rinyagép és ha tudom, hogy nem nagy a gáz, akkor én sem szólok senkinek edzésen, hanem csinálom tovább. De amikor egy bazi nagy lila-erősen feketére hajazó-folt virít a bordáin, akkor azzal nem lehet viccelni. Ha eltört neki, akkor elég egy rossz mozdulat és már a tüdejébe is állhat, onnan pedig nem biztos, hogy van visszaút. És komolyan nem csinálok mindig bolhából elefántot, de vannak helyzetek, amikor jobb félni, mint megijedni. Jelen esetben pedig szerintem határozottan jobb félni. Nem akarom, hogy nagyobb baja legyen. Az egyik lány edzésen egy évvel ezelőtt megsérült edzésen. Nem tűnt semmi extrának, hiszen olyan érzése volt, mintha csak egy kicsit meghúzta volna a térdét. Aztán most már a második térd-műtétjén van túl egy éven belül. Az pedig kicsit sem jó. Főleg, ha abból indulunk ki, hogy szegény csaj még csak tizennyolc éves. Nem akarom, hogy Zack is hasonlóan járjon. Az biztos, hogy kikészítené. És nem csak őt, de Adaline-t és engem is.
-Minden tökéletes-bólint a lány mosolyogva.-A munkámat egyszerűen imádom. Hihetetlen érzés, hogy segíthetek másokon. Az egyetemen sokszor elbizonytalanodtam, hogy biztos ez kell-e nekem, de rájöttem, hogy ez csak a bizonytalanságom miatt volt. Pontosan ez az én utam és mai fejjel már biztos vagyok benne, hogyha újrakezdhetném, akkor is ezt választanám. Persze most is rengeteg meló. És olykor hihetetlenül nehéz, de megéri. Plusz itt az öcsém, aki mindig tartja bennem a lelket. Meg most megismertem egy férfit, akivel egyelőre nagyon jól alakulnak a dolgok. Mindenben támogat és kedves. Nem akarom elkiabálni a dolgot, de nagyon jól érzem magam vele-mosolyog csillogó szemekkel.
Adaline úgy mesél anyának és apának, mintha a saját szüleinek mesélne. Ez pedig melengeti a mellkasomat. Anyuék már régen is kedvelték őket. Azután, hogy elmeséltem, hogy Zack megvédett Warrennel az oldalán, alig várták, hogy találkozzanak velük és ha úgy alakul, akkor a családjukkal. Mai szememmel pedig már értem, hogy Adaline miért ragaszkodott annyira hozzájuk és mi volt az oka annak, hogy annyit hálálkodott. Hiszen a saját szüleiktől nem kaptak semmi ilyet vagy ehhez hasonlót. Nekem lövésem sem volt erről, csak örültem, hogy az új barátaim kedvelik a szüleim és ők is a barátaimat, de most, hogy már tudom, hogy mi az igazság...sokkal jobban meghat a dolog.
-A titokzatos férfi, akiről még én sem tudok semmit-szólal meg Zack vigyorogva-, a te drága kisöcséd előtt is titok-teszi hozzá, s a mai nap folyamán, most először tűnik úgy, hogy nincs zavarban.
Mióta találkozott anyuékkal, végig láttam rajta, hogy mennyire rajta volt a valószínűleg saját hülyeségei miatt ráhelyezett zavar. Tudom, hogy mennyire meg akar felelni anyáéknak és hogy nem pont így képzelte az első találkozást velük, mint a barátom, de anyuék nagyon meg szerették volna nézni a meccsét. Zack úgy gondolta, hogy majd virágot visz anyunk és apának valami jó viszkit, amit annyira szeret. Szerette volna, ha áthívjuk őket valamelyikünkhöz vagy mi mennénk hozzájuk és tisztességesen csinálná végig, nem egy meccsén.
Mintha amúgy anyáék nem imádnák így is.
És amúgyis...amíg engem boldoggá tesz, addig anyáék is szeretni fogják, de minimum elfogadják. Az első barátomat apa nem kedvelte. Szerinte nem tett igazán boldoggá és nem volt őszinte a kapcsolatunk. Talán részben igaza volt...elvégre az első pasim azt sem tudta, hogy heterokrómiám van. A kontaktlencsével mindig elfedtem előtte, mert nem akarom, hogy ő is olyanná váljon, mint az osztálytársaim, akik folyamatosan cseszegettek ezzel. De akkor azt éreztem, hogy szerelmes vagyok. Sőt...tényleg az is voltam. Amíg Zack be nem került az életembe. És aztán minden megváltozott. Most pedig-hat hosszú és göröngyös év után-itt vagyunk. És Zack még mindig képes azon görcsölni, hogy anyáék bírják őt. És bár nagyon aranyos, amikor zavarban van és elpirul-bár szerintem ezt ő sosem ismerné be-, mégis jó végre magabiztosnak látni és őszintén vigyorogni. Valójában nekem is nehezemre esik nem elmosolyodni. Zack mesélte, hogy Adaline valakivel elkezdett ismerkedni és állítólag a tag komolyan boldoggá teszi-ez a csillogó szemein is látszik most-, viszont gyakorlatilag semmilyen részletet nem árult el neki, ami kikészítette. Azt kérdezte tőlem, amikor elmesélte, hogy mégis hogyan tudhatná, hogy ez a jött-ment elég méltó-e a nővérének, ha a nevét sem árulja el, hogy megnézhesse a közösségi oldalakon. Mondtam neki, hogy ne álljon rögtön negatívan a pasihoz és örüljön, hogy van valaki, aki rajta kívül is támogatja a nővérét és boldoggá teszi, meg hogy adjon időt Adaline-nak, amíg kiderül, hogy merre haladnak majd. Nem egyszerűen, de akkor úgy tűnt, hogy lehiggadt, de ezek szerint annyira mégsem. Bár tudom, hogy most csak cukkolni akarja a tesóját és mindezt azért csinálja, mert félti, de azért ennyire nem kell aggódni, Adaline meg tudja védeni magát. Ezt pedig most is bizonyítja, amikor az öccsére mosolyog és megrebegteti a szempilláit:
-Öcsikém, már elmondtam, hogy amint eljön az ideje, bemutatom neked és elmesélek mindent. Légy türelmes-lop Zack sültkrumplijából, amit a tükörtojáshoz kért, majd megdobja vele.
A krumpli Zack homlokának csapódik, majd az ölembe hull, amitől belőlem valamiért kiszakad egy kacaj.
-Ezek szerint akkor nagyon titokzatos ez a fiatalember-mosolyodik el anya kedvesen.
-Egyelőre igen-bólint Adaline-, de nagyon jól érzem magam vele. Őszintén.
-Az is titok, hogy hogy ismerkedtetek meg?-kérdezem, s az ujjaim Zackére fonom.
Hátha ezzel egy kicsit a barátom is megnyugszik, ha kap egy kis infót a pasiról.
-Azt hiszem, hogy azt talán elmesélhetem, csak nem hoz rossz karmát a fejemre-vonja meg a vállát és látványosan elpirul, miközben iszik a narancslevéből.-Legalábbis remélem-teszi hozzá, aztán az ajkai újra elindulnak felfelé.-Igazából volt egy kórházi rendezvény. Más kórházakkal közös projekt volt és ott találkoztunk. Kiderült, hogy ő is orvos. A rákkutatás területén dolgozik. Szinte az első pillanatban megtaláltuk a közös hangot. Vicces volt és kedves, sosem volt kellemetlen csend, minden annyira tökéletes volt. Remélem, hogy nem kell csalódnom.
-Hát azt én is nagyon remélem-szólal meg Zack kihúzva magát.-A pasi érdekében. Ugyanis tőlem aztán a világ legszentebb embere is lehet, ha a nővéremet összetöri, akkor neki annyi.
-Higgadj le, Batman-nevet fel Adaline-, meg tudom védeni magam.
-Miért pont Batman?-hallattok én is egy kacajt.
-Régen ő volt a kedvence. Amikor kicsit voltunk, vagy négy Halloweenen keresztül annak öltözött-meséli mosolyogva, amitől most Zack pirul el.
Tudom, hogy pajzsokat dobálunk le, mert Zack nem sok mindent mesélt eddig a hátteréről vagy az érzéseiről és a gyerekkoráról, de még így is meglepetésként érnek néha a dolgok. Azt tudtam, hogy Batman nagy kedvence volt régen, ezeket elmesélte. De az, hogy annyira szerette, hogy annak öltözött, amikor kicsi volt, azt soha.
-Nem úgy volt, hogy nem csíped a Halloweent?-nézek fel rá, mire megvonva a vállát, elhúzza a száját.
-Nem is. Legalábbis annyira nem. Otthon szörnyű volt ez az ünnep. Ez is-helyesbít, én pedig megszorítom a kezét.-Adaline azzal próbált feldobni, hogy mindig elvitt csokit gyűjtögetni, de az csak akkor működött, ha be is öltöztem. Úgyhogy Batmant választottam, az mindig bejött. Adaline pedig macska volt mindig-mosolyog a tesójára, nekem a testemet pedig hihetetlen büszkeség önti el, hogy nem elég, hogy Zack hajlandó volt megnyílni, de ezt a szüleim előtt tette meg.
Az asztaltársaságunkra csend telepszik, miután a barátom elhallgat és egy darabig senki nem is szól semmit. De aztán csak nem bírom ki, hogy ne törjem meg ezt a némaságot:
-Remélem, hogy van róla kép, mert ezt látnom kell-mosolyodom el, amivel egy kicsit oldom a beállt hangulatot, s amint anyáék elkezdenek Adaline-hoz beszélni a titokzatos férfi kilétével kapcsolatban, odahajolok Zackhez és nyomok egy puszit az arcára.-Köszönöm, hogy elmondtad ezt-suttogom a fülébe, amivel haloványon ugyan, de felfelé görbítem az ajkait.
-Valójában jó ezeket megosztani valakivel, akiről tudom, hogy nem fog elítélni-simítja meg az arcom finoman.-Én köszönöm, hogy segítesz kivetkőzni a gátlásokból-ad szűzies csókot.-És, hogy ennyire türelmes vagy velem-teszi hozzá, számomra pedig egy pillanat alatt szűnik meg a külvilág és kerülök egy burokba, amiben csak Zack van és én.
-Ne köszönj semmit-rázom meg a fejem.-Azért teszem, mert szeretlek-felelem, majd kiegyenesedem és megcsókolom.
Nem érdekel, hogy anya és apa velünk szemben ülnek. Vagy az, hogy Adaline mellettünk. Most csakis Zackre akarok koncentrálni egy kicsit.

Zack:
-Szóval túlélted a Rachelékkel való kajálást?-lép mellém este a pultnál Warren, fülig érő szájjal.
A bárban, ahova betelepült a győzelmi ünneplés szerencsére most nincsenek olyan sokan. Nem azt mondom, hogy simán el lehet férni mindenhol, de azért szokott sokkal fojtogatóbb lenni. Most legalább levegőt lehet venni anélkül, hogy azt érezné az ember, hogy meg fog fulladni. Persze így is megvan a rengeteg parfüm, dezodor és izzadság szag keveréke a levegőben, de messze nem olyan rossz, mint amennyire tud lenni.
Mondjuk nekem így sincs sok kedvem itt lenni. Charityvel miénk az egész házuk, ez a mi hétvégénk és mégis itt vagyunk. Charity mondta, hogy legalább egy kicsit nézzünk be, hogy a barátainkkal is legyünk egy ilyen győzelem után és ünnepeljünk. Úgyhogy eljöttünk, de amikor Ezráékkal találkoztam-úgy tíz perccel ezelőtt, mivel szinte csak most jöttünk és máris mehetnékem van-, Warren a mosdóban volt asszem. Legalábbis a srácok ezt mondták.
Tíz perc és a barátnőmet már elkapta Liberty, hogy táncoljanak. Úgyhogy egyedül maradtam, mert bár láttam Charityn, hogy nem akar különválni tőlem, nemet sem tudott mondani a vörös lánynak. Mondjuk nem csodálom, mert elég nehéz nemet mondani neki. De mivel őt elrángatták, nekem szükségem van egy italra és megígértem, hogy neki is viszek majd valamit. Megpróbált engem is a táncparkettre csábítani, de alaphelyzetben sem nagyon szokásom táncolni, nemhogy most, amikor lüktet az oldalam. Természetesen túlélem, meg igazam volt, nincs komoly baja, ezt Adaline leigazolta-miután a barátnőmmel összefogott ellenem és rávettek, hogy legalább neki hagyjam, hogy megnézze-, de a táncot nem biztos, hogy bevállalnám. Még úgy se, hogy le lett kezelve. Nos...mondjuk, hogy le lett kezelve. A kaja befejeztével elköszöntünk Charity szüleitől, meg a nővéremtől, aztán visszamentünk hozzájuk és megnéztünk egy filmet, miközben jegeltem az oldalam. Legalábbis addig néztük a filmet, amíg az át nem fordult másba... Tartom, hogy Charity állati dögös, amikor irányítani kezd.
Azt hiszem, hogy mindezek után nem lehet hibáztatni, amiért inkább otthon lennék a barátnőmmel a nagy tömeg helyett.
-Kifejezetten jó volt-bólintok halvány mosollyal, ahogy eszembe jut az egész.
Magamat is megleptem, amikor elkezdtem elmondani, hogy milyen volt egy Halloween a Horan családnál, de komolyan mondtam azt, amit utána Charitynek mondtam: jó érzés elmesélni valaki olyannak, akiről tudom, hogy egy nehéz nap után is ott fog állni mellettem. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ő nem mondott le rólam a hat év alatt egyszer sem. Akkor sem, amikor tartottam a távolságot, akkor sem, amikor sírtam a vállán és még most sem, amikor lekönyököltek és én makacsul hajtogattam, hogy nem kell vele semmit sem csinálni. Helyette felkötötte a gatyáját és saját kézbe vette a dolgokat, csakhogy biztosra menjen, hogy nincs-e bajom. Talán nem a szülei előtt kellett volna ezt így elmondanom, de amikor feljött a téma, a szavak egyszerűen kicsúsztak a számon.
-Akkor ezek szerint sem Rachel, sem Morgan nem akart megenni vagy kinyírni?-vigyorog a képembe, miközben int a pultosnak, hogy szeretne még egy sört.
-Nagyon vicces-intek be neki, de én sem tudok nem mosolyogni.-Tudod, hogy nem féltem tőlük. Legalábbis nem attól, hogy megesznek. Csak, hogy így találkozom velük először, mint Charity barátja és nem tudtam rendesen bemutatkozni.
-Oké-teszi a kezét a vállamra-, tudod, hogy szerintem mennyire fontos, hogy jól bánjunk a párunkkal és a szüleire tett első benyomás. Ha lesz barátnőm, biztos, hogy a tenyeremen fogom hordozni. De-hangsúlyozza ki a szót-, Charity hat éve ismer és Morganék is legalább ennyi ideje. Ráadásul imádnak téged. Mintha a fiuk lennél, úgy bántak veled mindig, szóval itt nincs milyen bemutatkozásról beszélni-ingatja a fejét.
Warren, meg a remek tanácsai és véleményezése. A legjobb barátom egyáltalán nem veti meg az egy éjszakás kalandokat, de szerintem mélyen arra vágyik a legjobban, hogy megtalálja a másik felét. Nem hibáztatom mondjuk. Mióta rájöttem, hogy mit érzek Charity iránt, azóta egy csomószor eszembe jut a kérdés, miszerint mégis, hogy a viharban bírtam én csak kalandokkal helyette? És az igazság az, hogy nem találok rá választ.
És éppen azért, mert Warren ennyire tisztelettudó és gyöngéd, próbálok hinni neki. Igyekszem hinni neki. Tudom, hogy igaza van. Elvégre Mr. és Mrs. James tényleg évek óta ismernek és valóban úgy tűnik, hogy kedvelnek. De azért mégiscsak szerveztem volna valami mást, hogy "először" találkozzak velük. Először, mint Charity pasija.
-Tudom-sóhajtok fel-és azt is tudom, hogy Charityvel alapból sem hagyományos a helyzetünk úgymond, csak...
-Nem kell magyarázkodnod-rázza meg a fejét határozottan.-Nekem nem, pontosan tudom, hogy mi a helyzet. De a lémyeg az az, hogy jól sült el a dolog és jól is érezted magad. A bordád, hogy van?-biccent az említett részem felé, amitől viszont a szám magától húzódik el.
-Megmaradok, nem vészes, csak ne érj hozzá-vonom meg a vállam.-De Adaline megnézte és nem tört el. Nem akartam mondani, hogy én megmondtam, de én megmondtam-szedem elő a tárcám, hogy kifizessem a söröm és Charity áfonyás vodkáját.-Csak szarul találta el, de több kell ahhoz, hogy legyűrjék a nagy Zack Horant-vigyorodom el újra, mire a legjobb barátom felnevet.
-Már hiányzott a magabiztosságod-veregeti meg a vállam.-A másik két jómadár arra kért, hogy tereljelek vissza hozzánk, ha megtalállak, úgyhogy nyomás a bokszunkhoz-tereli át a témát másra, amint megkapja a piáját.
Elveszem a pultról a két italt, majd elindulok Warren után, de a szememet nem veszem le Charity poharáról. Azt hinné az ember, hogy ha valami megrázó történik egy barátjával, akkor fel tudja dolgozni és támaszként ott lenni, aztán tovább is lépni. Pedig ez messze nem így van. Mióta Trinityvel volt a drogos-ügy, azóta bennem is bennem van a félsz egy ilyen bulin, hogy esetleg Charitynek is baja esik. Hiába tettük helyre-vagyis verte szarrá Ryder a tagot-, sok ilyen elmebeteg van. Sosem lehet tudni, hogy kire és mikor csap le a következő. Azt pedig sosem hagynám, hogy Charity kerüljön a lista élére egy újabb ilyen esetben. Úgyhogy most úgy figyelek a pohárra, mintha az életem függne tőle és bár beszélgettünk Warrennel, de közben is ügyeltem arra, hogy a pultos ne tegyen semmit az italba. Nem bocsájtanám meg magamnak, ha valami történne a barátnőmmel.
-Csakhogy itt vagytok-vigyorodik el Ezra, amint az asztalhoz érünk.-Azt hittük, hogy már elnyelt titeket a föld.
-Csak beszélgettünk-ülök le oda, ahonnan rálátok a tánctérre.
-Na és jó volt a csajos csevegés?-görbülnek Ryder ajkai is felfelé pofátlanul, amivel kiérdemli mind a kettőnk középsőujját.
-Te figyelj már, Zack-támaszkodik a vállamra Ezra-, milyen együtt lakni a nőddel?
A számat elhagyja egy sóhaj, ahogy elszakítom a tekintetem az említett lányról és a haveromra vezetem.
-Az érdekel, hogy mennyit vagyunk meztelenek?
-Nem ezt kérdeztem, de nem vonom meg tőled a válaszadás lehetőségét-kacsint rám.-Csakmert annyira aggódtunk, hogy eltűnik a farkad a lábad közül. Remélem, hogy most, hogy megtaláltad a tökeid, használod is őket.
-Le akartam ülni ide, de most erősen elgondolkoztam rajta-jegyzi meg Edward, aki Ezra kis monológjának utolsó mondatára ért ide.
-A múltkor az volt a bajod, hogy a punci szót mennyiszer használja-vigyorodik el Warren-, most legalább azt nem mondta.
-Még-jegyzem meg.-Helyette ismét a tökeimmel foglalkozik. Komolyan, haver, kezeltesd magad. De egyébként, egyáltalán nem kell aggódnod. És köszönöm a jófej érdeklődésed, nagyon boldog vagyok Charity mellett.
-Na meg nyálas is-köhögi, amire a középsőujjam ismét fellendül, ezúttal neki.
-Trinity mikor érkezik holnap?-Pillant rám Ryder.
-Charity azt mondta, hogy csak a délután folyamán, szóval addig miénk a ház. De pontos időpontot nem tudok. Miért?
-Csak kérdeztem-vonja meg a vállát, amitől a szemöldököm felrohan a homlokomon.
-Remélem is, mivel nem bír téged. Hagyd őt, haver-ingatom meg a fejem, bár a hangomból kihallatszik egy kis együttérzés, amit azért kap, amiért annyit segített, amikor bedrogozták a lányt.
-Pontosan miért is nem bírja?-szól közbe a frissen csatlakozott elsősünk, de nem nagyon figyelek oda a válaszra, mert feltűnik, hogy a táncparketten Derek becsatlakozik a lányokhoz.
Sőt, Charityt magához húzza, megpörgeti, majd tovább táncol vele. Mond is valamit, amit a lányok nevetéssel díjaznak és nekem a mellkasomban megint megjelenik az a kellemetlen szorítás. Az, ami akkor is ott volt, amikor Charity a bulin smárolt Justinnal. A haverommal. Mondjuk az végül jól sült el, hiszen annyira kiakadtam, hogy végre elmondtam, hogy mit érzek iránta, de ez mellékes. És tudom, hogy nem kellene felhúznom magam, hiszen Derek ártalmatlan és állítólag mostanság Trinityvel kavar vagy mi, plusz nem csak Charityről van szó, mert Libertyt is magához húzza, de attólmég az érzéseimnek nem tudok parancsolni. A torkomban gombóc jelenik meg, a gyomrom is összeszorul és az ujjaim is elkezdenek begörbülni. Olyan, mintha a józan eszem teljesen kikapcsolna.
-Hé, minden rendben?-üt finoman az alkaromra Warren, de amikor nem reagálok, kihajol a bokszból.-Zack, higgadj le, ne kezd újra.
-Mi a baj?-kapja rám a tekintetét Ezra, de még mindig nem tudok megszólalni.
Csak nézem, ahogy a barátnőm nevetve táncol a csapatkapitányommal és ettől egyre jobban felmegy bennem a pumpa. Annyira, hogy azt sem fogom fel teljesen, hogy Ezra mennyire hirtelen váltott komolyra.
-Charity a tánctéren van és...
-Megyek, mégis táncolok egyet-szakítom félbe a legjobb barátom és meg sem várva a reakciókat, elindulok egyenesen a lányok felé.
Tudom, hogy nem kellene ilyen hülyén viselkednem-, mert azt is tudom, hogy idiótán viselkedem-, de egyszerűen képtelen vagyok parancsolni magamnak. Valami, akaratom ellenére is a tánctérre húz. Már az sem érdekel, hogy az oldalam mennyire fáj. Csak az számít, hogy a barátnőm közelében legyek. Ezt bizonyítja az is, hogy amint hátulról átölelem, mindem feszültség oldódni kezd bennem.