Liliann Whiterose

"Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot. Találd meg azt, akitől a szíved mosolyogni fog."

- How do you spell your name? - kérdezte kedvesen az angoltanárom, de nem otthon. Úgy döntöttem, hogy felesleges továbbra is remete életmódot folytatnom, és megfogadom apám tanácsát. Daniel mellett felszabadultabb lettem, és vágyat éreztem arra, hogy teljes életet éljek. Terveim szerint angol tanfolyam után beugrok a fodrászhoz, hogy világosítsak a sötét barna hajamon, amiben először nem voltam biztos, hogy Danielnek tetszeni fog-e, de Sky biztosított róla, hogy jól állna nekem. Hittem neki, bár még lehet hogy meg fogom bánni.

- Liliann? - kérdezte a nő, miközben a kis csoportunk minden tagja a válaszomat várta. Mivel lemaradtam a kérdésről, óvatosan visszakérdeztem.

- Sorry?

- Can you drive? - ismételte meg kicsit morcosabban a nő, mire az első sorban valaki felnevetett. Egy csúnya pillantást küldtem az illető fiú hátának, mivel ő már előrefordult. Higgadtan válaszoltam a tanárnőnek.

- Yes, I can - mosolyogtam, és igyekeztem ezzel kiengesztelni a nőt, aki már ment is az első sorban ülő sráchoz. Angolul kezdett el kiabálni, és a szavai között próbáltam kivenni, hogy hogyan hívják a kék pólós fiút, szőke, göndör fürtökkel.

Benjamin.

Amikor a tanár befejezte az ordibálást, Benjamin teljes nyugalommal válaszolt valamit, folyékony angollal, amit nem értettem. Ahogy azt sem, hogy mit keres egy kezdő angolos tanfolyamon. Amikor a mellette ülő csajra néztem, egyből leesett, hogy ezek ketten együtt vannak. A lánynak vörös, festett haja volt, és kedves arckifejezése, főleg, amikor bocsánatkérő tekintettel felém fordult. Csak elmosolyodtam, és megráztam a fejemet, jelezvén, hogy semmi gond, nem ejtett bennem mély sebeket a tuskó pasija.

Óra után elkapott a csaj, maga után rángatva Benjamint. Ben kimondottan helyes volt, kék szemeivel és szőke, göndör tincseivel, enyhe arcéleivel. A lány meg szép volt, a fiúéhoz hasonló élénk tekintettel, kedves vonásokkal.

- Kérlek ne haragudj, hogy ez a faszfej kiröhögött. Nem gúnynak szánta, inkább a tanáron nevetett - mosolygott rám kedvesen. -Beth vagyok, ő meg itt a barátom, Benjamin, barátoknak csak Ben - nevetve kezet fogtam velük, és bemutatkoztam. Szimpatikusnak tűntek, és feldobták a napomat. Beth újra rám mosolygott.

- Gyönyörű neved van. Csak úgy mellékesen... Nincs kedved eljönni velünk szerdán bowlingozni? - kérdezte, és mivel egyikőjük arcán sem láttam jelét annak, hogy ez valami kamu szöveg lenne, amit örülnének, ha visszautasítanék, ezért bólintottam.

- De, persze, nagyon szívesen - szólaltam meg őszinte boldogsággal a hangomban. Végre úgy fogok élni, mint ahogy minden normális, 17 éves lány, és nem leszek Sky árnyéka állandóan. Mosolyogva, életvidáman léptem ki a hatalmas épületből, majd a parkolóban árválkodó kocsi felé mentem. Daniellel holnap fogok találkozni, és az első randink óta talán csak kétszer beszéltünk, én meg nem akartam zavarni, hisz az egyetem mellett biztos sok dolga van neki is. Be kell valljam, kezd hiányozni a mosolya, a haja, a szeme, és a hangja, ahogy mesél nekem, és megosztja életének a legkisebb részleteit is velem. És mivel az eddigi kapcsolataim száma a nullával egyenlő, meg kell tanulnom kezelni ezeket a helyzeteket. Sky az első randink óta többször is felhozta a témát, miszerint ő úgy gondolja, hogy Daniel még mindig nem változott,és hogy nagyon vigyázzak, mert az ő fejét könnyű elcsavarni, még akkor is, ha barátnője van. Már ha én a barátnőjének számítok. Jesszus, még ezt sem tudom! Mikortól járunk tulajdonképpen? 17 éves létemre csak Lucy volt apámon kívül hosszabb távra tervezve, és még csak azt sem tudom, hogyan kell csókolózni. Jut eszembe, a kis szürke doromboló gombolyagom is hiányzik már, mivel reggel óta nem láttam. A parkolóba ahogy kiértem, rájöttem, hogy valami nem stimmel: aztán csak rájöttem, hogy a lemenő nap fényében minden tiszta narancssárga fényben pompázik. Jó kedvvel indultam a kocsihoz, amit lassan teljesen kisajátítok apától. A fodrász felé vettem az irányt, hogy a hajam új árnyalatot kaphasson, mivel meguntam a 17 évnyi sötétbarnát, plusz ez olyan "új haj új én" hozzáállás. Apa is támogat, Sky pedig megkérdezte, hogy nem túl gyorsak-e a dolgok. Egyszer csak megjelenik valaki, akit megszeretek, és máris életmódot váltok? Gondolkodásomból a telefonom csörgése rántott ki.
Mosolyogva olvastam el Daniel nevét, és húztam el jobbra a zöld gombot.

- Szia Kicsi. Milyen volt az angol? - kérdezte kedvesen. Igazából amióta a múltkor viccelődtünk az üzeneteinkben a becézgetésekkel, azóta komolyan elkezdtük a másikat különféle neveken szólítani, ami épp jól esik nekünk.

- Kicsit unalmas, de összeismerkedtem egy lánnyal meg a barátjával, és szerdán elmegyek velük bowlingozni. Te mit csináltál ma?- meséltem jókedvűen, miközben az egyik kereszteződésnél pirosat kaptam.

- Utánad olvastam az interneten - nevetett fel, mire ijedten felkiáltottam:

- DANIEL CROSSLEN, LEVÁGOM A F... De várj csak, nincs is fent semmi rólam a neten - röhögtem fel, mire ő is elnevette magát. A lámpa zöldre váltott, én pedig bekanyarodtam, és megérkeztem a fodrászhoz. A kocsiban ülve elköszöntem Danieltől, aki megígértette velem hogy vezetés közben soha többé nem telefonálok, és besétáltam a szalonba.

❇

Boldogan, és felfrissülve lépkedtem ki a sötétbe a fodrászomtól. A mai nap még meg akartam látogatni Suzan nénit, csak nem gondoltam, hogy ilyen későn fogok végezni. Az órámra pillantottam, ami háromnegyed nyolcat mutatott, és a könyvtár nyolckor zár, de mivel a városban vagyok, öt perc alatt oda tudok érni. Ezek alapján esélyesnek gondoltam a műveletet, úgyhogy a könyvtár felé kezdtem el hajtani.

- Csókolom Suzan néni! Hogy tetszik lenni? - lépkedtem be a hatalmas épületbe, ami így késő este családias hangulatot árasztott, a középen elhelyezett kis kandallóban ropogó tűz miatt. Az idős hölgy kedves tekintettel nézett felém, majd beinvitált a pult mögé, ahol a kandalló előtt kis mérető, szőrös, puha szőnyegek voltak elhelyezve. Egy karosszékben ült Suzan néni, mivel a földre leülni neki már sokkal nehezebb lett volna.

- Köszönöm csillagom, most jól vagyok. Viszont te mesélj! Mi újság azzal a fiúval? - kérdezte, miközben elém tett egy adag duplacsokis kekszet. Tudta, hogy ez a kedvencem, ezért néha napján süt pár adaggal, és ha több ideig nem találkozunk akkor befőttesüvegekbe tornyozza fel őket, és a pult alatt hagyja kis cetlikkel ellátva, amiken mindig szerepel a nevem.

- Nemrég volt az első randink, és képzelje el, csodálatos a fiú! Nem találkoztam még ilyen emberrel, vicces volt, okos, bármiről el lehetett vele beszélgetni, és alig akartam hogy véget érjen az este. Holnap újra lesz egy randink, csak sajnos nem árulja el hogy hol, úgyhogy meglepetés lesz - meséltem el mindent, miközben végig mosolyogtam. Nem akartam kelekótya lány lenni, akit megszédít az első szerelem, és rózsaszínben látja az egész világot, de Daniel igenis hatással van rám.

- Micsoda hírek! - kapott Suzan néni a szívéhez színpadiasan mosolyogva, mire elnevettem magam. A második csokis sütimért nyúltam, amikor újra elkezdett mesélni. - Én is hasonlóan rajongtam ennyi idősen a férjemért, sőt, még azután is. Ő egy fagyizóban dolgozott, tőlünk pár utcára, nyári munkásként. Tizenhat éves voltam, és vagy öt éve ebbe a fagyizóba jártam, úgyhogy meglepődtem, hogy nem az az öreg bácsi állt ott, aki addig éveken keresztül. Hát aranyom, el tudod képzelni: mindig dupla akkora fagyit kaptam, mindig kétszer annyi színes cukorkát szórt a tölcséremre, és véletlenül mindig két rolettit adott egy helyett,majd azt mondta hogy máskor jobban fog figyelni, és maradjon csak. Első pillanatban levett a lábamról. Jóképű volt, mint a te Danieled.

- Tehát Suzan néni már 16 évesen együtt volt a férjével? - néztem rá csodálkozva. A legtöbb fiatalt ez elrettentené, hogy hogyan képes valaki eldobni a fiatal korát, és leállni az ismerkedéssel, de engem csodálattal töltött el.

- Ha úgy vesszük igen. Bár nem mondom, hogy nem veszekedtünk, mert de. Állandóan szívtuk egymás vérét, marakodtunk, volt hogy sokkal komolyabb veszekedésekbe is belebonyolódtunk, aminél akár napokig tartott a békülés. Volt hogy szakítottunk kisebb-nagyobb időkre, de mint az utólag kiderült, akkor is úgy viselkedtünk, mintha együtt lettünk volna. Rá sem néztünk másokra, csak egy ember feje élt élénken az emlékezetünkben és a szívünkben. Őszintén szerettünk egymásban, és megbíztunk a másikban - suttogta, majd felköhögött. Vizet hoztam neki, majd inkább én beszéltem, nehogy leterheljem. Még soha nem mesélt ennyit a férjéről, és biztos fájdalmas lehetett neki az elvesztése, úgyhogy nem akartam feltépni a sebeit.

- Ez egy igazán csodás történet volt, köszönöm hogy el tetszett mesélni - mosolyogtam fel rá hálásan. A tűz narancs fénye megvilágította az arcát, amit sűrű ráncok szőttek át, mégis azt tudom mondani, hogy a valaha látott legszebb nagymamának mondhatnám. Kár hogy nem az én nagymamám.

- Jaj Lily, ne butáskodj. Olyan vagy nekem mintha a lányom lennél. Nincs másom, akit szerethetek, hiszen a férjem nem él, a gyerekeim külföldön. Örülök ha évente egyszer hazalátogatnak - meghasadt a szívem, és a bűntudat fekete kátránya elöntötte a lelkemet, hiszen van, hogy én sem látogatom meg rendesen.

- Én mindig itt leszek önnek, Suzan néni. Fontos nekem, és boldog vagyok, hiszen anyám elhagyott, de kaptam helyette egy sokkal jobbat - csúsztam közelebb a szőnyegen a karosszékhez, és dőltem neki az oldalának. Együtt hallgattuk tovább a tűz ropogását, miközben megettük a maradék duplacsokis kekszet a tányérról.

❇

- Hova megyünk? - kérdeztem Danielt amint kilépett a panelházuk kapuján. Közelebb lépett hozzám, annyira közel, hogy a tűt sem lehetett volna leejteni közöttünk. A szívem ezerszeres tempóban kalimpált, miközben a gyönyörű arcát néztem, amin a borosta kicsit jobban megnőtt, mint azt a múltkor hagyta. Abszolút kiemelte a férfias vonásait, a kiugró arccsontját. Tusfürdőjének az illata az orromba kúszott, és barna szemeivel az enyéimet kutatta. Ez az őrjítő közelség biztosan felborítja a hormonháztartásomat.

- Cica, aki kíváncsi, hamar megöregszik, nem mondták még? - suttogta a mély, rekedtes hangján, majd egy lépést hátralépett, megszüntetve közöttünk a levegő vibrálását. Majd újra előre lépett, a kezemért nyúlt, és összekulcsolta őket. Így lépegettünk kéz a kézben, fogalmam sincs hogy hová, de ebben a percben nem is bántam. Jól esett Daniel közelében lenni, iszonyatosan megnyugtatott a jelenléte és az, hogy az ujjai az én kezemre kulcsolódnak. Beszélgettünk mindenféléről: Suzan néniről, az egyetemről, barátokról, és a kedvenc sütinkről.

- A brownie a mindenem. De olyan zseniálisan megcsinálva, amikor a teteje ropog, a belseje meg meleg és ragacsos. Esetleg még folyik is, de nem teszem túl magasra a lécet senkinek. És ezt vanília fagyival... - ábrándozott csillogó szemekkel. Ajkát megnyalta, majd vigyorogva rám nézett. Én persze igyekeztem nem mutatni, hogy olyan gondolatok járnak a fejemben, mint például az, hogy "Csókolj már meg" meg "Ha te lennél az elrablóm tuti Stockholm-szindrómám lenne", hanem inkább levontam a gasztro szövegéből a tanulságot.

- Ezek szerint gyengéd, ha egy nő tud sütni és főzni? - kérdeztem rá az egyértelműre mosolyogva.

- A legnagyobb gyengém. Nem tudnék egy olyan nő mellett élni aki nem készít nekem házi kosztot, és inkább megadja a Pizza Forte számát - mondta felháborodva, mire elnevettem magam. Ő is elmosolyodott, majd kérdőn rám nézett. Szavak nélkül is tudtam, mi a kérdése.

- Tudok - mondtam őszintén, a mogyoróbarna szempárjába nézve, mire valami furcsa kifejezés suhant át a szemén.

- Egyszer elveszlek feleségül - mondta röhögve, mire én is elnevettem magam. Kemény dolog ilyenekkel dobálózni második randin, de Daniel mellett nem ijesztett meg ez a dolog. Ő az az ember, akivel bármiről lehet beszélni pironkodás nélkül. Nem kell minden mondatot komolyan venni, maximum félkomolyan, de azért magamban megjegyeztem, hogy ha erre kerülne a sor, talán még igent is mondanék. - És amúgy nagyon jól áll ez a haj. Tetszik.

Bumm-bumm-bumm.

Daniel Crosslen az a fiú, aki tudja, hogyan vegyen le egy lányt a lábáról.

Egy galéria elé érkeztünk. Érdeklődve néztem az épületet, ami egy szép, barna panelház volt, és az aljában egy mahagóni ajtó. Nem volt nagy, és azt is el tudtam képzelni hogy ha belépünk akkor egy kis csengő fog csilingelni a fejünk felett. Két ablak volt az ajtó két oldalán, de mind a kettő tejüveg volt, tehát semmit sem lehetett látni abból, ami odabent van.

- Gondoltam elhozlak ide és megmutatom ezt az oldalamat is, Rey - mosolygott rám kedvesen, mire én izgatottan néztem fel a szemébe.

- Szóval művész vagy, Crosslen? - kérdeztem játékosan, mire az égre emelte a tekintetét.

- Így is mondhatjuk. Na gyere, menjünk be.

❇

Két órával később kiléptünk a galériából. Számos képet láttam, amik gyönyörűek voltak. Olyan nevekkel találkoztam, akik nagy festők lehettek egykoron, viszont néhány kortárs mű is helyett kapott egy külön kiállító teremben. Minden képet máshogy lehetett értelmezni. Volt, hogy Daniel teljesen mást látott benne, mint én, olykor viszont egyezett a véleményünk. Imádtam nézni Daniel rózsaszín ajkait, ahogy az absztrakt művészet szépségeiről beszél, és szerettem nézni, ahogy lágyan a hajába túr, vagy az arcélét simogatja. A fehér pólója néha megfeszült az izmain, és észrevettem, hogy egy vékony bőr láncon még nyakláncot is hord, de azt sajnos a pólója alá rejtette. Lopott érintések voltak bent a galériában jelen, hol a derekamon húzta végig Daniel az ujját, hol átölelt, vagy épp mögém állt, és a fejemre támasztotta az állát. Természetesen én sem hagyhattam ezt annyiban, úgyhogy a parázsló levegő köztünk végig jelen volt.

Amint kiléptünk a friss levegőre, az esőnek az illata csapta meg az orromat, majd amikor az égre néztem, ez be is bizonyosodott. Hatalmas szürke felhők gyülekeztek felettünk. Szinte hallottam egy hatalmas órát ketyegni, hogy ha nem indulunk el minél gyorsabban, könnyen bőrig ázhatunk. Ezt Danielnek is megemlítettem, mire helyeslőn bólintott, és elindultunk hazafelé.

- Basszus - mondta Daniel mellettem, és a következő percben szó szerint leszakadt az ég. Úgy ömlött, hogy az orrunkig is alig láttunk el, és pár másodperc alatt csurom víz lett mindenünk. Crosslen berántott az egyik kapualjba, ahol nevetve fújtuk ki magunkat, és próbáltunk kicsavarni a vizet a ruháinkból. Az egyik percben abbahagytam, és Danielre pillantottam. Ő végig engem nézett, fehér pólója a tökéletes alakjára és gyönyörűen kidolgozott hasizmára simult teljesen vizesen. Rajtam is egy fehér egyberuha volt, és éreztem, hogy valami megmozdul bennünk. Az eső zuhogott, mi pedig itt álltunk egy alig két négyzetméteres kapualjban, fogságban az égből lezúduló víztömeg miatt, csurom vizesen. Daniel tett egy nagy lépést felém, ezzel pedig elérte azt a pozíciót, amit indulásunkkor létesítettünk. Kezeimet a mellkasára helyeztem, és lassan végighúztam a hasfalán. Barna szeme sötétebb lett, és inkább emlékeztetett az étcsokira, mint a tejcsoki színére. Rózsaszín ajkai enyhén szétnyíltak, vizes haja pedig az arcába lógott. Nem várt sokat: száját az enyémre tapasztotta, és először lassan kezdett el csókolgatni. Puha ajkaink egymást kóstolgatták, majd nyelve bejutásért esedezett. A gyomromban pillangók ezrei szabadultak fel, és csak Danielre koncentráltam. Csukott szemeimen keresztül éreztem, hogy a keze lejjebb vándorol, majd egy kisebb szökkenéssel már a kezeiben találtam magam. Nekinyomott a falnak, és tovább falta az ajkaimat. Hihetetlen érzés volt, beleremegtem minden mozdulatába. Nedves hajába túrtam, és azt markolgattam, majd egyik kezemet a bicepszére vezettem. Az ő kezei is bejártak minden szegletet a testemen, ahol még a lépcsőházi szabályok szerint illendő. Néhány perc múlva óvatosan a földre helyezett, én pedig sokkoltan próbáltam újra visszaállítani a normális légzésemet. Mosolyogva ránéztem, és boldogan tapasztaltam, hogy még ő is a csók hatása alatt van.

Nem hiszem, hogy éreztem magamat valaha is ilyen boldognak, mint abban a percben, szakadó esőben egy panelház kapualjában, Daniel Crosslennel.

Daniel Crosslennel, aki hivatalosan is most lopta el a szívemet.

.

.

.

.

.

.

HEY-HEY-HEY! I'M BACK!

Visszatértem drága egyetlen olvasóim, lezártam az évet, túl vagyok a vizsgákon, és végre nem kell teljesen elhanyagolnom azt, amit igazán szerettem volna év közben is csinálni.

ISZONYATOSAN KÖSZÖNÖM A TÜRELMETEKET.

Viszont most már AKTÍV leszek, hozom az új és új részeket.

Remélem ez a mostani elnyerte a tetszéseteket, extra hosszú lett, szerintem soha életemben nem raktam még ki sehová ilyen hosszú fejezetet, de úgy gondolom hogy igazán megérdemlitek.

HOGY TETSZETT?

NEM FELEJTSETEK EL KOMMENTELNI NEKEM VALAMIT, HOGY TOVÁBBRA IS VÁRJÁTOK-E A FOLYTATÁST, ÉS HOGY HOGYAN TETSZETT A MOSTANI RÉSZ! <3

Puszillak benneteket, legyen csodás nyaratok <3

Xx. L.