Liliann Whiterose

"Mindenhez két ember kell. Én egyedül kevés vagyok hozzá"

Készülődök, hogy időben odaérjek a Shash's-be. Az ágyon fekszik Sky, és a telefonját nyomkodja, miközben egyfolytában vagy hasznos és kevésbé hasznos tanácsokkal lát el, vagy pedig Danielt szidja, vagy engem. Én pedig baromira izgulok.

- Liliann Whiterose! Ez a srác nem olyan jófiú, mint amilyennek kívülről tűnik! Hidd már el nekem! - sóhajtott dühösen, majd kontyba fogta a szőke, göndör tincseit.

- Sky, az se biztos hogy eljön - sóhajtottam nevetve, de legbelül erre a gondolatra összeszorult a gyomrom.

- Haha! Lily, ne legyél hülye! Még hogy Daniel Crosslen, Daniel kibaszott Crosslen nem megy el? Ne röhögtess - dühödött fel, mire kiesett a rúzs a kezemből. Szikrázó tekintettel fordultam felé.

- Skylinn, fejezd be! Nem hallok semmi mást, csak hogy ez a srác mekkora szemétláda, pedig te is csak pletykákat hallasz! Három nappal ezelőtt még volt kedvem ehhez az egészhez, de te totál lelombozol, oké? Csak meg akarom ismerni, nem házasságra hajtom a fejem! Eddig azt hittem, hogy feszegessem a határaimat, és lépjek ki a komfortzónámból! Csak életemben először, igazán élni szeretnék, úgyhogy vagy támogass, vagy menj el - kiabáltam vele, de az utolsó mondatot már halkan fejeztem be. Meg is lett ennek a hatása, Sky tenyérnyi szemekkel nézett rám. Felugrott az ágyról, és felém közeledett.

- Lily, én sajnálom... Nem is tudtam, hogy ez ilyen szarul eshet. Tapintatlan vagyok - vont a karjai közé, mire én csak sóhajtottam egyet. Még mindig képtelen voltam felfogni, hogy miért kell ennyire félteni. Nem apácazárdában voltam ezidáig, hogy ne ismerjem a külvilágot, hanem minimálisra szorítottam az emberi kapcsolataim számát. Talán idáig magamban építettem azt, amit anno, az évek során leromboltak bennem, de nem akarom hogy többé visszatartson bárki is.

- Melyik rúzs legyen? - tartottam felé egy élénk rózsaszín árnyalatot, és egy nude, matt rúzst. A szememet nagyon enyhén csináltam meg, kevés barna szempillaspirált használtam, és egy kis barna szemceruzát satíroztam el a szempilláimnál. Törekedtem a természetességre.

- Ez - mutatott a mattra, mire én egy bólintással jeleztem, hogy jól döntött. Bedugtam a konnektorba a hajgöndörítőt, és enyhe hullámokat csináltam a sötétbarna, rövid hajamba. Féltem, hogy túlzásba esek, de mégiscsak ez lesz az első randim. Az első igazi randim, a Sawyerrel való próbálkozásaimat leszámítva. Egy ideje már először tört elő bennem a kétes érzés. Sky felé fordultam, ami látta, hogy valami nem oké.

- Izgulsz, Lil? - kérdezte óvatosan, mire én egyszerre bólogattam és ráztam a fejemet.

- Nem tudom. Is. Meg azon gondolkozom, hogy mi van ha túl elhamarkodott voltam? Hogy egyből futottam, amikor még csak nem is ismerem... Akkor egy idióta vagyok - csaptam dühömben a homlokomra, és lehuppantam Sky mellé az ágyra, aki csak felnevetett.

- Nem vagy idióta, Lily. Megfogott téged ez a srác, és a körülményeidhez képest, nem csodálom, hogy így tettél. Szükséged van arra, hogy valaki kirántson a megszokott, unalmas és szürke hétköznapjaidból. Bár még mindig nem támogatom, hogy ez pont Daniel Crosslen lesz, de rád bízom, mert én csak azt akarom hogy te boldog legyél. Mindennek oka van, hidd el. Annak is oka lesz, ha ő elmegy veled, annak is oka lesz, ha nem lesz ott a kávézóban. Csak bízz magadban - mosolygott rám őszintén, és ez egyből észhez is térített. Visszaálltam a tükör elé, hogy elvégezzem az utolsó simításokat magamon.

Fél órával később már a nappaliban álltam. Körbeforogtam Sky és apa előtt egyszer, kétszer, majd még egyszer. Egy egyszerű, fekete csőfarmert vettem fel egy halvány- porcelánrózsaszín ing szabású blúzzal, ami kiemelte a kék szemeimet. Csokibarna hajam kiengedve, lágy hullámokban esett a vállamra, a lábamra pedig csak egy fekete, fehér talpú sportcipőt kaptam, hogy mégse tűnjek annyira elegánsnak. A kezem kicsit remegett, de nem akartam, hogy ez feltűnjön apuéknak, ezért mindkettőt a farzsebeimbe csúsztattam.

- Gyönyörű vagy Liliann - mosolygott rám apa könnyes szemekkel.

- Jaj apa, ez csak egy randi, ne sírj! - szaladtam oda hozzá, és átöleltem. Skylinn mosolyogva figyelt minket, majd ő is megszólalt.

- Tényleg csodálatos vagy, Lil.

- Köszönöm - szólaltam meg mosolyogva. Felkaptam a kedvenc fekete hátitáskámat, de előtte még megsimogattam Lucy bolyhos, szürke szőrét. Újra a lábamhoz dörgölőzött, mire én elnevettem magam. Tagadhatatlan jó kedvvel indultam a városba apa kocsijával, zenét hallgatva, és igyekeztem nem túlságosan izgulni a randi miatt. Ám amikor befordultam az utcába, ahol a Shash's található, szívem szerint még pár kört mentem volna a friss tavaszi levegőben a kocsival. Leparkoltam, és körbenéztem, hogy hátha valahol a járdán közelít Daniel a kávézó felé, de nem láttam. Az órám 16:50-et mutatott, ezért úgy döntöttem, hogy inkább megyek még egy kört a környéken, ami miatt elég gyávának tűnhetek, de nem akarok én előbb odaérni. Mivel a könyvtár nincs messze, gondoltam gyorsan beugrom Suzanhoz, hátha ellát valami hasznos tanáccsal életem első normális randija előtt. Kiugrottam a kocsiból, majd besprinteltem az épületbe, és kilöktem a hatalmas ajtót. Suzan néni szokásához hűen a pultnál ült és kötögetett.

- Suzan néni! Csókolom! - mosolyogtam rá kedvesen, amikor a pulthoz értem. Felnézett rám, és szemügyre vett.

- Nocsak milyen gyönyörű ma valaki. Csak nem randevú lesz? - kérdezett rá, mire tátott szájjal néztem az előttem álló idős hölgyet.

- Honnan tudta? - kérdeztem hitetlenkedve, mire vállat vont.

- Az ember megérzi az ilyet, Lilykém - mosolygott kedvesen.

- Értem - sóhajtottam, majd a pultra könyököltem, fél kezemmel pedig megtámasztottam a fejemet. - Suzan néni, mit tegyek? Nagyon izgulok, ez lesz az első komoly próbálkozásom egy fiúnál. Félek, hogy nem lesz témánk, kínos csend alakul ki kettőnk között, vagy majd nem talál szimpatikusnak... - hadartam, de a nevetésével félbeszakított.

- Ne vedd ennyire komolyan az életet, Lily. Az élet csak egy játék. A sors azt fogja a kezedbe lökni, aki hozzád tartozik,és ezt te is érezni fogod. Nem biztos hogy egy hullámhosszon lesztek, ezt sosem lehet tudni. Nem kizárt, hogy lesz kínos csend, de az is lehet, hogy a kellemesebb fajtából fog jutni nektek. Csak ne görcsölj rá és add önmagadat, mert csodálatos lány vagy, egy igazi kincs, és aki ezt nem veszi észre, az nem hozzád való, Liliann. Mosolyogj sokat, és vedd le a lábáról azt a fiút, aki minden sejtésem szerint az a fiatalember, akivel itt találkoztál a könyvtáramban - nevetett fel, majd az ajtó felé intett. - Most pedig irány, vagy elkésel.

Kirontottam a könyvtárból, visszaültem az autóba, és a Shash's elé hajtottam. Mosolyogva besétáltam a kávézóba, ami az egyetlen hely volt, amit a könyvtáron kívül ismerek a városban. Amint beértem, a kávé illata megcsapta az orromat, és én megnyugodtam. Talán jobban éreztem magam most, mint eddig bármikor máskor. Azonnal kiszúrtam Daniel Crosslent, aki a leghátsó boxban ült, és engem figyelt. A gyomrom hirtelen liftezni kezdett, és csak nagy nehezen tudtam magam emlékeztetni Suzan szavaira. Lassan hátrafelé kezdtem el lépkedni, miközben Daniel tekintetét magamon éreztem. Jól nézett ki. Sötétkék farmering volt rajta, és egy fekete bőrdzseki. Haját kócosan hagyta, szeme pedig különösen csillogott. Leültem vele szembe, és magam mellé tettem a táskámat.

- Szia - köszöntem mosolyogva, mire az ő ajka is félmosolyra húzódott. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy egy ilyen helyes srác mit keres velem a Shash's-ben. - Nem tudtam, hogy el fogsz-e jönni.

- Még szép, Rey - nevetett fel, majd a szemembe nézett. - Ki nem hagynám, hogy megismerhesselek, és mivel elég kérdést vetettél fel bennem a múltkor, és megkérdőjelezted a vonzerőmet, ezért tartozol nekem - mondta, mire rajtam volt a sor, hogy felnevessek.

- Jól van, Daniel Crosslen, hallgatom a kérdéseidet - dőltem hátra, és engedtem el magamat. Jól érzem magam Daniellel, és egyfolytában mosolygok.

- Hány éves vagy, Liliann Audrey Whiterose? - támaszkodott az asztalra, hogy közelebb legyen hozzám, de egy asztal mégis elválasztott a közelségtől minket. Egyelőre nem éreztem bajnak.

- Januárban töltöttem be a tizenhetet. Na és te? - mosolyogtam rá, mire a hajába túrt. Igyekeztem elkapni a tekintetemet, még mielőtt észreveszi, hogy mennyire tetszik a mutatvány.

- Tizenkilenc lettem januárban - szólalt meg, majd újból kérdezett. - Hova jársz iskolába?

- Magántanuló vagyok - mondtam, mire egy kérdő pillantást kaptam válaszul, ám a magyarázkodásomat egy pincérnő előzte meg. Mind a ketten leadtuk a rendelésünket: én egy cappucinot kértem két cukorral és sok tejjel, Daniel egy sima feketét tej nélkül, egy cukorral.

- Még valamit hozhatok? - kérdezte, mire Daniellel egymásra néztünk.

- Igen, még két pitét szeretnénk kérni - mondta, mire egy elégedett mosoly kúszott fel az ajkamra.

- Almás, körtés, és mangós piténk van, mai naptól pedig már epres is - mosolygott a pincér, majd én egy mangósat, Daniel pedig egy epreset kért. Amint a nő lelépett, Daniel felém fordult.

- Kiíratott apa a suliból, mivel nem volt jó a társaság, és jobban vágytam arra, hogy magántanuló legyek - zártam rövidre a témát. Kicsit kétkedve ugyan, de bólintott. Én következtem egy kérdéssel.

- Szüleiddel élsz? - kérdeztem, mire az arca egy pillanatra megrándult. Bumm, bele a közepébe, szép volt Liliann!

- Nem, egyedül, ha a szó szoros értelmében vesszük, de egy emelettel felettem lakik a legjobb haverom, úgyhogy sosem unatkozok - nevetett fel, és enyhén éreztem, hogy terelte a szüleiről a témát. - Van testvéred?

- Nincs, egy macskám van, és a szociális életem valahol ezen a környéken ki is merül - nevettem fel lemondóan. Barna szemeit Daniel az enyéimbe mélyesztette, de nem szólt semmit. Kellemes csend állt be kettőnk között, miközben egymás arcvonásait vizsgálgattuk. Ezt az intenzív szemezést nem szoktam meg, úgyhogy egy pillanattal később elpirulva elkaptam a fejemet. És ilyenkor áldom a pincéreknek ezt a csodás képességüket, hogy ilyenkor jönnek, félbeszakítva egy kínos pillanatot. Letette elénk a két kávét és két pitét, majd visszament a dolgára.

Ezek után csak beszélgettünk. Ettünk, kávéztunk, beszélgettünk, nevettünk, és még többet beszélgettünk. Több dolgot tudtam meg Danielről, mint amire számítottam, hogy az este folyamán megtudok. Néha bókokat ejtett el, én néha csipkelődtem a sármjával, ami a végén mindig nevetésbe fulladt. Belementünk mélyebb, irodalmi témákba, könyvekbe, az iskolának a rendszerébe. Olyan jól éreztük magunkat, hogy csak este 8 órakor tűnt fel, hogy három órája csak ülünk, és beszélgetünk, és a pincérek már csúnyább tekintettel néznek ránk, mivel lassan zárni készülnek, mi viszont nem akartuk, hogy véget érjen az este.

- És mi lenne ha elmennénk egyet sétálni a környéken? - vetette fel az ötletet Daniel, mire én mosolyogva bólintottam, hogy ezer örömmel. Így indultunk végül útnak, a gyér lámpák fényénél, a friss, kora esti levegőben.

Nehezen hittem el, hogy nem csak álmodok.

ÚJ RÉSZ!!!
Remélem tetszett mindenkinek, és ha igen, akkor ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után 💞💞

Kommenteljetek 💚💚💚

Xx. Lilla  ❤