Amint elérkezett az este, kopogtak az ajtón. Saraphine, Katniss és két ismeretlen férfi léptek be.
-Stiles, ideje mennünk. Készen állsz?
-Mondanám, hogy nem, de gondolom ez senkit sem érdekel.
Saraphine elmosolyodott, Katniss pedig csak fáradtan forgatta a szemét. A két fekete ruhába öltözött férfi meg sem mozdult. Úgy tűnik, ezek ilyen fapofák.

Felálltam, és követtem a csapatot egy csomó folyosón keresztül. Próbáltam ugyan megjegyezni az utat, de esélyem sem volt. Már az elején elvesztem, annyit kanyarogtunk. Egyszer csak elértünk egy dupla szárnyú ajtóhoz, mely mögött mindenféle elektronikai eszközök rejtőztek, mint mikrofonok, hangdobozok, erősítők. A dobozok között átevickélve egy nagy közös helyiségbe értünk. Néhány kanapé volt odabent, illetve egy televízió a falon, mely a színpad élő képét mutatta. Belegondoltam, hogy nemsokára ezen a képernyőn is én leszek látható, ahogy sok másikon is. Ettől kirázott a hideg.

-Az az ajtó nyílik a színpadhoz. Ha bemész, a színfalak mögé kerülsz. Onnan már minden pisszenés kihallatszik a nézőtérre -magyarázta Saraphine az egyik ajtóra mutatva. Úgy tűnik, a kapitóliumban imádják az ajtókat, és a kifejezéstelen, egyhangú folyosókat. A két férfi ezután elvezette kis csapatunkat egy másik kifejezéstelen ajtón keresztül egy öltözőhöz, melyen a 12-es szám szerepelt. Innen tudtam, hogy megérkeztünk.

Az egyik férfi leakasztott az övéről egy kulcscsomót, kicsit babrált vele, majd kinyitotta az ajtót. A hely belülről úgy nézett ki, mint a régi színészek öltözői, egy asztal tükörrel, a ruha már kikészítve. Katniss megköszönte a két úrnak, hogy elkísértek minket idáig, majd kitessékelte őket a szobából. Hárman maradtunk bent: Katniss, Saraphine és én.

-És most? -kérdeztem. Fogalmam sem volt, mit kéne tennem.
-Saraphine segít neked elkészülni, a többit majd odakint közlik veled.
Katniss közelebb jött hozzám.
-Mindig beszélj érthetően, oké? És mutasd magad olyannak, aki semmitől sem retten el. Ez mindig pozitívan tüntet fel mindenkit. És a legfontosabb -Katniss a vállamra helyezte a kezét -Ne félj. Bármi történjék, maradj nyugodt. Megértetted, Stiles?
-Meg én -válaszoltam egy magabiztosnak szánt bólintás kíséretében.

-Rendben. Akkor most itt hagylak Saraphine-nal -már nyitottam a számat, hogy valamit válaszoljak, de mire megszólalhattam volna, már kiment.
-Akkor... Kezdhetjük az átalakításod? -kérdezte félig-meddig félénken és izgatottan Saraphine.
-Persze -összecsaptam a tenyerem -Hogy kezdjük?
-Először is vedd fel a ruhád, addig előkészítem a sminked.
Na várjunk, ki akar sminkelni? Ez ugye csak valami rossz vicc?
-Nem fogom hagyni, kisminkelj -mondtam kínosan felnevetve.
-Azt hitted, a férfi színészek arcán semennyi festék sincs? Hát el vagy tájolva egy kicsit, hadd ne mondjam. Egy kis alapozót ők is kapnak, és ez a legenyhébb eset. És most menj -momdta türelmetlenül Saraphine.

Kissé bosszúsan felsóhajtottam, majd elvonultam, és komótosan magamra vettem a királykék öltönyt, a hozzáillő kék nadrágot, meg a fekete lakkcipőt. Aztán félve elhelyezkedtem a tükrös asztal előtti székben.
-Nos, készen állsz rá, hogy előhozzam belőled a lányt?
-Arra sosem leszek kész -ráztam meg a fejem, közben láttam Saraphine arcán egy cukkolós mosolyt.
-Na, akkor nyugi, és csukd be a szemed.

Láttam, ahogy elővesz egy... Valami bumszli ecsetet, és egy bőrszínű folyadékba tunkolja. Biztos az az alapozó.
Sóhajtva lehunytam a szemem, és hagytam, hogy Saraphine összemázolja a képem.
Talán egy negyedórát, ha ülhettem a székben. A szememet nem nyitottam ki, nem mintha nem tudtam volna, inkább nem mertem, mert féltem attól, mit fogok látni a tükörben.
-Na, nyisd ki a szemed -rakta le a kezében lévő valamit az asztalra Saraphine.

Óvatosan kinyitom a szemem, és megszemlélem a tükörképemet, és fontos megállapítást teszek. Azon kívül, hogy nem látszanak tőle a bőrhibák, mi értelme van a sminknek? De most úgy komolyan, szinte hallom, ahogy a pórusaim levegőért sikítanak. Mindegy, egy estére kibírom.
-Ez igazán... -kezdem, de Saraphine félbeszakít.
-Ne mondj semmit, tudom, hogy utálod, hogy legszívesebben azonnal levakarnád a fejedről, de ne tedd légyszi.

-Milyen jól ismersz, vagy csak gondolatolvasó lennél? -teszem fel a költői kérdést. Saraphine felnevet.
-Ne hülyéskedj. Amúgy még nem vagyunk készen, még a hajaddal kell valamit kezdeni.
Kicsit beletúr a fejem tetején található hajnak nevezett szénaboglyába. Néhányszor végigfuttatja rajta a kezét, közben hümmög, körbejár néhányszor, mint aki szellemet látott.
-Mi van már? -kérdezem egy idő után, mikorra meguntam, hogy Saraphine körbe-körbe járkál, mint valami holdkóros.

-Ja, csak tanulmányoztam a hajad -nyögte be végül.
-Mi van rajta ennyi tanulmányozni való? Barna. Rövid. Kész, ennyi.
-Nem túl zsíros. Fényes. Rugalmas. Puha. Plusz még sok minden egyéb -mondja Saraphine ugyanolyan hangsúllyal, mint én az előbb.
-És mit kezdesz az én fantasztikus, fényes, puha, rugalmas, rövid, barna hajammal?
-Belövöm -válaszolta Saraphine, majd nekiesett egy fésűvel.

Ide-oda fésülgette, végül fogta, és szimplán beletúrt. Így egy kicsit szanaszét állt, de nem annyira, mint amikor mondjuk elfelejtek fésülködni.
-Ez így egész jó. Csak hová raktam azt a nyamvadt speckó hajlakkot...
Felkapott egy flakont, és lefújta a hajamat. Ezáltal a hajtincseimet már egy tornádó sem mozdíthatta volna el rendeltetési helyéről.
-Nos, kész is vagy. Hogy tetszik?
Végülis, Saraphine egész jó munkát végzett. Meg voltam vele elégedve.

-A ruháról csak annyit, hogy mondd, a tüzes ruha után bízol még bennem?
-Azt hiszem... -válaszolom félve. Te jó, ég már megint fel akar gyújtani.
-Szóval, csak annyit még, hogy mikor csettintesz a színpadon, ne ijedj meg, ha a ruha elkezd égni. Vagy a hajad parázslani. Az utóbbi a speckó hajlakk miatt lesz. Szóval, ne vágj túlzottan meglepődött fejet, oké?

-Oké -bólintok, hogy értem. Aztán valami eszembe jut.
-Mondd csak, Saraphine, mikor kezdődik a show?
-Ja, az már megy egy ideje. Gyere, menjünk ki, nézzük meg, hol tartanak.
Hirtelen megint megint előjött a lámpaláz, a gyomorgörcs, hányingerem lett, és a többi.
Kimentünk a közös helyiségbe. Az egyik kanapén Liam ült nagyon idegesen, a másikon Lydia, arcán haláli nyugalom. Irigylem őt, de nagyon.

-Hölgyeim és uraim, Allison Argent a Kilencedik Körzetből! -harsogta a falon lévő televízió, majd az említett lány széles mosoly kíséretében lesétált a színpadról. A színfalak mögé vezető ajtó kinyílt, és Liamet szólították. Ő feltápászkodott, és odatámolygott. Allison egy kicsivel később kisétált az ajtón, és levetette magát Lydia mellé. Talán kicsit elkalandozhattam, mert mire feleszméltem, Saraphine eltűnt a látókörömből. Leültem a lányok közelébe.

-Amúgy Cassian Hyrum Lovelace állati rendes -ecsetelte Allison -Nem tesz nagyon durva személyes kérdéseket, barátságosan el tudsz vele beszélgetni. És göndör a haja.
-Egyébként szia, Stiles -integetett Lydia mosolyogva.
-Szia -intett Allison is, az ő arcán is átsuhant egy mosoly.
-Sziasztok -mondtam, majd közelebb ültem.
-Ki is ez a Cassian Hyrum Lovelace?
-A műsorvezető -magyarázta Lydia -fiatal, és rendesnek tűnik.
A tévéből taps hallatszott, majd Liam lejött a színpadról.

-Hát, kívánjatok szerencsét -pattant fel Lydia, és az ajtóhoz lépett. Amint Liam kijött, ő már be is surrant. Engem pedig elfogott a rémület. Néhány perc, és én jövök.
-Mi még nem beszéltünk eddig, ugye? -fordult felém Allison.
-Nem, nem hinném -válaszoltam idegesen.
-Figyelj, nyugi. Nem annyira félelmetes, mint gondolod. Csak hunyd le a szemed.
Kérdőn néztem rá.
-Bízz bennem! Csukd be a szemed. És most képzeld el, ahogyan kisétálsz a színpadra magabiztosan. Mosolyogsz, laza vagy, a nézők pedig nincsenek ott.

Lassan kinyitom a szemem, ahogy Lydia csilingelő nevetése a televízióból elér a tudatomig. Ha neki megy, nekem is menni fog. Vettem egy mély levegőt, és jó lassan kifújtam. Allison küldött felém egy biztató mosolyt.
-Ez az. Látod? Mondtam, hogy bízz bennem.
A következő pillanatban az ajtó kinyílt, és behívtak.
-Hajrá -hallottam a hátam mögül Allison hangját. Lydia elsétált mellettem.
-Sok sikert.
-Köszi -motyogtam, miközben egy fekete ruhába öltözött férfi egy apró mikrofont helyezett az öltöny nyakához.

-Odabent ülj le az egyik székbe. Ne menj fel a színpadra, amíg a taps fel nem hangzik. Ha valami történik, készenlétben leszünk -mindezt úgy darálta el, mint valami egy este alatt betanult verset. Aztán odakísért a színfalak mögé. Hallottam a tömeget, és Cassian Lovelace hangját. Egyik sem nyugtatott meg túlzottan, azt kell, hogy mondjam.
-Jöjjön hát a színpadra a Tizenkettedik Körzet kiválasztottja, Stiles Stilinski!
A taps felzúgott, nekem pedig a földbe gyökereztek a lábaim. A fekete ruhás pasas kicsit taszított rajtam, mire észhez tértem. Félve a rám váró néhány percnyi szörnyűségtől, kisétáltam a vakító reflektorok kereszttüzébe.