Az üvegplafonos, 13 szintes épületben senki sem mozgott. Mintha kihalt volna az egész. Lementünk lifttel a földszintre, majd kimentünk egy másik ajtón, mint ahol tegnap bejöttünk. Ez az ajtó is egy hosszú folyosóra nyílt, de itt időnként voltak oldalra nyíló ajtók. Elkezdtem számolni.

A tizenkettediknél megálltunk. Saraphine keresgélni kezdett, majd elővett egy kulcsot, és kinyitotta az ajtót. Odabent egy apró műhelyszerűség volt, ezt meg tudtam állapítani a sarokban lévő írósaztalból, és a rajta lévő mindenféle rajzokról. A szobában állt sok próbababa, illetve volt még bent egy nagy szekrény, meg egy paraván.

-A műhelyem -mondta szerényen Saraphine -Nyolc éve itt dolgozok, és jelmezeket készítek a Tizenkettedik Körzet versenyzőinek. Eddig mindig bányászoknak kellett beöltöztetnem őket, mert ezt kérték.
Elhúztam a számat. Értem én, hogy a Tizenkettedik Körzet a bányászkörzet, na de bányászjelmez? És akkor a Negyedik Körzetben halaknak öltöznek? A Hetedikben meg fáknak?
-Idén nem adták meg, hogy milyen jelmezt kell készítenem. Tehát kicsit szabadjára engedtem a fantáziámat.

Saraphine odalépett a nagy szekrényhez, és kinyitotta. Odabent egy csomó ruha volt fogasokra felaggatva. Saraphine turkálni kezdett a sok jelmez között, mire egyet kivett.
-Ez lenne az.
Egy fekete bőrdzsekit fogott a kezében. Semmi bányászat, semmi szén. Maximum a színe.
-Próbáld fel a dzsekit, addig megkeresem a hozzá passzoló nadrágot és cipőt.

Elvonultam a paraván mögé, levettem a zöld kapucnis pulcsit, és a fehér pólóra rávettem a bőrdzsekit. Nem tudom, Saraphine hogy csinálta, de a méret tökéletes volt. Indultam volna ki a paraván mögül, amikor Saraphine benyújtott egy drapp színű nadrágot.
-Ez illik hozzá. És ne gyere ki, amíg a cipőt nem adtam rád. Egybe kell megnéznem.
Oké, oké. Gyorsan magamra rángattam a nadrágot, majd vártam, hogy Saraphine beadja már azt a cipőt.

-Megvan a cipő?
-Nem találom! -mondta Saraphine kissé kétségbeesve.
Vártam még néhány percet, majd meguntam, és felvettem a fehér sportcipőt, ami a délelőtt folyamán rajtam volt. Majd kiléptem a paraván mögül.

-Mondtam, hogy ne gyere ki addig, amíg nem találtam... -fordult meg Saraphine, de amint meglátott, összecsapta a tenyerét, és csodálkozó tekintettel bámult. Ennyire jól néznék ki? Vagy csak a cipő teszi? Nem értem. Bár én eléggé sok mindent nem értek mostanában. Például, hogy milyen földöntúli erő vett rá arra, hogy önként jelentkezzek a viadalra.

-Nahát, Stiles... Ez a fehér cipő elképesztően jól néz ki ehhez a szereléshez, nem is hinnéd, mennyire! Hadd csináljak egy fényképet!
-Nem, nem hiszem, hogy... -pirultam el egy pillanatra. Rólam, fényképet?
-De, hidd el! Csak egyet.
-Na jó -egyeztem bele, de csak hogy Saraphine ne kínozzon vele tovább. Odaálltam a szürke paraván elé.

-Kicsit oldalasan... Még egy kicsit... Sok! Gyere visszább! Úgy jó. Fordítsd felém a fejed! Ennyire ne. Csak félig. Tökéletes. Nézz rám!
Saraphine legalább olyan volt, mint valami akaratos gonosz királynő.
-Kész van már? -kérdeztem fájdalmasan.
-Igen! Wow... Ez valami csodálatos kép lett rólad!
-Rólam? -odasiettem Saraphine-hoz, aki megmutatta a képet.

-Ez... Tényleg egész jól néz ki -ismertem el.
-Kiraktalak Capitolgramra. Mint eddigi munkám büszkesége.
-Mi ez a... Capitolizé? -kérdeztem kissé furán. Saraphine lesajnáló pillantást vetett rám.
-A Capitolgram egy fényképmegosztó. A Panemgram pro verziója -avatott be a részletekbe. Mivel látta az arcomon a kétségbeesettségemet, folytatta.
-A Capitolgram annyiban különbözik a Panemgramtól, hogy amit a Capitolon osztanak meg, azt csak a kapitóliumiak látják, amit meg a Panemen, azt meg bárki, akinek van fiókja.

-Aha -kezdtem ironikusan -Nekem is van fiókom...
-Tényleg? Mi a neved? Betaggellek...
-Van fiókom otthon. A szekrényemben. Ott tartom a zoknijaimat -fejeztem be közönyösen.
Saraphine nem reagált a hozzászólásomra, mivel abban a pillanatban is a telefonját bújta.
-Nézd, máris kaptál egy lájkot! -lelkendezett.
-Rátérhetünk a ruhára? Mit tud? -próbáltam elvonni a figyelmét a mobilról.
-Hozzászólást is írtak! Ki ez a helyes fiúcska? Válasz küldése...
-Saraphine...
-Az... Egyik... Kiválasztott... A... Tizenkettedik... Körzetből. Küldés.

-Saraphine! -kiáltottam rá, mire összerezzent, és a zsebébe dugta a telefont.
-Bocsánat, mit is kérdeztél? -nevetgélt.
-Azt, hogy mit kéne csinálnom ebben a ruhában, ha kint leszek! Azt! -mondtam neki.
-Jó-jó, bocsi. Szóval, van egy gomb a bal kezed ujjának a belsejében.
Kitapogattam. Már készültem, hogy megnyomom, de Saraphine rámkiáltott:
-Ne! Vagyis, ne itt. Ez azt tudja, hogy a kabáton jégvirágok fognak megjelenni. Illetve a kint lévő melegben gőzölögni is fog, mert ez szárazjég. A kinti hőmérsékleten rögtön szublimál. Nagyon látványos lesz.
Amennyiben én nem fagyok jégszoborrá, gondoltam magamban.

-De most jön a még jobb rész -lelkendezett.
-Istenem, mi lehet még jobb a halálrafagyásnál? -kérdeztem magamtól hangosan.
-Van egy gomb a jobb kabátujjadban.
-Gondolom azt sem nyomhatom meg -mondtam szartasztikusan.
-Jól gondolod. Bár a jég miatt egyébként nem kell aggódnód, a kabát remek hőszigetelő anyaggal van bélelve, a külsejét pedig tűzálló anyaggal vonták be. Az utóbbi is kelleni fog.
Mi van? Ezek élve el akarnak égetni mindenki szeme láttára!
-Nem fogunk felgyújtani, nyugodj már meg -olvasott a gondolataimban Saraphine -De ha megnyomod a gombot, a kabátod lángra fog gyulladni. De nem kell aggódnod, a lángok nem fognak megégetni, alig lesz langyos.
-Van olyan tűz, ami alig langyos? -kérdeztem hitetlenkedve.
-Hát persze! A kabát is ilyennel fog égni.

Lenyeltem minden félelmem az élve való elégéstől.
-És odakint mit kell csinálnom? Mikor érdemes megnyomnom a gombokat? És hogy kapcsolom le a tüzet?
-Egyszerre csak egyet -hallgattatott el Saraphine -Odakint egy lovak húzta kis kocsiban fogsz állni. Nincs más dolgod, mint integetni.
-Minek integessek olyan embereknek, akik nem is ismernek, ráadásul sokuk a halálomat kívánja?
-Ez még jobb! -mondta Saraphine -Akkor ne integess. Csak állj, és méregesd őket hűvösen. Na jó, ne hűvösen, csak ahogyan emberekre nézel -rám pillantott -Ez a lesajnáló tekintet tökéletesen megfelel. Csak amilyen általában vagy. Viselkedj úgy, mint azt mindennap teszed.
-Az menni fog.

-Akkor jöjjön a következő pont. Szerintem kezdj a jeges gombbal, mert a tűz sokkal látványosabb. Mikor kigurul a kocsi, már nyomd meg a gombot. Aztán mikor közelítesz az út fele felé, akkor nyomd meg a tüzeset. Így lesz meg a legjobb hatás.
-Szóval... A jeges induláskor, a tüzes félúton?
-Pontosan -bólintott Saraphine.

-És mi van a tűzzel? -kérdeztem -Azt hogyan tudom eloltani?
-Ott az úton sehogy. Majd ha kijöttél, én leveszem rólad. És én idekint eloltom.
-Jól van. Kell még innen valami?
-Nem, visszamehetsz a lakosztályba. Csak ne tűnj el, ha kezdődik, majd érted megyek.
Rámosolyogtam Saraphine-ra, majd kimentem a műhelyből, ki a kopár folyosóra.

Elindultam visszafelé a lakosztályhoz, mikor kivágódott előttem az egyik ajtó, és majdnem belecsapódott az arcomba.
-Legalább odafigyelhetnél, vannak még itt rajtad kívül minimum 11-en! -morogtam hangosan. De minden dühöm kisebbfajta ijedtséggé változott, mikor megláttam, hogy az ajtót kivágó illető nem más, mint Jackson Whittemore. A szája gúnyos mosolyra húzódott, amint meglátott.

-Nocsak, nocsak. Stiles Stilinski. A Tizenkettedik Körzet hőse. Micsoda megtiszteltetés.
-Lehet, hogy az Első Körzetben bejön ez a duma a lányoknál, de engem nem igazán hat meg -vágtam oda, majd megpróbáltam átjutni rajta, de elállta az utat.
-Pedig vehetnéd megtiszteltetésnek -folytatta nyálas hangon Jackson -hiszen mindketten tudjuk, hogy nálad egy Első Körzetbeli lány is többet ér.
Jackson hirtelen megragadta a karom, és közelebb húzott magához.
-Ha azt hiszed, hogy bármi esélyed van -sziszegte a fülembe -akkor el vagy tévelyedve elég rendesen.
-Eressz el, Jackson.
-Jól van, Stilinski -nevetett Jackson gúnyosan -de ne feledd, hogy alárendelt vagy. Soha nem fogsz fölénk érni. Soha.

Jackson félreállt az útból, én pedig a lehető leggyorsabban elsiettem mellette.
-Fuss csak, kicsi lány -hallottam a hátam mögül Jackson gúnyos kacaját -Fuss, amíg megteheted. Az arénában nincs kegyelem.

Megvontam a vállam, majd kinyitottam a folyosó végén lévő ajtót, remélve, hogy magam mögött hagyhatom Jacksont, és az összes félelmem.